|
|
| | | | | „Behunyod a szemed és észre sosem veszed” |  szerző: Simon Borbála |
Rgő – nevezzük Gergőt annak – ahelyett, hogy pulcsija kapucniját sildes sapkájára húzta volna, no meg arcán babos kendővel a kettes metró aknájába mászott volna bele, hogy falfirkával emléket állítson a korábban munkahelyi baleset áldozatául esett graffitisnek (RIP MJ), inkább úgy döntött, hogy még a hajnali szürkület előtt hazamegy és eltölt egy joviális estét szüleivel a nyári konyhában, majd tücskök ciripelését hallgatva szenderül álomba a kisszobában. Felnőtt életében először.
A hirtelen életmódváltás lehetett az oka, hogy a tudattalan olyan sötét bugyraiba ragadta el aznap az álom, aminek következménye csak egy gyors kikönnyítő parti lehetett a Minyon nevű kultúrhelyen. De ne szaladjunk ennyire előre. Rgőt ugyanis az úr kétezredik esztendejébe száműzte hipotalamusza. Az évbe, amikor már a jehovisták is megnyugodtak, hogy nem jön el a világvége, bár igaz még folytak a viták arról, hogy akkor most mikortól is számolják a 21. századot, és a Warner még olyan lemezt adott ki az év közepén, amin Bee Gees dalokat énekel egy musical színész. Magyarul. Vadfordításban.
- Ki az a Szomor György? – tette fel csak úgy magának a kérdést egy kirakatban rákacsintó név láttán Rgő, amire a kirakat előtt kígyózó sorból, ami nem volt más, mint egy lemezbolt, egy magas, barna lánytól válasz is érkezett.
- Te nem ismered a kilencvenes évek nagysikerű sorozatának, az Angyalbőrben főcímzenéjét játszó Moho Sapiensnek az énekesét?
Akinek szólókarrierjét olyan musical szerepek fémjelzik, mint a Grease, meg a Hair, meg a Bob herceg, no meg az Elisabeth? Hol éltél te eddig?
- Igazság szerint…- hebegte Rgő, de nem jött szájára értelmes gondolat – és vannak itt Szomor György rajongók? – kérdezte végül.
 - Viccelsz? Csak azok. Most dedikálja új formációjának, a Graffitinek, Valaki vár című albumát. Marha jó lett. Nézd! Ilyen. Jó, hát nem egy Barry Gibb ez a Gyuri, de énekesi kvalitásaival semmi gond sincs. Olyan dance –hip-hop szerű az egész, a kor igényeit kielégítő zene. Tudod ez a menő, a felgyorsított hetvenes - nyolcvanas évek, hogy holdjáróban lehessen ropni a diszkóban. - mondta csillogó szemekkel egy szuszra
- Haha, emlékszem azokra az időkre. – nevetett fel Rgő, na de mégse, jutott eszébe – Ki ez a néger fickó itt mellette? – kérdezte, hogy helyzetét mentse.
- Aaaz!?! Todd Williams, de nem a rendező, hanem a rapper.
- Ennyi csak?
- Ja.
- Te! Belehallgathatok az mp3…akarom mondani a discmanedbe?
- Nyugodtan. Na hogy tetszik?
Ekkor koppanást érzett meg erős fájdalmat. A feje koppant a parkettán, miután leesett az ágyról rémálmában, eszmélt rá.
- Hajnali hat. Na, ne. – mászott vissza a paplan alá Rgő.
Amikor mégis az ébrenlétet választva már ismét az utcákat rótta másnap éjszaka, dudorászva egy szót, aminél nincsen szebb, valami alkalmas falfelületet keresve annak az emlék firkának betévedt abba a Király utcai szórakozóhelyre, rögtön fordult is ki azonban, mert álma színesbőrű mc-je fogadta ott a tömegeket.
Inkább még száz joviális este apai régi lemezei közt eltöltve- ötlött fel benne az irónia.
|
|
 |
|
