Az ikrek hetében mi másról írhatnánk könyv rovatunkat, mint Radnóti Miklós Ikrek haváról. Mi mégsem ezt tesszük, túl egyértelmű. Elnyúlunk inkább egy alkotóig, ki egészen olyan, mintha két életet élt volna. Először sikeres, ünnepelt társasági ember, boldog apa egy mintacsaládban. Majd magányos, kitaszított börtönviselt, saját neméhez vonzódó figura. Ám mindvégig botrányos lázadó, zseniális mestere anyanyelvének, szellemes ember és drámaíró: Oscar Wilde.

Mindazonáltal egy kicsit a szerepcserére is fókuszálva legyen szó a  Bunbury-ról. Arról a drámáról, melynek köszönhetően sokat tanulhatunk, házasságról, őszinteségről, az életről.  Érthetővé válik az a kissé képtelenségnek ható kijelentés, miszerint: „A házaséletben három személyen áll a vásár, kettőn soha.” vagy megtudhatjuk: „Az igazság ritkán világos, és sohasem egyszerű.” Sőt jó esetben még arra is rájöhetünk, hogy fölösleges minden lódítás, mert csak magunk körül bonyolítjuk a szálakat velük,  komédiává varázsolva ezzel sorunkat. Ám ne hagyjuk elterelni a fő témát, ez most nem a "Hogyan tedd és hogyan ne tedd..." rovat.

Oscar Wilde 1895-ös drámájában fölfedezhetünk egy-két életrajzi párhuzamot. A légkör, melyben játszódik a mű, egészen hasonlatos azoknak a társaságoknak a szellemiségéhez, melyekben egészen kis kora óta mozgott.  John és Algernon fiatalabb leánytestvérükhöz (avagy John esetében gyámhúgához) való viszonyában föl lehet ismerni az író Isola Francesca Emily-hez, korán elhunyt testvéréhez fűződő szeretetét. Ám ez sem az első eset, Wilde írásaiban újra meg újra átütnek életének motívumai. De koncentráljunk inkább a mű fordulataira, amikben egészen könnyű elveszni. Zseniálisan meg vannak csavarva a szálak és végül, ami a legmulatságosabb: a legnagyobb hazudozóról, önhibáján kívül, kiderül életének "költött változata" a legutolsó pontig igaz. Mivel színdarabról van szó, miben mindig minden kiderül, előbb-utóbb mindenki őszintén vall, így fény derül a többszörös "rejtélyre". Wilde ezen alkotását már bemutatásakor is nagy siker övezte, ám az író nem örülhetett ennek felhőtlenül, mivel a premier után néhány hónappal már várta a C. 3.3.-as cella. Amit Queensberry márki fia, Lord Alfred Douglas iránt érzett szerelmével érdemelt ki. Azóta a Bunbury-t számtalanszor színre vitték, fordították, s több film is készült belőle (1952, 2002).

Apropó fordítás. A darab alcímére érdemes még vetnünk egy utolsó pillantást.  A "The importance of being Ernest", ugyanis egy ötletes szójátékot rejt magában, melyet lefordítani több módon is próbálkoztak, ám tulajdonképpen lehetetlen.  Az Ernest  (egy férfinév, mely egyszerre őszintét is jelent) kettőssége ugyanis nem átvihető  a magyar nyelvbe. A legelterjedtebb változatok a "Szilárdnak kell lenni" vagy "Jó ha Szilárd az ember"  hatásosak, de mégsem eléggé hűek "urukhoz". Ezért talán jobban járunk, ha egyszerűen bízunk az olvasó/néző műveltségében.