Heti téma:  


* A NŐ – egy férfi szemszögéből * Callas Zeffirelli szemében * Egyedül a változás örök * Pillanatkép a hazai hip – hop életből * Radnóti 100 éve * "A meztelenség egy rendkívül erős gesztus" * "Az indíttatás a lényeges"- interjú Miklós Tiborral * "Magyarországon legyünk európaiak" * "Mi az élet, ha nem álom?" * "Nincs jogom, de odafújok!" * "Oly korban éltem én..." * "Változtassuk meg a világot és közben érezzük jól magunkat!" * #1 Kedves ...! * #195 * #196- Színházról hideget, meleget * #197- Gerber Pál retrospektív * #198- Ne szívd tele a tüdőd gázzal * „Behunyod a szemed és észre sosem veszed” * „Megleltem, íme hazámat” – gondolatok Cseh Tamásról * (Ne) Füstölögjünk! * 100 fiatalító étel – Visszafordítható az öregedés? * 2010 legolvasottabb cikkei * 24 karátos múzeumlátogatás * 30Y- „A férfi mindig nyer…” * 39 lépcsőfok * 39 lépcsőfok a Madáchban * A "romlott" szimbolisták virágai * A britpop és ami azon túl van * A csejtei szörny – Báthory Erzsébet * A csokiimádó és rendezője * A Da Vinci-kód rejtelmei * A Duna parton * A férfi * A fesztivál(királynői) jelenségről... * A funtineli boszorkány * A globalizáció gyümölcse - E.B.E. * A halkonzervtől a zacskós levesig * A hét asszonya * A Hold és a filmművészet * A Hold sötét oldalán * A hős és a csokoládékatona * A kognitívan motivált test * A Madonna-jelenség * A magyarok Párizsa * A Majmok bolygóján plasztikus a tengerpart * A musical forradalmár * A musicaloperák koronázatlan királya - Az operaház fantomja * A nagybetűs NŐ * A nagyoperák görbe tükre * A neurotikus New York-i művész-értelmiségi * A nosztalgia időutazása * A Nyugat tanára * A Parlament árnyékában * A pingvinek élete Írországban * A popkurvaság variációi * A reklámfilm - butít vagy butul? * A reménytelenül jó divatárus meséje * A reneszánsz ember álma és a valóság * A részegekre angyalka vigyáz * A romantikus komédiák csúcsa - Igazából szerelem * A szabadulóművész apológiája * A szerelem vak * A szőke ciklon * A tavasz és a hormonok ébredése * A velencei kurtizán * A világsajtó magyar forradalmára * A zöldszemű szörnyek bestiáriuma - dalban * Abigél musical – Háború cukormázban? * Abraham Rodriguez – A füves füzet * Abszint étterem * Agatha Christie, a krimi nagyasszonya * Aki legyőzte Al Caponét * Alkoholtartalmú dalaink * Álmodozók a színpadon * Álom az álomban * Alternatív Cirkusziskola, avagy a szórakoztatás művészete * Always Santa Claus * Amigo, ahol mindenki jampivá lesz * Antal Nimród * Apacuka és a wifi * Apám nevében * Arany János- Shakespeare nagykövete * Árpádház * Artkatakomba- óvóhely csak bátraknak * At (dream) land * Átváltozások Újhold idején * Autó, motor, küzdelem, öröm - Surányi Endre életrajzi könyvei * Az antikripli * Az elátkozott "szentjánosbogár" * Az idő-filmek bonyodalma * Az ikrek haváról bunburysta módra * Az István, a király legendájának nyomában * Az Órák avagy öngyilkos érzelmek * Az ördög Pradát visel * Az orfeumtól a légkondiig - a Budapesti Operettszínház régen és ma * Az oroszok már a Spájzban vannak... * Az UborkaSzezon zenekar * Az utcaművészet enciklopédiája * Bambi presszó * Bármi * Barry, John Barry * Basquiat – A graffiti királya * Bay Zoltán üstököst látott, és kinyílt a világűr kapuja * Becketts * Béla –Bartók – avagy kicsiny hazánk nagyhatású zene-(gyűjtő, szerző, tanár, lehet válogatni)-je * Bemutatkoznak a denevérek * Beszélgetés Andrádi Zsanettel * Biarritz kávéház * Bill Mason - A nyolcadik parancsolat: Ne lopj! * Birodalom a világ végén * Bizony, bizony, mondom nektek... * Blaha Lujza, a nemzet csalogánya * Bond, James Bond * Bőregér– letűnt korok világában * Boszorkányok márpedig vannak * Boszorkányos Animék * Brókerarcok * Brooklyntól a Mai Manóig * Buddha punk volt? * Buddhizmus képekben * Buddhizmus képekben 2. * Bűn és bűnhődés * Bűn és bűnhődés Verdi operáiban * Café Alibi * Café Kör * Centrál Kávéház * Charles Simonyi a feltaláló, meta-utazó * Csak nyíltan - Catherine Millet szexuális élete * Csináljuk a cirkuszt! * Csokigyár 3.0 * Csokoládé * Czóbel Béla - kurázsival a művészetért * Da Vinci – A festészetről * Dalban mondom el * DaVinci Cafe * Degas-tól Picassóig a Szépművészetiben * Deus tardat-Ágens és az idő * Dickens 3D-ben * Dívák és dalok a háborúban * Divat – zene – kifutók – avagy mire lépj? * DocuArt-a dokumentumfilmes mozi * Dr. Kovács Zoltán: „Magyarországon senki nem veszélyezteti a szólásszabadságot” * Drog A’RT Színpad: Csengettyű - avagy az ember, aki javítani kívánt a Teremtésen * Dupla * Dupla KáVé * Duplán szimpla * Eastern Promises * Édes-bús sanzon kavalkád * Egy gengszter felemelkedése * Egy gésa emlékiratai * Egy kincses füzet mementója * Egy önfeláldozó moszkvai srác * Egy prostituált élete, a Méhkirálynő * Egy sorozatfüggő feljegyzései * Egy szerelem három éjszakája * Élet egy idiótával * Élet-képpé formálva * Ellenséges vágyak * Elrajzolt demokráciák * ELTE TÓFK, avagy gondolatok a tanítóképzőről * Ember, állat és isten között * Eötvös Péter * Érdi Tamás - zongoravirtuóz más szemmel * És megint csend és megint tavasz * Etalon a magyar filmművészetben * Ez a Nirvana nem az a nirvána * Ezer szeretetteljes hazugság- Picasso kalandjai * Ezt olvasták 2009-ben * Fagyos mesék * Federico Fellini rekvieme a cirkuszért * Fél földgolyónyival arrébb született civilizáció fia * Félbetépve * Félelem és reszketés Las Vegasban – avagy egy gonzóújságíró mindennapjai * Femme fatale * Fenyő Miklós * Ferenczi Sándor * Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi * Firkász Étterem * Frenák Pál – avagy tánc másképp * G.