 szerző: Plecskó Edina
Weöres Sándor Holdbéli csónakos című mesejátékában az igaz szerelem és boldogság iránti vágyódás, valamint az útkeresés játssza a fő szerepet, amely események Jégapó lányának, Pávaszem életének meghatározói. A főhősnő és barátai számos mesés kalandba bonyolódnak utazásaik során, amelyek alkalmával történelmi és földrajzi korlátokat leküzdve járják körbe a világot. A színpadra vitt művet monumentális díszletek és ötletes bábok tarkítják, amelyet 2003 októberétől csodálhat meg a nagyérdemű a Nemzeti Színházban.
 „Holdbeli csónakos örökszerelmem, arany sajkádra vegyél fel engem. Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,a sötét erdőt könnyel áztattam. Eleget sírtam a földi porban, ölelj magadhoz atiszta Holdban. Nem él a Földön, akire vágyok, holdbéli csónakos te légy apárom.” – e dallamba öntött sorok csengenek fel újra és újra a darabban Pávaszem szerelemi vágyódásának kifejezőjeként, aki képzeletbeli ám vizuálisanmégis oly markánsan megjelenő holdbéli csónakosáról ábrándozik. Merengésének tárgya a darab üzenete, a csónakos csak ennek testet öltésében kap szerepet. A magyar fejedelem, Jégapó lányának számtalan kérője akad a kínai császártól kezdve a szerecsen fejedelmen át, akik mind kegyeire vágyakoznak. Ezt úgy kaphatják meg, ha megtalálják az elveszett Pávaszemet, akit kalandos utazásai során Vitéz László és Bolond Istók védelmeznek – hol emberi valójukban, hol a gyermekek legnagyobb örömére bábként megjelenítve.
 Ám mind hiába, az igaz szerelemre vágyódó királylány szívét csak Medvefia, a lapp trónörökös tudja meghódítani, aki képes a holdbéli csónakosról szőtt ködös álmot is szertefoszlatni és az iránta táplált érzelmeket magára ruházni.
A történetet két narrátor (Gáspár Sándor és Szarvas József) közreműködésével egészítették ki, akik feladata a közönséggel való töretlen kapcsolat-fenntartás. Bár Weöres alapművében ezek a karakterek nem szerepelnek, azok létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. Kivált mesés érzetet ad történetvezető funkciójuk. A látványban igazán magas szintű produkcióban a leginkább megkonstruált elem a Hold, ahol a jelentek szemkápráztató módon vizualizálódnak.
Emellett az egyes kultúrák bemutatása is meggyőző példái a rendezői teljességre törekvésnek. Ám a darab igazi érdeme nem e technikai bravúroknak tudható be. A színmű esszenciáját az üzenete adja, amelyet Weöres Sándor fogalmazott bele alapművébe. Ez azonban a képi játékok mögött található: az egyes korokon átívelő mindig örök érvényű igaz szeretet fontossága.
|
|
|
szerző: Tóth Tamara
Hogy mi is Weöres Sándor műve? Meseregény, bábjáték vagy versek laza láncolata? Lehet, hogy ő sem tudta, vagy nem is akarta pontosam meghatározni. Valami olyan műfajt takar, amiben a képzelet ötvöződik a létező mítoszokkal, mese és álomvilág kerül szoros barátságba, és mindezt tánccal és bábjátékkal fűszerezve tálalják. A darabban legszembetűnőbb a különböző kultúrák ősi elemeinek keveredése, az antik görög és római mitológia, a keleti motívumok és az ősmagyar mondavilág, illetve bábjátszás szereplői. De ezen meg sem lepődünk, ismerve Weöres Sándor vonzódását a kelet világához és a klasszikus műveltséghez. Végül igazán jól megfért egymás mellett egy történetben a sólyomasszony, Párisz és Heléna, a kínai császár valamint Vitéz László, Paprika Jancsi és Bolond Istók. Sőt a szereplők útjai gyakran keresztezik is egymásét.
És hogy ennyi különböző nemzetiségű szereplő mellett hogy kerül a darabba még a Hold is? Ő Pávaszem királykisasszony plátói szerelme, hiszen a nemes hölgy nem leli párját a földön, és úgy érzi, hogy csak az égi jelenség méltó hozzá. Holdbeli csónakos többször feltűnik a darabban, elénekli dalát, amiben biztosítja Pávaszemet, hogy magához veszi a tiszta Holdba, ha eljön az ideje. Tavasszal őszt mond, ősszel tavaszt, hitegeti a lányt, aki elvakultam várja a beteljesülést.
A darab rendezőjének – Valló Péter – szótárában valószínűleg nem szerepelt a megvalósíthatatlan kifejezés, ami nem is csoda, ha Weöres fantáziájának szárnyalásával igyekezett lépést tartani. Az előadás mozgás- és látványvilágán a bábjáték tükröződik. A szereplők mozdulatai sokszor darabosak, vontatottak, marionett-figurához hasonlók. Jelmezeik is súlyos, részletesen kidolgozott darabok, az arcokon vastag, maszkszerű festék. A bonyolult technikai megoldásokat igyekeznek játékos köntösbe bújtatni, és ez legtöbbször sikerül is. A holdbeli csónakos megjelenítése igazán látványos, mindenestől elhisszük neki, hogy megállás nélkül szeli az égi habokat.
A szereplők játéka igazán vegyes. Az előadás két mesélője Gáspár Sándor és Szarvas József, akik hol kívül állnak, hol beleépülnek a cselekménybe. Előbbi színész hitelesen mesél, utóbbi viszont már túl sok volt. Főszerepben láthattuk Balla Esztert, aki különleges hangi adottságaival igazi színt vitt a darabba, viszont a prózai részekben valahogy elsikkadt, sokszor szinte elfelejtődött, hogy ő is a színpadon van. Pávaszem holdbeli szerelme pedig Ozsgyáni Mihály, aki szintén rendben van, csak azért mégis eszébe jut az embernek, hogy anno ezt Kaszás Attila énekelte. Kis szerepben felbukkan Bodrogi Gyula, és összeszorul a szívünk, amikor meglátjuk, hogy milyen idős már.
Az előadás előtt kétségbe estem a rengeteg gyerek láttán, és zavaró tényezőként könyveltem el őket. Csalódnom kellett, mert a kicsik borzasztóan élvezték a darabot, lelkesek voltak, és ilyen környezetben igazán könnyű volt nekem is önfeledtté válni.
|
|
