Jancsó burleszk figurái
szerző: Szántó Sz. Erika
Jancsó Miklós a világirodalomban is felfedezhető Don Quijote- Sancho Panza archetípussal csempészi bele a népszerű kultúrát újabb filmjeibe. Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) a háború előtti kabarék világának burleszk-figuráinak megtestesülései, az alacsony és magas művészet ily módon való ötvözésével pedig már lehetővé válik a szélesebb rétegekhez való eljutás is.
 
Jancsó Miklós rendezői munkásságának a Nekem Lámpást adott kezembe az Úr-Pesten című filmmel kezdődő új korszakát a közel negyven éve érvényes karakterisztikumok elvetése jellemzi. Míg a hatvanas és hetvenes években a tágas játékterek, a távoli horizont; a nyolcvanas évektől a fedett, félhomályos labirintus-szerű zárt terek, monitorok, addig az ezredforduló filmjeit a nagy magasságok, huzatos csarnokok, hirtelen vágások, a snitt váltások szaggatottsága és kiszámíthatatlan logikája jellemzi.
 
Látleletek a társadalomról

Kapa és Pepe játékos konfliktusaik végtelen sorozata által egymáshoz kötődő örökös sorstársak, barátok, szövetségesek üzletben, politikában vagy balekságban, a nyomorúságos túlélésben- néha bizarr személyiségvetületeikkel maguk jelzik az egész társadalom alapvetően igen egyszerű élet-alternatíváit. A filmek a rendszerváltozás utáni Magyarországon játszódnak, ahol az előző rendszerhez képest megváltoztak a viszonyok, szétestek a szerepek: bárkivel bármi megtörténhet- legyél akár sírásó, ügyvéd, gengszter, milliomos vagy csóró-, ha nem ügyelsz már a másik oldalon találod magad, az ember nem ura többé a sorsának. Ahogy a szokványos gondolkodásmód felborul, és az értékek átalakulnak, a filmek is úgy közvetítik az “idegen-érzetű” emberek olykor kétségbeesett próbálkozásait, újraszocializálódásuk  lehetetlenségét, vagy a már megújult rendszerbe születettek kapitalista boldogulását.

 

 Kendőzetlen őszinteség
 
A szereplők a brecht-i színház elidegenítő tábláival járkálnak fel és alá a filmekben, mintegy felszólítva minket, hogy ne is próbáljunk velük azonosulni, hiszen ez csupán játék. Éppen ezért, a filmekben nagy szerepet kapnak a filmes manipulációs eszközök leleplezései is. A belógó mikrofonnal, az állandó kiszólásokkal, a filmes szakzsargonnal egyfajta őszinteséget kapunk az amúgy már mindenütt megbúvó manipulatív szándék helyett, mintegy fricskaként, hogy a dolgok mélyebb rétegeibe kutassunk, és ne mindent higgyünk el elsőre a felszín alapján. A rendszerváltozás szabadságérzetét adja a hatalom uralta manipulációs törekvések leleplezése is, hiszen egy olyan rendszer után, mely nem szűkölködött a propagandisztikus, és manipulációs eszközökben már-már felüdítő ez a kendőzetlen őszinteség.