|
|
| | | | | Egy gésa emlékiratai |  szerző: Tóth Tamara |
Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy előbb megnéztem a filmet, és a könyv csak később került a kezembe. Az erőteljes, három Oscart bezsebelő képi világ – a történet hiányossága ellenére is –befolyásolta az elképzelés élvezetét, hogy magamnak építhessem fel a gésák egzotikus világát.
 A szerző, Arthur Golden professzor szakterülete a kínai és japán kultúra, de még ez sem hatalmazta fel, hogy testközelből nyerhessen bepillantást a különleges hölgyek mindennapjaiba. Ez csak egy szövetségesen keresztül valósulhatott meg. A kalauzolást egy valamikori gésa, Mineko Ivaszaki vállalta, de csak azzal a feltétellel, hogy felismerhetetlen lesz a regényben. Az író ennek nem tett eleget, és konkrétan nevén nevezte Minekót. Az exgésát ezért többen is megfenyegették, aki természtesen beperelte az írót. A botrány abszolút érthető, hiszen a tradíció szerint a gésák senkinek sem beszélhetnek a szokásaikról, életük végéig őrizniük kell a titkokat.
A történet Japánban, Kijotóban játszódik 1926 és 1956 között. A szegény sorból származó 9 éves Csijót eladják egy okijába, ahol gésákat nevelnek. Hosszú és viszontagságos évek várnak rá, mire a Csijóból Szajurivá lett lány az egyik legkeresettebb gésa lesz a városban. Akinek ez a sokszor ellentmondásos sors jutott, nem számíthat arra, hogy hagyományos családi életet élhet. De anyagi biztonság vár rá férj és gyerekek nélkül. Szajurinak hivatásából adódóan több férfi is van az életében, de a szíve az „Elnöké”, akire éveket kell várnia, és még akkor is csak részben lehet az övé.
A könyv az európai ember számára egy teljesen már világot tár fel, és az egzotikum kedvelői sok szempontból igazi csemegét kapnak a regénytől. Nagy előny, hogy Golden eloszlatja azt a tévhitet, ami a gésák életét hosszú időn át övezte, és luxusprostiként definiálta őket. Teljesen más valósággal ismerkedhetünk meg, ami egy merev, szigorú szabályok szerint meghatározott életet takar. A gésa-lét elengedhetetlen feltétele a szépség, de annak is valamilyen különleges változata. A kis Csijó például szürke szemeivel fogja meg a férfiakat. A fiatal lányokra hosszú és bonyolult munka várt, hogy egyáltalán gésajelöltek lehessenek. Az iskolában elsajátították a szertartásokat és a művészetet: zene, tánc, ének, teázás, társalgás, illem.
A gésák egyáltalán nem maguk döntöttek a sorsukról, a szépség és tehetség kamatoztatása mellett árulással, intrikákkal és rosszakarókkal is bőségesen meg kellett küzdeniük. Szajuri sorsa azért is különleges, mert nem törődött bele, hogy egész élete során csak másokat szórakoztasson, nem adta fel az egyéni boldogságba vetett hitét. Szentimentálisnak tűnhet, hogy egy kamaszkori szerelem motiválta, hogy hosszú évekig várjon egy férfira, akit alig ismer. De gyakorlatilag ez az egyetlen olyan pont az életében, ami a saját döntése, és kitart mellette. A szerelmi szál mellett igazán meghatóan és valós érzelmekkel telve van ábrázolva, az a rész, amikor a még kislány Csijó megtudja, hogy elvesztette a szüleit, és valószínűleg a nővérét sem fogja soha többé látni. Szertartásosan elbúcsúzik tőlük, és az érzékenyebb olvasók szemébe ez könnyen könnyeket csalhat.
|
|
 |
| | | | | Ghost in the Shell – A szellem diadalmenete |
|
Vörösmarti Bence írása
Kicsiny hazánkban a keleti blokk tagjaként nagy érdeklődésre tarthat számot bármilyen sci-fi jellegű mű. Szigetországi barátaink amúgy is híresek technikai iránti szeretetükről, így vessünk egy pillantást ilyen témájú alkotásaik felé.
 A jövő embere gyorsabb, erősebb, pontosabb. Az orvostudomány és a technika diadala által már nem tudja magát a mai fogalmakkal embernek tekinteni, géptestű, agyában annyi a számítógép, hogy kutatni kell közte a neuronokat. Ahogy a kiber-agyak fejlődnek úgy terjed a bűnözés egy új, ijesztő formája is: az emberi tudat feltörésével átírt emlékek, és személyiségek világa. Ugyan az áldozatok könnyedén szembesíthetők: amit magukról hittek nem felel meg a valóságnak, de emlékeik örökre elvesznek. Itt az emberi tudat másolása a tabuk tabuja. Lehetséges és költséges vállalkozás, de még senkinek sem sikerült tökéletesen. Ebben a környezetben főhősünk Kusanagi Motoko egy félig legális kormányügynökség tagja. Feladata olyan személyek likvidálása, kiknek tevékenysége az államérdeket sérti. Amikor a hírhedt tudat-hacker, a Bábmester elfogásával bízzák meg, még azt hiheti, ez csak egy rutinmunka lesz. Ám ahogy egyre közelebb kerülnek a hackerhez, úgy erősödik benne az érzés, hogy választ kaphat lelke legmélyébe száműzött kételyeire.
A történet eredetijét egy képregény szolgálta. A japánban megjelent; azóta  Amerikában is elérhető Ghost in the Shell (Mobile Armored Riot Police) 1991-ben került kiadásra. Alkotója Shirow Masamune művésznevű titokzatos alkotó Japánban szokatlannak számító módon került a képregényekkel kapcsolatba. Az Osakai Művészeti Egyetemen tanult olajfestészetet. Első képregényét teljesen egyedül alkotta barátai amatőr magazinjába. Már ez a műve felkeltette egy híres japán kiadó elnökének érdeklődését, aki rögtön felajánlotta: publikálja. Ez a tekintélyelvű Japánban meglepő dolognak számít. Shirow azóta is töretlenül alkot, és nagy népszerűségnek örvend. A Ghost in the Shell 1991-es kiaását követte a Ghost in the Shell 2: Man/Machine  Interface (2001) és a Ghost in the Shell 1.5: Human Error Processor (2003). Munkásságát jellemzi a kísérletező kedv, a gazdag színes ilusztrációk, a helyzetkomikummal közelivé varázsolt szereplők, a rendőri vagy katonai szerv tagjaként szolgáló női főhősök, a filozofikus komoly kérdések, könnyed tálalása. Nem von le tanulságokat, hagyja, hogy a felvázolt részletes világ magáért beszéljen, és nem engedi, hogy olvasói távolságtartással kivonják magukat a hatása alól. A technikai és politikai hátteret megteremtő lábjegyzetei nem egyszer 30-40 oldallal megtoldják művei angol kiadásának méreté.
Ironikus módon a film készítésében Shirow Masamune nem vett részt. Így a rendező, Oshii Mamoru majdnem szabad kezet kapott. A történet vezetésében sokkal nagyobb súlyt fektetett a mögöttes kérdésekre. A képregény története nagymértékben meg lett vágva. Sokkal komorabb, melankolikusabb mű született. Ezt úgy éri el, hogy Oshii hadnagya nyugtalanítóan egyáltalán nem pislog, s mikor a hob bi - a búvárkodás - bemutatására kerül sor, akkor sem a trópusi halak színkavalkádja kerül előtérbe, hanem egyfajta klausztrofóbikus, borzongató érzés. A rendező munkásságának egyik kiemelkedő alkotása ez az akciófilm, melyben az események meglepően komótosan haladnak. Sokak szerint ez az első japán rajzfilm, mely sikeresen meghódította az amerikai filmnézőket (majd azon keresztül a nemzetközi véleményt), és nem csak szűk körben tarolt. Jelentősen közreműködött abban, hogy 2006-ban az animációs film kategória megszületett az Oscar díjak sorában. Technikai háttere is figyelemre méltó. Ez volt ugyanis az első olyan animációs film, mely a számítógépes és hagyományos grafikát koherensen ötvözte, lehetővé téve ezzel, hogy később