Etalon a magyar filmművészetben
szerző: Plecskó Edina
A nemzetközileg is elismert Kossuth-díjas, kiváló filmrendezőnk, Jancsó Miklós számára a hatvanas évek jelentős időszak volt. Az ekkor készült filmjei - A Szegénylegények, a Csillagosok, katonák, a Csend és kiáltás, vagy az Oldás és kötés - az úgynevezett "magyar iskola" reprezentatív darabjai lettek. A 20. század kulturális értelemben vett egyik legmozgalmasabb esztendeje -1968- pedig ez évtizeden belül is kitűnt számára.

fotó:www.19562006.huA párizsi lázadások és a prágai tavasz esztendejében járunk, amikor Jancsó megítélése a magyar kultúrpolitikában megváltozott: ekkor tudta magát kitörölni a rossz szemmel nézett filmművészek listájáról. S hogy filmjein keresztül mit közvetített az embereknek, abban természetesen a magyar politikai életnek is szerepe volt. Ekkoriban Kádár két lehetőség közül választhatott: vagy kiáll a cseh forradalom mellett, és így kivívja Moszkva haragját, vagy csatlakozik a reformleverő hadhoz. Mint ismeretes, Kádár ez utóbbit választotta, amely történések az akkoriban készült filmekre is befolyással voltak.

Az 1968-ban készült Fényes szelek című nagyjátékfilm az akkori hangulat erőteljes hordozójává vált, a szereplők jelmondatokká érlelődött szavai - "Hej a mi lobogónkat fényes szelek fújják"- a mai napig szimbolikus érvénnyel képezik le a korabeli állapotokat. A film sok motívuma és mozgásrendszere is francia gyökerekből táplálkozik, hiszen az akkori lázadásoknak Jancsó személyes résztvevője volt. A hatvanas években hazánkban erős Párizs-centrikus kultúra uralkodott, s többek között Jancsó is elnyert egy ösztöndíjat, amellyel három hónapot a francia fővárosban tölthetett. A diáklázadások idején végig külhonban volt, Párizsban vörös ingben járta végig a tüntetéseket, miután új emberként tért haza. A benne akkor feltörő érzelmek köszönnek vissza az 1948-ban játszódó filmben, ahol a forrongó magyar fiatalok a NÉKOSZ mozgalom keretében szálltak szembe az egyházzal. Jancsó, a hatalmi erőszak és az emberi alávetettség viszonyát kívánta megmutatni a "fényes szellők" korszakában, figyelmeztetve a személytelenségbe és hatalmi erőszakba torkolló forradalom veszélyeire.

Szintén 1968-ban forgott a Csend és kiáltás című film, amely cselekménye korának az 1919-es évet jelöli ki. E műben, egy volt vörös katona rejtegetése nyomán él rettegésben a környék, hitelesen bemutatva az embereken úrrá levő megalázottság és félelem érzéseit. Jancsó kitűnő rendezése tetten érhető abban, hogy általa ráeszmélhetünk a megjelenített korok viszonyának igazi minőségére, amellyel a közönség megbecsülését is méltán vívta ki.