Musical a táncoló fantázia szárnyán
szerző: Plecskó Edina
10 évet kellett várnia a magyar közönségnek arra, hogy Európában először hazánkban mutassák be a korábban New Yorkban debütáló Contact című „musicalfantáziát”, amely mű sikereit mi sem bizonyítja jobban, hogy jutalmazásáért egy teljesen új Tony-díj kategóriát, „A legjobb különleges színházi élmény” díját hozták létre.

A szerző, John Weidman és Susan Stroman koreográfus művét Budapesten a Madách Színház és a Művészetek Palotája közös produkciójaként vitték színre május 22-én, a színház történetében először eredeti rendezésben meghagyva egy darabot. Az 1999-ben a New York-i Lincoln Center kamaratermében bemutatott zenés, táncos mű kinőtte korábbi környezetét, így került át a már Broadway-színháznak számító nagyterembe és indult később turnéra az Egyesült Államokba, Japánba, hogy aztán Európába, Magyarországra is eljusson. A szépszámú állomásból álló körút oka a darab mondanivalójában rejlik. Az eredeti koncepció szerint a nagyvárosi, ezen belül is a New York-i emberekről szerettek volna egy történetet elmesélni, akik oly sokan és szorosan élnek egymás mellett, mégsem képesek emberi kapcsolatok kialakítására. Később azonban világossá vált, hogy ez nem lokális probléma, más metropoliszok más lakóinak ugyanilyen nehézségekkel kell szembenézniük, ahogyan a két felvonásos darab második egységében is hatásos illusztrációt kapunk ennek igazolására.

Összesen három különálló táncjátékot láthatnak a Contactra jegyet váltók, amely részeket a kapcsolatokon és a táncon kívül a swing szó köti össze. A hinta (angolul swing) címet viselő első részben maga a játékeszköz játssza a főszerepet, miként Fragonard egy rokokó képének megidézéseként a fiatal szereplők vágyainak kielégítéséhez ez a tárgy szolgál. A meglehetősen pajzán és erotikától túlfűtött jelenetben azonban igazi táncos villanásokra nem számíthatunk, ezt csak a következő részben kapjuk meg. A Nem mozog! című második blokk az ’50-es évek egy olasz maffiózóját (swinger) idézi fel, amely meglehetősen agresszív és egyben humoros karaktert Pusztaszeri Kornél kitűnően formálja meg. Az általa rettegésben tartott feleség (Ladinek Judit) fantáziavilágát a színpadra vetítve pedig az est folyamán első ízben részesülhetünk igazi táncélményben.

A névadó és egyben utolsó rész egy swingklubban játszódik, egy sikeres reklámszakember, Mr. Wiley társas magányát ábrázolva. Az öngyilkosságot elkövető férfi képzeletében pergő események során az érzelmi kötődés iránti vágyról kapunk tanúbizokép:www.metropol.hunyságot, miszerint hiába a sikerek utáni hajsza, ha nincs kivel megosztani a jutalmat. Az itt feltűnő „Sárgaruhás lány” (Keveházi Krisztina) pedig metaforaként szolgálja a férfi saját magával vívott küzdelmét, hiszen a kiszemelt nővel képtelen kontaktusba kerülni, mintegy harcot vív a vele való táncért. A mozgásos elemek itt végleg kiteljesedést nyernek: swing, modern táncok és akrobatikus rock and roll pezsdíti fel a hangulatot, a fellépő táncművészek minden elismerést megilletően nyújtották legjobbjukat. Az est egészét átölelő zenei anyag a klasszikus és modern muzsikák széles skáláját vonultatja fel dicséretes módon: felcsendül többek között Grieg Anitra tánca, Csajkovszkij Anyeginje, ahogyan Robert Palmer és a Beach Boys is kitűnő talpalávalót ad a színészeknek.