A szerelem vak
szerző: Szántó Sz. Erika
Boris Vian egyik legmulattatóbb, legpikírtebb novellájából egyértelműen kiderül, hogy a szerelem nemcsak, hogy vak, de leginkább kéjes ködbe is burkolózik.

cartaphilus2007-ben a Cartaphilus vette kezelésbe az eddigi magyar „Vian örökséget”, melynek köszönhetően a kiadó a magyarul már korábban is megjelent Vian-regényeket nem afféle "változatlan utánnyomás" formájában kínálja az olvasóknak, hanem újra szerkesztett, esetenként újra fordított változatban is tálalja. A sorozat 2007 őszén egyidejűleg kiadott két "első" kötete (a Szívtépő és a Piros fű) után 2008-ban a Venyigeszú és a plankton című regényt, majd A szerelem vak című történetet is tartalmazó Blues egy fekete macskáért című novellagyűjteményt jelentette meg. (2009-ben pedig a Pekingi ősz és egy újabb novelláskötet, A kék liba gyarapította a még korántsem teljes listát.)

A szerelem vak című novella először 1949 szeptemberében, a Paris-Tabou című folyóirat első számában jelent meg. A történet szerint az átláthatatlan köd augusztus ötödikén, reggel nyolc órakor ereszkedik le a városra. Orvert Latuile részeg ittasan kel ki ágyából mintegy háromszáz órányi alvás után, így indul neki a városnak. Mivel a köd fullasztó és egyébként is belepi az egész környéket, pőrén teszi meg az utat. Tény, hogy afrobasziákus permet van a levegőben, minek következtében Latuilet először a kövér és roskatag házmesterné, majd a szintén nem szépségéről hírhedt pékné találja meg. Hősünk gruppenekkel kikövezett úja során, a csinos felszolgálólányt kezdi keresni, de a sor hosszú, mintegy hatvan férfi tülekedik... A köd lassan oszlani kezd, így a város lakói -megtartani kívánva pillanatnyi boldogságukat és a felszolgálólány kedvességét- hosszas tanácskozás után, egyszerre szúrják ki szemüket.

Ahogy szinte minden Vian művet átsző az erotika, így ezt az ókori Róma bujaságát felelevenítő történetét is. A szabad szerelem ebben az esetben azonban leginkább mulattató formában jelenik meg (nem a Vernon Sullivan-féle sötét bujálkodásban). A történet iróniája, hogy az idillikus bujaság világában a főhős már nevéből eredően sem lehet szerencsés (la tuile=pech), bár talán az egyetlen, aki gondolkozni és felháborodni kíván a történteken. Ahogy a házmesternét („nem vagyunk mi állatok”) úgy a péknét is kiosztja („A kutyafáját! Csak megválogatom, hogy kivel akarom”), bár a Modern Idők szerelmének már ő sem tud ellenállni.