Vonnegut: Macskabölcső
szerző: Szántó Sz. Erika
„Mit remélhet a földön az emberiség számára a gondolkodó ember elmúlt évmilliók tapasztalatai alapján? Semmit.”
 
„Tegyük fel, hogy egyetlenegy tengerész zsebében van egy icicpici kapszula , benne egy szemernyi szuperjég, ami megtanítja a vízatomokat, hogy kell ezentúl halmozódni-kapcsolódni, hogy kell megfagyni. Ha pedig a tengerész bedobja ezt a szemernyi magocskát a legközelebbi pocsétába…- A pocséta megfagy”.
Kurt Vonnegutra, a humanista világnézetű, és a kíméletlenségig őszinte íróra nagy hatással volt a II. világháború. Az író 1943 márciusában lépett be a hadseregbe, ahol nem sokkal később német hadifogságba esett. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol a szállásukul szolgáló vágóhíd pincéjében lett tanúja és túlélője Drezda szőnyegbombázásának. A szövetséges brit és amerikai légierő rombolása meghatározó élménye lett későbbi regényeinek. A Drezdában átélt borzalom, az emberi gonoszság előidézte apokalipszis jelenik meg Az ötös számú vágóhídban, a Kékszakállban és a Macskabölcsőben is. Buzgó, buzgó, buzgó –írja ez utóbbiban Vonnegut, mely nem más, mint a bokononisták jelmondata, amikor eltűnődnek, milyen bonyolult és kifürkészhetetlen is az élet.
 
A regény cselekménye szerint Felix Hoenekker, a munkája következményeivel szemben közömbös, de zseniális Nobel-díjas fizikus feltalálja a szuperjeget, amely bármely tömegű vizet azonnal jéggé fagyaszt. Úgy történik- („Úgy kellett történnie”, mondaná a Bokonon- a hajótöröttként partavetődött szélhámos által létrehozott új vallás), hogy Hoenekker találmánya hirtelen halála miatt titokban marad, s három gyermeke osztozik az apai „örökségen”, akik későbbi életükben a szuperjégért cserébe különféle előnyöket vásárolnak maguknak: szerelmet, gazdagságot, hatalmat. Az egyik testvér, Frank Hoenekker San Lorenzo szigetén Papa Monzano kormányában lesz dandártábornok, és ez indítja el a bonyodalmat. A Papa Monzano tulajdonába került szuperjég ugyanis sorozatos baleseteken keresztül a környező óceán befagyásához, ezután a levegő párájának kővé dermedéséhez, végül a világvégéhez vezet el.
 
A mű az atombomba ledobásától a szuperjégig jut el. Míg az atombomba „csak” Hiroshimát pusztította le, addig a szuperjég már az egész világot. Vonnegut lélektelen és világpusztító technikai látomása nem teljesen ismeretlen. Ahogyan Fourier utópiájában, a szuperjéggel is a ráció irányítja az életet. A tudomány előrehaladása, és a józan ész uralma szükségszerűen leszűkíti és elszürkíti a sokszínű életet, és kizárja belőle az esetlegességet: a művészetet, az érzelmeket, az emberi vonzalmat. A szuperjég utáni világban a férfiak agyilag is nemzőképtelenekké válnak, már tudat alatt sem akarják az emberi fajt fenntartani. Az élet értelmetlenné válik és kuszává, csakúgy ahogy a kis Newt Hoenekker számára a kétkezes hurkolós játék, a macskabölcső, akinek végig ott tombol az agyában a kérdés: „Hol itt a bölcső? Hol itt a macska?”