Ö.R.CS. * Gábor Zsazsa * Galamb József, a T-modell atyja * Galaxis útikalauz stopposoknak * Gengszterrománc a színpadon * George Méliés és a Hold * Ghost in the Shell – A szellem diadalmenete * Gossip Girl * Grease: musical néhány sör után * Gundel Károly * Guy Ritchie filmek * Gyilkosok, csontok, horror-romantika… * Gyilkosság, zene, avagy milyen dallamra illik ölni * Gyönyörre fel! * Ha a puncik beszélni tudnának - A vagina monológok * Ha budapesti marslakó vagy... * Ha megborul a rend… * Hair – az eredeti és örök időutazás * Hajnaltól délig a tengeren * Halállal büntetendő (!?) * Hang-kép-regény * Hangos Mester és Margarita * Harc életre-halálra – Böhm Aranka és Karinthy Frigyes házassága * Három kívánság Aranyhal módra * Harpagon kincsesládája * Harry Houdini * Harry Potter vonzásában * Hat hét, hat tánc * Hatalmi harc egy kis karikáért * Hatásmechanizmusok * Hétfő * High School Musical 2. * High School Musical 3. * High School Musical avagy daloljuk végig a középsulit 1. * Hip-hop csoki... nyammm * Hiphop - felszínen az underground * Hogyan halt meg József Attila? * Hogyan készítsünk időgépet? * Holdbéli csónakos * Holt költők társasága * Horrorra akadva? * Hova még? – Prostituálódó média * Hová tűntek a hősök? * Hová visz minket ez a hajó...? * Hugh Laurie – Balek * Hurka Gyurka, Skála Kópé, Cascót akarok * Hurrá nyaralunk! * Ideje van (18+) * Idő –Zene * Innováció az idő felhasználásában * Ítélet a Marxim-ügyben * Itt a tavasz * Jancsó burleszk figurái * Japán rock * Jazz és folklór a Szentivánéji álomban * Jekyll és Hyde * John Williams * Jókai Mór * Kabaréra várva- Godot Dumaszínház * Kakukkfészek * Kaledonia * Karaoke drog módra * Karikás Frigyes * Karinthy cirkusza * Kávémérés és élvhajhászat egy fedél alatt * Kémek a Sasfészekben * Képzeletbeli koncert * Képzelt riport - múltidéző * Képzelt riport egy piaci popsztárral * Képzelt riport újratöltve * Kérded, milyen Írország... * Ki a csöcs az a Nagy Imre? * Kígyóvarázs * Kínai: olyan homo sapiens sapiens, aki Kínából származik * Kínainak lenni Magyarországon * Kolpert úr- zord bűnösök, de jól érzik magukat * Könnyed esti falatozás * Kortárs Kiadó * Krúdy Gyula - az álomfejtés mestere * Kuplung * Kutyavilág : Ösztönvilág * Láng István * Láthatatlan kiállítás * Latinovits, a Színészkirály * Látogatás az Alcatrazban * Ledarálnakeltűntem * Levegőt * Levelek a táncról * Lottó-komédia * Ludwig, a kortárs palota * M, mint... Moszkva * Macska(nya)fogó 2 * Made in Hungária * Magyar a Holdon * Magyar Állami Operaház * Magyar bűnfilmek * Magyar meztelenség: Nagy Kriszta * Majdnem halott újságíró nem hazudik * Márciusi ifjak * Markó Iván * Marót Viki és a Nova kultúrzenekar * Marxim * Mary Poopins és a madarak * Második felvonás * Meghódítjuk a világot!? * Melyik az ember, és melyik a disznó? * Mennyire bízik bennem Orbán Viktor? * Merj nagyot ébredni! * Mese hab nélkül, avagy a Jógyerekek képeskönyve * Meseautó * Metamorfózis Jekyll és Hyde módra * Meztelenség. Az legyen. * Mi is az a Kodály-módszer? * Miért kellett a nőknek? – Francoise Gilot: Életem Picassóval * Mikulás avagy a jóságos, piros köpenyes bácsi * Mikulás-könyv arzenál * Mikulást, rendelésre! * Mindenáron férjhez akarunk menni? * Mindenki függő – Rekviem egy álomért * Mindenki megőrült Efezoszban?!- Tévedések vígjátéka * Miro Fashion Café - A divat találkozása a képzőművészettel * Molnár Ferenc és az impressziók * Mona Lisa * Morricone és a banditák * Moulin Rouge * Mozipatkányok ala 1968 * MR2 Akusztik - Arccal a dalnak! * Musical a táncoló fantázia szárnyán * Musical az egész világ * Muto * Művészi meztelenség * New Brooklyn pub * New York két egyfelvonásosban * NO LOGO * Novecento * Old Man’s Music Pub * Önállóan gondolkodó eretnek * Örök és mindig gyúrható * Osztályteremszínház: műsoron a Klamm háborúja * Othello – avagy az egyszeri mór esete Desdemonával * Otthon * Palacsinet * Párizs gyomra * Párizs, a filmvászonra álmodott közhely * Párizsi deszkák avagy mit ér a magyar a franciáknál? * Paulo Coelho: Tizenegy perc * Péniszmonológok 1. * Péniszmonológok 2. * Péniszmonológok 3. * Persepolis * Pesszimista édes élet * Picasso – Deti Picasso * Picasso Point – „Everything you can imagine is real” * Picasso Point kontra Chagall Café * Picasso Veszprémben * Poe és A fekete macska * Pop, beat, rock, satöbbi * Porondra fel! * Psychosis ex intoxicatiam morphinismus -- Dr. Brenner * Puccini Plátói Pygmalionja, Cso-cso-szan * Radnóti es(e)t(e) Bálint Andrással * Rejtő az örökké nyugtalan: bokszoló, légionárius, író * Rejtőzködő faunvilág * Reklám. Film. Ogilvy. * Rémálombál * Reneszánsz remekművek * Richard Marcinko könyvei * Rickrolling * Rock and roll avagy rázd a lábad bébi * Rock az élet! - Jack Kerouac: Úton * Rocky Horror Picture Show * Rókák, bogarak, vámpírok * Rózsa Sándor, az alföldi Robin Hood * S ha mégsem gyémánt, akkor...? * Science fiction hall of fame * Shakespeare lopta Hamletet * Sherlock Holmes pub * Simon Tibor-artista (1928-2007) * Sir Korda Sándor * Soho London * Spamalot * Stand up, avagy színházat online * Stéphanie: Savanyú uborka csokoládéval * Street-art Százhalombattán * Sugar Shop * Szabó Magda: Az őz * Szakadozó elme képekben * Szatyordzsigolók és zacskócicák * Széchényi Ferenc és Széchenyi István, a legnagyobb magyar adakozók * Szélesi Sándor – Anthony Sheenard * Szent-Györgyi Albert * Szentivánéji álom * Szentivánéji álom A parkban * Szép nyári nap * Szerelem az aluljáróban * Szerelmi négyszög a piros bárpultnál * Szerepcsere a filmvásznon, avagy ki-micsoda? * Szeretkezni egy ismeretlennel * Szeretném szeretni szerelemmel * Szex és New York 2 * Szilvuplé * Szintetizált szerelem * Szőke Szösszenet * Szökőhév * Sztoriban vagyunk * Szuggesztív erotika * Született Schwarz (későbbi Soros) György, a magyar Jézuska * Tanár Úr kérem! – avagy Kopik-e az iskolapad? * Táncdalfesztivál vs. Megasztár avagy mi változott? * Táncos a sötétben * Tavaszi Fesztivál * Tavaszváró * Télapó 3D-ben * Teljesüljön MOST * Teller Ede - "a hidrogénbomba atyja" * Terem-terem * The Birthplace * Top lesz? * Trabant zenekar * Tranzit - irány a tudatalatti * Tüntetés a magyar sajtószabadságért * TV maci * Twins – az egér szereti a nagy rizst * Ülni egy fa alatt és szemlélődni... * Urbi et orbi avagy mondjuk el mindenkinek * Út a tökéletes boldogsághoz? * Utas és holdvilág * Vagyóczky Károly * Vakíts, ha mersz, ha bírsz, ha tudsz * Vakmerengő * Valami bűzlik Csodaországban * Vámpír-sors * Vámpírok bálja * Varázslatos Japán, a magyar képzőművészek törzshelye * Városi legendák * Vasárnap zárt a Mikulásgyár * Véres harcok és drámai érzelmek – II. világháború a filmvásznon * Viva la fantasia! * Vonnegut: Macskabölcső * Wall Street, patkány és American Express hitelkártya… * Wasabi, mar mint a mustár? * West Side Story * Woyzeck és Marie tragédiája a Tháliában * Youtube az egész világ * Youtube-os "filmklasszikusok" * Zaj-performansz * Zeffirelli és Shakespeare * Zenébe oltott hatalom * Zöld * Zwack Péter * „A szerepem nagy része a félelemről szól…” * „Buddhizmus: a valódi szabadság megtapasztalása...” * „Egyszer volt, hol nem volt…” * „Létforgás” *

