Ha kortárs női alkotókról kéne szólni őszintén szólva kicsit zavarban lennék, hogy kiről írjak. Mégis milyen jogon emelem ki egyiküket vagy másikukat? Ezért inkább úgy gondoltam valaki olyanhoz fordulok, akit kompetensnek tartok a témában. Galériájában járva arról beszélgettem Dr. Virág Judittal és Sárvári Zitával, a galéria kortárs művészeti kurátorával, hogy milyen a helyzete a nőknek a képzőművészetben.

Kategorizálható-e nemenként a művészet? Felismerhető egy művön a női látásmód?

Dr. Virág Judit: Remélem nem, mert valami vagy jó vagy nem. Ennek ellenére vannak olyan képek, amelyeken szerintem látszik, hogy női művész készítette. De lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert én tudom. Reményeim szerint nem.

Sárvári Zita: Lehet, hogy meg lehet mondani a témaválasztásról, a finomságáról, az erőteljes színhasználatról. De egyáltalán nem lehet így szétosztani a lapokat, ezért női festészetről sem beszélhetünk. Radák Eszter tud olyan témákat megpendíteni a festményein, amik igazán csajosak. Saját kombinéit, melltartóit festi hanyagul rádobva egy szék karfájára. Vagy a vasalatlan ruhákat, a konyhát, a saját kis belső tereit. Ami talán a férfi festőkre nem jellemző, az intimitás persze meg tud jelenni az ő festményeiken is, ám mindig egyfajta távolságtartással. De nem szeretném kategorizálni. Szeretik azt hangsúlyozni a női festők is, hogy nincs különbség.

Az ember egész bajban van, ha művésznőket kell sorolnia, főként a régebbi korokból. Mit gondol miért maradtak ennyire ismeretlenek a női művészek?

V.J. Mert nem vehettek részt a képzésekben, de már a középkorban  Michelangelo mellett is volt egy nő, és végig a reneszánszban kimutathatóak női művészek. Van egy olyan adat például, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon, egy női szobrász nyerte meg a díjat, egy lovasszobrával, ám nem vehette át, végül visszavonták. Egészen más, külön képzés volt a nőknek, nem rajzolhattak aktot. Egyszerűen nem volt elfogadott, hogy egy nő tanuljon. Az is érdekes, hogy itt van például Niki de Saint Phalle, aki az egyik legelfogadottabb kortárs művész. Viszont ha az ember utánanéz az életének, akkor sokkal többet lehet arról olvasni, hogy milyen vérfertőző viszonyban volt az apjával, milyen rettenetes volt, amikor egyedül kellett két gyereket eltartania. Többet lehet arról olvasni, hogy milyen problémái voltak a nőiségéből fakadóan. Vagy Berthe Morisot, Manet sógornője, sokkal inkább arról írnak, hogy Manet őt festette, milyen viszonyban voltak, ahelyett, hogy miket festett. A világháború után vált ez egyre inkább elfogadottá, hogy egy nő is alkosson.

Nőként nehezebb boldogulni a művészvilágban?

V.J. Ma már nem. Az üzletben nehezebb egy nőnek boldogulni, de a művészvilágban nem.

S.Z. Régen nagyon nehéz volt, ezért is tudunk kevesebb női festőről. De ma már természetesen egyre több lehetőség van. A francia forradalom jelszavai mellett [ti. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! -sk] rendeződik a művészettörténet is. A nők ugyanakkora eséllyel kerülnek be a főiskolákra,  galériákba,  mint a férfiak. Ma már csak a tehetség számít.

Bizonyára ismernek női alkotókat. Mennyire összeegyeztethető a tipikus női szerepekkel (pl. családanya) az alkotás?

S.Z. Erre több példa is van itt a festőnőink körében. Mindhárman amellett, hogy festenek és tanítók, vagy éppen professzorok, édesanyák is. Alapvetően ilyen "több funkciós" emberek, akik néha megküzdenek ennek a három szerepkörnek az összeegyeztetésével. De ez igazából egy természetes dolog. Aki festészeti pályára megy, annak erősnek és öntudatosnak kell lennie, mert ez egy nagyon nehéz szakma és piac. Nem könnyű bekerülni ebbe a körforgásba, de megy nekik.

Megőrzött női mestereket a művészettörténet? Voltak egyáltalán?

V.J. Azért nem, mert művészszámba sem vették őket. Szinyei Merse Pál mondta, hogy tanuljanak csak a nők festegetni, mert jót tesz nekik. A neveltetéshez hozzátartozik, hogy szépen tudjanak rajzolni, de ennél sokkal tovább ne menjenek. Maradjanak meg a dekorálásnál, mert nincsen meg bennük az az őserő, az az őstehetség, ami a férfiakban.

Láthatjuk a "Guerrilla Girls" 1989-es plakátja ("Meztelennek kell lenniük a nőknek ahhoz, hogy bekerüljenek a Metropolitan Múzeumba? Alatta: A Modern Művészeti szekcióban a művészek alig 5%-a nő, míg az aktok 85%-a nőket ábrázol.") kezdi érvényét veszteni, köszönhetően a kortárs szeleknek.