Élet egy idiótával
szerző: Szántó Sz. Erika
Posztrealista és kortárs: Jerofejev szereplői több oldalon keresztül élveznek, esznek, maszturbálnak és ürítenek.

Viktor Jerofejev a kortárs orosz irodalom “fenegyereke”, az 1979-es Metropol-botrány óta az egyik legjelesebb képviselője a “másik irodalomnak” is nevezett posztrealista, naturális irányzatnak. A kegyetlen prózaként is elhíresült stílus, az általa hazugnak, és átideologizáltnak tartott “nagy szovjet irodalmat” mereven elutasítva, a testiség és szexualitás nyílt ábrázolásával hirdet szakítást az orosz kultúra, és irodalom álszemérmes, morális hagyományaival. Az irányzat képviselőinek nem titkolt szándéka a botránykeltés. A trágárságok, a nyílt szókimondás, a testi folyamatok irodalmi átértelmezése, és a szexualitás, perverzitás durva ábrázolásával sokkolnak az írásaikban, ahogy Viktor Jerofejev is teszi. Az író meglepően naturálisan ábrázolja az abberáltság megjelenését, és az emberi test működését: a szereplők nyílt természetességgel élveznek, esznek, maszturbálnak és ürítenek.

A történet szerint a főhősnek büntetésből együtt kell élnie egy idiótával, akit viszont ő maga választhat ki. A csendes őrült, Vova kiválasztása, és hazavitele után kezdődik meg az addig normálisnak hitt házaspár kálváriája: felborul az addigi életük, a feleség, és a férj is beleszeret Vovába, aminek a végén a férj ejakulációja és ovációja közepette az őrült egy metszőollóval vágja le az asszony fejét. A mű összetett, több értelmezést hagy szabadon: a novella végén például nem tudni, hogy egyáltalán létezik-e az idióta, vagy csak a férj őrül meg, és öli meg feleségét. A szereplő ugyanis leírja a saját magával való találkozást, még akkor, amikor Vovát megpillantja: ott van, mint keskeny, teljesen emberi arcú, elálló fülű őrült, és nem kis híján saját magát választja. Ugyanakkor talán a férj is tudja, hogy könnyebb az élet egy idiótával, mint saját énjével, önmagával. Hiszen nincs is nagyobb büntetés, mint az, amikor szembesülnünk kell saját személyiségünk elrejtett őrültjével, a személyiség és az élet káosza közötti harccal.

Mindezek mellett a novellát szinte lehetetlen komolyan venni. Az erős túlzások, a gyomorforgató képek a lendületes történetvezetés mellett is meglehetősen ironikus színezetet kapnak. Jerofejev szándékosan bántó - megaláz, megsért, felháborít, érzelmeket csikar ki. A művészet az író számára csupán játék, de azt halálos komolyan gondolja.

„Tehát, képzeljék el, hogy Vova a metszőollót csattogtatva berohan a szobába, én pedig ott ülök soványan és meztelenül, és paradicsomlevet iszom, mint egy kisgyermek. Vova megragadta a feleségem haját, ledöntötte a mocskos szőnyegre, és kezdte levágni a fejét. Úgy felizgultam, úgy felizgultam, úgy ugráltam a karosszékben, hogy végigöntöttem magam paradicsomlével. A tenyeremmel a mellemet csapkodtam, és kiabáltam, hogy Vova vágja le a gyulladt szerveimet. Vova, vágd le, nem bírom tovább! De Vova el volt foglalva, és még csak felém sem fordult. -Ehh! - kiáltotta végül, és az arcán okító kifejezéssel mutatta a trófeát.

Ott ültem a geciben és paradicsomlében fürödve. Megint özvegy voltam. "

(részlet az Élet egy idiótával című novellából)