|
|
| | | | | Novecento |  szerző: Balogh Eszter |
Annyi sztorit hallottunk jazzről… Az 1900-as évekről mindenkinek beugrik a New Orleans-i kocsmák füstje, whiskey a bárpulton, tört ritmusok, fekete zenészek. Nem tagadom, beszippantanak engem is ezek a mesék. Úgyhogy most azért sem erről írok.
Van egy dráma, Alessandro Baricco írta, ami egy  zongoristáról szólt, aki egy hajón született. Pontosabban egy zongorán. És egy percre sem tette a lábát a szárazföldre. Egyszer megpróbálta. Belenézett a trombitás barátja szemébe, és így szólt:Három nap múlva, amikor New Yorkba érünk, leszállok. Szeretném látni a tengert... Dehát minden nap a tengert nézed - válaszolta a barátja. De én a másik oldalról szeretném látni a tengert... - mondta erre Novecento. És nem sikerült leszállnia, visszafordult a lépcsőről. És ez az ember úgy játszott azon a hajón, hogy közben fogalma sem volt arról, mi zajlik a világ koncerttermeiben: játszotta a zenéjét, és köré gyűlt a világ, akit a szárazföldön nem ismerhetett meg. Voltak szerelmei, akik felszálltak a hajóra, majd egy hónap múlva leszálltak róla. Nem voltak papírjai, nem volt személyi igazolvány száma, nem ismerte senki, csak aki felszállt a Virginian-re. Csak ők tudták, milyen nagyszerű zongorista Novecento.
És egyszer megjelent a hajón a Jelly Roll Morton, a "jazz feltalálója" - legalábbis ennek mondta magát, amúgy pedig egy pökhendi, nagyképű figura volt, aki, hallván az óceánjáró zongorista legendáját felkerekedett, hogy megmutassa Novecento-nak, hol a helye a jazz világában. Természetesen, ahogy ez a szép mesékben lenni szokott, Novecento porig alázta a jazz állítólagos feltalálóját, majd mikor Morton szemlesütve lekullogott a hajóról, csak ennyit szűrt ki a fogai között: „Baszd meg a jazzt.” Majd visszament a hajójára jazzt játszani.
Finom és mély történet szabadságról, barátságról, szerelemről. Ilyés Lénárd tolmácsolásában ősszel a Tűzraktérben.
 Előadások:
november 16. 19h
december 7. 21h
|
|
 |
|
