És megint csend és megint tavasz
szerző: Kinga
Ki Duk Kim - ahogyan hazájában mondanák - filmjei egytől egyig szimbólum-kalandtúrák vagy éppen sejtelmes rejtély-csöndek. Leszakítva a szóvirágokat és friss tavaszi csokrot rendezve belőlük nézzük meg témánkhoz legközelebb eső alkotását a Tavasz, nyár, ősz, tél... és (megint) tavasz-t.

Nehéz elkezdeni beszélni egy ennyire csöndekkel komponáló filmről. Miként lehet sokféle módon is értelmezni ezeket a hallgatásokat, melyektől általában véve minden ember fél hétköznapjaiban, pedig... Tehát mondhatjuk művészi eszköznek, ami megnöveli minden szónak a súlyát. Vagy hozzáállhatunk rosszmájúan szintúgy, mondván: így már érthető miért ez a koreai rendező korunk egyik legtermékenyebb alkotója szakmájában; hiszen jóformán egyáltalán nem kell a szövegkönyvvel bajlódnia. Ugyanakkor lássuk be ez eléggé felületes ítélet lenne. Persze kérdés, hogy mennyire fog(?) ebben a gesztusban ragadni a továbbiakban, mennyi mindent lehet még elmesélni csöndekkel, vagy helyesebben fogalmazva: mennyi mindent szeretne még elmesélni Kim Ki Duk ezzel az eszközzel fegyvertárában.
 
A rendező életében is érdekes szerepe lehet a csöndnek, hiszen nem forgott mindig "locsi-fecsi" művészek és bölcsészek társaságában. Mikor fiatal volt gyári munkásként és matrózként tartotta el magát, majd csatlakozott a hadsereghez, amelynek kötelékében öt évig szolgált. Ezt két év párizsi magány követte, ahol festményei eladásából tartotta el magát és csak ezek után kötött ki a filmezésnél. Ebben vitathatatlanul tehetséges és ellentmondásos figura. "Filmjei egyesítik a mély melankóliát és a sokszor brutális összeütközéseket, végletes erotikus cselekedeteket. Gyakran mesél a társadalom kirekesztettjeiről, olyan űzött karakterekről, akiket bűntudat mételyez." - summázza a port.hu.
 
A rendező ezen 2003-as alkotása határkő művészetében mikor is feloldódni látszik az előbbiekre oly jellemző erős agresszió és nőgyűlölet. Akárhogy is vesszük úgy hiszem ez előnyére vált Kim Ki Duk-nak, aki ekként nyilatkozott a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz-ról:  "Az volt a célom, hogy ábrázoljam négy évszakon és egy szerzetes életén keresztül, aki a Jusan tavacskán egy templomban él kizárólag a természettel körülvéve, az életünkben megjelenő örömöt, dühöt, bánatot és gyönyört." Meg kell hagyni szándéka sikerült. Izgalmas eszenciát kapunk egy emberi életről és már-már azon kezdünk töprengeni miként lehetne hasonlóan összefoglalni egy sorsot, netalántán épp a sajátunkat. Ez pedig határozott bizonyítéka annak, hogy a film hat."

A maroknyi színészt és körülbelül ugyanannyi - pontos számításaim nincsenek - állatot felvonultató alkotásban ez utóbbiak szerepe is hallatlanul fontos, hiszen ők hordoznak megannyi szimbólumot puszta létükkel. Evvel egyrészt kiváló csemegét szolgáltatnak a filmeket ilyen szinten is boncolni szerető közönségnek. Másrészt pazar felületet adnak a Green Peace-hez hasonló civil szervezeteknek, csúnyán mondva, a kötözködéshez. Nem, nem attól azért nem kell tartani, hogy minden négylábú/lábatlan/szárnyas szereplő elpusztul, de azért az angliai és dán verziókban akadt olyan jelenet, melyért lehetett tiltakozni és végül ki kellett vágni.

 
Mit érdemes tudni még erről az alkotásról

Az öreg szerzetes - érdekes egyébként, hogy nincsenek elnevezve a szereplők - a film végén maga Kim Ki Duk.


A film címének hangzása eredeti nyelven - ez lényeges lehet, mivel így álmodta meg a rendező - sokkal gördülékenyebb, mint más nyelveken: Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom.