Jó egy éve, mikor ovisoknak kerestem mesét, rá kellett jönnöm, hogy ezek a csodás kis történetek a kőkemény valóságot beszélik el. Az egyetlen üdítő bennük - jó esetben - a tanulság, mely feloldja a kegyetlen narráció súlyos terhét. (Példaként hadd hozzam Mary Poppins-t, a rákos anya halála utáni legalkalmasabb dadát). Dermedt csodálkozásomat az egyetlen lehetséges magyarázat oldotta föl miszerint: a mese célja, az életre való felkészítés. Emlékeimben mégsem ilyen tragikus, sötét sztorikként éltek ezek a történetek.

Ám nézzük csak, mit tartogat nekünk karácsonyra a biedermeier kor legjelentősebb dán meseírója, Hans Christian Andersen (1805-1875). Egy szegény kislányt, aki halálra fagy az utcán, mert nem mer fizetség nélkül hazatérni, s közben megannyi csodát lát. Egy hóembert, aki beleszeret a kályhába és szinte észre sem veszi, mikor eljő az olvadás. Egy fenyőfát, aki felett elszállnak legszebb évei miközben az idealizált jövőről álmodozik. Avagy A kis gyufaáruslány, A Hóember, A fenyőfa tragédiába illő történetét. Amellett, hogy mind szívfacsaró história, mesterien van megírva, így el is tudunk rugaszkodni a mesebeli valóság talajától és együtt szárnyalunk a gyufaáruslány képzeletével vagy azonosulunk a fenyőfa vágyaival.

Aki ismeri Andersen életét, egy cseppet sem csodálkozik, hogy ilyen történetekben nyilvánult meg a világnak. Gyermekkorának eleven képe a napóleoni háborúk rideg valósága, Voltaire felvilágosodott művei az otthoni polcokon. Anyja hitbuzgó,vallásos, babonás neveltetése. Apjának, a szegény cipésznek, korai elvesztése. Emiatt később abba kell hagynia az iskolát és az otthoni színdarabokba, Ludvig Holberg és William Shakespeare műveibe menekül. Rögtönzött játékszínházában elő is adja magának őket, de mások is szívesen hallgatják, mikor mesél olvasmányairól. 14 éves, amikor Koppenhágába utazik, hogy ott a királyi színháznál táncos, majd zenész legyen. Ennek és VI. Frigyes királyi támogatásának köszönheti majd, hogy folytathatja iskolai tanulmányait. Közben folyamatosan kísérletezik versekkel, drámákkal, regényekkel; bontogatja írói szárnyait.

Élete során rengeteget utazott Európa szerte. A nyelveket gyorsan elsajátítja, olyannyira, hogy kisebb műveit maga fordította többek közt németre, franciára, olaszra. Még Magyarországra is ellátogatott, hogy bejárja a mohácsi csata színterét. Műveiben fellelhetjük a dán, a német és a görög legendák, történelmi tények, néphitek nyomait; valamint kora irodalmi mozgalmainak hatásait is. 156 meséjét mindösszesen 27 év alatt írja meg, egy koppenhágai kiadónak köszönhetően, mely füzetsorozatot indított olyan mesék számára, amelyek alkalmasak gyermek és - költőiségük miatt - felnőtt olvasmányoknak egyaránt. Érdemes tehát néha újra elmerülni ezekben a mesékben, mert életkorunk előrehaladtával egyre több tanulsággal szolgálhatnak.