megszülessen a Chihiro Szellemországban mindenfajta kézi grafika nélkül. Viszont, aki a hírhedt japán felvilágosult, merész, szabados mentalitást várja Oshii Mamoru filmjeitől, csalódni fog (az inkább Shirow asztala). A nálunk is ismert Oscar díjas Miyazaki Hayao szavaival élve: Inkább filozófus, mint mulattató. Egyedi hangulatához sok köze volt még a „Japán John Williams”-nek, Kawai Kenjinek, aki a mű zenéjéért volt felelős, neve számos más film kapcsán vált ismertté. (Ranma ½, Death Note, Tsukihime, Fate Stay Night, Ringu 1, 2). Esküvői dalt idéző főcímzenéje többször visszatér, ami aztán teljes hipnózisba ringatja a nézőt
 A magyarországi közönség ugyanakkor, a szaksajtót és az anime-rajongókat leszámítva egy unott ásítással ment el a film mellett. Jól jelzi ezt, hogy a hivatalos jogtiszta megjelenésre igencsak sokáig kellett várni. Aztán minden átmenet nélkül leadta a magyar királyi TV 2004-ben, népszerűsítette a második részt a Titanic fesztivál 2005-ben, majd 2006-ban a DVD kiadással egy időben került végül a vászonra, mára pedig a Music TV vetíti folytatásait, a GITS: Stand Alone Complex című sorozatot. Mondhatnánk megérte várni.... de azért legközelebb jobb lenne haladni a világgal. A történet szerelmesei még türelmesen, bizakodó szemekkel a jövőbe tekintve várják a képregény változatot.
|
|
 |
| | | | | Japán rock | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Az amerikai megszállás idején a rock a jazzel, a countryval és a poppal együtt szivárgott be Japánba. Az ötvenes évek mindent elsöprő rockabilly őrülete (vagy ahogy ott hívták: 'rokabiri') hamar lelkes rajongótábort gyűjtött: feltűntek Bill Haley és Elvis Presley apróbb és vékonyabb, de annál kitartóbb imitátorai, de ami ennél is fontosabb megjelentek az első igazi japán rock csemegék.
A hatvanas évek az amerikai Ventures zenekar és az elektromos gitár imádata körül forgott. Az eleki mániának köszönhetően (eleki = electric = electric guitar... igazi japán szófacsarás) minden fiatal azonnal gitárt akart ragadni. Csak '65-ben közel nyolcszázezer elekromos gitárt adtak el és százával alakultak a zenekarok. A korszak legnépszerűbb zenakarai közt volt a Bluejeans és a Bunnys (melyek között az összekötő kapocs, a különleges játékstílusáról és kisérletező kedvéről ismert Takeshi Terauchi volt, aki olyan különlegességekért is felelős, mint a rockot és tradicionális japán zenét ötvöző 'eleki bushi' című nagylemez), valamint a színészként indult, de a Ventures hatására a zenélésbe is belekóstoló Yuzo Kayama vezette Launchers. Az alábbi klipben Kayama és zenekara már a későbbi beat korszakra gyakorol.
A hetvenes évekre egyre több japán rockegyüttes jelent meg saját egyedi hangzásvilággal. Közéjük tartozott a '66-ban még eleki csapatként induló, később vad és furcsa koncertejeiről ismert, pszichedelikus csapattá alakuló The Mops is, akik számtalan új stúdiótechnikai fogást és zenei hatást honosítottak meg Japánban.
A hardrock, szintén amerikai hatásra, a '80-as évek elején kezdte meg körútját. Az X-Japan volt az első csapat, mely a zenén kívül idétlen arcfestékekkel és ruhákkal is rátett már a hatásra.
A nyugat Quentin Tarantino Kill Bill című 2003-as filmjének első részében szembesült a fantasztikus garázs-pop-punkot játszó, a The 5.6.7.8's japán hölgyek alkotta trió létezésével. A két nővér, a dobos Fudzsijama Szacsiko és az énekes-gitáros Fudzsijama „Ronnie” Josiko, zenekaruk nevéhez illően az ötvenestől a nyolcvanas évtizedig számos korszak zenéjéből merítenek.
