Péniszmonológok 2.
szerző:
Kinga


Rájöttem, hogy szülni akarok. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez lehetetlen egy férfi számára. Éppen ezért arra jutottam, hogy alkotni fogok egy hatalmas szobrot, 9 hónapon át minden nap faragom, fejlesztem, s utána címet adok neki.

Pygmalion Kim

Mit címet? NEVET! Ez lesz az én saját gyermekem. A gyermekem... na igen, a gyermekem úgy amúgy - mármint a konzervatív életmód kényszere diktálta húsból faragott - kamaszodik, s egyre kínosabban érzem, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor le kell vele ülnöm beszélni a péniszéről. Kétségbeesésemben próbáltam visszaemlékezni apám szavaira, de oly régen volt az már. El akarom mondani neki, hogy ne zavartassa magát, ugyanúgy szeretni fogjuk, hogyha rájön arra... amire én túl későn... Vajon hitelesnek tart majd? Tőlem fog kérdezni vagy inkább máshoz fordul? Bátorítani akarom, hogy élje meg a szexualitást annak minden gyönyörével, de ne legyen ostoba, éljen az alkalommal, ne visszaéljen. Olyan dolgokról akarok mesélni neki, amikről senki nem szól, amiket senki nem ír le... Vajon időben vagyok még? Furcsa mindez, amikor látom rajta minden reggel, hogy már régen ébren van, de inkább forgolódik még az ágyában, mert szégyelli a reggeli merevedését. Hát miként lehet így belevágni ebbe a beszélgetésbe?
szerző:
Plecskó Edina


Részlet egy pszichológus és páciense közötti beszélgetésből

Tudja doktornő, ez számomra elég szokatlan helyzet és tulajdonképpen nem is lennék itt, ha a feleségem nem ragaszkodna hozzá. De tudja, hogy van ez – nők és az ő hisztériáik…

Nem, nem tudom, elmagyarázná?

Minden egy éve kezdődött, boldognak hitt párkapcsolatunk harmadik évében, amikor is Éva közölte velem, hogy nem képviselek számára hiteles férfimodellt. Gondolhatja mit éreztem - fel sem merült bennem, hogy elhidegült viselkedésének effajta okai lehetnek, hogy engem, a férfiasságára mindig is oly büszke férjet pont ezen a téren kérdőjelezhetnek meg. Éva szerint azonban ő nem tud mellettem nőként funkcionálni, ám szeret annyira, hogy ad még esélyt a kapcsolatunknak, amennyiben én is mindent megteszek a fejlődésért.

Mit gondol, milyen fajta változásra vágyik a felesége? Ön miben határozza meg a férfiasságát?

Engem úgy neveltek, hogy a férfit nagymértékben az határozza meg, ami a lábai között van – tehát egy férfi eredendően csakis kemény jellem lehet, aki sohasem mutatja ki az érzelmeit, akinek lényéből fakad a macsó, a felülbírálhatatlan szellemiség és mindezért a nő felnéz rá, mi több, a benne meglévő érzelmekkel kitűnően kiegészíti a férfi önmagában is szilárd jellemét. Mégis miért pont az én feleségemnek nem elég mindez?

Kedves Edmond, Ön meg is fogalmazta az egyik lényegi különbséget nő és férfi között: hiszen míg az előbbiek ki merik mutatni érzelmeiket, addig a magukat a teremtés koronáinak tartó és ezért csakis erős szerepekben tetszelegni kívánó férfiak nem élik meg a lelki folyamatokat. A többségük nem mer és nem is tud mit kezdeni érzelmi világukkal, így viszont semmiképpen sem lehetnek hiteles jellemek. Ez az, amire a feleségének szüksége van, s amíg ezt nem látja Öntől, ne is reménykedjen a változásban. Nézzen szembe önmagával!