 
       A NŐ – egy férfi szemszögéből
szerző: Plecskó Edina
„Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő?” Ennek megválaszolása egyfelől szubjektivitást feltételez, ám ha mélyebben belegondolunk, az érzelmi síkon realizálódó intelligencia mindenképpen egy objektív kritériuma a nőies vonások teljes értékű kifejeződésének. Dr. Csernus Imre pedig ebből az aspektusból ad választ a kérdésekre a legújabb, A Nő című könyvében.

fotó:www.kalkukus.huA már Csernus védjegyévé vált sokkolás módszerének köntösébe öltöztetve tárul fel előttünk a „titok”: a nők elkövette sarkalatos hibák és az ezek kijavítását célzó útmutatás. A könyv lapjain megjelenő presszionálás azonban gyakran jelenti a vulgáris stílussal való azonosulást – ezzel viszont a legerősebb hatásfok elérése helyett, negatív visszacsatolás is bekövetkezhet az olvasóban.

A könyv borítója, a belső illusztrációk és a feltüntetett 18-as karika, előre jelzik a műben rejlő tartalmak stílusát, amely azonban több, holmi stiláris igénytelenségtől: Csernus tudatos eszközhasználata ez arra a célra, hogy minél inkább rögzüljenek az információk az emberekben. A végérvényes hatás elérését célzandó artikulálódnak ilyen formában a tartalmak: a rossz nő nem más, mint egy „görcs”, egy férjét kiszolgáló rabszolga, hitelesség híján lévő személy, akinek életét főként a kialakult rossz élethelyzetekben történő vegetálás teszi ki. A szüleinktől kapott minták nagyban befolyásolják azt, hogy felnőtt korunkban hogyan viszonyulunk egyes szituációkhoz, a rossz példa sajnos ragadós. Ám e könyv egyfajta útmutatás arra nézve, hogy ha már felfedeztük a bennünk rejlő hibákat és kiléptünk az érzelmi vakság állapotából, kezdjünk el a tudatosítás fájó ténye mellett mindezen változtatni.

„…Egy idő után a kudarcok elkezdik az embert körülölelni, és körülveszi őt a fotó:www.gportal.husötétség, elvész az önbizalom és a bizonytalanságból fakadóan a gerinc, a tartás helyén elkezd lekvár csordogálni. A lekvár meg azért van az üvegben, hogy nehogy szétfolyjon. Az egykori bátor nőci meg szétfolyik...A lekvár sorsa ugyanaz, mint a nyusziké, akik menekülnek. A nyuszik a fülüknél fogva felemelik magukat, tarkón vágva kettétörik a saját gerincüket, megnyúzzák, kibelezik, majd filézve odateszik a húsukat az asztalra, hogy valaki, aki éppen arra jár, vadast főzzön belőlük, majd megegye őket és megeméssze...”

fotó: razide.wordpress.com/2008/05/02/a-no/Ilyen és ehhez hasonló képekkel festi le az író az egyes gyarló vonásokat, jelen esetben a gyávaság generálta gerinctelenség állapotát. Csernus, könyvében elébe megy az igazi, nagybetűs NŐ megjelenítésének, markáns megfogalmazásaival a nőiesség megélésének gátló tényezőiről ír. Ez konstruktív megoldás lehet abból a szempontból, hogy a saját életükre is vonatkoztatható példákkal szembesíti az olvasókat hibáikkal, és a megoldás lehetőségét kínálja fel nekik. Ezen ideológia mentén a „hét nőbűnt” is megfogalmazza: a lustaságot, a gyávaságot, a türelmetlenséget, a makacsságot, a hiúságot, az önzőséget és az irigységet is. Ezeket több, a pszichiáter léte folytán szerzett példával szemlélteti, bemutatva általuk a személyiség fejlődésének torzulását. Mindazonáltal jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy miért tekintendők a jelen könyvben leírtak hitelesnek, miként lehet egy férfi a mindentudója a nőiesség megélésének. A válasz a már jelzett orvosi-pszichiátriai attitűdben keresendő, amely szellemiség köszön vissza e könyvben is. Csernus saját munkatapasztalatai révén foglalta össze a nőkről tudásának esszenciáját, amelynek befogadására azonban egy nagy adag bátorság is szükséges. Az biztos, hogy ő kellőképpen fel van vértezve ilyen irányú erővel, miként olyan kérdések feltevéséhez is bátorságot mutat, amelyekre mások gondolni sem mernek.

A könyvben realizálódó verbális stílus a jelzett hatás ellenére nem tekinthető teljességgel elfogadhatónak. A mű azonban megcáfolhatatlan értékkel is bír, hiszen az érzelmi intelligencia fejlesztését segíti elő. Ezáltal az emberek képesek lesznek hangosan kimondani maguknak és a másoknak a jó és rossz érzéseiket, majd mindennek a következményeit napról-napra következetesen vállalni tudják. Ez pedig egy olyan készség, amelynek elsajátítása a hiteles élet elengedhetetlen feltétele.



 
       Callas Zeffirelli szemében
szerző: Tóth Tamara
Feldolgozta Hamlet, Rómeó és Júlia, Otelló, Jézus és Assisi Szent Ferenc életét, operarendezései és színházi munkái világhírűek. Most egy olyan alkotást választottunk Franco Zeffirellitől, ami film is, opera is, ez pedig a Mindörökké Callas.

