|
|
| | | | | Callas Zeffirelli szemében |  szerző: Tóth Tamara |
Feldolgozta Hamlet, Rómeó és Júlia, Otelló, Jézus és Assisi Szent Ferenc életét, operarendezései és színházi munkái világhírűek. Most egy olyan alkotást választottunk Franco Zeffirellitől, ami film is, opera is, ez pedig a Mindörökké Callas.
 A 2002-es film nem az első Zeffirelli alkotás, ami a díva életéről szól. A rendező még 1964-ben forgatott egy tv filmet Maria Callas Covent Garden-i fellépéséről, ami gyönyörű és örök életű emléket állít a Tosca előadásnak. Néhány évvel később a rendező még két operafilmet tervezett a dívával, de a nehéz munkát Maria Callas már nem vállalta el. A Mindörökké Callas a világhírű operaénekesnő életének utolsó időszakát dolgozza fel, amikor a művésznő már nem állt az elismerés középpontjában. A drámai helyzetet az adja, hogy Callas képtelen volt megbirkózni azzal, hogy szakmailag leáldozott a karrierje, sőt az öregség miatt már nőként is elvesztette az önbizalmát. A film azért is különleges, mert a valódi életrajzra keveset ad, sokkal inkább fiktív vonalon mozog, ami lehetővé tette a rendezőnek, hogy beleszője véleményét és megfogalmazza saját hitvallását a művészettel kapcsolatban konkrét és elvont formában egyaránt. Emiatt nem szabad teljesen mértékben életrajzi drámaként kezelni a filmet, hiszen azon alaposan felülemelkedik.
A puszta tények szerint Maria Callas több hangválságon is átesett karrierje során, ami testi és lelki panaszok és betegségek egyaránt kiváltottak, nem tett jót viharos magánélete és saját családja ellene való áskálódása sem. Amikor kapott még egy utolsó lehetőséget, hogy régi dicsőségéből visszanyerjen egy kicsit, a közönség lelkesen ünnepelte, de mindez sokkal inkább a személyének szólt, mint a teljesítményének. La Divina 1977. szeptember 16-án hunyt el, a hivatalos orvosi jelentések szerint szívinfarktusban, de sokan úgy vélik, öngyilkosságot követett el gyógyszertúladagolással.
 Jelenleg nem a legkiemelkedőbb Zeffirelli alkotással van dolgunk, de Fanny Ardant remek alakítással kelti életre a dívát, karizmatikus, hiteles és megrázó a szerepben. Jeremy Irons karaktere már sokkal kevésbé hihető, mint homoszexuális férfi, egyszerűen képtelen úgy nézni a saját nemére, mint ahogy azt tőle a „hagyományos” romantikus jeleneteknél megszokhattunk. A valóság és a tények elmosódnak, a lélekábrázolás kerül előtérbe, és az a legszebb az egészben, hogy már nem is foglalkozunk azzal, hogy mi igaz és mi nem a történetben. A soknemzetiségű koprodukció nyomán létrejött filmet azoknak is ajánlhatjuk, akik egyáltalán nem szeretik az operát, mert Maria Callas hangja és jelenléte annyira magával ragadó, hogy szélesebb rétegek számára is közelebb hozhatja ezt a nem könnyű műfajt.
|
|
 |
|
