Othello – avagy az egyszeri mór esete Desdemonával
szerző: Baranyai Richárd
Ahogy egy barátom szokta mondani: az féltékeny, aki magában okot lát a másik fél féltékenységére. Osztom ezt a nézetet, és talán épp ezért tartom fölösleges, esetenként undorító érzésnek. A másik fölötti uralom, tulajdonlás egyik kifejezése, pedig nincsen jogunk egy másik ember szabadságát szabályozni, főleg ilyen „érzelmi zsarolásokkal”.

Nem mondom, volt, hogy féltékeny voltam, sőt, volt, hogy legszívesebben éles késeket mártogattam volna bizonyos emberek belsőségeiben, amikor megcsaltak, de aztán jött a gondolat: talán nem pont én adtam erre okot? Talán pont azzal, hogy bebeszéltem a másiknak, hogy benne van a vágy, hogy másfelé keresgéljen örömet? Nos a kicsapongásom után térjünk a tárgyra: „There was a brotha’ named Othello...” Upsz, bocsi, ez színdarab (Complete works of Shakespeare) és nem film, pedig az a dolgom.

Akkor hát a film. Az Othello film. (Az egyik, mert van vagy 15 darab, 1920-tól napjainkig). Én az 1995-ös Othello filmet választottam, akár a szereplőgárda : Laurence Fishburne (Othello), Kenneth Branagh (Iago), akár a kor (nagyjából középen) miatt. És ráadásul akit érdekel az pont megnézheti április 13-án az M2-n. Tehát a történet: adott a mór hadvezér, és adott az éppen elvett asszony. Hozzá jár még az ármánykodó Iago, aki bosszút akar állni Othellón, és ezért féltékenységét erősíti s meggondolatlanságokba hajszolja. (Persze ez kicsit bővebben van kifejtve, de aki nem ismeri a történetet, az bizony járjon színházba gyakrabban). Természetesen nem Shakespeare mű lenne, ha nem feküdne a végén négy hulla egy ágyban, és a megtévedt „bárány” nem öngyilkossággal menne imádott párja után a halálba. (Szerintem kissé perverz lehetett Williem úr, de ez más kérdés). A film jó, Fishburne jól hozza a megőrülés határán álló, a féltékenységbe belebetegedő harcost, míg Branagh fergeteges viperát alakít. Néhol ugyan túljátszottnak tűnhet a dolog (Othello epilepsziás rohama, Iago kiszólásainak némelyike), de vegyük figyelembe, hogy mégiscsak színpadról került a vászonra a darab, így ez elnézhető hiba.

Mint Shakespeare-nél általában itt is elég nyilvánvaló a tanulság:
1.      ne higgy el mindent elsőre
2.      ha elhiszed, legalább várj egy kicsit mielőtt gyilkolsz
3.      ha gyilkolsz, készülj rá, hogy átvertek
4.      ha rájöttél, hogy átvertek, és már gyilkoltál, legyen nálad még egy tőr
5.      használd jól a plusz tőrt és lehetőség szerint magadat öld meg vele, mert
6.      aki átvert, azon majd a nemesi igazságszolgáltatás bosszút áll érted

A darab nem mai, a történet viszont mindenképpen aktuális, a féltékenység olyan démon, ami könnyen megkaparintja az ember gondolatait, és tönkreteszi még a legszebb perceket is. Ráadásul sokszor alaptalan, és így még gonoszabb méreg. Írhatnék ide most szép tanulságot, jótanácsot és életfilozófiát, de minek? Aki féltékeny, az úgyis retteg elengedni a párja kezét, nehogy az másba karoljon, aki nem féltékeny, az meg csak örömmel veszi, ha a párja újra és újra belé kapaszkodik. Mindenki döntse el maga melyik szemléletet kedveli jobban, és keresse meg azt a párt akinek az kell.