Maria CallasA 2002-es film nem az első Zeffirelli alkotás, ami a díva életéről szól. A rendező még 1964-ben forgatott egy tv filmet Maria Callas Covent Garden-i fellépéséről, ami gyönyörű és örök életű emléket állít a Tosca előadásnak. Néhány évvel később a rendező még két operafilmet tervezett a dívával, de a nehéz munkát Maria Callas már nem vállalta el. A Mindörökké Callas a világhírű operaénekesnő életének utolsó időszakát dolgozza fel, amikor a művésznő már nem állt az elismerés középpontjában. A drámai helyzetet az adja, hogy Callas képtelen volt megbirkózni azzal, hogy szakmailag leáldozott a karrierje, sőt az öregség miatt már nőként is elvesztette az önbizalmát. A film azért is különleges, mert a valódi életrajzra keveset ad, sokkal inkább fiktív vonalon mozog, ami lehetővé tette a rendezőnek, hogy beleszője véleményét és megfogalmazza saját hitvallását a művészettel kapcsolatban konkrét és elvont formában egyaránt. Emiatt nem szabad teljesen mértékben életrajzi drámaként kezelni a filmet, hiszen azon alaposan felülemelkedik.

Fanny Ardant

A puszta tények szerint Maria Callas több hangválságon is átesett karrierje során, ami testi és lelki panaszok és betegségek egyaránt kiváltottak, nem tett jót viharos magánélete és saját családja ellene való áskálódása sem. Amikor kapott még egy utolsó lehetőséget, hogy régi dicsőségéből visszanyerjen egy kicsit, a közönség lelkesen ünnepelte, de mindez sokkal inkább a személyének szólt, mint a teljesítményének. La Divina 1977. szeptember 16-án hunyt el, a hivatalos orvosi jelentések szerint szívinfarktusban, de sokan úgy vélik, öngyilkosságot követett el gyógyszertúladagolással.

Jelenleg nem a legkiemelkedőbb Zeffirelli alkotással van dolgunk, de Fanny Ardant remek alakítással kelti életre a dívát, karizmatikus, hiteles és megrázó a szerepben. Jeremy Irons karaktere már sokkal kevésbé hihető, mint homoszexuális férfi, egyszerűen képtelen úgy nézni a saját nemére, mint ahogy azt tőle a „hagyományos” romantikus jeleneteknél megszokhattunk. A valóság és a tények elmosódnak, a lélekábrázolás kerül előtérbe, és az a legszebb az egészben, hogy már nem is foglalkozunk azzal, hogy mi igaz és mi nem a történetben. A soknemzetiségű koprodukció nyomán létrejött filmet azoknak is ajánlhatjuk, akik egyáltalán nem szeretik az operát, mert Maria Callas hangja és jelenléte annyira magával ragadó, hogy szélesebb rétegek számára is közelebb hozhatja ezt a nem könnyű műfajt.



 
       Egyedül a változás örök
szerző: Surányi Kinga

Ki ne ismerné  a régi aforizmát...?! Tempora mutantur et nos mutamur in illis... (az idők változnak és mi is változunk velük).  Ez tulajdonképpen a mottója is lehetne az Öt év múlva című előadásnak. A rendezővel, Tompa Ádámmal beszélgettem a Spidronműhely, Lorca imént említett darabjának kapcsán.  


Miként állt össze a Spidronműhely?

2006-ban Wéber Péter rendezésében csináltunk egy monodrámát a Merlinben, akkor választottuk a nevet. A csapat maga viszont több baráti körből alakult ki 2007-ben, Sartre A legyek című drámájának próbafolyamata kapcsán, ami Kívülállók címmel került színre. Ez volt az első rendezésem, majd a Don Juan és az Öt év múlva című előadások alkalmával merült fel az igény, hogy komolyabbá váljon a társulati létünk. Ám független színházként elindulni, fennmaradni nehéz, a dolog metódusához hozzátartozik, hogy hosszú, bizonyítással teli évek telnek el, míg végül "normális" pénzt kap egy társulat, jelenleg mi is projektpályázatokból tartjuk fenn magunkat. 

Spidron Műhely - öt év múlva

El szabad mondanod, hogy miket terveztek még erre az évadra, vagy ez műhelytitok?

Elmondom, mert ez legalább a társulatot is kötelezi, hogy tartsuk magunkat a terveinkhez… Az első bemutatónk sikeresen lezajlott (Öt év múlva), a másodikat február közepére tervezzük, Triana: Gyilkosok éjszakáját rendezi Réthelyi András. Ezután Heller: A 22-es csapdájának lesz egyfajta színre vitt adaptációja (rendező Tompa Ádám - sk.), majd április végén jön a harmadik bemutató Shakespeare Viharjából, melyet szintén Réthelyi András fog rendezni.  

Hogyan néz ki a munkafolyamat nálatok?

Körülbelül úgy, mint minden más társulatnál. Az előkészítő fázissal indul a munka, amikor a rendező rögzíti a vízióit, kitalálja a szereposztást, véglegesíti a szöveget, színpadi helyzeteket talál ki a szöveghez és különféle helyzetgyakorlatokat a darab karaktereihez. Majd a színészei elé tárja az egészet és elindul egy párbeszéd, amit azért a rendező moderál. Neki persze úgy kell vezetnie a folyamatot, hogy közben ő is képes maradjon az improvizációra, ne kőbe vésett gondolatokhoz ragaszkodjon. Természetesen ezt a fázist még megelőzi a díszlet- és jelmeztervezői diskurzus a rendezői elképzelésekről, itt elkészül a tervek nagy része. Aztán elkezdődik a konkrétabb, már színpadon zajló munka és fokozatosan kialakul minden.  

A címadó műre térve, miért láttál fantáziát ebben a Federico Garcia Lorca által színre-vihetetlennek titulált darabban?

Lorca ezt inkább általánosságban mondta az akkori korszakának (1930'as évek - sk.) darabjaira, például a Közönség-re vagy a Címtelen színdarabra, amelyek nagyon szürreálisak, csapongók, nehéz bennük bármiféle fogódzót találni. Viszont az Öt év múlvában, annak ellenére, hogy erre is igazak a fentiek, megláttam egy kulcsot, ami összefogja az egészet. Ezért bár az előadás meglehetősen asszociatív, a célok mégis kristálytiszták. Ért minket olyan kritika, hogy ad hoc jellegű az előadás, pedig teljesen végiggondolt minden mozzanat.  A darab improvizációk sora által vált ilyenné, amilyen. A próbákon azt hangsúlyoztam a színészeknek, hogy ne vegyék szentírásnak sem a lorcai, sem a saját, rögzített szövegeiket, rögtönözzenek nyugodtan, de az esszenciája maradjon meg. Ezért is van, hogy az előadások után újra meg újra átbeszéljük az egészet, mi milyen volt, miként sikerült.  

Spidron Műhely - öt év múlva

Mit akartatok mondani/átadni a darabbal? Azért kérdezem ezt, mert mikor megnéztem, érezhető volt számomra a tudatos ív, a nem túlzó részletkidolgozás, de a lényeg "aha" élménye valahogy elmaradt.

