|
|
| | | | | A NŐ – egy férfi szemszögéből |  szerző: Plecskó Edina |
„Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő?” Ennek megválaszolása egyfelől szubjektivitást feltételez, ám ha mélyebben belegondolunk, az érzelmi síkon realizálódó intelligencia mindenképpen egy objektív kritériuma a nőies vonások teljes értékű kifejeződésének. Dr. Csernus Imre pedig ebből az aspektusból ad választ a kérdésekre a legújabb, A Nő című könyvében.
 A már Csernus védjegyévé vált sokkolás módszerének köntösébe öltöztetve tárul fel előttünk a „titok”: a nők elkövette sarkalatos hibák és az ezek kijavítását célzó útmutatás. A könyv lapjain megjelenő presszionálás azonban gyakran jelenti a vulgáris stílussal való azonosulást – ezzel viszont a legerősebb hatásfok elérése helyett, negatív visszacsatolás is bekövetkezhet az olvasóban.
A könyv borítója, a belső illusztrációk és a feltüntetett 18-as karika, előre jelzik a műben rejlő tartalmak stílusát, amely azonban több, holmi stiláris igénytelenségtől: Csernus tudatos eszközhasználata ez arra a célra, hogy minél inkább rögzüljenek az információk az emberekben. A végérvényes hatás elérését célzandó artikulálódnak ilyen formában a tartalmak: a rossz nő nem más, mint egy „görcs”, egy férjét kiszolgáló rabszolga, hitelesség híján lévő személy, akinek életét főként a kialakult rossz élethelyzetekben történő vegetálás teszi ki. A szüleinktől kapott minták nagyban befolyásolják azt, hogy felnőtt korunkban hogyan viszonyulunk egyes szituációkhoz, a rossz példa sajnos ragadós. Ám e könyv egyfajta útmutatás arra nézve, hogy ha már felfedeztük a bennünk rejlő hibákat és kiléptünk az érzelmi vakság állapotából, kezdjünk el a tudatosítás fájó ténye mellett mindezen változtatni.
„…Egy idő után a kudarcok elkezdik az embert körülölelni, és körülveszi őt a  sötétség, elvész az önbizalom és a bizonytalanságból fakadóan a gerinc, a tartás helyén elkezd lekvár csordogálni. A lekvár meg azért van az üvegben, hogy nehogy szétfolyjon. Az egykori bátor nőci meg szétfolyik...A lekvár sorsa ugyanaz, mint a nyusziké, akik menekülnek. A nyuszik a fülüknél fogva felemelik magukat, tarkón vágva kettétörik a saját gerincüket, megnyúzzák, kibelezik, majd filézve odateszik a húsukat az asztalra, hogy valaki, aki éppen arra jár, vadast főzzön belőlük, majd megegye őket és megeméssze...”
 Ilyen és ehhez hasonló képekkel festi le az író az egyes gyarló vonásokat, jelen esetben a gyávaság generálta gerinctelenség állapotát. Csernus, könyvében elébe megy az igazi, nagybetűs NŐ megjelenítésének, markáns megfogalmazásaival a nőiesség megélésének gátló tényezőiről ír. Ez konstruktív megoldás lehet abból a szempontból, hogy a saját életükre is vonatkoztatható példákkal szembesíti az olvasókat hibáikkal, és a megoldás lehetőségét kínálja fel nekik. Ezen ideológia mentén a „hét nőbűnt” is megfogalmazza: a lustaságot, a gyávaságot, a türelmetlenséget, a makacsságot, a hiúságot, az önzőséget és az irigységet is. Ezeket több, a pszichiáter léte folytán szerzett példával szemlélteti, bemutatva általuk a személyiség fejlődésének torzulását. Mindazonáltal jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy miért tekintendők a jelen könyvben leírtak hitelesnek, miként lehet egy férfi a mindentudója a nőiesség megélésének. A válasz a már jelzett orvosi-pszichiátriai attitűdben keresendő, amely szellemiség köszön vissza e könyvben is. Csernus saját munkatapasztalatai révén foglalta össze a nőkről tudásának esszenciáját, amelynek befogadására azonban egy nagy adag bátorság is szükséges. Az biztos, hogy ő kellőképpen fel van vértezve ilyen irányú erővel, miként olyan kérdések feltevéséhez is bátorságot mutat, amelyekre mások gondolni sem mernek.
A könyvben realizálódó verbális stílus a jelzett hatás ellenére nem tekinthető teljességgel elfogadhatónak. A mű azonban megcáfolhatatlan értékkel is bír, hiszen az érzelmi intelligencia fejlesztését segíti elő. Ezáltal az emberek képesek lesznek hangosan kimondani maguknak és a másoknak a jó és rossz érzéseiket, majd mindennek a következményeit napról-napra következetesen vállalni tudják. Ez pedig egy olyan készség, amelynek elsajátítása a hiteles élet elengedhetetlen feltétele.
|
|
 |
| | | | | A nagybetűs NŐ | | szerző: Baranyi Ágnes | Mi nők, végtelen sokféleségünkben járkálunk a világban, magasak vagyunk és alacsonyak, ducik és vékonyak, rikító pinket és pasztellszíneket hordunk, tornacipőben járunk és tűsarkúval nyomorgatjuk a lábunkat, érdeklődünk a művészet és a matematika iránt, a munkáknak élünk, a családunknak, a férfiaknak, önmagunknak. A választások számtalan lehetősége ellenére mi az, ami mégis közös lehet bennünk? Mitől nő a nő?
A nő független. A Destiny's Child a modern nő képét énekli meg, aki szembeszállva az idejét múlt társadalmi determinizmussal és a "nőnek a konyhában a helye" szerű sztereotípiákkal, felhúzza a "nadrágot" és megteremti saját életfeltételeit, kiharcolja függetlenségét, és ha kell, beáll Charlie angyalának, hogy péppé verjen néhány rosszfiút, akik nem osztják a nézeteit. A nő tudja, mit akar.
A nő szexi. Minden porcikájából nőiességet sugároz, ura a testének, tudatában van személyes varázsának, és képes levenni a lábáról Roy Orbison-t megannyi férfitársával együtt, csupán azzal az apró erőfeszítést nem igénylő tevékenységével, hogy végigsétál az utcán. A nő elvarázsol.
A nő érzékeny. Hisz, ad, áldoz, törődik, figyel, bíztat, terhet bír, támogat, szeret... boldog akar lenni, a fellegekbe vágyik, minél magasabbra, és ha nem engedik, lezuhan. A nő törékeny.
A nő gyönyörű. Szeretni, tisztelni, csodálni kell, és mindezt szavakkal is a tudtára adni. Mel Gibson leckét vehet, mert ha valaki, akkor Brian Adams biztosan tudja, mi kell a nőnek! A nő érzéki.
A nő erős. Tisztában van a világban betöltött univerzális szerepével, anya, feleség, szerető, társ, egyszerre az erő és a gyengédség hordozója. Életet ad, harcol, sérül, elesik és felkel. Neneh Cherry klasszikusa felteszi a kérdést, milyen lenne a nők nélküli lét. A nő jobbá teszi a világot.
A vásárlási szenvedélyről, a hisztiről, és a többdimenziós gondolkodási módszerről majd egy következő cikkben...
|
|
 |
| | | | | Az Órák avagy öngyilkos érzelmek | | szerző: Baranyai Richárd |
 Első perc:
Film elindít, minden más kikapcsol, hanyatt dől, és élvezi a történetet...
Második perc:
Fonalat elveszti, azt sem tudja, mikor játszódik a történet, melyik szál cselekményét látja éppen, és egyáltalán: „Miért nem inkább a Mi kell a Nőnek-ről írok?”
Ötödik perc:
Tisztul a kép: három cselekményszál, három jól elkülöníthető korban. De akkor mégis mi kapcsolja össze őket? „Mégis jobb ez, kezd érdekelni...”
A Nő, a Nő érzelmei, a kilátástalanság, az önző vágy, és annak megnyilvánulásai, a lemondás, az élet eldobása, majd újra megtalálása, a vágy tárgyának halála, a vágy tárgyának megszabadítása (öngyilkossággal) az elnyomó önzőség alól.
Nos, azt hiszem ez így értelmetlen lett...
Pedig nem is annyira értelmetlen, csak meg kell nézni a filmet, és át kell érezni az igencsak erős, érzelmekkel telített képeket, a társas magány, a szenvedély, a félreértett, vagy rosszul megélt szerelem, szeretet kifejezését.
Azért mégis megpróbálom megmagyarázni:
Adott egy írónő a XX. század elején, aki kissé őrült, kissé önpusztító, és nagyon-nagyon érdeklik a mélyen megélt érzések, valamint a halál gondolata. Ezeket írja meg könyvében, amely szemünk láttára kel életre a film egy másik szálában, a XX. század végi nő életében, aki együtt él egy nővel, miközben szenvedélyes szerelem fűzi az AIDS-es, meleg poétához.
Valamint adott a poéta édesanyja (XX. század közepe), aki szenved a kisvárosi léttől, és kiútként az öngyilkosságon töri fejét, majd inkább elköltözik Torontóba, hátrahagyva a családot.
Tisztul már? Nem, nem hiszem, hogy nekem tisztulna ennyitől...
Az írónő betegségének köszönhetően kisvárosba kerül, ahol nem képes  fölszabadultan élni, és kétségeit, magányát az írásban fejezi ki. Főhőse egy olyan Nő, aki imád partykat szervezni, és épp élete egyik legfontosabb rendezvényét készíti elő szerelmének, akinek a party cseppet sem fontos. Az írónő saját kilátástalan helyzetét és önpusztítási vágyát is beleírja a könyvbe. Először a Hősnőt kergetné öngyilkosságba, majd meggondolja magát, és poétával számol le. A kisvárosi élettől megcsömörlött anyuka nem találja a helyét a környezetében, majd amikor a legjobb barátnő élete veszélybe kerül a rák miatt, ráébred helyzete és érzései visszásságára. Futni próbál a világ elől, gyermekét elviszi a dadushoz, és kivesz egy szállodai szobát, ahol öngyilkos akar lenni, ám meggondolja magát. Menekülni azért menekül, el a családtól, el az országból, oda, ahol megélheti saját életét és nem egy mások által álomszerűnek tartott létezést. A XX. század végi hostess, rendezvényszervező szembesül szerelme hiábavalóságával, azzal, hogy párja kitart mellette a rossz időkben is, pedig őt szenvedélyes érzelmei máshoz kötik. A költő, a szívszerelem, életműdíjának örömére partyt szervez, ahová meghívja annak ex-párját, és ezzel régi sebeket szakít fel, elsősorban önmagában, majd még aznap délután végignézi, ahogy élete szerelme kilép az ablakon.
 Nem, még mindig nem az igazi. Írtam a történetről, írtam az erős képekről, a hangulatról, de valahogy mégsem lehet visszaadni azt, amit a film, a képek átadnak. Mély megrázkódtatás, a szerelem és szeretet végleteinek bemutatása, egy cseppnyi őrület és egy cseppnyi túlzott normalitás. Ezt mind, mintegy párlatot, az élet esszenciáját, magában foglalja a film...
Kéretik megnézni mindenkinek, aki nem ijed meg attól, hogy gondolkozzon egy képsor mondanivalóján, és attól, hogy bepillantást nyerjen (ha mégoly rövid időre is) a Női lélek, a kiszámíthatatlan érzések kavargó ködébe.
|
|
 |
| | | | | Blaha Lujza, a nemzet csalogánya | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Blaha Lujza 1850. szeptember 8-án Rimaszombaton látta meg a napvilágot, Reindl Ludovika néven. Édesanyja után (Ponti Lujza) mindenki Lujzinak hívta, amit élete végéig meg is tartott. Szülei vándorszínészek, így a társulat szinte saját gyermekének tekinti. Öt évesen már apróbb színpadi szerepeket kap. Gyerekkora a vándor társulattal telik, csillagos ég kísérte tavaszon épp úgy, mint a csikorgó hidegű teleken. Egyre több szerephez jut, és kiváló énekhangja révén sikereket arat. "Cukorbaba"-ként emlegetik ám a cukorbaba élete csupa nélkülözés és létbizonytalanság.
