Harry Potter vonzásában
szerző: Tóth Tamara
A hét kötetből álló regényfolyam tavaly novemberben, illetve nálunk idén februárban véget ért. J. K. Rowling szerint nem is lesz soha folytatása, de azért az utolsó kötet nyitva hagyta a kiskaput, így a rajongók még reménykedhetnek. A Harry Potter mánia már évekkel ezelőtt törvényszerűen felkeltette a pszichológusok érdeklődését szerte a világon. Mi lehet az átütő siker oka, mennyire függ a marketinghadjárattól, és mennyi benne az írói tehetségből származó valódi hatás?

 
Az előbbire egyértelmű példaként hozhatóak a regényből készült filmváltozatok, azonban a jó öreg törvény itt is érvényesül, az olvasás során kapott élmény meg sem közelíti a mozgóképes változatot. Tény, hogy a varázslóvilág története a tömegkultúra szerves része, de tagadatlan, hogy delejes erővel hat a gyerek és sok-sok esetben a felnőtt olvasóvilágra. Unalomig ismételt, de igaz az a „Potter-hatás”, hogy számtalan fiatalt vezetett rá a könyvek szeretetére, akik ezután sok esetben az addig utált klasszikusokat és kötelezőket is szívesen a kezükbe vették
A jelenség hátterében valamiféle titkot véltek felfedezni a sokat látott, tapasztalt pszichológusok, az általánosan elfogadott vélemény az évek során alakult, formálódott, végül egy konszenzusfélében kristályosodott ki. Tehát a siker kulcsa abban keresendő, hogy az írónő kitapintotta a gyermeklélek olyan útvesztőit és jellegzetességeit, ami kevés gyerekkönyv szerzőjének sikerült. A HP-jelenség megoldása a fiatalok fantáziavilága és a varázslóvilág meséje között vonható párhuzamban rejlik.

Az általam forrásként használt Kende B. Hanna munkájában azt vallja, hogy le kell ásni egészen Rowling gyerekkori emlékeihez, tapasztalataihoz, ismerni kell az élettörténetet, az egyéniséget. A megalkotott mű pedig csak valami átmeneti tárgy, ami lehetővé teszi a gyerekkori érzés- és fantáziavilág átértékelését, feldolgozását. Most aztán elcsodálkozhatnánk, micsoda izgalmas gyerekkor adatott meg Rowling asszonynak! Úgy gondolom, az okok azért földhözragadtabbak is lehetnek. Adott egy jó íráskészséggel rendelkező, gyerekekhez értő pedagógus, aki otthon van a mesék világában, tengernyi ideje van fantáziálni, mellesleg ügyesen átvesz és alkalmaz néhány izgalmas karaktert más művekből (Gyűrűk ura, Dorian Gray arcképe).

Kende B. Hannát ismét segítségülhívva elemezhetjük a Harry Potter szériát több szinten is. A gyerekeketelsősorban az a prózai ok vezérli, hogy azonosulni tudnak a szereplőkkel, mégakkor is, ha a jellemek néhány példától eltekintve elnagyoltak. A fiatalolvasók a külső szörnyekkel, és a belső félelmekkel való vívódást gyakranátültethetik a saját életükre is. Az én idősebb (16-tól 22 évesig terjedő)lényemet ezzel már nem tudták megfogni. Sokkal inkább azzal a hagyományosfogással, amit katarzis élménynek hívunk. Ennek fő sikere a szerkesztésmódbanrejlik, ahogy regényről regényre építkezik a történet, ami végül egy egészetalkotva rendeződik kerek történetté, persze azért nem tökéletesen.

A figyelmes(és kukacoskodó) olvasó számos ellentmondásra bukkanhat, de mindez kit érdekel,amikor minden rész a kissé vontatottfejezetein túllépve, izgalmakatfokozva jut el a számtalan kérdést felvető részbefejezéshez, hogy aztán akövetkező kötetig ábrándozhassunk a folytatásról. Többször persze nem voltigazán ütős a befejezés, néhány kötetnél viszont még sokáig magunkbanhordozzuk, és továbbgondoljuk a végkifejletet. Harry-t és barátait lehetutálni, gyakran rá is szolgálnak, de bevallom nekem is alaposan kicsordult akönnyem Dumbledore professzor halálakor. Akkor ez mi más, mint katarzis.


Fanyalgók persze mindig vannak, sőt igen gyakran kirívó esetekkel is találkozhatunk. Néhány szélsőséges keresztény elmélet szerint a fekete mágia és az okkultizmus köszön vissza a regénysorozatban, Voldemort pedig egyenesen a Sátán analógiájára született, egyszóval az egész úgy káros a gyerekekre, ahogy van. Úgy gondolom, vétek egy vallás és egy mesekönyv összekeverése, és bármiféle szélsőséges nézet és elemzés. Inkább olvassuk el, ha eddig még nem tettük volna.