Ez egy huszadik században íródott, asszociatív darab, a történés csupán annyi, hogy van egy férfi és egy nő, akik a végsőkig küzdenek a kapcsolatukért, szerelmükért, de csak pillanatokra érnek el sikereket. Ugyanis annak ellenére, hogy tökéletesen összeillenek, el vannak csúszva egymáshoz képest időben. Életről és szerelemről szól, ami valahol ugyanúgy születik és múlik el. Egy ma is valós problémáról szólunk, egy olyan korban, ahol egyébként olyanokra keressük a választ, hogy mi a helyes értékrend... ugyanis ez manapság sokkal kevésbé egyértelmű, mint akárcsak 20-30 évvel ezelőtt. De a darabnak nem ez az egyetlen kérdése, sok mást is felvet. Egyrészt van benne az értékrendkeresés kapcsán egyfajta bűnbeesés motívum.  Nekünk, mint embereknek mit szabad tenni és mit nem? Miért nem szabad? Ki dönti el mi a jó és mi a rossz? Miért teszünk olyat, ami "rossz"? Miként jutunk vakvágányra és miért? Mert általában csak akkor kezdünk ezen a kérdésen gondolkozni, amikor már benne vagyunk a slamasztikában. Míg a szekér halad, addig a szelét élvezzük és nem törődünk mással. Másrészt ennek az időben elcsúszott párkapcsolatnak az apropóján boncolgatjuk a célok, vágyak beteljesülésének lehetetlen viszonyát. Ez egészen érdekes, mivel a nyugati kultúrkörben a célok beteljesülésétől sokszor rettegünk, még akár késleltetjük is őket, mivel utána a kiüresedett nihil következik. És mindezekbe kellett belegyúrnunk kicsit a saját történeteinket is.   

Miért kutatók a szereplők?

Ez a munkamódszerre és a próbafolyamatra utal. A férfi szerepek tulajdonképpen egyetlen ember különböző személyiségjegyei. A szereplők így egy-egy életstratégiának felelnek meg. A szerepeket is ennek megfelelően osztottam ki, az egyes világnézetek vagy nagyon passzolnak az adott színészhez, vagy gyökeresen az ellentétük.  

Akkor ki a főszereplő?

Az igazi főszereplő az egyedüli nő, az egyetlen teljes személyiség (mármint minden fázist egyként magába foglaló - sk). Neki meg kell lelnie az utat az összes rész-férfialakhoz, mégpedig a nőiség minden színével, eszközével. Egyszerre hisztérikus, önfeláldozó, és bölcs földanya. Ilyen spektrumon játszani nagyon nagy feladat, és fantasztikus látni Csúz Líviát, aki képes kihozni magából ezt az alakot. 

Spidron Műhely - öt év múlva

A darabot a Merlin próbatermében adjátok elő, ez egy nagyon különös tér, miért itt, mi a jelentősége a mű szempontjából?

Két évvel ezelőtt tartottunk egy workshopot a darabból a Merlin Nagytermében. Akkor egyszerűen székek körberakásával egy cirkuszi porond érzetét alakítottunk ki, és abban a térben játszottunk. Az nyilván egy egészen más a szimbolikára épült, nem volt mindegy, hogy éppen a körön belül vagy kívül, esetleg épp a székeken vannak-e a színészek. A workshop zárásaként aztán tartottunk egy nyílt próbát és ezzel vége lett az egésznek egy időre, majd amikor megszületett az elhatározás, hogy újra foglalkozzunk az Öt év múlvával, akkor egyfelől jórészt más emberekkel kezdtük el, másfelől egy egészen új utat választottunk a kibontására. A workshop folyamán a víz volt a központi motívum, ahogy a darabban is inkább erről esik szó: az élet vize, az életpálya egy folyó, amely forrásként fakad, majd a végén a tengerbe ömlik, satöbbi... Az előadásban ezzel a feminin szimbólummal szemben, kicsit a dohányzás miatt is, a maszkulin ellentétpárját, a tüzet használtuk, ami azt mondja: ez a látszólag félelmetes természeti elem, amely mindent felperzsel, adja a savát-borsát az életnek, még ha el is égünk benne! (A november elsejei előadásban fokozta ezt az elmúlt szerelmek emlékére gyújtott mécses). A próbafolyamat látszólag esetleges helyszíne aztán, mint kiderült, sokat adott az előadáshoz, a Merlin próbatermében lévő bútorok hamar beépültek a színészi játékba. Az itt lévő szekrények tulajdonképpen olyanok, mint az ember elméjének fiókjai, nem tudhatjuk, mikor mi kerül felszínre: valamelyik kipattan és előtörnek belőle a gondolatok. Emellett a lufik használatával egy másik elemet, a levegőt is megmutatunk, ami egyrészt éltetője a tűznek, másrészt illékonysága az álmokra, hiú ábrándokra céloz.  

Az idő  minden metamorfózis gyökere, milyen a darab viszonya az idővel?

Nagyon szubjektív, az eredeti mű olyan, mint egy visszaemlékezés, folyamatosan ugráló időkezeléssel. Ez azáltal valósul meg, hogy minden személyiségjegy (azaz minden szereplő - sk) másként kezeli az időt, saját filozófiájának igazolására használja azt. Így alakul ki az a kissé paradox helyzet, hogy ugyanaz az idő lesz minden karakter igazának bizonyítéka, mindannyian erre támaszkodnak érvelésükben, csak közben mindegyik máshogy használja azt. Ez az egyetlen objektív a teljes szubjektivitásban, az önigazolás eszköze minden alaknál. A lorcai drámának nem hiába "Az idő legendája" az alcíme, hiszen az egész mű tulajdonképpen az idő szubjektivitásáról szól.

Az Öt év múlva legközelebb december 21-én és január 11-én látható a Merlin próbatermében.




 
       Pillanatkép a hazai hip – hop életből
szerző: Pej László
A magyarországi rapperek helyzetéről, az új tehetségek lehetőségeiről, és a hip – hop bulik szervezéséről beszélgettem Ribár Józseffel, a Dialektus, egy viszonylag fiatal tehetségkutató versenysorozat ötletgazdájával.



Jól cseng a név! Van valami története?


Már akkor megtetszett a Dialektus kifejezés, amikor a keresztapáinknak tekintett Lász és Funktasztikus barátaim kidobtak egy DVD-t, aminek az lett a címe hogy Dialektus. A videó arról szól, hogy a srácok elmentek különböző előadókhoz, és megmutatták milyen körülmények között dolgoznak, hogy készülnek el az új dalok. Például Sub Bass Monsternél és Faktorlaboréknál is jártak. Agyaltam rajta, mi lenne az, ami magában hordozza ennek az egésznek a jellemzőjét, a nyelvészetet, és akkor beugrott, hogy a „Dialektus”!

Mi a Dialektus freestyle lényege?