Végül nézzük a fiatal japán rock generációt is, amely már plüssállatokkal sem rest zenélni.
|
|
 |
| | | | | Puccini Plátói Pygmalionja, Cso-cso-szan | | szerző: Kinga |
Puccini hatodik operáját, a Pillangókisasszonyt ötször dolgozta át mire elérte mai formáját, így tulajdonképpen öt ősbemutatója volt. Az első debütálás - 1904. Február 17. Milánó, La Scala - hatalmas kudarcba fulladt, majd kétórás második felvonását senki sem tudta megemészteni. A nézőtér zajongott, a teljes fejetlenség pedig akkor szabadult el, mikor a Cso-cso-szant játszó Rosina Storchio (Toscanini szeretője) kimonója véletlenül föllebbent, és evvel lelepleződött titkolt terhessége. A közönség csak azt tudta kiabálni: „Terhes a Pillangó! Ott a kis Toscanini!”
 Másnap az újságok, szakmai vélemények is egyértelműen elutasították Puccini legszemélyesebb művét. Szerencsére a zeneszerzőben volt annyi elhivatottság műve iránt, hogy nem adta föl, érezte ez élete egyik remeke. Bizarrul hangozhat ez az alkotó szájából, de megértjük, ha fölidézzük származását. Puccini apja Michele a luccai zeneiskola igazgatója, nagyra becsült orgonaművész és operaszerző volt. Nagyapja, Domenico öt operát írt, dédapja, Antonio számos egyházzenei művet és egy karművet komponált, továbbá a luccai hercegség udvari zeneigazgatója is volt. A "kis Giacomo" a zenébe született, az lett volna szokatlan ha más pályát választ, vagy nem tudja megállapítani ha valami szépreményű remekmű.
Puccini tehát nem adta föl és 1904. május 28-án a bresciai Teatro Grandeban újra színre vitte Cso-cso-szan tragédiáját. Ekkorra a két felvonásból három lett, sok ária eltűnt, de komponált is újakat. Nem részletezném tovább a a harmadik a Covent Garden-ben (London, 1905. június 10.), a negyedik az Opéra Comique-ban (Párizs, 1906. december 28.) és az ötödik Teatró Carcanó-ban (Milánó, 1920. december 9.) lezajlott bemutatók történetét. Az olasz premier nyarán már nagy sikere volt Buenos Aires-ben. 1906. május 12-én pedig Puccini jelenlétében Budapesten is bemutatták.
A Nagaszakiban játszódó opera megírásához alapos kutatómunkát végzett a zeneszerző, hogy híven idéződjenek meg a japán dallamok. Milánóba utazott, ahol az épp ott fellépő japán színésznő hangját tanulmányozta, Viareggióban a nyaraló követ feleségétől hallgatott japán dalokat. Ennek ellenére vannak, akik azt mondják, csupán egy-két részen érződik a "japánosság", egyébként megmaradt az olaszos dallamvilág. A Pillangókisasszonyra is igaz az, ami Puccini legtöbb darabjának történetére jellemző: emberi érzéseken van a hangsúly, kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetbe ágyazva. Hősei hétköznapi emberek. Cselekményét csakúgy, mint a Tosca vagy a Bohémélet szövegkönyvét Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írták. A történet alapja John Luther Long 1898-as elbeszélése volt.
A pillanatnyi boldogságával törődő, könnyelmű Pinkerton amerikai tengerészhadnagy, a USS Abraham Lincoln hadihajó parancsnoka Nagaszakibeli állomásozásakor házasságot köt Cso-cso-szan-nal. Ám az első pillanattól kezdve látszik, hogy a 15 éves lány komolyabban gondol a frigyre. Megtér kereszténynek, nem törődve a családi kiátkozással, és mikor Pinkerton elhajózik reménykedve várja vissza a tábornokot, tőle fogant fiával. Mire 3 év múlva Pinkerton visszatér, már egy amerikai feleség van az oldalán. Cso-cso-szan-nak miután megígérteti Kate Pinkertonnal, hogy gondját viseli a gyereknek, nem marad más választása, mint a jigai (a harakiri női változata). Így lesz a lélek óriása a kis japán nő. A történet tulajdonképpen nagyon tipikus, nem is egyszer megeshetett a XIX. századi Japánban. Ismerve a cselekményt érdekes tudni, hogy a Madama Butterfly az Amerikai Egyesült Államok legsikeresebb és legtöbbször színre vitt operája.
