|
|
| | | | | #1 Kedves ...! |  szerző: Balogh Eszter |
#1
Kedves ...!
Holnap ismét hosszú útra indulok. Kérted, adjak számot minden lépésemről, így elhatároztam, hogy blogírásba kezdek. Így követheted ottlétem minden mozzanatát. Ezúttal Ciprus szigetére vezet az utam. A szerelem szigete - mondják, mert itt született Aphrodité, a szerelem istennője. Majd meglátjuk mennyire ártja bele magát az intim afférokba... Itt élt Pygmalion is, a kedvenc görög hősöm, Kyprosz királya, aki szerelmével életre keltette a saját maga által faragott kőszobrot. Régebben nagy hatással volt rám az esete, de ez egy hosszú történet.
#2
Módosult tudatállapot. Felborult az időérzékelésem. Az utazás olyan, mint azok a dobozok régen a matekkönyvekben: bemész az egyik oldalán, és valami egészen másként jössz ki. Utazóként mondjuk. És hogy bent mi történik... azt kell kitalálni. Az éjszakai utazásra halmozottan igaz. Kávét iszom, pedig álmatlan éjszaka áll mögöttem, és várom a napfelkeltét, hogy lefeküdhessek aludni. Nagyon tiszta levegő van itt, mindenféle fa illata a tenger illatával, semmi szmog, semmi kosz. Megnyugtató. Ettől függetlenül nagyon álmos vagyok, mikor indulnak a taxik...?
#7
Lassan kezdem megszokni az új életemet az új szigetemen. Nem is árt, 8 hónap hosszú idő, egy komplett új otthont kell kialakítanom itt. A nulláról, a városom, a barátaim, a családom, a hobbijaim nélkül. De furamód nincs honvágyam. Sokmindent kell csinálnom, sok új impresszió, új emberek, idegenek, de sokan az én országomból is - ez kicsit pótolja az otthoniakat. Nincs sok időm hazagondolni.
#9
Az itteniek fura népség. Nem igazodok ki rajtuk. Azt hittem, a mediterrán országokban sokkal lazábbak és nemtörődömök. Nem. Némely dolgokban kifejezetten merevek és szigorúak. Hiányzik belőük a nagyvonalúság. Vagy csak idő kérdése? Meglátjuk. Nem úgy a vendéglátóipar. Ezen a téren lenne mit tanulnunk tőlük. Az ember nem tud úgy bemenni egy kocsmába vagy étterembe, hogy ne kapjon valamit ingyen, valami ajándékot, figyelmességet. Azt hiszem, ezt nevezik marketingnek.
#14
Melegszik. Néha a szél hoz egy kis enyhülést, aztán megint ez a gyilkos nap. Pedig még nincs is igazi nyár. Atyaég.
#16
Na tessék. Beteg vagyok. Megfáztam... komikus, ugye? Harminc fokban ember legyen a talpán aki megfázik, nekem sikerült. Most nincs energiám írni, kérlek légy türelemmel.
#17
Oké, nem csak én. Mindenki beteg. Vírus? Szél? Fáradtság? Ki tudja. Itt olyan fájdalmakat tapasztalok meg, amiket még életemben soha. Amolyan vándorló fájdalmak ezek: múltkor nyaktól csípőig fájtam, és képtelen voltam beazonosítani, hogy a gyomrom fáj, vagy a hátam. Most lázas vagyok, egyszer az izmaim, utána a tüdőm, majd a torkom. Gyenge vagyok. Két hete tart, de a boltos megnyugtatott, hogy ez még nagyon kevés, egy hónapig is eltarthat. Nem tudok aludni, és hiányzik a pesti tavasz, az emberek, a magyar beszéd. Ez utóbbi nagyon. Idegen nyelven képtelenség normális konverzációkat folytatni, és ezek nélkül meghal az agyam, nagyon hiányzik. És Te is hiányzol...
#21
Most már jobb, de a honvágy megmaradt. Érdekes. Sosem tapasztaltam még honvágyat. Nem is tudom, hogy ez visszavágyódás, vagy egy újabb elvágyódás? Ezen el kell meditálnom. Addig próbálok nyitott maradni az itt és mostra.
