10 éves lehettem, amikor egy unalmas vidéki nyaralás során a rokonok polcán Agatha Christie regényeket fedeztem fel. Könyvéhségem akkoriban nem válogatott, és azonnal olvasni kezdtem a Gyöngyöző ciánt. A regény tartalmánál akkor még nagyobb élményt nyújtott a szép színes, keménykötésű borító, de a kezdeti csalódás nem vette el a kedvemet, hogy újra és újra visszatérjek egy másik történethez. Olvasás közben engem is az a nem egyszerű feladat motivál, hogy kitaláljam, ki is a gyilkos.

A regények méltatása előtt mindenképpen illik néhány szót szólni az írónő életútjáról, hiszen annak számos mozzanata vált később ihletforrássá. Agatha Mary Clarissa Miller 1890-ben született egy angol tengerparti városban, később pedig Dél-Franciaországban élt családjával. A kislány legnagyobb vágya az volt, hogy operaénekes legyen, és a zene szeretete egész életében elkísérte. Agatha 1912-ben ment férjhez Archibald Christie-hez, és az első világháború idején ápolónőként, majd egy gyógyszerlaborban dolgozott. Itt kezdte el foglalkoztatni egy regény ötlete, amiben a gyilkosság eszköze a mérgezés. Körvonalazódik már Hercule Poirot karaktere is, a háború viszontagságai elől Angliába keveredett zseniális belga nyomozóé. A kezdet a krimikirálynő életében sem volt könnyű, regényeit a kiadók sorra visszadobták, majd nevetségesen alacsony összegért kötöttek vele szerződést. A híressé váláshoz egy visszás ügy is hozzájárult. 1926-ban az írónő ugyanis 11 napra nyomtalanul eltűnt. Volt, aki bűntényre gyanakodott, mások megrendezettnek vélték az esetet, utólag azonban kiderült, hogy Agatha Christie trauma és depresszió hatására olyan állapotba került, hogy napokig nem tudott magáról, és a napilapokban nem ismerte fel a saját eltűnéséről szóló cikkeket.

A világhírt 1926-ban az Ackroyd-gyilkosság című krimi hozta meg az írónő számára, amit a megjelenéskor szinte azonnal több nyelvre lefordítottak. A történet megoldása igazán újszerű és szokatlan, ami egyedivé teszi a krimi irodalom tárházában, és jelentősen befolyásolta a műfajt. Nem sokkal a siker kirobbanása után Agatha Christie elvált, majd 40 éves korában ment hozzá második férjéhez, a régész Max Mallowanhez. Az írónő gyakran elkísérte párját az ásatásokra, ahol újabb ötleteket gyűjtött munkáihoz, például a Halál a Níluson vagy a Gyilkosság Mezopotámiában című regényekhez.

A leghíresebb műveket számtalan formában feldolgozták, és az utóéletük töretlen. Ide tartozik a Tíz kicsi néger, a Gyilkosság az Orient-expresszen, a Holttest a könyvtárszobában, az Öt kismalac, a Paddington 16.50, A Bertram szálló, és még folytathatnánk a felsorolást. Agatha Christie sikerének titkát már sok kutatócsoport igyekezett megfejteni, és általában egymást átfedő, kiegészítő eredményekre jutottak. Egyetértenek abban, hogy a népes olvasótábor többek között az egyszerű nyelveznek köszönhető, hétköznapi a beszéd, nincsenek bonyolult szépirodalmi megoldások. A párbeszédek pörögnek, kevés a kísérőmondat, nincs terjengősség, ezért növekszik az izgalmi szint, ami továbbolvasásra késztet, tehát a történetek „letehetetlenné” válnak. Egyes kutatók megállapították, hogy Agatha Christie olvasása közben aktív agyi tevékenységet hajtunk végre, endorfin és szerotonin termelődik, ami miatt újabb és újabb regényeket veszünk kézbe. Véleményem szerint, egy-két regényt el lehet olvasni egymás után, de utána szünetet kell tartani, mert sok lesz a hasonló felépítésű, nyelvezetű alkotásból, ahol még a főszereplők is visszatérő figurák. Akárhogy is legyen, az írónő unokaöccsének mindenképpen igaza volt, amikor azt nyilatkozta, hogy Agatha Christie egyszerűen a cselekménybonyolítás nagymestere volt.