Czóbel Béla - kurázsival a művészetért
szerző: Plecskó Edina
Kossuth-díjas és érdemes, kiváló festőművészünk, Czóbel Béla több ízben kötődött Párizshoz, miként a magyar és párizsi újító művészi életben is egyformán részt vett. Ennek köszönhetően kötött barátságot Picassoval, aki 1906 körül rózsaszín korszakának végén járva a szecesszióval való végleges szakítás határán állt, s ekkor ajánlotta fel Czóbelnek: „Csináljuk együtt a kubizmust”.

Czóbel Béla arról a nagybányai művésztelepről érkezett Párizsba, amely szakítást jelentett a hagyományosan konzervatív hivatalos magyar festészettel, a tulajdonképpeni Benczúr Gyula és Szabolcska Mihály fémjelezte Magyarországgal. Ezen felül a mindig újító és merész Czóbel a „neósok” vezéregyéniségévé válva szegült szembe Ferenczy Károlyék nemzedékével. 1904-ben pedig Párizsba látogatott, ahol a konzervativizmust tagadó fauve-ok táborába áll, itt festészete is megváltozott: az impresszionista hatásokat nyers és kemény színekre komponált képei váltották fel. De visszakanyarodva történetünkhöz és Picasso ajánlatához, a mindig újszerű Czóbel a kérésre ezúttal nemmel felelt. Tette ezt a szavakon kívül műveivel is, a kubizmus és az azt követő művészeti közösségre kiterjesztve döntését. Ekkortájt ugyanis olyasfajta társadalmi átalakulások zajlottak, amelyek egyik megnyilvánulása volt e művészeti ág megjelenése, előidézve az aktivizmus létrejöttét és a művészeti forradalmat. A később idelátogató festők köre is ezen eszmékből táplálkozott, ám Czóbel, a humanizmus elkötelezett híveként ellenállt az effajta törekvéseknek. Az innovációjában Picassora hajazó Czóbel tehát mert ellentmondani olyasvalamire, ami egyéniségétől távol állt, hiányában pedig Braque személyében találta meg mindazt Picasso, akivel testvéri szövetségben, együtt harcolták meg a kubizmus forradalmát.

Mindezek ellenére az újítás szelleme továbbra is körüllengte Czóbelt, miként 1909-ben ő is ott volt a XX. századi magyar festészetet útjára indító Nyolcak táborában, ahogy részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Körének (MIÉNK) a megalapításában is. A két világháború között pedig a KÚT - a Képzőművészek Új Társasága - tagja lett, a felszabadulást követően az Európai Iskola alapító kiáltványának egyik legrangosabb aláírójává vált. Sajátos festői világa mindvégig megőrizte természetszerűségét: említhetjük a Múzsa, a Szakácsnő, a Piros kendős lány vagy a Madonna című képeit. A II. világháború alatt Szentendre lett állandó tartózkodási helye, ahol 1975-ben műveinek bemutatására múzeum nyílt. A felszabadulás után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén töltötte. 1971-ben pedig a Műcsarnokban nyílt műveiből reprezentatív, retrospektív kiállítás. Igen gazdag életművének jelentős darabjai ma magyar és külföldi magángyűjteményekben találhatóak meg.