 "Két dologra vágytam - nyilatkozza később a kezdetekre utalva Blaha - Cipóra és Cipőre... annyit tudok, hogyha ha belesülök, nem kapok vacsorát. Ezt apa minden nap tízszer is elmondta. Ettől félek a legjobban, és a borzasztó félelem miatt nincs lámpalázam". Édesapja álnevét választja vezetéknévül, és Várai Lujzaként lép fel. Édesapja 1856-ban Kassán, előadás közben meghal (Lujzi hat és fél éves). A fiatalon árvaságra jutott gyermeket 1857-től gyámapja, Kölesi Antal nevelte, aki Győrben a színház díszletfestője s maga is özvegy, s három gyerek apja. 1865-ig az Ő nevén szerepelt.
Felszabadult, kedves, tiszta éneklésére felfigyel a szakma, és Sipos Károly színigazgató, a szabadkai színházba szerződteti a 15-éves Ludovikát, vagy ahogy a címlapokon akkor szerepel: Kölesi Lujzát. Az előadásokat katonazenekar kísérte, Blaha János vezényletével. Cseh származású (Jan Blaha) Osztrák katonaember volt, magyarul nem beszélt. Felismeri a tehetséget az ifjú színésznőben, és tanítatja az ifjú színésznőt. Blaha úr idővel feleségül veszi pártfogoltját (1865), s bár ifjú neje még két ízben házasodik később, hálából élete végéig a nevét viseli. (1875-ben hozzá megy Soldos Sándor földbirtokoshoz, majd 1881-ben Báró Splényi Ödön felesége lesz) 21 évesen Blaha Lujza már a Nemzeti Színház tagja. Budapest némi "ellenállással" fogadja a primadonnát, de egyszerű, üde játéka hamar áttöri ezt az ellenérzés és igen gyorsan rabul ejti a pesti nézőközönséget.
1875-ben felépül a Népszínház a mai Blaha Lujza téren, később Nemzeti  Színházként is szerepel ugyanez az épület, melyet a Metró építéskapcsán bontanak le az 1960-as évek közepén. Ebben a Népszínházban lett aztán a népszínműveknek első sztárja Blaha Lujza idővel. Azt a helyet, ahol ez a Népszínház állt, (addigra már javában Nemzeti Színháznak nevezték), ezt a teret a főváros Blaha 70. (1920), s születésnapjának tiszteletére, róla nevezte el. Lakásának erkélyéről odalátott a színházára. 1896-táján a visszavonulását tervezi, ám a majd 10 hónapos vidéki kőrútja során, soha nem látott ünneplésben van része, aminek hatására eláll ettől a tervétől.
1900-ban a Népszínház 25. éves fennállása kapcsán Díszelőadás-sorozatot tartanak, amelyeknek főszerepét Blaha adja, aki maga is 25 éves fennállását ünepeli hamarosan. A Blaha évforduló kapcsán előadott "Sárga csikó" c. népopera előadását követően az egyetemi ifjuság fáklyásmenettel hódolt az ünnepeltnek, míg I. Ferencz József koronás aranykereszttel tünteti ki, - a legnagyobb művésznőt, a magyar "bel canto" lángelméjét, a nemzet csalogányát - ahogy az a kitüntetéshez tartozó oklevélen áll.
 1901-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Beöthy László, Keglevich intendáns javaslatára, Blaha Lujza kapcsán megteremti a "Nemzeti Színház örökös tagja" elnevezésű "intézményt", amelynek első tagjául választotják Blahát. Férjének 1910-ben bekövetkezett halála készteti visszavonulásra. Utoljára 1923-ban lép színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekel.
1926. január 18.-án, 76-éves korában távozott a színész "Nagyasszony".
Temetése az országban százezres tömegeket mozdított meg. Ravatalánál kétszáz-fős cigányzenekar búcsúztatta a Nemzet Csalogányát, Jókai és Ady nyughelye mellett kapott örök szállást.
|
|
 |
| | | | | Ha a puncik beszélni tudnának - A vagina monológok | | szerző: Tóth Tamara |
A darabot minden nőnek kötelezővé kellene tenni, de persze csak úgy, ha valós vagy álszemérmüket otthon hagyják. Mert aki előítéletekkel felvértezve ül be a nézőtérre, könnyen lehet, hogy előadás alatt feláll, és hazaindul.