#25
Jajj, el is felejtettem a legfontosabbat, ami hiányzik, tudod, mi az? A kultúra. Itt minden túristáknak épült két hétre. Addig lehet megmaradni ebben a száraz létben, mozi, zene, színház nélkül. Befizettem egy útra, elmentünk a sziget másik felére, megnéztünk egy csomó ókori mozaikot, ez is nagyon “túrista” volt a maga módján, de legalább megérintett valami, amiről könyvekben írnak... jajj, de jól esett. Hallottunk egy csomó love story-t, ami az ókori görögökkel és az isteneikkel történt, többek között az elején említett Aphroditéről, aki egy vízbe dobott hímtagból született. Mit nevetsz? Így volt. Mondta az idegenvezető. Nekem is minden illúzióm összeomlott. Mondazonáltal tényleg szerelmes népség voltak, bele is haltak páran. Ha nem a szerelembe, akkor a borivásba. Ez a két dolog lehetett.
Sétáltunk egy kis utcán, ahol zenészek próbáltak az esti koncertre, mivelhogy a zene ünnepe van. Bevallom, szétmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, mert otthon is biztos ezer koncert van ebből az alkalomból a város legjobb helyein, és biztos mindenki oda megy - a honvágy úgy látszik, pókhálóba rendezi a régi dolgokat, és ha valami beleszáll, akkor az egész rendszert megbolygatja.
Vagy csak szimplán öregszem?
(nincs vége, de a folytatást még én sem tudom)
|
|
 |
| | | | | #195 | | szerző: Simon Borbála | |
Ehh. Szóval az van, hogy pont a The Casting Out és Superbutt projekteket sikerült lekésnem, amire igazán mentem volna a Tilos Maratom keretében, mert az ötös államvizsgát ünnepeltük Ancsával (yay!) a Pótkulcsban.
Aztán elvittek a Dürerig kocsival és így pont sikerült egy jó Grand Mexican Warlock koncerten részt vennem, csöppet benyomva (enyhén még most is, hogy ezt írom, így hajnali háromkor). Hogy a zene hangulatában milyen arról sikerült egy egészen összetett szöveget a telefonomba menteni. Fejben is blogolok már, na hiszen. Szóval…
"Olyan hangulatában, mint a Doors lehetett anno, egyfajta szubkultúrának szól, orvosi rendelvényre csak betépve ajánlott. A zongorista uralkodik némely darabon, ami persze nem baj, de a hangosítás továbbra is rossz, a basszus hallatszik végig. Lehetne persze a Ragehez is hasonlítani, kár hogy a szöveg alig hallatszik. A kritikusok szerint a legjobb pszichedelikus szupergroup, Na majd kiderül."
Egy szőke, tetovált csaj kiönti a sörét, amíg egy barátnőjével kergetőzik. Én is kereszttűzbe kerülök, de szerencsére ennek aztán vége szakad és lehet megint a zenére koncentrálni, már ha nem lenne folyamatos átjáróház az aurám körül.
srác közben nőjéhez: Belehallgatunk kicsit ebbe. Tetszik ugye?
nő: Hát, nem igazán.
aztán ugyanők....
nő: Miért pont ide kellett állnunk?
srác: Miért hova álltunk volna?
emberek. hja.
Aztán persze negyven perc gyalog haza, merthogy amerre én lakom, arra troli nem igazán, de szerencsére nem esőben. Holnap meg akkor kurva fáradtan ismét meló. Már alig várom.
|
|
 |
| | | | | #196- Színházról hideget, meleget | | szerző: Tóth Tamara |
Az éve első fele igen színházszegényen telt, sajna, de most júniustól úgy tűnik, felpörögnek az események. Persze ebben az is közrejátszik, ha az ember legjobb barátai jegyirodát vásárolnak.
 (Ezúton is köszönet a tiszteletjegyekért, Dani és Gábor!) Ugyanakkor ezután arra is figyelnem kell, hogy a fizum nagy részét ne verjem el nálatok… Pont nemrég óriási színházi élményben volt részünk hármasban. A nyári szezonra újrapróbálták a Vámpírok bálját, új főszereplő csajjal, és félig új táncosokkal. A bemutató előtti nap estéjén ültünk be a próbára, amikorra a második felvonás közepéig jutottak el. Nagyon érdekes volt végignézni, ahogy a rendező – Cornelius Baltus – dolgozott, hihetetlen precizitással vette sorra az előadás minden mozzanatát. Nekünk, a nézőtéren figyelőknek persze nem tűntek fel az apró hibák, de Cornelius szigorúan leállította a jelenetet, ha valami nem tetszett neki. Kora reggel óta dolgoztak, mindenkin látszott, hogy hullafáradt, de nem lazsáltak, egyedül a zenekar hisztizett, hogy mikor lesz már szünet. Amikor eljöttünk, még napokig a fejemben motoszkált, hogy milyen hatalmas munka összehozni egy ilyen volumenű előadást, és bárcsak minél előbb láthatná újra a darabot, elejétől a végéig.
