|
 szerző: Szántó Sz. Erika
|
Belépve a „vaksötétségbe”-melybe már a lámpa fénye is szégyenlősen belehalványul- leginkább erdei patakocska csordogál, arrébb pedig egy vadászház is felbukkan, tele a mindennapi élet jeleivel dézsával, megnyúzott állatbőrökkel, trófeákkal. Semmit sem látni: csak érzékelni, hallgatni, tapintani, ismerkedni lehet az élettel.
A kezdeti félelem hamar alábbhagy, vezetőnk, István ugyanis minden rezdülésünket figyeli. Ennek köszönhetően pedig leginkább delejes nyugalommal tapogatjuk végig a kiállítás helyszíneit, ott van mellettünk az zöldségesnél, az antik könyvárusnál, a zajokkal teli utcán, miközben rengeteget mesél: saját élményeiről, a vakok hozzáállásáról, a világ hozzáállásáról. Különleges interaktív utazás ez egy láthatatlan világba, mely kérdés után is, (miképpen el tudnánk-e képzelni ezek után vakon az életet) mi még sokáig fekszünk hanyatt a sötétben, és fényes peremű, sötét foltok kavarognak a szemünk előtt. Személyzet: 10 Fogadtatás: 10 Légkör: 10 Kínálat: 8 Mosdó: 7 Közérzet, összbenyomás: 10 Összesen: 60/55 A félelem sötét árnyéka is eltűnt
|
 szerző: Tóth Tamara
|
A Népligetet borító hótengerből hirtelen a teljes sötétségbe jutottunk. A kezdeti bizonytalanság és egymásnak ütközések után (siker)élmények sokasága ért minket. Felismertem a zöldségeket, a vadászház berendezési tárgyait, sőt még a korinthoszi oszlopfőt is. Na igen, az „utcán” nagyon elveszettnek éreztük magunkat, és nem bántuk, hogy végre bent vagyunk a „házban”. A kiállítás előtt arra számítottam, hogy minden nagyon komolyan fog zajlani, nem gondoltam volna, hogy ennyire vidám és közvetlen utunk lesz. Köszi Pisti a segítő kezet! Személyzet: 10 Fogadtatás: 9 Légkör: 9 Kínálat: 8 Mosdó: 7 Közérzet, összbenyomás: 10 Összesen: 60/53
|
|
 |
|