Szabadság a paplan alatt

1968-ra emlékezve, Szabadság a paplan alatt nyílt időszaki kiállítás a Terror házában.

fotó:www.terrorhaza.huFiatalok sosem vívtak ki maguknak ekkora figyelmet. Huszonévesek gondolatai, vágyai vagy éppenséggel félelmei sosem kaptak még a történelem folyamán ekkora teret. 1968 története bipoláris, mint maga a világ, amelyben a fiatalok éltek. Míg Nyugaton a munka–fogyasztás–jólét örökkévalóságából, a szülők, nagyszülők világháborúkon edzett értékrendszeréből kiábrándult diákok a főszereplők, addig a kommunista diktatúrák kísérleti zónáiban, az egyedül üdvözítő ideológia béklyójában az ifjúság mozgástere korlátozottabb volt. A szabadságvágy itt konkrétabb, kevésbé fogalmi síkon jelentkezett, miközben a nyugati ifjúság kulturális háttérsugárzását a vasfüggöny sem tudta leárnyékolni.

Akár a korszak popcsillagai, a 68-as nemzedék idoljai is kamaszos zavartsággal szembesültek az óriási figyelemmel. Az archív felvételeken idegesen cigarettázva beszélnek, a kamera, a mikrofon jelenléte szokatlan és újszerű élmény. Fiatal nemzedék nyelve, ruházkodása először lépte át ekkora erővel a felnőtt társadalom ingerküszöbét és vált egyetemes jelrendszerré. Európában és a tengerentúlon (rendszer-függetlenül) régóta létezett sztárkultusz, a korábbi csillagok azonban mindenkor a felnőttvilág egén pompáztak. 1968 fiatal sztárjainak éltető közege és közönsége ezzel szemben saját nemzedékük volt.

Bármennyire sűrű év is volt 1968, ahhoz, hogy történelmi csomóponttá fotó:www.terrorhaza.huválhasson és elnyerje szimbolikus jelentőségét, szükség volt az ötvenes és hatvanas évekre. Kellett hozzá Vietnám, és persze Prága, a rock’n roll, és szükség volt Alfred Charles Kinsey tizenöt évvel korábbi, egész Amerikát felkavaró, a szexuális prüdériát leleplező riportjaira. 1968 nincs Mary Quant nélkül, „egy kvantumnyi téboly”– mondta szellemesen a hölgy találmányáról Adorno. A londoni divat-diktátornő miniszoknyája 1959-től betekintést engedett oda, ahová addig jobbára házasságkötés árán lehetett csak bepillantani. Kellett még az „antibébi” tabletta nyújtotta szabadság, amelyet Franciaországban csupán 1967-től engedélyeztek. Szükség volt a kegyetlen és szép terrorista, Ernesto Rafael Guevara de la Serna alias Che Guevara géppisztolyos krisztus-kultuszára, és kellett a tömegmédia közvetítette tapasztalat, hogy a hatalom demokráciában is sok mindenre képes pozíciói megtartásáért (Kennedy-gyilkosságok, Martin Luther King-gyilkosság). Közben a bipoláris világ megkövült rendszere folyamatosan atomhalállal fenyegette az emberiséget (Kubai-válság), a nukleáris döghaláltól való rettegés először fertőzte meg tartós rémálmokkal egy egész nemzedék gyermekkorát.

A „Szeretkezz, ne háborúzz!” doktrínája innen is érthető, bár a híressé vált berlini „Egyes Számú Kommuna” (Kommune 1) hitvallása szerint a szabadon ki- és megélt szexualitás végső soron küzdelem a neurózissal, erőszakkal, azaz a „szülők nemzedékében továbbélő nácizmussal, fasizmussal” szemben.

fotó: www.terrorhaza.huMagyarországon, ahogy a térség többi szocialista államában, szintén megmozdult valami. A huszonévesek ugyan nem szerveztek tüntetéseket a rendszer ellen, lázadó természetüknek mégis formát és keretet adott a folyamatosan beszivárgó nyugati zene, divat, a vasfüggönyön túlról közvetített nemzedéki identitás- és szabadságkép. Fiatalok korábban is szórakoztak, de hogy kulturális minta ilyen mélységben áthasson egy egész nemzedéket, hogy kialakuljon egy nyomaiban máig is fellelhető „mi-tudat”, arra nem volt még példa.