 Az opera leghíresebb áriái:
- Bimba dagli occhi pieni di malia – Cso-cso-szán és Pinkerton duettje (első felvonás)
- Scuoti quella fronda di ciliegio – Cseresznyevirág-kettős: Cso-cso-szán és Szuzuki (második felvonás)
- Zümmögőkórus (második felvonás)
|
|
 |
| | | | | Varázslatos Japán, a magyar képzőművészek törzshelye | | szerző: Plecskó Edina |
A századfordulós „kávéházak városának” nevezett Budapesten számos kávézó véste bele magát végérvényesen a társadalmi és kulturális élet legmeghatározóbb intézményei közé. Így volt ezzel a jelen írás tárgyát képező Japán is. Miként minden kávézó rendelkezett saját irodalmi, filmes, zenés vagy kulturális körök képezte vendégkörrel, így a Japán esetén is kiemelhetjük az itt a feketéjüket elfogyasztó leghíresebb magyarokat. Azokat a nagyokat, akik túl minden kávéházi szolgáltatáson, a Japán falai között egy varázslatos világba csöppentek.
 „A Japánban az egész világsajtó a vendégek rendelkezésére áll, s túl minden kávéházi előnyön, valami varázsa van a Japánnak.” Korabeli írások így jellemezték az 1980-ban alapított kávézót, amely Budapest életének egyik legmeghatározóbb művészkávézójává nőtte ki magát az 1920-as évekre. Egyes sajtómegjelenések szerint olyan fontos szerepet játszott, mint Párizsban a Dome vagy a Rotonde. Köszönhette ezt „pompás konyhájának, az állandó nyitva tartásnak, amit csak rövid időre szakított meg a takarítónő hajnali zsörtölődése”.
Eredeti épülete az Andrássy út 45. számú ház volt,  ma az Írók Boltja található a kávéház helyén. Falait a századvég mikádó- és gésakultuszához, valamint a japán fametszetek divatjához csatlakozva porcelán faliképekkel díszítették – innen ered a neve. Bár a kávéház csaknem egyidős volt az ekkori nevezetes könyves cégekkel, vendégköre mégsem szorítkozott az írókra. Híres asztaltársaságai hírlapírók és költők mellett, főleg képzőművészekből és a pesti művészvilág képviselőiből (például a Latabár testvérek) állt. Színészek és humoristák, vagy az operett világ és egyéb revüszínházak táncosnői is betértek ide.
A Japán törzsvendégei körébe tartoztak a képzőművészek jelentős gárdáját alkotó „Munkácsy-Céh” tagjai: az Abbáziából idepártolt Lechner Ödön, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Kernstock Károly és sokan mások. Szintén az Abbáziából a Japán kávéházba költözött festők egy csoportja hozta létre a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét (MIÉNK). A kávéház a húszas évektől az írók kedvelt tartózkodási helye is volt, ide járt délutánonként Kassák Lajos, Szép Ernő, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Bródy Sándor és József Attila. De szokásos pesti kávéházi körútjuk alkalmával betérő vendégek, mint Molnár Ferenc és társasága is tiszteletüket tették itt.
 A Japán kellemes társasága és hangulata mellett ételeiről és a kávéház tulajdonosának – az 1928 és 1942 között a helyet felvirágoztató Kraszner Menyhértnek – barátságos, művész- és művészetpártoló viselkedéséről is híres volt. Ő vezette be például a „javító kávét”: ez a külön fogalomnak számító ital nem minőségi meghatározás volt, csupán az anyagilag éppen megszorult vendégek számára jelentett alternatívát egy adagnál kisebb kávé elfogyasztására „javító” tej kíséretében. Kraszner azt is szívesen vette, ha az állandó pénzzavarral küzdő festők képpel fizettek, sőt minden tanévben ingyenes étkezést biztosított a Képzőművészeti Főiskola egy-egy szegény sorsú diákjának. A kávézó üzemeltetése tehát nem merült ki pusztán üzleti érdekekben, a fentebb felsorolt pozitívumok mellett minden bizonnyal ez is hozzájárult az őt körüllengő varázs és megbecsülés kialakításához.
|
|
 |
| Wasabi, mar mint a mustár? | szerző:
Kinga
|
Vallom azt, hogy minden nemzet konyhájának ízeit meg kell ismerni, hiszen ez is szerves része egy-egy kultúrának. Ha pedig valami igazán japános ételt akarunk kóstolni, irány a Wasabi.
