|
|
| | | | | Az ördög Pradát visel |  szerző: Plecskó Edina |
Vajon tényleg irigylésre méltóak a csillogó divatszakmában dolgozók? A fényűző, gazdag életet és világhírnevet biztosító szakmában érvényesülni egy kívülállónak ugyan vonzónak hathat, de a felszín alatt rejlő erkölcsi visszásságok és az emberek életét következmények nélkül tönkretevő döntések okán bebizonyosodik e negédes világ igazi minősége, anti-humanista jellege.
 Mindezt illusztrálandó szolgál kitűnő példával Lauren Weisberger 27 nyelvre lefordított sikerkönyvéből született Az ördög Pradát visel című filmadaptáció, melyet 2006-ban David Frenkel rendezése nyomán ismerhettünk meg a mozikban is. A történet középpontjában egy pályakezdő diplomáslány Andy Sachs (Anne Hathaway) áll, aki sokak által irigyelt másodasszisztensi pozíciót kapott a New York-i divatipar legjelentősebb lapjánál, a Runway Magazine-nál. Munkáját azonban csak ugródeszkaként akarja felhasználni későbbi álláskereséseihez, így hiába is keresnénk a divat iránti elhivatottságot személyében, amely kontrasztra az olykor kínosan ízléstelen megjelenése, és a filmbeli stylist által csupán „egy seszínű kis senki”-nek titulált énje is erősen rásegít.
Főnöke, a Runway főszerkesztője, Miranda Priestly (Meryl Streep) azonban a divatvilág mindenki által elismert és rettegett nagyasszonya, aki Jimmy Choos tűsarkúkban és Chanelben jár, céljai elérése érdekében pedig nem átall az embereken sem átgázolni, így személyiségével és a háttérben meghúzódó kis játszmáival kitűnően szemlélteti a divatszakma útvesztőit. Egyúttal ő az, aki nyomán megszületik a stílus is: hiszen a divat tulajdonképpen a magas művészet megjelenése a hétköznapi emberek közt, amely utalás arra a téveszmére, miszerint a trendet a mindenkori divattervezők határoznák meg. Ez a titulus ugyanis a nagyhatalmú szaklapok főszerkesztőinek a sajátja, amely bölcsességet Nigel (Stanley Tucci), a filmben feltűnő tipikus stylist-karakter oszt meg a nézőkkel. Ugyanakkor az is bebizonyosodik, hogy ha valaki a karrierjének csúcsán áll, akkor a magánélete bizonyára romokban hever – akár Miranda, akár a szakmába egész jól beletanuló Andy esetében – és a szerelmi bánat együtt jár egy előléptetéssel.
A film szatirikus vonalával mindenképpen a divatvilág erős és karakteres  kritikáját viszi véghez, mintegy görbe tükröt tartva a csupán karrierjüket szem előtt tartó és a divat által megrögzötté vált embereknek. E feladatra pedig a rendező kiváló főszereplőt talált Meryl Streep személyében, aki zseniálisan élethű, félelmetes és egyben ironikus karakterábrázolásával garantáltan minden nézőt levesz a lábáról. Ezt az elismerést pedig a szakmai közönség sem hagyta szó nélkül, miként 2007-ben a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat ítélték neki. A film végkicsengése pedig egy erkölcsi példázattal szolgál, hiszen Andy otthagyja állását egy méltóságteljesebb életért cserébe, a közhelyszerű mondás tehát ismét bizonyosságot nyer:Mindig van választás!
|
|
 |
|