Az alap itt is egy regény, Eve Ensler azonos című műve, ami inkább laza történetek felfűzése egy közös téma köré. Az írónő számtalan nővel való beszélgetését jegyezte le, kortól, nemtől, bőrszíntől, vallási és társadalmi helyzettől, szexuális beállítódástól függetlenül. A cél egyáltalán nem a botránykeltés, hanem az őszinte vallomások, a jó és rossz élmények feltárása volt. Akinek pedig nincs ideje színházba menni, hangoskönyv vagy DVD formátumban is magáévá teheti az élményt.
A szó szerinti alvilágból olyan mindennapi történetek származnak, mint a menstruáció, az első szeretkezés, a szülés, az élvezetes vagy élvezet nélküli szex, és számtalan megdöbbentő momentum is. Az írónő nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy bemutassa a nőkkel szembeni erőszak elképesztő változatait, a szenvedés, a félelem, a zaklatás borzalmait. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen hétköznapi, de mégsem hétköznapi téma hogy állja meg a helyét a színpadon? A díszletek és a jelmezek minimálisak, tehát a színészek tehetségére van bízva minden, hogyan tudják életre kelteni a különböző sorsokat. Egy színdarab születésénél nem szokásos eljárás, hogy kezdetben maga a szerző "házal" vele, vándorelőadóként osztja meg a közönséggel a mondanivalóját. Eve Ensler így tett, és idővel a darab nagy siker lett, a világ számos helyszínén játsszák, nálunk 2002-ben mutatta be a Thália Színház, Bozsik Yvette rendezésében 3 színésznővel. Jelenleg Fullajtár Andrea-Létay Dóra, Zarnóczai Gizi-Udvaros Dorottya, Pálmai Anna-Gryllus Dorka váltják egymást. A székesfehérvári Vörösmarty Színház is műsorára tűzte, Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa és Xantus Barbara közreműködésével. A nemzetközi színpadok után ők itthon olyan hírességeket követnek, mint Glenn Close, Whoopi Goldberg, Winona Ryder, Goldie Hawn, Susan Sarandon, Jane Fonda, Brooke Shields és még sokan mások.
A darab itthon a bemutató idején bombaként robbant a nézők körében, de a kritika inkább fanyalgott. Fennakadtak azon, hogy a fordítók közül senki nem merte nevén nevezni a vaginát, vagyis ami a magyar, köznapi megfelelője. Ezek szerint Tandori Dezső, Debreczeni Júlia, Szurdi András és Pordán Ferenc is gyáva volt. Mi tagadás, a köznyelv bizony nem használja a vagina kifejezést, ami miatt valóban kissé elidegenítő hatású lehet a mű, papírízű a regény. Van, aki konok feminista művet lát A vagina monológokban, más a görcsös előítéletektől megszabadító, őszinte színházat. Akármi is az igazság, a darabra nem szabad(na) ráhúzni a közhelyeket, pornográfnak és trágárnak minősíteni.
|
|
 |
| | | | | Szőke Szösszenet | | szerző: Tóth Tamara |
Arra ébredtem, hogy letört a körmöm. Pont az, amin a rózsaszín és terrakotta árnyalatai és a nonfiguratív ábrák olyan tökéletesen egybeolvadtak. Ennél rosszabbul már nem is kezdődhet egy nap.
 Legfontosabb teendők tehát a mai napra: manikűrös felhívása, 2 óra fitness, szolibérlet meghosszabítása, utána shoppingolás vakulásig. Jajj, rémes az a műkörmös liba. Szörnyen kövér, legalább 50 kg, ráadásul sötét olajzöld színű kordnadrágot hord, aminek az egyik térde már majdnem átlátszóra kopott. És hogy teljes legyen a kép, ősi, törzsi jellegű, kígyóformájú nyaklánc lóg rajta. A hideg borsó futkározik a hátamon, amikor meglátom.
-Halló.
