Picasso után a második - Szalay Lajos a KOGART-ban
szerző: Kinga
2009. Január 15 - Március 25. KOGART ház, 2009. február 26. – március 26. Jászi Galéria. Ha pedig lemaradnánk mindkettőről Szalay Lajos állandó tárlata vár minket a Miskolci Galériában. Ám idén nem kell elvesztegetett pillanatoktól  tartanunk, Szalay Lajos munkái akárhol felbukkanhatnak, hiszen 2009-ben lenne száz éves a "rajztoll mágusa", a "vonal virtuóza", a "rajzoló toll Paganini-je", Picasso kor- és vetélytársa.

A két művész személyesen is jól ismerte egymást, művészetükben érződik is az egymásra hatás, Picasso pedig olyannyira elismerte versenytársának Szalay Lajost, hogy ekként nyilatkozott: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókorra a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.”
Nézzünk most a szuperlatívuszok mögé, és gondolatban lépjünk be a KOGART ház kapuján, Szalay Lajos életművének kiállítására, mely 70 napra a teljes galériát birtokba vette. Furcsa mód utunkat a harmadik emeleten kell elkezdenünk. Egy-két kezdeti zsenge után már a saját stílusát keresgélő alkotóval találkozunk. Továbbhaladva a többi szintre, vitrinekben sokszorosított és alkalmazott grafikái, a falakon könyvillusztrációi, plasztikai kísérletei, festményei, és a földszinten már "csak" rengeteg bravúros tusrajz. Melyből a szakavatott szemek jól látják, hogy Szalay otthonosan kezeli ezt a nehéz technikát. Ha kell 2-3 vonalból rakja össze az egészet, de milliónyi kis egyenesből is elő tudja varázsolni a mozdulatok, tömegek, történetek feszültségét.

Ám nyúljunk még egy kicsit vissza a tárlat elejére, az emeleten egy elkerített részen maga a művész nyilatkozik. Nem élőben, nem médiumok segítségével, hanem a születésének 80. évfordulóján készült 30 perces riportfilm útján. Igazából ennek a filmnek köszönhetően lehet teljes egészében megszeretni, megérteni a művészt és alkotásait. Már ha nem vesszük zokon kijelentéseit a kereszténységgel kapcsolatban, úgymint: "Adott egy kellemetlen tulajdonságom: A katolikus neveltetésem, amely szerénységre tanított." ragozva tovább ennek az "önsorsrontó magatartásnak"  tulajdonképpeni mivoltát azzal: "Melyben az a szomorú, hogy egyetlen keresztény sem volt ilyen." De azon is megakadhatunk, hogy "A magyar embert csak géppuskával lehet boldoggá ijeszteni."  S miért  van ez így? Miért nem értik a magyarokat sosem? Mert van egy átka a magyarnak; nem tartozik egyetlen vezető kultúrához (germán, latin) sem.

Az efféle mondatokból  világosan látszik, Szalay Lajos nyitott elmével, gondolkodón állt a világhoz. Szerényen tűrte sorsát, az elismeréseket, gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet, és ami a fő, képzőművészeti szemmel vizsgálva: "A vonalat úgy ragozta, mintha egy ige lenne."  A háborúk őt is megtörték és egészen más útra terelték életét. Emigrált, majd Párizst (1946-47), Argentínát (1948-1959), New York-ot (1960-1988) megjárva visszatért, de tevékenysége minden országban, hol megfordult mély nyomokat hagyott. Az argentínai grafikát például Szalay előtti és utáni korszakra tagolják.

Szalay Lajos valóban sokat látott ember, ez művein is határozottan érződik. Mondanivalója van, folyamatosan mesél, rendhagyóan lát, vonalaiban jó elveszni.  Mondhatnám azt is egy visszafogottabb módon: érdemes megtekinteni a tárlatot. De őszintén szólva izgalmas lenne végigkísérni az idei évfordulós tárlatait, melyik kiállító mire fókuszál, az illusztrátorra, a vallásos művekre, a politizáló alkotásokra? S van-e olyan, aki esetleg meg tudja mutatni az életmű fonákját. A KOGART emeletén járva ugyanis még azon töprengtem, ez a művész nem ismeri igazán az anatómiát, nincs a kisujjában, majd a végére rá kellett jönnöm Szalaynál a torzítás kifejező eszköz, akár a toll vagy az ecset.