Szabó Magda: Az őz (NÉGYSZEMKÖZT)
szerző: Plecskó Edina


Egy könyv, melyben benne rejlik egy jó alkotás lehetősége. Bizonyíték erre a regény jól felépített kompozíciója, helyes nyelvi kimunkáltsága is. Már a szerző neve is egyfajta garanciaként szolgálhat rá, hogy értékes szellemi termékkel van dolgunk. Azonban nem akarhatunk pusztán „csak” egy jó könyvvel gazdagodni. Ennél több kell. Valami plusz, ami egyedivé teszi, ami hat ránk. Az őz ilyen.

A regény egy hosszan tartó vallomás. Eszter – a főszereplő -, nyíltan, köntörfalazás nélkül, E/1-ben ad számot életéről, érzéseiről, elfojtott vágyairól. Az írónő nem rejti véka alá főhőse érzéseit, már-már pimaszul őszinte módon ábrázolja a karakterét. A paradoxon azonban ebben van: hiszen egy olyan nő igaz vallomását olvashatjuk itt, akinek lételeme az elhallgatás és a hazugság. Ezért is bír nagy hatással a mű, mert azt sugallja, hogy eddig feltáratlan titkoknak lehetünk részesei.

A szerző kitűnő érzékkel nyúlt hozzá negatív főszereplőjének megformálásához. Gyermekkorától kezdve szemtanúi lehetünk élete alakulásának, de ezt nem a megszokott, hétköznapi módon, hanem az idősíkok között ugrálva. Stílusa csapongónak is hathat, de ezzel azonban kicsit sem töri meg a regény koherens voltát, addig megy bele az életút tördelésébe, ameddig az „kívánatos”. Sőt, pont ilyen formában tálalva nyújt újszerűt, izgalmasat. Az a technika pedig, hogy egy-egy mondatot később bont ki az írónő, csak fokozza kíváncsiságunkat, ösztönözve egyúttal arra is, hogy elképzeljük, mi vajon hogyan gombolyítanánk tovább az események fonalát. A történések túlzó részletességgel való bemutatása azonban a feleslegesség érzését sugallja. A regény mondanivalójának szempontjából szükségtelennek tűnő elemek erőltetett megjelenítése olyan útvesztő lehet, melyben könnyen eltévedhetünk. Azonban kapaszkodóként előbukkan egy-egy mondat, mely aztán a helyes irányba visz minket.

Empatikus olvasóként megrázó alkotás. Nem is csak a nélkülöző, szenvedéssel teli, szülői szeretettől mentes gyerekkor miatt, vagy a tragédia folytán - mely amúgy kiszámítható módon a végkifejletben bekövetkezik -, hanem a gondolatisága végett. Olyan túláradó gyűlölet bújik meg a könyv lapjain, mely már-már sok lehet egy érzékeny olvasónak. Egyszerre elfogyasztva a könyvet, talán túlzónak is tűnhet a negatív érzelmek ilyen szintű megjelenítése. Viszont ezáltal tudja hitelesen visszaadni a mű, hogy milyen lehet ennyi utálattal együtt élni, mindent magunkba fojtani, minden rosszat egy bizonyos személlyel kapcsolatban, csak hozzá viszonyítva megélni. A lélek gyötrelmeinek bemutatását Szabó Magda nagy pontossággal kimunkálta, bemutatva, hogy az effajta érzések hogyan válthatnak ki akár egy gombfelvarrásból is nagy következményeket...

Véleményem szerint, a mű méltán hozta meg az elismertséget Szabó Magdának. 1959-ben, a könyv megírását követően, mintegy 42 nyelvre fordították le, ezáltal széles körben ismertté téve őt. A nyelvezetét tekintve igényes, kicsit sem fellengzős, szimpatikus írói stílussal megírt könyv számára méltán jár ki egy hely a könyvespolcunkon.




szerző: Tóth Tamara


A regény elolvasása óta rajongok Szabó Magda írásaiért, és most valószínűleg az egyik legsikerültebb munkáját tárgyaljuk.