-Szijjjjjjjja Betti drágám! Képzeld a tegnapi White Partyban elhagyott a balkezem gyűrűs ujjának körme. Amúgy nagyon állat, csúcsszuper buli volt! A srác, akivel összejöttem baromi jól smárolt, annak ellenére, hogy figyelmeztettem, ha elkeni a szemfestékemet, kitekerem a nyakát. Mivel nem lehet (k)örömtelenül élni, tudsz fogadni akár most azonnal?
-Sajnálom, de a mai nap teljesen tele van.
-ÓÓÓ, most mi lesz? Nem tudsz valakit lemondani, hogy beférjek? Lécci, lécci, lécccike...
-Ezt nem tehetem meg senkivel. Holnap délután 4 óra, ha megfelel.
-Megpróbálom valahogy túlélni. Köszili kicsim. Pusszantalak, cupp, cupp.
Zseni vagyok, probléma megoldva. Egy könnyű kis kanárisárga selyemkesztyűt húztam kecses kacsómra, ami a tökéletesnél picivel jobban rímel a legújabb fémcsatos bőrövemmel. Külön öröm volt hozzá sminket varázsolnom magamra, az idei tavasz trendi színeiből válogattam. Feszes EXIT naci és kis top, szexi tetkó és piercing a megfelelő helyen villan ki. Persze a szempillagöndörítőm bedöglött. Bevásárlólistára felírva. Ha valaki azt gondolja, hogy egy plázába csak úgy bevetjük magunkat, végigrohanunk rajta, az legalább olyan, mint amikor Tarzan beszabadul a Louvre-be. Totál káosz. Egy plázának lelke van, a lüktető test mellett, és azt szereti leginkább, ha mindent jó alaposan végigskubizunk. Miután a harmadik körömet járom kilenc körömmel a kezemen, indulhat a shopping. Ha elköltöttem minimum egy átlagos család háromhavi rezsijének megfelelő összeget, akkor megnyugszik a lelkem, és végighullámzik rajtam a jól végzett munka boldog elégedettsége, és a megérdemelt pihenés előszele.
 Ilyenkor másik kedvenc elfoglaltságom következik, a társadalom különböző rétegeibe tartozó emberek megfigyelése. Beülök egy bárba, a cipőm sarkának megfelelő mérete miatt fel is érem a pultot, és kikérem light kólámat. Ahogy a bársonyos folyadék csiklandozza a nyelőcsövemet, bambulva nézem az embereket. Tipikus menedzser érkezik, látszik rajta, hogy rosszkedvű, mert reggel elkésett a tőzsdéről, most meg kiderült, hogy vírusos a laptopja. Őt követi a rendszergazda. Szemüveges, hófehér bőre még sosem látott napfényt, sovány teste ettől még nyápicabb, ruházatát egy kinőtt - valószínűleg általános iskolás korából származó - fekete farmer, szürke póló és fehér zokni-szandál kombinációja teszi teljessé. Szájáról leolvasható a következő mondat mormolása: "Vazze, túl sok pornót töltöttem le reggelre, meg fog telni a vinyóm." Egyetemista pár közeledik ölelkezve, a szerelem mellett süt róluk a sznobság, talán bölcsészek, és arról vitatkoznak, hogy melyik komolyzenei koncertre menjenek el legközelebb, illetve, hogy mekkora részét alkotják az univerzumnak most, hogy ötös zh-t írtak filozófiatörténetből. Kedvencemet látom, a szoliból nemrég szabadult gyúrós hapsit, kétségbe van esne, mert úgy érzi izzadságszaga van, és reméli, hogy a pláza előtt hagyott pitbullja még nem evett meg senkit.
Széleskörű szociológiai kutatásom eredményeként arra jutottam, hogy igaz az a feltevésem, miszerint az összes embert be lehet sorolni pár kategóriába. Sokadszor jutottam magammal arra a konszenzusra, hogy én csak én vagyok egyedi és utánozhatatlan egyéniség az egész világon. Lassan, elnyomva egy ásítást, az jut eszembe, hogy ki kellene cserélni a fogékszeremet, és elmenni a plasztikdokihoz, hogy megnézze minden rendben van-e az új cicimmel...
|
|
 |
|
