|
|
| | | | | Szent-Györgyi Albert |  szerző: Balogh Eszter |
Szent-Györgyi Alberthez eddig legfeljebb néhány kémcső, egy-két érett paprika képét társítottam. Most már tudom, hogy a második világháborúban a titkosszolgálatnak is dolgozott. Kinyomoztam…
 Paprikák… C-vitamin… mellékvesék… persze, persze, jó ürügyként szolgáltak, mikor Bethlen ’44-ben Isztambulba küldte őt egy tudományos konferenciára, hogy ott aztán az angol titkosszolgálattal sugdolózzon… A diszkrét politikai légyott csak mérsékelten volt eredményes. A cél, hogy Magyarországot kiugrasszák a háborúból, nem sikerült, de olyan virtuóz módon sikerült kijátszani a németeket, hogy Hitler a fejét fogva tajtékzott Horthy kormányzónak Szent-Györgyi kiadatását követelve. Hiába. A pimasz tudós nemhogy bűnbánást érzett volna, de még ezt tekintette politikai pályája csúcspontjának, és apja szőlőjéből kajánul nevetett az őt üldöző Gestapora. Szakállat és hosszú hajat növesztett, a fővárosba utazott, és a svéd követségen rejtőzött el. Nem elég, hogy a magyar kormány teljes bizalmát és cinkosságát élvezte, akik bujkálása alatt házi őrizettel járultak hozzá a kutató teljes biztonságához, ezen felül még a szovjetek is elkényeztették, Debrecenbe vitték és ott segítettek neki elrejtőzni.
Egy másik szituációban viszont inkább kárát látta az oroszokkal való kokettálásnak: amikor kidugta az orrát a rejtekhelyéről, és tárgyalás céljából felkereste Horthy Miklóst, sajnos nem leplezte eléggé az oroszok iránti szimpátiáját, emiatt a kormányzó, aki, hogy úgy mondjam nem igazán szívlelte  az oroszokat, Szent-Györgyi Albertre is ferde szemmel kezdett tekintgetni. A feltaláló aztán fogadkozhatott, hogy ő nem úgy gondolta, és az nem is úgy van, akkor már késő volt. Valójában a kommunista rendszerrel ő sem szimpatizált, innen eredt a félreértés. Aztán valamelyest helyreállította a világbékét azzal, hogy amikor a Szovjetunió hadat üzent a finneknek, a saját Nobel-díj érmét (az ominózus paprika-ügyért) ajánlotta fel Finnországnak, hogy zálogba tegyék, és a pénzt védekezésre használják. Politikai csúcspont ide vagy oda, Szent-Györgyinek egyre ellenszenvesebb lett a háború, majd később a hidegháború hangulata. Lelke mélyén azért csak kutató volt, nem holmi James Bond… Az már csak olaj volt a tűzre, mikor két barátját, Zilahy Lajost és Ráth Istvánt letartóztatták. A helyzetből nem látván kivezető utat, Amerika felé vette az irányt. Amerika enyhén szólva kétkedve fogadta a kommunizmusból “szabadult” tudóst, ezért csak 1955-ben sikerült állampolgárságot kapnia, de a röpke intermezzo után visszatérhetett a kaptafához… akarom mondani kémcsövekhez.
|
|
 |
|
