Szeretőjére halált gondol, ha-a-a-a-halált gondol. Mindig ez jut eszembe, ha a szerető szót hallom, de mindig el is felejtem, hogy miből és honnan ismerem. Aztán egyszer rávettem magam és kábé egy óráig kerestem, melyik kórusműből van a sor, mert azt azért sikerült beazonosítanom, hogy egy nőikari darabból ismerős.
De nem a Mihály Apokrifekjében (aminek a kottáját nem, nem akarom ezerhétért megvásárolni), de nem is Tóth Péter Szeretlekjében (ami ingyen letölthető a szerző honlapjáról). Gondol, gondol, gondol tovább és akkor a Google félistennő Erika módszerére hagyatkozva, beírtam végre a sort a keresőbe, ami kidobott valami béna oldalt, ahol versek vannak fenn. Köztük pedig Nagy László : Szerelem emlék címűje. Erre írta ugyanis Kocsár Miklós Három Nőikari darabjának első tételét. Kocsár Miklós – Szerelem emléke A zeneszerző 1933-ban született Debrecenben., zeneszerzést Budapesten végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskolán. A hatvanas években a Madách színház zenei vezetője és karmestere volt, a hetvenes években a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanított és a Magyar Rádió népzenei rovatát vitte, később pedig a rádió Zenei Főosztályának helyettes vezetője lett. Erkel és Kossuth díjas, Érdemes művész.
A Zeneműkiadónál 1975-ben megjelent Három Nőikari darabjának mindhárom tétele Nagy László versekre íródott. (Kocsár más műveiben is segítségül hívja a kozmikus határtalanságok egyik költőjét, így például a Csodafiú-szarvas kórusművéhez.) Az első a már említett Szerelem emléke, a költő Szerelmem, csonttörő élet ciklusából, a második az Ábránd, ami a pedig a Himnusz minden időben kötetből való. (Mint széttépett fehér madár, vakít a fenyvesben a hó, ragadozóm idesüvíts, te özvegységet oldozó, hóhérkodásnak gyönyörű, vadja te énrám légy mohó, mint széttépett fehér madár, vakít a fenyvesben a hó.) Az utolsó Ó, havas erdő némasága, az 1954-es Havon delelő szivárvány első versszakát dolgozza fel.
És ha épp olyan ismerőssel találkozom, aki szeretőt tart, akkor igazolódik a hitem, hogy szeretőjére halált gondol. (De nem hibáztatom, hisz ki ne gondolna, mikor költő és szeneszerző is előtte ugyanúgy, ugyanezt tette.)
|
