30Y- „A férfi mindig nyer…”
szerző: Tatár Péter
Hangzik a hazai könnyűzene egyik alter zenekarának számában. Ha ez valóban így van, én személy szerint kiegyezek vele. Akkorát nem tévedhetnek.

Mellettük a rajongótáboruk sem, akik már rég nem csak a pécsi NEVKO-ból keverednek ki hajnalok-hajnalán, sokkal inkább az évről-évre a nyári fesztiválokat váró – mint a messiást – nagyérdemű.     Első  szerelem, szex, lányok-fiúk, élet-halál, megismételhetetlen pillanat, boldogság, szomorúság…mind együtt járnak számaikban. Nos ők megvalósították magukat, ahogy a fiúk képzelik el gyermekkorukban, hogy ők pedig rendőrök lesznek, vagy rock zenészek…



Csináld! Vagyis csináld mással, de ha már megtörtént, akkor kussolj róla. Tanácsolja a zenekar, ugyanakkor ez jóval bonyolultabb, ezt beláthatja mindenki, aki lépett már hasonlóan kényelmetlen cipőbe. Aztán mindenki életébe egyszer beköszön a „nagy Ő”. Ekkor véget érnek az éjszakás kalandok, érzelmek is vegyülnek a többi vegyületek közé, de ez biztosan az öregedés mellékhatásai – gondolja egy fickó magában – . Ha ezt a megfelelő helyre tudjuk pakolni a könyvespolcunkra, és legalább havonta leportalanítjuk, sőt ha még bele is olvasunk, pláne ha ki tudjuk bogozni a sorokat, akkor szerencsésen is végezhetjük.

Ha viszont elhanyagoljuk, akkor ember legyen a talpán, aki kiverekedte magát ebből a helyzetből úgy, hogy ne okozzon sérülést a másik félnek. Viszont ez is egy érzés, ha már kiváltottuk a másikból, akkor higgyük el, hogy maradandó „élményt” hagytunk magunk után. Ha egy mód van rá srácok, akkor ne hagyjuk veszni a dolgokat, mert újrakezdeni mindent, az rettentő sok melóba fájhat nekünk, mi pedig ezt nem szeretjük annyira. Habár a lázadás élménye pezsdítően is hathat ránk. Bogozza ki ezt valaki más… 


Azért a romantikának is tudunk élni, ha akarunk. Ezt be is tudjuk bizonyítani, ha akarjuk, ha érdemesnek találjuk rá a kiszemelt egyedet. Elvisszük táncolni, hazakísérjük, ez épp elég is a lelküknek is egy péntek este. Belelkesíthetjük magunkat, vagy levethetjük félszünket a kabátunkkal együtt egy-két itallal, de nem hiszem, hogy ez is olyan beadom a ruhatárba, várj egy percet eset lenne. Szóval csak óvatosan, ha több személy azonosságjegyeit öltjük magunkra, mert még befülledünk alatta. Habár ez egy végtelenségig jámbor zeneszám, minden dal arról szól, amit mögé képzelünk. Jelen esetben képzelek, de lehet, hogy holnap, vagy a nyáron már másképp fogom látni a helyzetet, de lehet, hogy körbe leszek véve tinilányokkal, ráadásul szombat este is lesz a kerek erdő közepén. Na de elég a lázadásból, úgy is hentes leszel kisfiam!