A lényege az, hogy hónapról-hónapra össze tudják mérni magukat az MC-k (rapperek). Elsősorban az volt a cél, hogy legyen egy klub, ahol találkoznak a srácok versenyezni, gyakorolni. Szerintem rengetegen vannak, akik az e-fajta zenestílusban mozognak. Ülnek otthon, és magukban rímeket kreálnak, vagy akár lent a téren, utcán kisebb csoportokban, barátoknak rappelgetnek. Hát akkor miért ne mutassák meg egymásnak, vagy nagyobb közönségnek, hogy mit is tudnak?! Rengeteg ismerős, sőt még a bátyám is indult ilyen versenyeken, egy-kettőt meg is nyert. Láttam rengeteg gyengébb képességű előadót, és nagy tehetségeket is! Volt előttünk egy hasonló kezdeményezés, aminek tagja is volt testvérem, ez volt a „Grab The Mike!” Jó dolognak gondoltam, csak mi egy versenyszerű rendszerben gondolkodtunk, gondolkodunk most is. Legyen egy minimális díj, mert ez csábító lehet a srácoknak. Azt tudni kell, hogy egy klub-estére sokkal kevesebb az érdeklődés, mint mondjuk egy versenyre! Lehet, hogy ezért is tudunk sorra programokat szervezni, mert nálunk van lehetőség versenyre.

Hogyan látod a magyar tehetségek helyzetét?

Annak ellenére, hogy rengeteg lelkes MC van, nagyon nehéz előrébb jutniuk. Sok tehetséges fiatal ragad mikrofont, de persze vannak szerényebb képességű indulóink is. Vannak srácok, akik nem nagyon érzik, hogy nem jó, amit csinálnak. Többen utánozni próbálnak másokat és beleesnek abba a csapdába, hogy elvesztik az egyéniségüket! Egy ilyen rapper nem túl hiteles. Nem akarom a Dialektusos MC-ket fényezni, de úgy gondolom néhány év, és ők lesznek azok, akik megtöltenek majd egy Dürert Kertet! Akik most még csupán 19-20 évesek. Nekünk az a célunk, hogy segítsük egymást, olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád, Segítünk egymásnak. Ők azzal, hogy eljönnek, neveznek és jól érzik magukat, erőt adnak abban, hogy időről-időre megszervezzem a bulikat. Én pedig majd a felvételekben, reklámban tudom őket segíteni. Sok dolog van tervben, többek között egy kiadóra is gondoltam. Továbbá fellépéseket próbálok nekik szervezni, és olyan emberekhez elvinni a zenéjüket ,akikhez nem biztos, hogy el tudna jutni. A fiatal tehetségeknek egyáltalán nincs egyszerű dolguk, ha érvényesülni szeretnének, sajnos nem hívják őket fellépni, pedig szívből és alázattal csinálják a dolgukat. Érdemes rájuk odafigyelni. Én nem azért hívom el őket fellépni, mert a barátaim, hanem azért mert megütik a szintet. Vannak olyan barátaim, akik nem szerepeltek túl fényesen, és mégis segítettem őket, de a jövőben ezt szeretném elkerülni.

Milyen további lehetőségei vannak egy ilyen kezdeményezésnek? Gondoltok esetleg terjeszkedésre?

Jó lenne kikerülni egy-két fesztiválra, mert már vagyunk olyan szinten, hogy megállnánk a helyünket egy-egy nagyobb nyári rendezvényen. Elég ügyes csapat jött össze, és szeretnénk más rapperekkel is találkozni, vidéki MC-kel megismerkedni, más városokban is Dialektus freestyle bulikat csinálni, hogy folyamatosan színesedjünk. Sokan, úgy tartják, hogy a fővárosban könnyebben lehet érvényesülni, de szerintem ez nem azon múlik, ki melyik városból való, szerintem egy-egy vidéki srác is becsületesen helyt tud állni!
Figyelemmel követek több „vidéki” MC-t is például Chicheck-et Pécsről. Jó lenne, ha egyszer ő is kiállna a Dialektus színpadára.

Milyen nehézségekbe ütköztetek?

Először is egy alkalmas helyet kellet találnunk, amivel mi is teljesen meg vagyunk elégedve, persze nincsenek hatalmas igényeink, nem felejtjük el honnan is jöttük. Amíg van Dialektus, addig lesz is verseny a Viper Roomban havi rendszerességgel. De ezt úgyis az idő dönti el! Sokan panaszkodnak arra, hogy a buli távol esik a centrumtól, és gondot okoz a közlekedés, pedig vannak olyanok, köztük Slack, akik vidékről képesek feljönni, hogy megmérettessék magukat. Hát a legnagyobb tiszteletem az övék!
Folyamatosan próbálunk új kapcsolatokat kiépíteni a szórakozóhelyekkel, de sajnos nem úgy van, hogy „Helló! Joci vagyok, van ez a bulim és hozok 200 embert, és jó is lesz” nekik szépen fizetni kell, és további elvárásaik is vannak, például a fogyasztásban. Lehetnének kicsit nyitottabbak. Az a gond, hogy a jobb helyek három-négy hónappal előre le vannak foglalva. Szóval szeretnénk az új kapcsolatok kialakításban is fejlődni. A promóció nagyon költséges dolog, és jelenleg nekünk erre nincsen keretünk. Nagy Máté és Tegzes Norbert segítenek minket a fotókkal, és videó felvételekkel, hogy legyen a dialektus népszerűsítésére alkalmas anyagunk. Köszönjük srácok, nagyon nagy segítség a munkátok!

Szerinted egy szűk rétegnek szól, amit csináltok?

Jelenleg igen, de azon vagyunk, hogy eljusson olyan emberekhez, akik nem követik ezt a stílust, de érdeklődnek iránta. Sokan eljönnek a bulijainkra és megtetszik nekik a dolog, megfogja őket ez a hangulat, így ők is a közönségünké válnak. Ez is a célunk, hogy minél szélesebb körben „hallhatóak” legyünk.

Mit gondolsz a magyar zenecsatornákról?

Semmit. Nem nézek TV-t. Általában video-megosztókon nézelődöm. Viszont annyit tudok, hogy a médiában vannak feltételek. Például a Petőfi Csarnokban tartott buliknál is kijelentették, hogy nem lehet káromkodni, amivel annyi a baj, hogy nálunk egy-egy kevésbé szépirodalmi kifejezés teljesen elfogadott. Belefér, ha egy-egy káromkodás néha becsúszik a szövegbe. Ez hozzá tartozik. Természetesen, ha hívnak szívesen megyünk, mert mindig nagy élmény! Volt olyan, hogy stáb kérdezte lejöhetnek-e forgatni.. Felőlem igen! Srácokat nem zavarja, már nem is olyan idegen nekik, gondolok itt az It's Rite! bulikra. Csak az a helyzet, hogy nem szeretnénk, ha túl sok korlátunk adódna a közvetítések miatt, mert ugye ez az egész pont arról szól, hogy keményen megmondjuk, ami bennünk van.

A hip-hop lényege az „utcai életérzés”, az underground feeling. 2011-ben pedig már fiatalok milliói hódolnak, ennek a stílusnak. és komplett iparágak épülnekrá. Nem érzel itt ellentmondást?

