Heti téma: a fesztivál 


* A fesztivál(királynői) jelenségről... * Hétfő * Képzelt riport újratöltve *

 
       A fesztivál(királynői) jelenségről...
szerző: Kinga
Fesztivál, fesztivál.... mindenünnen ez ömlik nyáron, Mész a Soundra? Voltál Volton? Megvan már a Petijegyed? Hol is lesz most az EFOTT? Idén lesz Művészetek Völgye? O.Z.O.R.A.-ra mikor érdemes jegyet venni, tudod most milyen árfolyamon van az euró? Hegyalja? SZIN? Jössz? De ha ez nem elég, akkor van még tavaszi, őszi, színházas, utcazenés, zsidó, pálinkás, boros, jóformán az egész évet végiglebzselhetjük  különféle fesztiválokon.

Ennek megfelelően az igazi “fesztiválkirálynő” nem válogat, mindenhová bekukkant kicsit, ha úgy adódik. Neki mindegy, hogy milyen alternatív, bringás, zenei vagy kulturális fesztiválról van szó, mindenütt azt az érzetet kelti, mintha egyidős lenne az eseménnyel. Két perc alatt a szervezőkkel cimborál, igazi túlélő, nem kell vinnie semmit, mert minden “megoldódik” körülötte. Az emberek szívesen meghívják, mert bennfentesnek tűnik (vagy az is), jó vele sodródni-bulizni, mulattató, sok backstage-sztorit ismer. Henna-tetoválása van, az utolsó napokon is úgy fest, mint aki ma érkezett: üde és rendezett. Egyetlen táskából annyi mindent ráncigál elő, hogy mindenki csak döbbenten les, olybá tűnik, hogy minden koncerten ott volt. Teljes kis elmélete van a fesztiválok evolúciójáról, nem is egynek végig-bábáskodta már történetét, vadássza a még nem túl népszerű újdonságokat, hogy aztán forradalmárként hirdethesse egész évben, hogy mit neki Sziget, SZIN, EFOTT, Volt, Sound a best of a *** és kissé szánakozva néz rád, hogy te nem jártál még ott soha. Ám következő évben szívesen lesz az idegenvezetőd. A helyszínen aztán lépten-nyomon ismerősökbe botlik, anekdotázik, a harmadik napon pedig már egy kissé félénk fickót látsz az oldalán, ő az új pasija. Zsigerből követi a “Rómában élj úgy, mint a rómaiak”- szentenciát, hiszen kaméleonként idomul az aktuális helyzet diktálta dress code-hoz, viselkedési mintához és nyelvi regiszterhez.  Az őszi fesztiválon a táncművészetről értekezik, míg alig egy hónapja a goa dj-kről vitatkozott O.Z.O.R.A.-n. Tudása abszolút mértékben elmélyült. A “fesztiválkirálynő” olyan, mintha télen egyszerűen nem lenne, tavasztól őszig viszont megduplázódik

Hogy fel tudd venni vele a versenyt, álljon itt egy-két gyöngyszem határon innenről és túlról.

Veszprém, aki ismeri a királynék városát, annak is belső részeit, az tudja, hogy zegzugos utcácskáin rengeteg terecskébe lehet botlani. Nos az Utcazene Fesztiválra ezek a terek együttesekkel, mini dobogókkal, bazárokkal, büfékocsikkal és sok-sok emberrel gazdagodnak. Ha pedig meguntuk ezeket kiváló sétát tehetünk a várdombon. Megleshetjük a város állandójelzőjének origóját a várban található Szent Mihály Székesegyházat, melyet  Szent István királyunk hitvese, Boldog Gizella építtetett. Ettől kezdve a mindenkori magyar királyné lett a székesegyház kegyúrnője.
Ideje: Július 14-17 Előnye: ingyenes és változatos az utcazenészeknek hála Hátránya: nem szabadulsz ki a városból.

Panyola a pálinkáiról elhíresült kis település is megrendezi maga kis Határmenti Világzenei Fesztiválját. Azt ne várjuk tőle, hogy fellépőinek névsorával lepipálja nagyobb testvéreit, de valljuk be rendesen kitesz magáért az idén 5. alkalommal megrendezett fesztivál. Azért pedig pláne elismerés illeti, hogy teljesen “helyi erők” szervezik, ha nyernek egy-egy pályázaton, akkor úgy, ha nem akkor pedig amúgy.
Ideje: 2010. Július 23-24.  Előnye: ...mintha hazajönnél... Hátránya: leginkább a helyiek szűk rétegének szól.

Nevada, Burning Man Fesztivál, ez az esemény áll a legközelebb a törzsközösségi civilizációk hangulatának újrateremtéséhez. Ezt nyíltan vállalja is ars poeticájában, miként azt is mondja: gyere, légy egyedi, készülj valami mutatvánnyal - legyen ez a belépőd - hozz sok-sok hasznos vagy hasztalannak tetsző dolgot, majd seftelj a többiekkel, a fő, hogy lépj kontaktusba érezd jól magad. A kihagyhatatlan, és így névadóvá érett, kezdetekben 2,4m -es mára inkább 20m magas fabábú-égetést eleinte nem övezte ekkora felfordulás. Egy kis baráti társaság furcsa rituáléja volt ez valahol a san franciscoi tengerparton. Olyan lehet, mint valami filmhelyszín egy a föld katasztrófa után sci-fi-ből
Ideje: 2010. Augusztus 30-szeptember 6
Előnye: a pénz nem számít ha ott vagy Hátránya: el kell jutni a dög-meleg nevadai sivatagig.

