Vámpírok bálja
szerző: Plecskó Edina
Minden ízében megkapó vizualitás, innovatív színpadtechnika, magával ragadó dinamizmus és kiváló színész-énekesi tehetségek jellemzik a Vámpírok bálja című zenés produkciót, amely tavaly nyár óta gazdagítja a Magyar Színház repertoárját. A darab költségvetése több százmillió forintra rúg, ám ezért cserébe egy profi előadást láthatunk a színpadon.

A sokrétű színházi élmény elősegítését már az épület kialakításánál megcélozták az alkotók: piros és fekete kombinációban ragyogó csillárok, ékes gyertyatartók és vöröslő szőnyeg együttesével igyekeztek hatni a közönségre, amely vállalkozás igencsak jól sikerült. Az így létrejött előadás előtti hangulatfokozás korántsem más hiányosságok ellensúlyozása - egy látványos és nagy hozzáértéssel megalkotott mű teljességre törekvésének lehetünk szemtanúi
A musical alapja, a Roman Polanski nevével fémjelzett hasonló című film, amely 1967-re datálódik. Harminc évvel ennek bemutatása után Bécsben volt a musicalváltozat premierje, amely hatalmas népszerűségre tett szert.  A több országban színpadra vitt mű Magyarországon is méltán lett nagy siker.

A kiválóan megírt zene és szöveg mellett - melyek Jim Steinman és Michael Kunze nevéhez kötődnek – egyfajta abszurd humor adja a darab esszenciáját. A közönség azonban könnyen ráhangolódik erre a vonalra, s szinte vágyakozva tekint a helyzetekre, melyek újabb bizarr képeket szőhetnek.  Így például a zsidó, vagy a meleg vámpírral kapcsolatos eseményekre, akik sorsán láthatjuk, hogy e lényeknek ugyanolyan emberi tulajdonságaik vannak, mint nekünk.  A magyar szöveget az a Miklós Tibor jegyzi, aki száznál is több sikeres musical szerzőjeként és fordítóként már számtalanszor bizonyította tehetségét.

A karakterek színpadra vitele az egytől egyig kiváló jelmezeknek, de főként a színészek játékának köszönhetően válik teljessé. A fővámpír, von Krolock gróf személyében feltűnő Egyházi Géza kétségtelenül a darab egyik húzóereje. Olyan hitelesen formálja meg karakterét, hogy az ember tényleg azt hiszi, magát a vámpírcsalád vezérét látja. Kiváló hangja, nem mindennapi hangszíne és méltóságteljes megjelenése teszik őt az est főszereplőjévé. A mellette feltűnő színészek és táncosok szintúgy felejthetetlen alakításukkal vívják ki maguknak a nézők nagyrabecsülését.

A fejlett színpadtechnikának köszönhetően úgy érezhetjük, hogy a darab részesei vagyunk.  Azt pedig, hogy „az élő halott nem fiktív lény”, saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk, növelve bennünk a komplex élmény kialakulását. A monumentális ám mégis aprólékosan kidolgozott díszlet a már emített jelmezekkel együtt Kentaur tervezői készségét dicsérik.

A magyar stáb kitett magáért. Olyan művet alkottak meg a színészekkel karöltve, mely a nemzetközi színpadokon is megállná a helyét.  Méltán jár nekik az állótaps a darab végén.