 Pár nappal később hidegzuhanyként ért a Radnótiban a Bunbury. Vagyis inkább hideg zuhanyért könyörögtem az előadás alatt. Az emeleten ültünk Húgikával, az első igazán nyári napok egyike volt. Fent annyira elfogyott a levegő, hogy komoly erőfeszítést okozott, hogy ne szédüljek le a székről, a szememet nem tudtam nyitva tartani, és a jegyfecnivel való legyezgetés sem sokat segített. Naivan azt hittük, a két felvonás között majd kiszellőztetnek, de semmi, sőt még bágyasztóbb lett a meleg. A kedvemen az sem dobott, hogy a mellettünk ülő nyomi srác folyamatosan rágta a körmét, de ilyen hangosan még nem hallottam ezt a műveletet… Jaaa, és milyen volt a darab? A körülmények szinte élvezhetetlenné tették, pedig imádom Oscar Wilde-ot! Az előadás-rendezés korrekt volt, de hiányzott az plusz, ami miatt magunkkal vinnénk, később pedig újra és újra felidéznénk. Csányi Sándor pedig óriási csalódást okozott! Beszédhibás, elharapta a mondatok végét, ráadásul még vizuális élményt sem nyújtott. Az előadást nemrég láttuk, de már most úgy érzem, mintha évekkel ezelőtti, homályos emlék lenne.
|
|
 |
| | | | | #197- Gerber Pál retrospektív | | szerző: Plecskó Edina |
„Egy énekkart keresek, ahol még énekelnek és egy mosodát, ahol még mosnak” - hívott minket szlogenjével retrospektív kiállítás-megnyitójára Gerber Pál, aki az este folyamán kétségtelenül gazdagabb lett egy újszerű zenei élménnyel az előadó „Lufi-kórus” nyomán, mi pedig megcsodálhattuk több mint két évtizedes pályafutásának szerteágazó életművét.
A június 16-i preview, ahová régi évfolyamtársakkal mentünk egy „régi”  tanárunk kiállítását megnézni, igazán teljes élményt nyújtott: nem csak a feldolgozott életmű nagysága és stílusgazdagsága, hanem a fel-felbukkanó perfomanszok, a lufi durrogtatással egybekötött kortárs éneklés és filmvetítés, valamint az estének keretet adó Kenedi zenekar koncertje miatt is. Hiány tehát nem volt semmiben – kivéve a felszolgált pezsgő mennyiségében - a Ludwig Múzeum első emeletén, ahol a múzeum egyéni életműveket bemutató sorozatának egy újabb állomásaként kapott helyet Gerber Pál kiállítása.
Gerber Pál festőművész a nyolcvanas évek közepétől van jelen folyamatosan a hazai képzőművészeti élet szinte minden lehetséges színterén, művészetében  a festészet mellett olyan kifejezésmódokat használva, mint a köztéri akciók, installációk, fotókból kiinduló számítógépes printek, kollázsok vagy szöveges munkák. Ahogy mi is megtapasztaltuk, ennek a változatos és gazdag életműnek minden eleme folyamatos párbeszédben áll a körülötte lévő világ tárgyaival, legyen szó akár a létezett szocializmus korszakának bemutatásáról, vagy a későbbi kapitalizmus leképezéséről. A rendhagyóan nem időrendben kiállított művek közötti séta garantáltan izgalmas élményt nyújt – ráeszmélhetünk Gerber képtöredékei során értelmezésének mikéntjére, sorozatai és erőteljes címadásai pedig már önmagukban is figyelemfelkeltőek, példának okáért említhetjük A szorongás edényeit, a Remény szakmunkában, vagy a Cipő az elnyomás ellen című műveket.
Noha Gerber művészete a közönségnek néha zavarba ejtőnek és a kortárs hazai művészetben előzmények nélkülinek hathat, az augusztus 15-ig nyitva tartó kiállítás mindenképpen számot tarthat a megnézésre annak sokrétű, újszerű, elgondolkoztató és provokatív volta miatt is. Irány tehát a LUMÚ!
|
|
 |
| | | | | #198- Ne szívd tele a tüdőd gázzal | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Tegnap elég unalmasnak indult a nap. A szokásos eső para, meg érettségire készülés, meg persze agyfaszkapás a góréktól („amikor én nyomtam az érettségit, még egész más volt minden”, ki nem szarja le).