A Nyugat hatvannyolcasai „lázadó tagadásukhoz” ideológiát kerestek, melyet végül különféle baloldali eszmékből gyúrtak össze: marxizmus, trockizmus, anarchizmus és maoizmus, no meg freudizmus keveredett, miközben a keleti blokk szocialista kísérletével szimpatizáló nyugati elit – főleg Franciaországban – szellemi támogatásáról biztosította a diákokat. A történelem ugyan nem ismétli önmagát, de Hegel nyomán léteznek visszatérő motívumok, amelyek visszatérésük alkalmával bontakoznak ki teljes valójukban. Nem meglepő a hasonlóság, amely a harmincas évekre mutat, mikor az ukrán éhínség vagy a moszkvai perek tényei bár elérhetőek voltak, néhány üde kivételtől eltekintve mégsem ingatták meg a sztálinizmusban hívő társutas nyugati értelmiség hitét. A hatvanas években is hiába állt rendelkezésre bőséges információ a maoizmus, a kínai kulturális forradalom valódi természetéről, a hívők érzékelése köztudomásul mindig és kizárólag egy pontra irányul.

 Negyven év távolából 1968 mit sem veszített vonzerejéből, amiben persze fotó:www.terrorhaza.hujelentős szerepet játszik a „nagy nemzedék” jelenléte. Ha hajdani céljaikat sorra vesszük, látjuk, sikeresen formálták át az európai kontinens és a glóbusz politikai és kulturális arculatát. Persze bipoláris ez a sikertörténet is: amikor a vasfüggöny mögött a jobb életszínvonal, a tényleges szabadság és a nyugati kulturális befolyás szabadabb beáramlása volt cél, akkor Nyugaton a tekintélyelvű, hierarchikus társadalmi tradíció lebontása, a szabadon meg- is kiélt szexualitás, egy afféle „ancien régime”-nek feltüntetett állapot felszámolása kapcsolta össze a résztvevőket. 1968 bipoláris történetében, jobban mondva e történet kibontakozásában (legfőképp Magyarország szempontjából) több hasonlóság mutatkozik. A hetvenes évek egyfajta visszarendeződést hoztak nyugaton és keleten egyaránt, mígnem a harmincas-negyvenes éveikbe lépő 68-asok a társadalmi hierarchiában egyre több fontos pozíciót töltöttek be. A kilencvenes években aztán gyakorlatilag ők uralták egyedül a pástot.  Miközben kancellárt, minisztereket, pénzügyi és üzleti vezetőket adtak és adnak, politikai céljaik alig mutatnak közös vonásokat egykori harcos hatvannyolcas szellemiségükkel. Sőt, saját egykori tagadásuk sikeres utóhatásával szembesülnek, amikor a tradicionális tekintélyek rombolásába fektetett hajdani energiájuk gyümölcseként ma általános értékválságról esik szó.

 Kétségtelen, hogy 1968 átjárja kultúránkat, és hogy leginkább a nemi szerepek ki- és megélhetőségében hozott változást. Míg Nyugaton a paplan felett, gyakran a kamera előtt folyt az „új világ” építése, addig Keleten a paplan alatt lett nagyobb a szabadság. Az ötvenes és hatvanas évek kemény diktatúrája után – néhány kivételtől eltekintve – 1968 után Keleten is megteremtődött az ifjúság speciális kulturális zónája, amelyet a hatalom támogatott és kontroll alatt tartott. De a paplan alá nem nézett be.

Forrás: www.terrorhaza.hu