Barry, John Barry
szerző: Simon Borbála
Az úgynevezett kémzene nem azonos a bűnelkövetést – bűnüldözést, a kétségbeesést vagy a gyanúsítást kifejezni vágyó zenékkel, amely műfajbesorolásokról nem is gondolnánk, hogy léteznek. Pedig igen.

A legtöbb klasszikus bűnüldözős zene már a James Bond filmek - az első egész estét betöltő Bond mozi, a Dr. No - előtt is létezett vélhetőleg. De csak amiatt, hogy ezeket a filmeket inkább a nem-detektív, vagyis a kém kategóriába sorolnánk, nem hiába. Mindazonáltal James Bond filmek és azok zenéjének szerzője, John Barry nélkül elképzelhető, hogy nagyon kevés kém – zenei – téma létezne ma. Ha létezne egyáltalán.


John Barry 1933. november 3.-án született Angliában és manapság már legendás filmzeneszerzőként gondolhat magára, mivel öt Oscart ítéltek neki oda. Az általa szerzett 11 Bond film zenéje közül elsőként a Born Free lett akadémiailag elismert, de talán jelentősebb az a Goldfinger siker, aminek köszönhetően maga mögé utasította a The Beatles Hard Day’s Night-ját is.



Amíg a bűnüldözős zenék staccató jellegűek és változó irányú, avagy szomorú és hideg elemekkel vannak tele, mindig nagyvárosias képet sugallnak és általában a jazz köntösébe vannak bújtatva, addig a kémzenéket mindig grandiózus zenekarral szólaltatják meg, sok rézfúvóssal és vonós hangszerrel. Elmaradhatatlanok belőle a szárnyaló ritmusok, amik a sportautókat, egy-egy bombasztikus arckifejezést vagy a szexet hivatottak kifejezni. Egy kémzenében csak ritkán fordulnak elő finom vagy csendes effektek, még annyi időre sem, amíg egy rigó levegőt venne a további énekéhez. Közben a gitárszekció, mintha direkt a hatvanas évekbe akarná visszavezetni a zenekart.
Biztos mindenki hallotta Shirley Bassey előadásában a már említett Goldfingert. De Vajon hányan tudják, hogy ő énekelte Lalo Schifrin szerzeményét, a The Liquidator főcímdalát is?



A Bond filmek mondhatni nem csak a kémfilmeknek szolgáltatnak alapot, hanem ugyanúgy a kémzenének nevezett műfajnak is. A kémzenék kétségtelenül túlértékeltek, de mivel majdnem biztos, hogy a fegyverek és a bikinik sosem mennek ki a divatból, bármikor sikeresek lehetnek ezek a „kém” szerzemények, amiket megalkotásukban biztos nem az igazi ügynökök munkája inspirált.