Nem! Abszolút nem érzek. Magyarországon nem erről szól. Itt nem épülnek fel iparágak. Még nem forog benne annyi pénz. Akik zenélnek, nem lóg a nyakukból vastag aranylánc, mint a klipekben. Nyugaton talán igen, már divattá vált. Az előadók saját ruha kollekciójukkal feszítenek a magazinokban, de ők már nem igazi underground arcok. Nagyon sokan az overgroundot képviselik, akik csak egy bizonyos idő után lettek közkedveltek. Azért, ha jobban utána néz az ember, észre veheti, hogy ott sem sajtból van a hold. Eladják magukat, és teljesen más zenét kezdenek el csinálni. Nálunk pedig, akik a rap élet élvonalában vannak, ők sem tudnak csak ebből megélni. Én például örülök, ha valaki befut és akár elkezd poposabb vonalba menni, de utána már nem követem figyelemmel a munkásságát! Van egy –két barátom, akik inkább a populárisabb irányt választották, és nyomják is őket a zenecsatornák. Ők arra látták fejlődési lehetőséget. Sok sikert kívánok nekik. Nem fikázom őket, de nem az én világom.

Vannak-e a dialektuson kívül más projektjeid a hip-hop, rap világban?

Elkezdtem komolyan érdeklődni a DJ-zés iránt, szeretnék fejlődni benne, meg persze a producerkedés világában is van még mit tanulnom. Színesíteni a bulikat, ilyesmik. Szóval van még néhány dolog, amiket még mindenképpen meg szeretnék csinálni. Remélem összejönnek, de hát azt úgyis az idő dönti el.

Mik a távlati célotok?

Havi rendszerességgel folytatni a freestyle bulik szervezését. A legjobb az lenne, ha hetente lehetne egy-egy bulit csinálni, de félő, hogy a lelkesedés alábbhagyna. Az Egyesült Államokban például minden pénteken rap-csatákat vívnak a kubbokban. A féléves versenysorozat lassan a végéhez közeledik, és akkor végre eredményt hirdetünk. Utána megpróbáljuk a tehetségkutató versenyeket, úgy szervezni, hogy minden hónapban legyen egy győztesünk.






 
       Radnóti 100 éve

Színház és televízió összefogásából is méltó megemlékezés fakadhat. Radnóti Miklós életét és költészetét dolgozta fel az a 10 részes előadás sorozat, amely a Magyar Televízió és a Radnóti Színház közös alkotásaként jött létre.
www.radnotiszinhaz.hu  
A záróestet pedig pont a költő 100. születésnapon, május 5-én tartották. Aki nem lehetett ott a színházban, annak sem kell bánkódnia, mert a csatorna május 9-én felvételről sugározni fogja. A kilenc részes sorozatban neves színészek, írók, közéleti személyiségek idézték meg Radnóti személyét és költészetét a Radnóti Színházban. A tragikus kezdet és vég közé ékelődött 35 évhez szerelem, barátság, siker és öröm is szép számmal társult, és egy csonkaságában is befejezett költői életmű. A gyermeké, akinek születése kettős halált követel. Az ifjúé, aki nem tud azonosulni zsidóságával. A férfié, aki feleségéhez ír szerelmes verseket. És a költőé, aki haláltusájában önnön halálát énekli meg.

Radnóti Miklósról, a katolikusról, a zsidóról, a magyarról, az ikertestvérről, a szerelmesről, a barátról, az áldozatról, és legfőképp a költőről szólt a Magyar Televízió március 14-én indult színházi sorozata, a Radnóti 100 éve. Minden adás bemutatott egy-egy jelentős korszakot, érzést vagy élethelyzetet Radnóti életéből.

A versekhez naplórészletek, levelek, személyes visszaemlékezések, esetenként dramatikus részletek, kép- és hanganyagok kapcsolódtak, melyek segítségével a résztvevők felidézték Radnóti életét, személyiségét, valamint a korszakot, amelyben élt. A verseket a sorozatban többek közt Anger Zsolt, Csányi Sándor, Eszenyi Enikő, Fenyő Iván, Karalyos Gábor, Kováts Adél, Mácsai Pál, Nagy Ervin, Stohl András és Tóth Ildikó tolmácsolták. A verses életművet ugyanakkor adásonként más-más szakértők is elemzik, hogy túllépve a sztereotípiákon, a költő életét és életművét olyan oldaláról is megismerhessük, amelyről nemigen írnak az irodalomtankönyvek.

Források: www.hirado.hu, www.mtv.hu
 



 
       "A meztelenség egy rendkívül erős gesztus"
szerző: Szántó Sz. Erika
Ma este is játsszák a Nemzetiben Mundruczó Kornél rendezésében Vlagyimir Szorokin, A jég című művét, amelyet a Krétakör társulata 2006-ban a Trafóban már sikerre vitt. A darabban Szorokin egy világméretű összeesküvés paradigmáját dekonstruálja. A történet szerint napjaink Moszkvájában jégkalapácsos testvérek kutatják a szekta tagjait és gyilkolják sorra az embereket, mindaddig amíg valakinek "meg nem szólal a szíve". A néha túlzottan is naturális előadás új változatában a Krétakör színészei mellett a Nemzeti Színház színészei is szerepet kapnak. Mucsi Zoltánnal az egyik próba előtt beszélgettünk.

www.origo.hu

Mundruczó Kornél, Szorokintól eredetileg a Négyek szívét szerette volna megrendezni, A jég csak az utolsó pillanatban került a képbe, mégis siker lett a darab.
Nekem Kornéllal ez volt az első munkám, a másik produkcióból (Nibelung-lakópark) magánéleti okok miatt maradtam ki. Amikor az olvasópróbán kiderült, hogy Szorokin mégsem járul hozzá a Négyek szívének feldolgozásához, Mundruczó A jég mellett döntött. Visszaemlékezve, én akkor az egészben csak azért maradtam, mert annyira lehetetlennek tűnt, hogy ebből bármit is kihozzunk. Négy hét alatt regényből nem lehet előadást csinálni. Végül 11-12 órás próbákkal sikerült összehozni a darabot, mely számomra mind a mai napig csodaszámba megy

A Trafótól teljesen eltérő közegben a Nemzeti Színházban játsszátok tovább a jeget, emellett személycserék is történtek: Mészáros Piroska, Hollósi Frigyes, László Attila is új szereplő. Mindezek szerinted mennyire lesznek hatással a darabra?
 Ezt így előre nehéz megmondani. Nyilván a jeget eddig egy más közegben, más helyen és más közönségnek játszottuk. Most az előadásnak a Nemzeti Színházban is meg kell teremtenie a maga közönségét. Ezenkívül a darab természetesen valamennyit változik a személycserék miatt is, hiszen nincs két egyforma ember, egyforma színész. De hogy ez milyen irányban, vagy hogyan fog változni, ezt jelen pillanatban senki nem tudja.

