|
|
| | | | | Önállóan gondolkodó eretnek |  szerző: Tóth Tamara |
Baumgarten-díj 1946-ban, Kossuth-díj 1948-ban és 1955-ben. A marxista reneszánszba vetett hit. Mellesleg a Tanácsköztársaság idején nyolc embert főbe lövetett. Később mégis jobboldali elhajlással vádolták. Lukács György életműve ma egyáltalán nem divatos, nem is beszélünk róla, filozófiatörténeti helye viszont igen előkelő és világszerte lehet, hogy jobban ismerik, mint Magyarországon.
 Lukács György 1885-ben született zsidó családban, már gimnazista korában színikritikákat írt, később jogászdoktor lett, és művészetszociológiát hallgatott Berlinben. Max Weber körének hatására esztétikai mű írásába kezdett, és már életének első szakaszában nagy műveket alkotott. Az első világháború hatására még inkább a kapitalizmus ellen fordult, és a forradalomban látta az egyetlen kiutat. 1918-ban ezért be is lépett a Kommunista Pártba, majd a Vörös Újság szerkesztője lett. A Tanácsköztársaság idején oktatási helyettes népbiztos lett, majd politikai, és ennek a hatalomnak a gyakorlása volt, amikor a tiszafüredi vereség után Poroszlón megtizedelte az embereket, és nyolcat főbe lövetett. Életének ez a fő bűne sosem került megtorlásra. A bukás után Bécsbe menekült, majd Moszkvában is élt. 1945-ben már Magyarországon lett esztétika professzor, 1949-ben demokráciaelmélete és realizmus-felfogása miatt önkritikát kellett gyakorolnia. 1956-ban nem közeledett Nagy Imréhez. Utolsó éveinek célja a marxista esztétika rendszerezése lett.
Lukács György nagyon művelt ember volt, hatalmas hozzáértéssel rendelkezett a filozófia- és irodalomtörténet terén. Ő maga is nagy műveket alkotott, csakhogy ezt a folyamatot megkeserítette az ideológiákba vetett hit, ezért ez az énje elfogadhatatlan, és a második korszakában elgyengült a filozófiája.
|
|
 |
|
