|
|
| | | | | Abraham Rodriguez – A füves füzet |  szerző: Baranyai Richárd |
Sétáljunk be a boltba. Vegyük le a polcról a színes, képregény-hatású borítóba rejtett könyvet. Olvassuk el a címét: A füves füzet. Gondoljuk végig, vajon milyen fűhöz lehet köze, ha ennyire színes, és kusza? Fordítsuk meg, és olvassuk el: "A Füves füzet nem afféle botanikai tankönyv, hanem szamizdat képregény, amelyet a "nehezen kezelhető" Puerto Ricó-i kamaszok megzabolálására szakosodott Bronxi Gimnázium két diákja rajzol, ír és terjeszt."
Nos, erről van szó. Egy Puerto Ricó-i író könyvéről, amelyben a, khm, „nehéz sorsú”, tinik életét jeleníti meg. Elég szókimondóan, elég durván, de pont ezért, elég látványosan.
A két főhős Dinky és Jose, a két jóbarát, akik előszeretettel szívják szét az agyukat, és szamizdat képregényt gyártanak az iskola „furcsa” dolgairól. Dinkynek „jó” háttere van, apja a környék egyik legnagyobb drogbárója, így ő is megteheti, hogy azt csináljon, amit csak szeretne (DJ cuccot vegyen, egyedül éljen egy bérház egyik teljes emeletén...), a gond csak az, hogy neki ez nagyon nem kell. Josenak pedig kijutott a jó nő, aki meglép Angellel, csak mert az a srác menőbb. Jose ezt elég nehezen viseli, annyira nehezen, hogy megöli a lányt. Majd összeomolva fel akarja adni magát. Ekkor szól közbe Dinky, aki mindent jobban tud. Kitalálják, hogy adják ki az egész történetet a régi, jól bevált formában. Képregényként. A füves füzet pedig újra megjelenik, végigkíséri a két fiú történetét, amibe néhol bekapcsolódik egy-két újabb szereplő
Mint mondtam a történet elég „érdekesre” sikeredett. De egy szavunk sem lehet, elvégre már a címből kitalálhattuk, ez nem lesz egy „egyszerű menet”. A stílus illik a környezethez, tele van szlenggel, és az utcán bandákba verődő srácok drogtól és erotikus képzelgésektől megindult izzadságától csöpög. Benne van minden, amit egy Tarantino filmben kedvelünk, és mégis elgondolkodtat egy kicsit, miután letettük. Bepillantást nyújt egy olyan Bronxba, amiről még itt, a világ túlvégén is hallottunk, de átérezni, átlátni talán még az sem képes, aki a szomszéd negyedben lakik.
Persze ez nem véletlen, Rodriguez itt nőtt föl, ezek a gyökerei, és szívesen meg is mutatja őket, minden visszásságukkal együtt. Ez az ő kulturális háttere, amiből képes volt olyan művet/műveket létrehozni, amelyek bejárták a világot. Meglepően őszintén ír arról a világról, amelyre az ott lakók (véleményem szerint) vagy szégyenkezve, vagy túlontúl is büszkén tekintenek.
|
|
 |
|
