Centrál Kávéház
szerző:
Plecskó Edina


„1887 óta a Centrálba a legjobbak járnak”

Budapest egyik legpatinásabb kávéházába térvén a hagyomány és modernség együttesével találkozhatunk. A korábban kávéházi műhelyasztaloknak helyet adó épület olyan szellemi tőkéket koncentrált, amelyek mind a mai napig ismertté és elismertté teszik: itt szerkesztették a Hét, a Nyugat vagy az Újhold című lapokat, aminek folytán a főváros szellemi életének központjává válhatott a hely. Az államosítás idején nehéz időszakot is megélt Centrál- a mikor a kávé helyett paprikát mértek csak – most újra teljes fényében várja vendégeit. Azokat a látogatóit, akik remélhetőleg a XXI. században újjáteremtik hagyományát, miként erre a híres elődök oly ékes példával szolgáltak. A körülmények pedig adottak: nyugodt, tágas termek, kényelmes és pazar bútorok, valamint az elengedhetetlen igazi kávé íze szolgálnak erre biztosítékul.

Személyzet: 8 – udvarias pincérek, akár több nyelven is
Fogadtatás: 8 – ahogyan illik
Légkör: 9 – barátságos
Kínálat: 9 – nem csak kávékedvelőkhöz igazítva
Mosdó: 9 – külföldön is megállná a helyét
Közérzet, összbenyomás: 8.6 – okot adott rá, hogy visszatérjek
Összesen: 60/51.6
szerző:
Kinga


Mikor az ember a Centrálba lép, akarva akaratlanul is elvárásai vannak. Tudja jól, hogy ez egy jelentős hely, itt nagy dolgok történtek anno, nagy emberek fordultak meg! Így mikor belépünk mesét várunk, a századelő felidézését. Ezt meg is kapjuk és nem is. Az enteriőr óvatosan csempész be modern elemeket, lásd színek és a kommersz tömeggyártott 90 ft-os vázák, mentségükre szólva friss vágott margarétával. Ugyanakkor minden szolidan díszes, a személyzet múlt idéző eleganciával sürög-forog. Az étlapon folytatódik a varázslat, külhoni árszínvonal, mesekönyvhöz illő lapok, hatalmas kávé választék. A felszolgálása pedig olyan, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Egy pohár víz, egy falat keksz, szalvéta kíséri a zebrát. Mely nem más, mint egy „kicsi, de annál csíkosabb” helyi kávékülönlegesség

Személyzet: 10 –  háttérben meghúzódva, „ugrásra” készen
Fogadtatás: 9 – nem hagytak minket sokáig tévelyegni
Légkör: 8 – nincs meg az a nyüzsgő lüktetés
Kínálat:
étteremként 7 – szinte csak magyaros étkek
kávézóként 10 – itt láttam eddig a legtöbb fajta kávét (átlag: 8.5)
Mosdó: 7 – „félautomata”, bár lehetne még javítani
Közérzet, összbenyomás: 8
Összesen: 60/ 50.5 – szívesen végigkóstolnám a kávékülönlegességeket


szerző:
Szántó Sz. Erika


"Megfordult itt Ignotus, Osvát Ernő, Babits Mihály, Karinthy Frigyes. Egy hely, ahol a kávéházi műhelyasztalok mellett ülő Ottlik Gézának kölcsönadott Guszti főpincér….”. A Centrál azonban most inkább egy olyan hely, ahol a turisták kifizetik az 1500-as gulyást, vagy a 600 Ft-ba kerülő ásványvizet. Egy hely, ahol éhen halnának a kezdő írók, de természetesen a pincérek nagyon készségesen mosolyognának. A turistákkal, a kávéház televíziójában futkározó focistákkal a Centrál Babits, Kosztolányi hangjával megtelített évszázados patinája látszik elveszni számomra. Hol vannak Góg és Magóg fiai, akiknek áldott csodáknak tükre szemük? A Tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító...fiatalok? Félő, ilyen árak mellett sehol, habár ez egy olyan hely, ahonnan Zorán és az Omega is indult.

Személyzet: 10 – mosoly és derű
Fogadtatás: 10
Légkör: 6 – nincs nyüzsgő lüktetés
Kínálat: 6 – nem kávésnak, kevés babér terem
Mosdó: 9 – erősen kell tapsolni, hogy fény legyen
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/ 47 – Lágy dallamok, esetleg egy kis jazzmuzsika és melegebb klíma mindenképp elférne még az épületben.
szerző:
Tóth Tamara


Ha a 21. században létezik még kávéházi kultúra, annak akár a Centrál is otthont adhat, de pályakezdő íróink-költőink nem üldögélhetnének itt órákig egy kávé mellett. Szerencse, hogy a Nyugat korában az egyik napról a másikra élő művészeket nem nézték ki a helyről, sőt, alkalomadtán lehetett akár egy verssel is fizetni. Ma már csak bankjegyekkel szokás, és úgy tűnik az emlékezésnek sincs túl nagy divatja. A falakon csak az egységet méltató okleveleket találunk, és az is csak az étlapból derül ki, hogy a bejárattól jobbra álló asztal volt Karinthy törzshelye, ahol először fedezte fel a fejében zakatoló „vonatokat”. Pedig nem lenne hivalkodó gesztus, ha a Nyugat 100 éves évfordulóján a híres helyszín megemlékezne. Ne változzon múzeummá, csak gondoljanak azokra is, akik nem turisták, csupán irodalomkedvelő, múltra kíváncsi fiatalok.

Személyzet: 9 – korrekt, de valami megfoghatatlan mégis zavart
Fogadtatás: 10 – kedves
Légkör: 6 – kevés ember, nincs zene, néma focimeccs
Kínálat: 5 – nagy pénztárcával sem bőséges, de ha valaki időben érkezik, kérhet káposztás tésztát
Mosdó: 8 – szép is, tiszta is, tágas is, mégis felejthető
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/ 44 – egy bennünk élő mítosszal kevesebb