A "romlott" szimbolisták virágai
szerző: Szántó Sz. Erika
A szimbolisták fellépése egyáltalán nem maradt el a naturalisták mögött az újat kezdés szenvedélyes akarásában. Ám a kritika fő céltáblája ezúttal nem a "metafizikai" - romantikus és kritikai realista - emberfelfogás, hanem éppen ellenkezőleg: maga a naturalizmus és a pozitivizmus. Na meg persze az alkohol.

„A teremtett világ az Isten nyitott könyvéhez hasonlatos, csakhogy az előtte álló ember nem tudja elolvasni: egyedül a költő e nyelv ismerője, ő betűzi ki és magyarázza meg hieroglifáit; ami körülötte van, ráébreszti annak tudatára, ami benne van; ami pedig benne van, ráébreszti annak tudatára ami fölötte van, s ekképp, megfejtvén a szellemi világnak az anyagiban meglévő szimbólumait, a szellemi világ révén eljut a természetfeletti világ szimbólumainak megértéséhez."- vallja a szimbolizmus esztétikája. A három nagy szimbolista: Rimbaud, Verlaine és Baudelaire is ehhez igazodik, lírájuknak vezérmotívumai, az önelégült polgári konformizmus gyűlölettől fűtött elutasítása, valamint a szentesített normáktól való „dekadens” elhajlás vádjának egyszerre büszke és kétségbeesett vállalása is „isteni” számukra. A költő a tudatmódosítókkal közelebb kerül a világ megismeréséhez, legyen ez abszint, ópium vagy bármely más szer. Úgy, ahogy a költő bármilyen erkölcstelenséget is elkövethet.

Baudelaire fő műve, A Romlás virágai (Les Fleurs du Mal) című verseskötet is e sorba áll be. A megjelenést követően a Le Figaro, és egyből éles támadást intézett az „istengyalázó és erkölcstelen” versek és szerzőjük ellen. (A „Romlás virágai” magyar cím egyébként csak megközelíti, de nem fedi egészen az eredeti jelentést, mivel a mal szó egyszerre jelent fizikai és metafizikai rosszat, az anyagi, vagy a testi bajt, a károkat, a nehézségeket, a fájdalmat.) Az ügyészség perbe fogta a kötet kiadóját, majd hat („leszboszi témájú”) vers kihagyását rendelte el (Az ékszerek; Lezbosz; A vámpír metamorfózisa; Kárhozott asszonyok; Léthe; Hozzá, aki túl vidám). Bár az irodalmi élet elismerte Baudelaire rendkívüli tehetségét és jelentőségét, A Romlás virágainak - a század talán legjelentékenyebb verseskötetének - megjelenése nem változtatott Baudelaire helyzetén: minden szellemi nagyság ellenére a költő mind sanyarúbb anyagi körülmények közé került. „Könyvemnek egyetlen elismerést kívánok: ismerjék fel, hogy nem album, eleje és vége van. Valamennyi új költeményt azért készítettem, hogy beilleszkedjenek az általam választott különös keretbe.”- írja a kötet elején. És így is lett, elismerték ugyan, de a költőt ez sem mentette meg: a vérbaj, az abszint megtette a hatását. Olyannyira, hogy Baudelaire nem sokkal később már tényleg égi szférákban vitatkozhatott a teremtett világ hieroglifáiról.