Tavaszi Fesztivál
szerző: Balogh Eszter
Az igazi tavasz egyik előhírnöke a Tavaszi Fesztivál, az egyik legszínvonalasabb fővárosi rendezvény. A műsorpaletta széles és színes, úgyhogy álljon itt egy kis ízelítő - a teljesség igénye nélkül - a rendezvény zenei programjairól.

Bemelegítésnek, március 19-én Beethoven IV. zongoraversenyét és IX. szimfóniáját hallhatjuk a Művészetek Palotájában, a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában. Zongorán a legendás kanadai zeneszerző, Anton Kuerti fog játszani. Igazi Beethoven specialistát tisztelhetünk az úrban, felvételei között szerepel az összes Beethoven concerto és szonáta.


Március 28-án egy könnyedebb, de nem kevésbé színvonalas műsorral áll elő az Amadinda Ütőegyüttes. A magyar csapat egy ugandai hangszerről kapta a nevét, és aznap este tradícionális kínai zenét játszanak. A művészek maguk mögött tudhatnak néhány jeles nemzetközi fesztivált, egy-két kitüntetést a vitrinükben, és a világ minden tájának muzsikáját előcsalogatják a hangszereikből. Az aktuális műsort Tian Longxin és Li Zhenqui hangszerelték.


Csak hogy ne legyen olyan egyszerű a választás, ugyanaznap Vásáry Tamás játszik Chopint az Urániában. A lengyel zeneszerző éppen kétszáz éve született, idén tehát nem fogunk szűkölködni Chopin koncertekben. A Tavaszi Fesztivál keretin belül válogatott Mazurkák, és a h-moll szonáta kerül műsorra.


Palya Beát nem kell nagyon bemutatni. A rendkívül termékeny énekesnő nevéhez elsősorban autentikus, szókimondó magyar népdalok kapcsolódnak, mostani lemezbemutató koncertjén viszont a Táncdalfesztivál korszakáé a főszerep. Az album megszületésében volt szerepe egy régi dalnak, és a régi daloknak ama sajátosságával, hogy mindenkiben - ha tetszik, ha nem - benne vannak, a saját képünkre formáljuk őket és ők is minket, és tán nem is léteznek a hozzájuk kötődő emlékek nélkül. Íme a közös pont a népzenében és a táncdalfesztiválban.


És végül... aki minden Tavaszi Fesztiválon borzolja a kedélyeket... a punk hegedűvirtuóz (mielőtt elfelejtem, emlékeztetőt írni novemberre, hogy a következő koncertjére időben vegyek jegyeket), Nigel Kennedy. Egyik motivációja, hogy a komolyzenét közelebb hozza a popzenén nevelkedő ifjúsághoz. Igaza van, és a módszere sem rossz. Meg kell hagyni, kicsit fura a figura, nem az a sznob frakkos pingvin: borostás, farmerban jár, mégis Bach-ot játszik a hegedűjén... hogy is van ez? Ráadásul Ellington feldolgozások ugyanazon műsorban? No de beszéljen magáért:


Hölgyeim és Uraim, remélem, megbirkóznak a Tavaszi Fesztivál bőségzavarával, élményekben gazdag szórakozást kívánok!

Részletes műsor: http://btf.hu/btf2010/