Aztán az Ady tétel magolása után az egész group megszavazta, hogy nézzünk le a Zaccba, mert Takiékkal tegnap is láttuk a 13B-ből azt a vörös csajt egy másik sassal smacizni. A vörös ott is volt, de láthatóan eléggé unatkozott, Takinak mondtam is, hogy menjen szórakoztatni.
Erre ő csak annyit mondott: hogy az anyád pics----val szórakozzál. Erre én: Jól van, ne szívd úgy tele a tüdőd gázzal. Erre ő:nem értem miért nem vágtak falhoz, amikor élve születtél.
Szóval jól elvoltunk, de semmi smár. Aztán meg egy dzsót kajtattunk, telefonálás ide-oda, majd egy óra dekkolás a körúton egy ház előtt. Aztán haza, és tovább magolás. Szóval kábé ennyi.
2 komment. A hozzászóláshoz regisztrálj
Taki: a bige azér nagyon ott volt :)
Én: Jaaaa, adta
#199
Kedves Blogom!
Egyre közelebb van az érettségi napja. A lányokkal ma is sírtunk egy kicsit, hiszen ki tudja mi vár ránk a továbbiakban. Ma Kosztolányit, Adyt és a Nyugatosokat tanultuk, természetesen együtt… :)
De a lényeg: ma P. hosszan engem figyelt, csak engem :D .Ezt onnan is tudom, hogy direkt megkérdeztem Lillit és Rózát is, hogy ők is látják-e, amire azt mondták, hogy P. nagyon feltűnően BÁMULT engem. Emiatt egész nap jó kedvem volt, és emiatt még a bankettet is várom (persze a suli vége miatt hüpp, hüpp), mert a lányok szerint is az lesz a vízválasztó. Vagy akkor vagy soha. Jajj, bárcsak, bárcsak sikerülne! és odajönne hozzám, és megcsókolna, és meg vissza csókolnám…emiatt még kicsit az érettségit is várom, tényleg.
3 komment. A hozzászóláshoz regisztrálj
Taki: Mivan öcsi, tudtam mindig, hogy a fiúkat szereted
Geri: hüpp, hüpp :D hát ez azért nagyon ott van :)
K.katona: miezaszar?
#200
Hé, valami szopottgombóc firkált bele a blogomba, ne parázzatok! És ha bárki ezt felemlegeti, azt megzúzom….
0 komment. Szólj hozzá! A hozzászóláshoz regisztrálj
|
|
 |
szerző:
Simon Borbála
|
#201 Borablog
 A szitu az volt, hogy találkoztunk a csajokkal a Blahán a szökőkútnál (amit igazán rendbe kéne már rakni), mindenki stresszes kicsit a munkája miatt. Ilyen az élet, mondják. Erikáról mondjuk csak a netkávézóban derül ki, merthogy dolga akad még előtte és csak később csatlakozott be. Amúgy kellemes volt a hely (az csak a lábvíz lehet, mondaná Fábián), csak lakatolni nem lehetett már megint sehova. Megoldjuk azért. Aztán persze benn ültünk le és sokat totojáztunk, hogy mi is legyen, merthogy túl nagy volt a választék. Szívem szerint én mindent kipróbáltam volna. Első körben mégis sós palacsinta, Letschós :), amibe kérésre extra adag chilit is kaptam, nyami. Utána persze megkívántam a többiek számára készített ellenállhatatlan édes-habos kreálmányát, így én is toltam egy túrós-barackos palit. Mire mindenki végzett már elmúlt a stressz és csak a kajakóma maradt, idilli nevetgélésekkel.
Bori: Ú, mi lenne ha....(széles mozdulatokat tesz, de hangot nem hallat)
Erika (Tamihoz súgva): Ajajj, eszébe jutott valami. Nos, a sziget (??) kérdőjel kérdőjel
Bori: Igen, hogy a film legyen a Szegény Peti Nagymamája
Tami: A film vajon, mi?
Erika: Szegény Peti Nagymamája
Bori: Hm, mi, a film?
(nevetés - jobbról Kinga és Edina)
Jól éreztük magunkat. Csak az az internetcafékból ismerős sztereotípia nem kellett volna, hogy a faszi a sarokban, meztelen nők hirdetéseit nézi. Meg a VB meccs háttérzajt is kibírtam volna végre egy este. Ha már csajos, ugye.