Az olvasás kezdetén az elbeszélésmód lepett meg legelőször, ahogy a főhős, Encsy Eszter szemszögéből látunk minden eseményt, és ismerünk meg mindenkit. A regény vallomás a halott szerelmeshez, olyan titkokról, amelyeket ez a férfi életében sosem tudhatott meg. A monologikus elbeszélésmód mellett sokkal nehezebben barátkoztam meg az idősíkok közötti ugrálással, a gyakori, egy bekezdésen belüli váltásokkal, ami elsőre igen szokatlan az embernek, ha lineáris történetmeséléshez szokott, és rá kell erőltetni magára ezt a fajta gondolatmenetet. A kompozíció különleges, ahogy felvillantak egymás mellett a gyerekkor és a felnőttkor képei, és ezekből párhuzamosan bontakoztak ki a regény történései.

A főszereplő alakja nagyon összetett, és meghatározó tulajdonsága a féltékenység. Eszter más kisgyermekként is teljesen különbözött szüleitől, és ez a kontraszt nagyon élesen van ábrázolva, ahogy a kislány megtestesíti a hétköznapok világát, a nehéz házimunka mindenestül az ő feladata, és részben még a család megélhetéséről is ő gondoskodik. Eszter maga a valóság, a gyakorlatiasság, az életben maradás ösztöne mindennél erősebb nála, de szülei egy másik világban élnek, csak ketten, ahová lányuk már nem fér be, és aki egy idő után már érzi is, hogy nem tartozik közéjük.

Eszter világa rideg, kevés öröm éri, és közben gondolatainak nagy részét lefoglalja Angéla iránt érzett irigysége, és az abból fakadó gyűlölete. Angéla élete minden pontban az ellentéte Eszterének, Angélát mindenki szereti, mindenki gondoskodik róla, vigyáz rá, mindene megvan, már-már émelyítően tökéletes kis élete van a gyönyörű és természetesen angyalian jó kislánynak.  Szabó Magda részben gyermekkorának tapasztalati alapján írta meg Angéla világát, és talán szándékosan formázta meg ennyire cukormázasra, burokszerűre. Az írónő fiatal évei is hasonló tökéletességben teltek, de ő Angélával ellentétben nem csak sodródott a kényelmes, semmittevő életében, hanem korán lázadni kezdett, próbált kitörni, ellentmondott rokonainak, és ebből a szempontból Eszter világával lehet párhuzamot vonni.

Eszter gyermekkora után egyáltalán nem meglepő, milyen sérült felnőttként láthatjuk viszont, és hiába sikeres színésznő, gondolatai nagy részét ugyanazok a rögeszmék foglalják le, mint régen, Angéla gyűlölete, ami mindennél erősebb. Ez az érzelem olyan hitelesen és erősen van ábrázolva, hogy befolyásolja az olvasót, annak akarata ellenére is, és egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy utálja Angélát, egy tehetetlen, életképtelen bábnak látja, aki levegőt venni is csak segítséggel képes. Legfélelmetesebb élményem a regény olvasása során az volt, amikor rádöbbentem, hogy Eszter szándékosan bántja, kínozza szerelmét, és képes olyan erővel gyűlölni, mint Angélát. És sokszor nem a feleség, a kapcsolat 3. tagja miatt, hanem a férfi saját tulajdonságai miatt. A tragédia végig ott lebeg a regény lapjain, előre lehet sejteni, és az már csak egy végső arculcsapás, hogy Eszter közvetve maga okozza szerelmes halálát.

A regény különlegessége, vitathatatlan értéke az a fajta lélekábrázolás, amelynek hatására az olvasó egyszerre képes azonosulni a főszereplővel, elutazni vele a gyötrő mélységekbe, ugyanakkor taszítja is Encsy Eszter jelleme, világfelfogása, viselkedése. Ahogy talán az a gondolatmenet is, ami Eszter véleménye sok embertársáról: „Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha, kicsi koromban sem hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért.”