A reménytelenül jó divatárus meséje
szerző: Jakab Judit
Molnár Ferenc neve minden valamirevaló színházba járó számára ismerősen cseng. Darabjai – bár folyamatosan nagy sikerrel játsszák őket szerte az országban – olvasva is remek szórakozást nyújtanak. Népszerűségük titka talán abban rejlik, hogy – akár a mesékben – a jóság győzedelmeskedik mindenek felett. Nincs ez másként Úri divat című színművében sem.

Az Úri divat, bár nem túl közismert és nem tartozik az igazi Molnár-remekművek közé sem, azért még nagyon jó. A darab kispolgári környezetben, egy pesti belvárosi divatáruboltban játszódik. A bolt vezetője reménytelenül jó ember, akit mindenki kihasznál, ezért anyagilag és a magánéletben is tönkremegy. Egy gróf segíti és pártfogolja, annak vidéki sajtgazdaságába kerül igazgatónak. Itt számos nevetséges szituációba keveredik jósága miatt, majd a gróffal is konfliktusba kerül, mivel mindketten ugyanazt a nőt szeretik. Végül azonban elnyeri méltó jutalmát: a kis gépírókisasszony kezét.

A darab középpontjában itt is a javíthatatlan jó ember áll, az a Molnár Ferenc-i gondolat, hogy a jóság győz mindenek felett. Ez visszatérő elem műveiben, s talán éppen ebben keresendő népszerűségük oka is. Az emberek – legyenek tíz, húsz, harminc vagy hatvan évesek – szeretik a meséket, még akkor is, ha tudják, a való élet – sajnos - egészen más. Egy pár órácskára azért mégis jó belefeledkezni egy olyan világba, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését.

Az Úri divatot 1917. november 23-án mutatták be a Nemzeti Színházban. A darabról és az előadásról Kosztolányi Dezső írt kritikát – amely az idők folyamán sokkal ismertebb lett, mint a mű, amely ihlette.
Kosztolányi többek között így vélekedett a műről. „(…) a színpadi ördög után megszületett a színpadi angyal is. Természetesen földi formában, szeplőkkel és emberi gyarlóságokkal ékesítve. Sem az író, sem a közönség nem tudna elviselni egy igazi angyalt. Az nagyon égi és nagyon unalmas volna. Valahogy színpadképessé kell tenni a jóságot, rá kell aggatni a mi prózai, budapesti életünk kölönceit (...). Legyen egy divatáru-kereskedő az angyal, hagyja el a felesége és jusson csődbe, aztán küldjük el egy grófi uradalomba, a büdös sajtok igazgatójának. Micsoda nevetséges egy angyal. De hiszen az ördög meg rokonszenves volt. Körülbelül így látom - laza formában - az író alapötletét. Majdnem minden tárgya érzelmesen szenvedélyes, de addig hordja magával, míg az érzelmesség cukrába fanyar íz vegyül, a szenvedélyesség lehűl és azok a tragédiák, melyek mondanivalóját alkotják, könnyes és nevető vígjátékokká válnak.(…) Be kell azonban vallanom, hogy a jó ember, miután megismerkedtem vele és az első, igazán meglepő ötletek zsongító hatása elmúlt, már fáraszt és a jóságát együgyűségnek érzem, melyet a drámaíró még mindig jóságnak óhajt feltüntetni (…).”