|
|
| | | | | Persepolis |  szerző: Várnagy Emma |
Be kell vallanom a könyvek alapján készített filmekhez nem állok túl pozitívan. És itt nem is elsősorban a Harry Potterre gondolok, vagy a Gyűrűk urára, bár megkockáztatom, azoknak a filmeknek nem a történet, hanem egy jó adag izgalmas technika bemutatása volt a céljuk.
 És nem is az 500 oldalas kötelező olvasmányokból készített szórakoztató összefoglalókra, mert félek, hogy másfél-két órába nem fér bele annyi minden mint 300 oldalba. Nem szeretem amikor 5 perces számítógépes animációval jelenítenek meg és rendeznek le egy 20 oldalon megírt izgalmas csatajelenetet. Nem szeretem amikor helyettem képzelik el a szereplőket és természetellenes híres ember arcot adnak az X faluból származó Y arcú főhősnek...
A Persepolis képregény olvasása után pedig egyenesen rettegtem a filmtől! A képregény nagyon tetszett, de el nem tudtam képzelni, hogyan sülhet ki jó a filmből. Vagy egyáltalán bármi. Ezért tehát hevesen tiltakoztam a filmkritika cikk megírása ellen a képregény kategóriában, ragaszkodtam a könyvhöz, de kedves kollegám ezúttal nem engedett, sőt vigasztalásként leültetett a TV elé és már kezdődött is a sejtelmesen fekete-fehér kunkorodó vonalak tánca a csellószóra.
A film azért nem adta vissza a két kötet teljes egészét, a kivégzéses és kínzásjeleneteket ugyanis meg sem említették (míg a könyvben részletekbe menően vannak elemezve) valamint a Botticelli-féle Vénusz születését is cenzúrázták (ez persze csak a történet drámaiságához adott hozzá!) Kárpótolt viszont a grafika, a szereplők, akik ugyanúgy néztek ki mint a könyvben, csak beszéltek és mozogtak. A közel két órás film teljesen lekötött, hatalmasakat lehetett nevetni, sírni, és folyamatosan ámulni a fekete-fehér egyszerűségén a rajzoknak!
Na akkor a sok hablatyolás után most már azt is leírhatnám, miről is szól tulajdonképpen a Persepolis. Mert sajnos továbbra is úgy néz ki, nekünk az Oscar ((2008) - Legjobb animációs film) a Golden Globe ((2008) - Legjobb idegennyelvű film) a cannesi Arany Pálma és Zsűri nagydíj nem számít, ezzel is úgy vagyunk: "jó film?! na akkor ezt hagyjuk!" Pedig nagyon tanulságos. A történet olvasása és a film nézése közben is, mindig fura érzés fog el, mikor Marji bécsi barátai a forradalomról kérdezik.
Neki természetes. A bécsi anarchisták nézetei szánalmasak és fantáziálásaik még csak a közelébe sem érnek annak amit Iránban Marji átélt. De azon túl, hogy barátai "kúlnak" találják háborús tapasztalatait, Marji nem tud beilleszkedni a nyugat kultúrájába ahová csak a háború közepéből csöppent bele. Nem is csoda, hogy letagadja származását és/de ettől kezdve nagyanyja szavaival a fülében („soha ne feledd, ki vagy, és honnan jössz“) még inkább megnehezíti saját sorsát.
De azt hiszem kicsit előreszaladtam… Bár nem is kell sokkal többet tudni a filmről, elég annyi, hogy egy iráni kislányból nővé serdülő élete, gondolatai, szenvedése, öröme és politikája. Nyissanak a világra és nézzék meg!
|
|
 |
|
