High School Musical 2.
szerző: Baranyai Richárd
Második... Ki sem találhattam volna, impresszív képpel indul a mű, az erő -tisztelet szópárost láthatjuk. Mit mondjak, tipikus...

Oké, megpróbálom a belőlem csöpögő ártalmas anyagok mennyiségét minimálisra szorítani és kvázi objektív képet mutatni erről a részről (is).
A történet nagyjából ott kezdődik ahol az előző befejeződött, a musical lezajlott, a sulinak vége, és a diákok épp nyári elfoglaltság után néznek. Szerencsére okosak, ezért az évek múlva esedékes főiskolára gyűjtenek, és nyári munkát vállalnak. A már jól ismert intrikus szerelembe esik (persze a legjobb pasi barátnőjeként megszerezhető hírnévbe, és nem a pasiba), és munkát szerez Troynak, aki kihasználva a munkaadó jó szívét gyorsan föl is veteti szívszerelmét, ugyanoda, meg persze az egész osztályt. Micsoda öröm, így a teljes társaság megjelenhet drága intrikusunk bosszantására (természetes, hogy a kötelező kellékek, mint legjobb barátok, barátnők, csapattagok nem maradhatnak az illusztris intézmény falain kívül...).

Megjelenik néhány új szereplő, lévén a tanárok helyett kell valaki, aki megkeseríti pacsirtáink életét. Az első és legfontosabb a clubigazgató, aki az imádott kavarógép minden apró kérésének megpróbál megfelelni, ami szerintem teljesen életszerű, elvégre melyik igazgató ne ugrálna a tulaj lányának összes kérésére. A tulaj lányáról jut eszembe, a tizenhat éves "mesés" lány a jujjderózsaszín Ford Mustangban már kikezdte a tűrőképességemet, de tudjuk be ezt a képet a "nyugaton" honos, erős utalásnak. A napszemüveg, a szőke haj, és a stílus kissé emlékeztetett a hölgyre, akiről nemrégiben Méhkirálynő címen könyv is jelent meg, valamint a könyv kritikája lapunk képernyőoldalain. Szerencsére a film stílusát tekintve a hasonlóság elég távoli.

Őszintén megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a film által elénk tárt világban éljek, vége a sulinak, és a teljes osztály munkát kap, csak mert az úgy jó lesz. Nem lehetne ezt itt is meghonosítani?  Bár az is igaz, ha egy lány úgy próbálna meghódítani, hogy apu golfütőit cipelteti velem, míg ő a tüchtig golfkocsiban furikázik, lehet, hogy hamar megismertetném bosszúálló természetem szélsőséges megnyilvánulásaival.

Be kell látnom ez a rész kicsit több gondolkodni valót adott, mint az előző. No nem azért, mert annyival bonyolultabb lenne, hanem mert csupán a 30. perc környékén kezd körvonalazódni, hogy mi lesz a a maradék egy óra vonalvezetése. A történetet megint egyszerűsíteném:  Adott a pár, plusz az intrikus, aki megpróbálja szétszedni őket, adott az intrikus hatalmas vagyona, és apuci kapcsolatrendszere amivel körülhálózza a kiszemelt prédát, aki be is dől az első húzásoknak, elvégre mint tudjuk, ő a kedves, jóképű és naiv hős. A párja kevésbé naiv, és sejti mire megy ki a játék, de természetesen először a hőst hibáztatja, mert az bedőlt. A barátok hasonlóképpen éreznek, ám végül ráébresztik Troyt, hogy mi folyik itt. Segítenek visszahódítani szívdobbanásainak elindítóját. Az intrikus hoppon marad, a család is ellene fordul kissé, így adva kezdő lökést neki a jó útra térésre. Kedvenc mondat: A duetthez ketten kellenek, nos főként én, de...
Fussunk is tovább a következőre, mert ez nem hagyott bennem olyan mély élményeket mint az előző, derítsük ki, a harmadik rész képes-e jó utóddá válni, vagy az is csak butább változatra sikeredett?