Japán, Saidaiji Hadaka Matsuri-t (A nudisták fesztiválja), nos... hol is kezdjem. Sokat mond a japánokról, hogy nem egy a meztelenséghez köthető fesztiváljuk van. Ezek közül az említett még tán a legszolidabbnak mondható, hiszen nem kocsikáznak hatalmas falloszokat az utcákon (hiába nézel nagy szemekkel, van ilyen!). Itt egyszerűen csupán a szumóknál látható ágyékkötőt (a fundoshi-t) öltik magukra a férfiak és üldözik azt az egyet, akin még ez sincs. A babona ugyanis azt mondja, ha sikerül megérinteni az egyedüli meztelen férfit, akkor boldog és teljes lesz az életük. Tán mondanom sem kell, a nők ki vannak tiltva.
Ideje: ?  Előnye: no comment Hátránya: no comment

Nos, így vagy úgy, jó mulatást mindenkinek, aki fesztiválozásra adja a fejét!



 
       Hétfő
szerző: Simon Borbála

Mikor ragadtunk ennyire bele a Moszkva térbe? „Tegnap elég unalmasnak indult a nap. A szokásos eső para, meg érettségire készülés, meg persze agyfaszkapás a góréktól („amikor én nyomtam az érettségit, még egész más volt minden”, ki nem szarja le).”


Merthogy kurvára benne vagyunk. A szarban benne a velejéig. Attól függetlenül, hogy igazából még nincs nevünk és hogy még a tűz közelében éppen hogy sehogy sem, de akkor is benne. Hisz szakadt farmerben és pulcsiban (ejj, azok a hűvösebb nyári napok) huszonévesen (pontosan huszonhat évesen) délután négyre arra szedve össze magunkat, hogy bebiciklizzünk a városba cigiért, energiaitalért, fröccsért és megnézzük, hogy mikorra vagyunk beosztva melóra (két nap, nem sok pénz, valahogy csak lesz mégis), az valami luxus. Úgynevezett szabadság. Egyrészről persze igen, másrészről nem. Méghozzá azért nem, mert nem lépünk semerre sem emiatt ebből a szarból. Ugyanazok az arcok, ugyanaz a depresszió, mint régen. Mint ahogy a Balaton énekesének gitározásában is ez a szar van, a Zene világnapján a Gödörben, aki fellépése előtt még kicsit üvöltözik kísérőivel, közben pedig valami kétakkordos őrület szart játszik. Nirvana. A pultnál az esztéta/költő/tanár, akinek a nevére nem emlékszünk (utána lehetne nézni, de minek), és aki egy hete még a rádióban arról nyavalygott, hogy mennyire nincs művészet, mennyire nincs ma semmi a közönség részéről. Aztán persze mindenki más is sír, hogy nincs pénz, nincs lehetőség, avagy abból a hatvanezerből is csak a számlákra futja, ahelyett, hogy a Balaton lenne, vagy Szentendrén csónakázás, mint régen. Én is ugyanígy persze, csak nekem a régen mást jelent. Elnyűtt vidéki szagokat. Pállott kisszobát, ragadó testet és a fülledt padlást, délutáni vajas kifliket. Pölöskét. Máskor meg, ahogy most is, nevetgélnek este a szórakozóhelyeken a pultot támasztva. Szóval nem köti őket a szürke eminenciás élet. Az olyasfajta, mint azoké, akiknek árulják a lelküket egyébként. Akik saját elfeledett álmaikat váltják számukra a pénzzel meg. Itt már demagóg. Pont. Ebben a szarban vagyunk tehát benne mi is.

Vágyom el. Érzem a külvárosi tereket, a tenger és a fish&chips szagát. A zsivaj nekem sirályok csókolódzása. Giccses frászkarika. A csend az egyedüllét mámora. Nem vagyok az apám, hiába akarom. „Ez nem az.” – hagyta meg üzenetként a túloldalról. Talán igaza van. Sosincs beteljesülése az örök vágynak, hogy ezt, ami nem az, megoszthassuk mással. I don’t care that people say that I’m nothing – jár napok óta a fejemben az elképzelt sor. Helyesen azonban:Whatever People Say I Am That’s what I’m not. Elfelejtettem mindent, mit megtanultam. Ilyenkor főleg, mikor hetente ragadnak el mindenféle befolyások, azért hogy valami legyen, talán. De. Viszont. Mégsem.

És persze miért? Mert ezt a közeget ismerjük. Ezt a szart. Ugyanazokat a depressziós arcokat.


