Az Órák avagy öngyilkos érzelmek
szerző: Baranyai Richárd
Első perc:
Film elindít, minden más kikapcsol, hanyatt dől, és élvezi a történetet...
Második perc:
Fonalat elveszti, azt sem tudja, mikor játszódik a történet, melyik szál cselekményét látja éppen, és egyáltalán: „Miért nem inkább a Mi kell a Nőnek-ről írok?”
Ötödik perc:
Tisztul a kép: három cselekményszál, három jól elkülöníthető korban. De akkor mégis mi kapcsolja össze őket? „Mégis jobb ez, kezd érdekelni...”

A Nő, a Nő érzelmei, a kilátástalanság, az önző vágy, és annak megnyilvánulásai, a lemondás, az élet eldobása, majd újra megtalálása, a vágy tárgyának halála, a vágy tárgyának megszabadítása (öngyilkossággal) az elnyomó önzőség alól.
Nos, azt hiszem ez így értelmetlen lett...
Pedig nem is annyira értelmetlen, csak meg kell nézni a filmet, és át kell érezni az igencsak erős, érzelmekkel telített képeket, a társas magány, a szenvedély, a félreértett, vagy rosszul megélt szerelem, szeretet kifejezését.

Azért mégis megpróbálom megmagyarázni:
Adott egy írónő a XX. század elején, aki kissé őrült, kissé önpusztító, és nagyon-nagyon érdeklik a mélyen megélt érzések, valamint a halál gondolata. Ezeket írja meg könyvében, amely szemünk láttára kel életre a film egy másik szálában, a XX. század végi nő életében, aki együtt él egy nővel, miközben szenvedélyes szerelem fűzi az AIDS-es, meleg poétához.
Valamint adott a poéta édesanyja (XX. század közepe), aki szenved a kisvárosi léttől, és kiútként az öngyilkosságon töri fejét, majd inkább elköltözik Torontóba, hátrahagyva a családot.
Tisztul már? Nem, nem hiszem, hogy nekem tisztulna ennyitől...

Az írónő betegségének köszönhetően kisvárosba kerül, ahol nem képes fölszabadultan élni, és kétségeit, magányát az írásban fejezi ki. Főhőse egy olyan Nő, aki imád partykat szervezni, és épp élete egyik legfontosabb rendezvényét készíti elő szerelmének, akinek a party cseppet sem fontos. Az írónő saját kilátástalan helyzetét és önpusztítási vágyát is beleírja a könyvbe. Először a Hősnőt kergetné öngyilkosságba, majd meggondolja magát, és poétával számol le. A kisvárosi élettől megcsömörlött anyuka nem találja a helyét a környezetében, majd amikor a legjobb barátnő élete veszélybe kerül a rák miatt, ráébred helyzete és érzései visszásságára. Futni próbál a világ elől, gyermekét elviszi a dadushoz, és kivesz egy szállodai szobát, ahol öngyilkos akar lenni, ám meggondolja magát.  Menekülni azért menekül, el a családtól, el az országból, oda, ahol megélheti saját életét és nem egy mások által álomszerűnek tartott létezést. A XX. század végi hostess, rendezvényszervező szembesül szerelme hiábavalóságával, azzal, hogy párja kitart mellette a rossz időkben is, pedig őt szenvedélyes érzelmei máshoz kötik. A költő, a szívszerelem, életműdíjának örömére partyt szervez, ahová meghívja annak ex-párját, és ezzel régi sebeket szakít fel, elsősorban önmagában, majd még aznap délután végignézi, ahogy élete szerelme kilép az ablakon.

Nem, még mindig nem az igazi. Írtam a történetről, írtam az erős képekről, a hangulatról, de valahogy mégsem lehet visszaadni azt, amit a film, a képek átadnak. Mély megrázkódtatás, a szerelem és szeretet végleteinek bemutatása, egy cseppnyi őrület és egy cseppnyi túlzott normalitás. Ezt mind, mintegy párlatot, az élet esszenciáját, magában foglalja a film...

Kéretik megnézni mindenkinek, aki nem ijed meg attól, hogy gondolkozzon egy képsor mondanivalóján, és attól, hogy bepillantást nyerjen (ha mégoly rövid időre is) a Női lélek, a kiszámíthatatlan érzések kavargó ködébe.