 Bár egyes vélemények szerint inkább reform ázsiai étteremről beszélhetünk, a sushi így is eléggé autentikus. A hangulatot emeli a külcsín, a minden részletre való gondos odafigyelés. Piros, fekete, fehér színek elegáns harmóniája a tányéroktól a pincérek ruhájáig. Süllyesztett, rejtett lámpák sejtelmes fénye, rusztikus kőburkolat, minimalista dizájnnak hódoló székek és asztalok. Eldobható pálcikák, melyen egyszerű piktogrammok szolgálnak gyorstalpaló tanfolyamként használatukról. Ha nem vagyunk olyan "felkészültek", hogy a hosszú, körbeforgó, tányérvonatos kínáló pult mellett foglaljunk helyet, akkor bizony nagyon leszűkül a választék. Sushi 1, sushi 2 tál vagy miso leves. Kalandra fel! Kezdőknek úgyis elég az egyes menü, pláne ha nem szeretik a halat. Miután választottunk apró finomságokkal melegíthetjük be pálcikakezelési tudásunkat. Majd megérkezik a szójaszósz s végül  a nagy műgonddal elrendezett egzotikus falatok. Ugyanakkor pillanatig se várjuk, hogy ettől fogunk jóllakni, s alaposan készüljünk föl lelkileg a könnyfakasztóan erős, szokatlan ízekre! Nem részletezném tovább gasztronómiai élményeinket, inkább az olvasóra bízom felfedezését. Annyit azért hozzáfűznék: azt hiszem kezdem megérteni, még ha oly aprócska szinten is, a japán konyha szerelmeseit.
Személyzet: 8 - egy-két apró esetlenséget leszámítva olyan, mint az elegáns éttermekben.
Fogadtatás: 7 - udvarias érdeklődés asztalfoglalás felől, majd kínos huzavona az "all you can eat" rendszer ellen.
Légkör: 6- rideg. A kimonós – gésajelmezes, rizspapírfalas hangulatnak nyoma sincs
Kínálat: 4 - bőségzavar legfeljebb az italválasztáskor fenyeget.
Mosdó: 7 - Az ázsiai hangulatidézés szépséghibája a mosdó, hova belépve inkább a skandináv országok jutnak eszünkbe.
Összbenyomás: - 8
Összesen: 60/ 40 - egyszer ki kell próbálni az "all you can eat" verziót is
|
szerző:
Tóth Tamara
|
 Nem ez volt az első találkozásom a sushival, de éttermi keretek között kétségkívül meghatározó élményt kaptam. Aki felfedezőként érkezik ide, annak szükséges egy jó adag kíváncsiság és érdeklődés a japán gasztronómia iránt, és nem árt, ha kedveli a halat és a csípős ízeket. A running sushit nem próbáltuk ki, mert az 5000 Ft-ot fejenként egy kicsit soknak éreztük, ráadásul olyan különlegességekre számíthattunk, ami predesztinálta, hogy itt bizony nem a “hatalmasat eszünk, kipukkadunk” lesz a végeredmény. A hely ízléses eleganciát áraszt, jól esik már csak az is, ha körülnézünk, és ujjongott a lelkem, hogy a több kevesebb elvet választva elvetették a japán közhelyeket, és nem akartak giccsparádét csinálni a Wasabiból. Ami viszont nem szolgálja a tulajdonosok dicséretét, hogy nem gondoltak azokra, akik elsőre bátortalanok, és nem akarnak egyből fejest ugrani a sushikba. A nekünk szánt szerény választék ellenére azért kipróbáltunk néhány makit, sőt a végére még talán soknak is éreztük. Rajongtam viszont a calpisnak nevezett joghurtos italért, ami szomjoltó és frissítő tulajdonságokkal bír. A Wasabi olyan hely, ahol a konyhaművészet és a látványvilág tökéletes kettőst alkot, csak győzzük a wasabi torma sírásra késztető erős ízét.
