Hair – az eredeti és örök időutazás
szerző: Tóth Tamara
Szabad szerelem, lázadás, LSD, hosszú haj, farmer, saru, a háború értelmetlensége, másképpen szólva make love, not war. Mindezek csak külső és felszíni jegyei a hippi korszaknak, ahol a mélyben valódi vallási – kulturális eszmék húzódtak meg, és hozták létre a 60-as 70-es évek egyedi szubkultúráját. Minden a vietnámi háború és az azt lehetővé tevő politikai rendszer elleni tiltakozással kezdődött, de szélesen értelmezve a fogyasztói társadalom elidegenítő hatása elleni lázadás is benne van. A korszak legendás eseménye – ami azóta jelképéve is vált – az 1969-es Woodstock-i fesztivál volt.

A hippi életmód minden szeletét bemutatja a Hair című musical, ami eredetileg Broadway-produkció volt, a korszak sűrűjéből, 1968-ból. Több, mint 10 évvel később, 1979-ben Milos Forman átírta a történetet és a forgatókönyvet a film nyelvére, ezzel megszületett az alkotás, ami világszerte ismert és imádott, és a 21. század embere is képes azonosulni a művel. Sokszor felmerül a kérdés, hogy miért egy zsidó származású cseh rendező munkája dolgozza fel a tipikus amerikai sztorit? Nos, a vélemények sokfélék, de az biztos, hogy – az eredeti nevén – Jan Tomáš Formannak bőven kijutott az élet nehézségeiből, ami miatt a hippi mozgalomhoz kötődhetett. Fiatal korában elvesztette szüleit, akik Auschwitzban haltak meg. A fiatalember Prágában tanult rendezést, majd 1968-ban emigrált az Egyesült Államokba. A Hair sikerének titka sok mindenben rejlik. Sokak szerint az a kulcspont, hogy a korszakot olyan eredetien sikerült megfognia és becsomagolnia a rendezőnek, hogy az időtálló maradt. Korokon átívelve ma is van értelme annak, hogy szembeszálljunk a hétköznapok ürességével, a társadalom ránk kényszerített elemeivel, és megpróbáljunk szabadon, saját normáink szerint élni.

A film hatalmas vihart kavart, pedig akkor már régen vége volt a háborúnak, és számos más alkotás is megjelent, ami az amerikai nép szégyenletes korszakának állított mementót. Valószínűleg ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nép fel tudja fogni, hogy Vietnám mekkora bűn volt, és sosem szabad megismétlődnie. A filmmusical mesterien van felépítve, amivel a rendező iskolapéldát teremtett. Jó érzékkel adagolta a két oldal – a polgári és a szabad – jellemzőit, lendülete minden jelenetben magával sodor. A koncepció úgy épül fel, hogy a számok önmagukban is rengeteg tartalmat és gondolatot hordoznak, önállóan is megállják a helyüket, egytől egyik külön drámaiságot képviselnek. Van olyan kritikus, aki a műfajt passiójátékként határozza meg, és az egyes jeleneteket állomásoknak fogja fel, ahol kedvünkre elidőzhetünk, mintha csak egy állóképpel, vagy festménnyel lenne dolgunk. Rejlik ebben igazság, hiszen minden szám egy-egy történet, sztori a 16 éves szűz (?) Donnáról, akkor a folyamatos tabudöntögetés, a bőrszín és a másság, a droghasználat témakörei. A dramaturgia is tökéletesen felépített, letisztult, Berger és Claude ellentéte magáért beszél, két világ néz farkasszemet egymással. Milos Forman olyan művet hozott létre, ami generációs szakadékokon ível át, minden korosztály számára tanulságos és felejthetetlen élményt ad.