Valami ilyesmiBoros Lajos Sakálok című regénye is, ami 1983-ban jelent meg az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában. Emiatt is lehet, hogy az utolsó tíz oldalán csak egymással levelezni vágyó bélyeg- és posztergyűjtő fiatalok elérhetőségei olvashatóak. Levelezési címmel, persze, ó, boldog nyolcvanasévek. A „regényt” is meg-megszakítják az akkor népszerű együtteseknek (Edda, Karthago, LGT, P.mobil) írt valósnak vélhető levelek.

Az olvasó a Sakálok nevű zenekar szólógitárosán (Süni, aki megőrül) keresztül ismerheti meg a zenekar befutásának történetét, a kor média és hatalmi munkájának szociológiáját, a tűrt és tiltott együttesek életét. A könyv egyébként rossz. Még akkor is, ha egy ifjúsági regénytől nem várunk többet, mint hogy szórakoztató legyen a hideg nyári napokon, a Balaton parton. A karakterek nincsenek jól kidolgozva, azonosulni sem tud az olvasó senkivel. A történet pedig annyira cikázik, hogy nem mindig lehet tudni ki-kivel és milyen viszonyban és miért van? Egy ponton az Egy nehéz nap éjszakájára kezd el hajazni a mű, rettentő sikertelenül.

Ja, egyébként igen, arról a Boros Lajosról van szó, aki Bochkor Gábor nevű haverjával úgy beette magát a gépezetbe. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy 1985 és 1990 között a Hungaroton popzenei főszerkesztője volt, a hetvenes években pedig első helyezett lett a Ki mit tud? -on, mint gitáros-énekes.

Na de hogy miért ezt szavaztuk meg mégis fesztivál könyvnek? Jobb ötlet hiányában, nagyon áthallásos mód azért, mert a fesztivál nagyrészt a rajongott zenekarokról, a szabadtéri koncertek közvetlenségét adó találkozásokról és arról a megragadhatatlan életérzésről szól, hogy csak egy cigi, egy fröccs, egy éjszaka és máris nem abban a megszokott szarban vagyunk, hanem egy hájpolt érzésben, miszerint akár egy hét Sopronban vagy a Balaton parton vagy a fővárosban és máris szabadság van.

Olvasásra nem ajánlott. Max. tizenkét éves korig. 3/10.




 
       Képzelt riport újratöltve
szerző: Plecskó Edina
Az örök klasszikust, a mind mondanivalójával mind zeneiségével jogosan színpadra termett Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot újra bemutatni siker ízű vállalkozás. Gyanúnk pedig nem csal: elég, hogy ott voltunk július 3-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol a rockmusicalt prezentáló fiatal színművészek felejthetetlen élményt nyújtottak.

Egy fesztivál keretében, a hőn szeretett szabadtéri színházak nyári programsorozatának egyik állomására érkeztünk, hogy megnézzünk egy szintén fesztiváli hangulatot idéző művet. A Képzelt riport cselekményének megágyazó ’69-es altamonti fesztivál azonban korántsem az a fórum, amely a veszélytelen szórakozások színterét hivatott bemutatni, épp ellenkezőleg: a musical regényalapját jegyző Déry Tibor kifejezett célja volt, hogy a drámai alaphelyzet kibontására egy pokolian baljóslatú helyszínt találjon.
Eszter (Stefancsik Annamária), a szorongásokkal és nyomasztó élményekkel teli zsidólány megszökik férjétől, Józseftől (Sánta László), hogy újdonsült barátnőjével, Beverlyvel (Kovács Ágnes Magdolna) a hippik közé vegyüljön a Montanaban megrendezett popfesztiválon. Az önmaga és múltja elől menekülő lány közel háromszázezer társával együtt szívja a füves cigit és LSD-t szed, miközben a Pokol Angyalainak nevezett motoros brigád tagjai (Kiss T. István, Jenei Zoltán, Pfitzner Andrea, Kisházi Bálint) a Rolling Stones koncerten meggyilkolnak egy fekete fiút. E fékevesztett hangulatban keresi József Esztert, egyúttal felidézve az Orfeusz mítosz alvilági történetét. S bár a történet tragikus végkimenetele predesztinálva van, mégis kitűnő alkalmat ad arra, hogy hitelesen és megrázóan szóljon etnikai és szexuális különbözőségekről, erőszakról és kirekesztettségről, valamint a mindebből fakadó magányról, elkeseredésről és az értékvesztett világban való tisztaság iránti vágyról.

A Vándorfi László rendezte darabban a színészek megmutatták jellemük igazi mélységét, a karaktereikben rejlő lehetőségeket a lehető legjobban használták ki. Mindez természetesen elképzelhetetlen lett volna Presser Gábor immáron slágerré vált dalai és azok profi színvonalon való eléneklése nélkül, amely számok dallamosságukkal és sokszor sulykolásig fajuló refrénjeikkel garantáltan befészkelik magukat a tudatalattiba. Kiváló zenei kvalitásaiért Sánta Lászlónak, a Manuelt alakító Zayzon Csabának és Stefancsik Annamáriának külön dicséret jár. Aki látta a darabot, bizonyára nem csalódott a színpadra vitelben, az pedig, hogy a Képzelt riport minden korosztály számára pótolhatatlan és nagy jelentőséggel bíró mű, ismét igazolást nyert.