Levelek a táncról
szerző: Balogh Eszter
Jean-Georges Noverrenek elege lett. Elege lett abból, hogy a balett táncosok csilicsálé maszkokba, mesterséges és giccses díszletek közé vannak zárva, és az érzelmek halovány jelét sem mutatva teszik a szépet az udvar előkelő embereinek. 

Elege lett, és a Levelek a táncról c. művében hangot is adott ennek. Manapság már nem is érezzük, mi volt annyira forradalmi ebben az írásban, annyira beleivódott a táncművészetbe az ő látásmódja. Pedig rengeteg begyöpösödött nézeten és rozsdás eszmén kellett átverekednie magát, hogy az udvari táncból kifejező, drámai balettet csináljon. Akadt is ellensége bőven, mint mindenkinek, aki szembeszegül a régi renddel. 

Noverre meglátta mozgásművészet eme ágában azt az lehetőséget, ami oly evidensnek tűnik, mégsem használta ki addig senki: a drámát. Az üres csillogást - ami talán könnyen befogadható a szórakozni vágyó előkelőknek, de tartalmatlan fecsegés a művészeknek – megtöltötte érzelmekkel, előtérbe helyezte a balett egyáltalán nem elhanyagolható szereplőjét, a táncost. A merev maszkok és jelmezek helyett a művész személyének varázsával akarta lenyűgözni a közönséget, a merev testtartást finom mozdulatokká alakította. Ahogy a táncos szerepe nem merül ki abban, hogy érzéketlen bábuként viselkedik, úgy a koreográfusnak is finom, költői léleknek kell lenni, aki érzelmekkel telíti meg az előadást. Dolgozzon szigorú harmóniában a táncos, a zenész, és a koreográfus, a történetnek pedig legyen eleje, közepe és vége, legyen benne dráma és szenvedély, egyszóval… mindenki adjon bele apait-anyait. Ezzel függ össze, hogy lassan a mitológiai balettet felváltották az emberek életét feldolgozó előadások, amelyek árnyaltabb lélekábrázolásra adnak lehetőséget. Végre nem csak a puszta technikán van a hangsúly, ami elég ugyan a történet elmesélésére, de kevés az apró nüanszok, a belső vívódások megjelenítésére. A táncosoknak menthetelenül meg kell nyílniuk, és a saját személyiségüket adni a darabhoz. Aminek a csíráját Noverre a 17. században elültette, annak a gyümölcsét a mai kortárs táncosoknál láthatjuk beérni: egy-két extrém kivételtől eltekintve a táncosok a lehető legegyszerűbb ruhadarabokat használják, minimális díszletet (vagy egyáltalán semmit), és nem szégyellik az érzelmeiket tálcán tenni a közönség elé – olykor csomagolva, olykor a maga nyers valójában.

Noverre nagyjából 150 darabot koreografált, mégis csak a teóriái maradtak nekünk, és még azt is csak kevesen tudják, hogy a Tánc Világnapja nem véletlenül esik az ő születésnapjára. Aki New Yorkban jár, a Lincol Centerben lévő Előadóművészetek Központi Könyvtárában megtekintheti a könyv egyetlen fellelhető példányát.