#1 Kedves ...!
szerző: Balogh Eszter
#1

Kedves ...!
Holnap ismét hosszú útra indulok. Kérted, adjak számot minden lépésemről, így elhatároztam, hogy blogírásba kezdek. Így követheted ottlétem minden mozzanatát. Ezúttal Ciprus szigetére vezet az utam. A szerelem szigete - mondják, mert itt született Aphrodité, a szerelem istennője. Majd meglátjuk mennyire ártja bele magát az intim afférokba... Itt élt Pygmalion is, a kedvenc görög hősöm, Kyprosz királya, aki szerelmével életre keltette a saját maga által faragott kőszobrot. Régebben nagy hatással volt rám az esete, de ez egy hosszú történet.

#2

Módosult tudatállapot. Felborult az időérzékelésem. Az utazás olyan, mint azok a dobozok régen a matekkönyvekben: bemész az egyik oldalán, és valami egészen másként jössz ki. Utazóként mondjuk. És hogy bent mi történik... azt kell kitalálni. Az éjszakai utazásra halmozottan igaz. Kávét iszom, pedig álmatlan éjszaka áll mögöttem, és várom a napfelkeltét, hogy lefeküdhessek aludni. Nagyon tiszta levegő van itt, mindenféle fa illata a tenger illatával, semmi szmog, semmi kosz. Megnyugtató. Ettől függetlenül nagyon álmos vagyok, mikor indulnak a taxik...?

#7

Lassan kezdem megszokni az új életemet az új szigetemen. Nem is árt, 8 hónap hosszú idő, egy komplett új otthont kell kialakítanom itt. A nulláról, a városom, a barátaim, a családom, a hobbijaim nélkül. De furamód nincs honvágyam. Sokmindent kell csinálnom, sok új impresszió, új emberek, idegenek, de sokan az én országomból is - ez kicsit pótolja az otthoniakat. Nincs sok időm hazagondolni.

#9

Az itteniek fura népség. Nem igazodok ki rajtuk. Azt hittem, a mediterrán országokban sokkal lazábbak és nemtörődömök. Nem. Némely dolgokban kifejezetten merevek és szigorúak. Hiányzik belőük a nagyvonalúság. Vagy csak idő kérdése? Meglátjuk. Nem úgy a vendéglátóipar. Ezen a téren lenne mit tanulnunk tőlük. Az ember nem tud úgy bemenni egy kocsmába vagy étterembe, hogy ne kapjon valamit ingyen, valami ajándékot, figyelmességet. Azt hiszem, ezt nevezik marketingnek.

#14

Melegszik. Néha a szél hoz egy kis enyhülést, aztán megint ez a gyilkos nap. Pedig még nincs is igazi nyár. Atyaég.

#16

Na tessék. Beteg vagyok. Megfáztam... komikus, ugye? Harminc fokban ember legyen a talpán aki megfázik, nekem sikerült. Most nincs energiám írni, kérlek légy türelemmel.

#17

Oké, nem csak én. Mindenki beteg. Vírus? Szél? Fáradtság? Ki tudja. Itt olyan fájdalmakat tapasztalok meg, amiket még életemben soha. Amolyan vándorló fájdalmak ezek: múltkor nyaktól csípőig fájtam, és képtelen voltam beazonosítani, hogy a gyomrom fáj, vagy a hátam. Most lázas vagyok, egyszer az izmaim, utána a tüdőm, majd a torkom. Gyenge vagyok. Két hete tart, de a boltos megnyugtatott, hogy ez még nagyon kevés, egy hónapig is eltarthat. Nem tudok aludni, és hiányzik a pesti tavasz, az emberek, a magyar beszéd. Ez utóbbi nagyon. Idegen nyelven képtelenség normális konverzációkat folytatni, és ezek nélkül meghal az agyam, nagyon hiányzik. És Te is hiányzol...

#21

Most már jobb, de a honvágy megmaradt. Érdekes. Sosem tapasztaltam még honvágyat. Nem is tudom, hogy ez visszavágyódás, vagy egy újabb elvágyódás? Ezen el kell meditálnom. Addig próbálok nyitott maradni az itt és mostra.

#25

Jajj, el is felejtettem a legfontosabbat, ami hiányzik, tudod, mi az? A kultúra. Itt minden túristáknak épült két hétre. Addig lehet megmaradni ebben a száraz létben, mozi, zene, színház nélkül. Befizettem egy útra, elmentünk a sziget másik felére, megnéztünk egy csomó ókori mozaikot, ez is nagyon “túrista” volt a maga módján, de legalább megérintett valami, amiről könyvekben írnak... jajj, de jól esett. Hallottunk egy csomó love story-t, ami az ókori görögökkel és az isteneikkel történt, többek között az elején említett Aphroditéről, aki egy vízbe dobott hímtagból született. Mit nevetsz? Így volt. Mondta az idegenvezető. Nekem is minden illúzióm összeomlott. Mondazonáltal tényleg szerelmes népség voltak, bele is haltak páran. Ha nem a szerelembe, akkor a borivásba. Ez a két dolog lehetett.
Sétáltunk egy kis utcán, ahol zenészek próbáltak az esti koncertre, mivelhogy a zene ünnepe van. Bevallom, szétmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, mert otthon is biztos ezer koncert van ebből az alkalomból a város legjobb helyein, és biztos mindenki oda megy - a honvágy úgy látszik, pókhálóba rendezi a régi dolgokat, és ha valami beleszáll, akkor az egész rendszert megbolygatja.
Vagy csak szimplán öregszem?


(nincs vége, de a folytatást még én sem tudom)