Személyzet: 9
Fogadtatás: 5
Légkör: 6
Kínálat: 9
Mosdó versus Biciklitároló: 6 (A Filmművészeti Előtt végülis le lehet tenni a bicót.)
Összbenyomás, közérzet: 8
Összesen: 60/43
|
szerző:
Kinga
|
- Kinga 100625029 avatarja --
Atya ég, oly régen posztoltam itt, hogy már a jelszavamon is gondolkodnom  kellett, mikor beléptem. Őskáosz van. Eddig nem aludtam, mert annyi dolgom volt, most legszívesebben nem aludnék, mert annyi mindent kéne csinálni... na de félre ezzel. Most amúgy egy netcaféból írok, lassan rohannom kell, így lehet kimaradnak majd fontos részletek, de basszus ennek az atmoszférának, ami itt a "Palacsinet"-ben körülvesz muszáj szánnom egy-két szót. Természetesen, mint akárhol másutt, itt is a vuvuzela vb megy, minden pincérnő kísértetiesen ugyanazt a beszédhibás magyart beszéli, mely így már egyfajta nyelvjárássá tornyosul és távoli egzotikus hellyé avatja ezt a vas utcai pincét. Lassan úgy érzem nekem is váltanom kéne, mert kinéznek. Na jó persze, sarkítok. No, de amit még szükségesnek érzek kiemelni az az étlap. Frenetik! Igen, így főnevesítve, mert ez már nem csak amolyan jelző melléknevecske. Szóval, hogy el tudd képzelni, olyan mint azok a kis asztali gyűrűs-naptárak, csak négyzetes alappal, egyik részén kép, a másikon a szöveg, nagy választék, amiből sajnos nem lehet gyorsan választani, és a végén egy cserélgethető rész (az ötletért plusz pont) a napi étel-sztárságnak. Egyszer tán nyugisabban is körül kéne itt nézni, a net nem egy hajjde' nagy sebesség, ám van hozzá vízipipájuk is... Térjek a lényegre? Mi az aktuális haladásom? Nos... blablabla
Személyzet: 8
Fogadtatás: 6
Légkör: 7
Kínálat: 9
Mosdó: 8
Összbenyomás, közérzet: 7
Összesen: 60/45
|
szerző:
Szántó Sz. Erika
|
Tegnap a Palcsinetbe mentünk a csajokkal. Mert hát a Pszeudo már csak ilyen csajos újság...hiába növesztettünk péniszt egy szám erejéig (a férfi/péniszmonológok). Nevetgélünk is rendesen minden alkalommal.(Miért ne?) Az alap hangulatra pedig most rátett egy hatalmas óra a gépeknél (Alice effektus), a kissé lerobbant, de nem zavaró környezet (divatos rom-palacsintázó feel), meg a kedves, de kissé fura hangú pincérnő. Palacsintából is sokfélét próbáltunk. A túrós- meggyes, túrós-barackos, vagy túros-szamócás pedig nem azt jelenti, hogy gyümölcs is van benne... (egész pontosan túróra kent lekvárt jelent).
Személyzet: 9
Fogadtatás: 8
Légkör: 7
Kínálat: 9
Mosdó: 6
Összbenyomás, közérzet: 8
Összesen: 60/47
|
szerző:
Tóth Tamara
|
 Igen, elsőre csalódtam, hogy nem valódi gyümit adtak, de aztán az ízvilág kárpótolt. Meg előtte a padlizsánkrémes-krémsajtos is. Hűűűű, megint rá kellett jönnöm, a palacsinta mennyire jó kaja! Ráadásul szinte tökéletes színűre sütötték, nyoma sem volt az égett kis foltoknak, ami elrontja az egészet. A vastagsága is stimmelt, nem a pókhálóvékonyságú strandos változatot kaptuk, szóval reszkess Nagyi palacsintázója! Amúgy majdnem mindannyiunk le volt eresztve, van aki „kiégett”, van akit a főnöke szekál, másnak az egész munkahelyével van tele a mindene, de (talán) egy jó kis pszeudós találkozó mindenkinek feldobja a hangulatát. Olyannyira, hogy az este végére már ontottam az aranyköpéseket.
Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 7
Kínálat: 10
Mosdó: 7
Összbenyomás, közérzet: 9
Összesen: 60/49
|
|
 |
|