Személyzet: 7 – udvariasság magasfokon, de ridegséggel kézen fogva
Fogadtatás: 6 – addig kedves, amíg nem álltunk elő “egyedi” igényünkkel
Légkör: 9 – a hely egyszerűségével elvarázsol, a pincérek szerencsére a háttérben maradtak
Kínálat: 5 – korlátlan fogyasztás esetén korlátlan, számunkra gyakorlatilag nem volt
Mosdó: 8 – fincsi fahéjillat, tökéletes tisztaság, mindez jégbe hűtve
Összbenyomás: 8 – jól éreztem magam, jóllakni már nem sikerült
Összesen: 60/43 – szívesen visszatérnék valamikor, sok idő múlva
|
szerző:
Plecskó Edina
|
„Wasabi, avagy a running sushi dinamikája” – így szól a jelen írásunkban  értékelt sushi és wok étterem szlogenje. Miként látogatásunk során nem a futószalagon érkező ételek fogyasztása mellett döntöttünk, így esetünkben a szlogen értelmezése okafogyottá is válhat – ám tapasztalatunk a sushik rendkívül intenzív és nagyfokú fűszeres íz-világa kapcsán igazolja a dinamikus szó másodlagos értelmezését, a kínált falatok aromáját illetően. Mert akármennyire is nehézkes lehet egy – jelen esetemben – kezdő sushi-fogyasztó számára a pálcikákkal való étkezés, ez sem jelent akadályt a wasabi, a szójaszósz, vagy az ecetes gyömbér keltette intenzív ízek lendületének. S ha ilyen nagyfokú és jelen esetben minőségi gasztronómiai kalandban van részünk, nem is vágyhatunk egyébre, mint egy olyan  impozáns és a dinamizmust ellentételező letisztult formavilággal rendelkező étteremi helyiségre, amelyet a Wasabi kínál. A kifinomult környezethez pedig választékos zenei világ párosul, kiegészülve a felszolgálók udvarias modorával. Legyen szó „hivatásos” sushi fogyasztókról, vagy az ázsiai gasztronómiával először találkozó egyénekről, a Wasabiban kellemes és színvonalas étkezésre számíthat a betérő vendég. Ám ha nem a fix áras verzió mellett döntünk, készüljünk fel egy meglehetősen kis választékú étlap érkezésére.
Személyzet: 8 – megfelelő mértékű odafigyelés
Fogadtatás: 7 – bizonytalanság a megszokottól eltérő rendelés hallatán
Légkör: 8 – nyugodt, kellemes
Kínálat: 6 – éles vonal az egyedi rendelés és a teljes árú befizetés között
Mosdó: 9 – modern és tiszta, ám kicsit hideg
Összbenyomás: 8 – érdemes kipróbálni
Összesen: 60/46
|
szerző:
Szántó Sz. Erika
|
 A japán konyhaművészet igen kedvelt falatkáját, a "sushi" -t magyar fordításában "savanyúnak", és a "hosszú élet költeményének" is szokták nevezni. A meghatározás pedig mindenképpen helytálló, olyannyira, hogy a Wasabi nyugatihoz közeli éttermére is pontosan ráillik. A pincérek minden udvariasságuk ellenére a kumisznál is savanyúbbak, a hosszú élet pedig egyértelműen a mosdóban vár ránk, feltéve ha a hibernálás a jövő zenéje. (Természetesen ez felvethet még pár kérdést: meddig hűthető az ember károsodás nélkül? hiszen az emberi szervezet állandó hőmérsékletű, ún. homeotermikus biológiai rendszer, belső hőfoka károsodás nélkül csak szűk határok között változhat... vagy a hibernálás esély egy új életre?).
Személyzet: 7 – éljenek a robot kísérletek
Fogadtatás: 6 – nagyon magabiztosnak kell lennünk
Légkör: 8
Kínálat: 7- korrekt
Mosdó: 7 – szép volt és hideg
Összbenyomás: 7- téli fagyos esték...
Összesen: 60/42
|
|
 |
|