Azt nyilatkoztad egyszer, hogy a kortárs drámaírónak és a színháznak feladata saját korunkról valamiféle tükröt tartani, legyen ez akár görbe tükör. A jég esetében ez mennyire állja meg a helyét, mennyire fér bele a rengeteg meztelenség a Nemzeti Színház képébe?
Magát a meztelenséget egy olyan rendkívül erős gesztusnak tartom, mely mindenképpen hat: vagy ámulatba ejt, vagy zavarba jössz tőle, vagy felháborít. Ha ez a gesztus az alkotói szándékot szolgálja, vagy erősíti, mindenképpen helye van, ha öncélú, akkor nincs helye se a Nemzeti Színházban, se más színpadon. A jég esetében úgy gondolom, ez a meztelenség semmiképpen sem öncélú. Szorokin a darabban olyan problémát vet fel, amelynek helye van a színpadon, legyen az az Opera, a Nemzeti, egy nemzetközi színház, vagy akár egy művelődési ház színpada.

Mit gondolsz a nézők szeretni fogják a nagyszínpadon is a darabot?
Ez hamarosan kiderül, de én is kíváncsian várom. Elég szomorú dolog lenne, hogy ha az előadás itt nem lenne működőképes.

A volt társulatoddal játszol a Nemzetiben. Hogyan érint téged a Krétakör feloszlása?
A Krétakör fontos szakasza az életemnek, de ahogy a Krétakör előtti időszakban sem törtem a fejem azon, hogy mi lenne, ha a társulatba kerülnék, hanem egyszer csak ott voltam, úgy elfogadom azt is, hogy Schilling Árpád most úgy döntött, feloszlatja ezt a formációt. A társulatból szerencsére mindenki el tudott valahová helyezkedni, én az idei évadot már a Bárkában kezdem.

A Bárkából annak idején haraggal jöttél el. Milyen érzés visszamenni?
Nem haraggal jöttem el, csak nem értettem egyet akkor Csányi János elképzeléseivel. Mivel tudtam, hogy együtt nem tudunk tovább dolgozni, inkább úgy döntöttem, eljövök. Ugyanakkor magam is kíváncsian várom, hogy jó döntés volt-e visszamenni, bár igazából az a csapat, mely akkor volt ott, mikor eljöttem, már teljesen kicserélődött. A Bárkát így akár egy másik színháznak is lehetne nevezni, amin csak a tábla maradt azonos.




 
       "Az indíttatás a lényeges"- interjú Miklós Tiborral
szerző: Weszelovits Dániel
Miklós Tibor méltán nevezhető a magyarországi musical-játszás élvonalbeli harcosának. Szövegíróként, fordítóként, a Rock Színház alapítójaként számtalan sikeres külföldi és magyar darab fűződik nevéhez. Több évtizedes tapasztalatairól, Musical! című könyvében számol be.

fotó: www.port.huÖnnek mi a véleménye, milyen egy jó musical, mitől lesz jó egy előadás?

Hogy jó mű születik, vagy kevésbé jó, az gyakorlatilag már a témaválasztásnál eldőlhet. A musicalnél fontos előfeltételnek tartom, hogy valamilyen irodalmi előképe legyen az anyagnak, amit feldolgoznak. Ez létrejöhet a legkülönbözőbb műfajokból, a költői eposztól a drámán és a filmforgatókönyvön át, a riportig, bármi. Nagyon fontosnak érzem, hogy ez a háttér tartalmas gondolat legyen. Én borzasztóan szeretem azt, amikor az ember valamilyen irodalmi anyaggal kapcsolatban belső közösséget érez, olyan késztetést, hogy annak részese legyen, valamit hozzátegyen. Az indíttatás lényeges. Ha inspiratív az anyag, és jó képzettségű emberek látnak neki, akkor megvan az esélye, hogy valami értékes szülessen.

Milyen személyi feltételek szükségesek az alkotók részéről egy értékes mű születésénél?
Fontos az, hogy a szerzőtársak, akik a művet adaptálják - a zeneszerző, a dalszövegíró, a librettista - annyira egymásra hangolódjanak, hogy menet közben ne legyenek stiláris problémák. Egyfajta belső megértésnek kell lennie, lehetnek viták, lehetnek feszültségek, majdnem mindig vannak is, de ha nem szervesül a zene szöveggel, ha nem találják meg az arányát a prózának és a daloknak, az súlyos problémákat okozhat. Ez terjedelemben, a dolog a feszességében jelentkezhet, lehet stílusprobléma, előfordulhat, hogy a zene szinte ledobja magáról a szöveget. Ennek ellenkezője, olyan prozódiai probléma is megtörténhet, hogy önmagában nagyon jó a szöveg, de énekelhetetlen. A belső együttműködésnek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, még azt is megkockáztatnám, hogy a világ legjobb darabját is el lehet rontani színpadra állítás közben. Az, hogy kik viszik színre, milyen a szereposztás, milyen a rendező kreativitása, van-e alázata, vagy csak önmagát akarja kifejezni, az sok esetben már hozott olyan eredményt is a múltban, hogy a végén azt gondoltuk, többet érdemelt volna az adott mű.

Milyen egy profi musical színész?
Ma már nagyon sokan énekelnek jól, korszerűen, differenciáltan. Ez már afotó: www.kulturport.hu belépő, de talán még ez is kevés. Az éneklés a művész színészetének, a színészi munkájának eszköze kell, hogy legyen. Nem öncélúan kell nagyokat és látványosakat énekelni, hanem annak az alakítás részévé kell válnia, mint a mimika vagy a mozgáskézség. Ha valaki csak önmagát akarja csillogtatni, az előbb-utóbb kihullik a színészi alakítás hiánya miatt. Nem annak kellene lennie a nagy színházak produkcióiba való bejutásnak a feltétele, hogy előtte valamelyik tévében műsorvezető, vagy sorozatsztár legyen az illető, hanem tudjon énekelni, legyen színészi talentuma, mozgásérzéke, és akarjon tanulni még többet. A tehetséget folyamatosan csiszolni kell, csak sokoldalú képzéssel lehet érvényesülni. Most még meg lehet élni kevesebből, de néhány év múlva már nem.

Reméljük! A műfaj napjainkban egyre inkább kezd elüzletiesedni. Mi a véleménye a bevételre hajtó produkciókról?
A műfajnak mindig volt egy olyan szegmense, amelyik folyamatosan a kassza felé kacsingatott. A popularitás nem elhatározás kérdése, de ha az ember már tudatosan is arra törekszik, hogy nagyon egyszerű, nagyon szimplifikált darabot hozzon létre, olyat, ami sokaknak fog tetszeni, és valamelyik éppen divatos trenddel harmonizál, azzal megcélozzák a sikert. A könnyebb végét fogják meg a dolognak. Ha valaki például a francia Rómeó és Júlia musical alapján akar Shakespeare-t adaptálni, akkor úgy gondolom, ráállt egy olyan dologra, aminek a végén a meztelen revük, és hasonló "nadrágletologatós jópofaságok" vannak.

Ön szerint miért élnek meg jobban külföldön a magánprodukciók, mint nálunk?
fot=: www.magyarszinhaz.huMagyarország még mindig nagyon más, mint például a Broadway, a Westend, vagy a német üzleti jellegű musical színházak. Korántsem lehet annyit lejátszani egy darabból, és nem lehet a jegyárakat olyan magasra vinni, hogy ez nagy üzletet jelentsen. Természetesen vannak saját bevételekkel jól gazdálkodó színházak, de ezeket még mindig állami támogatás élteti és tartja el. Az üzleti színház nálunk még maximum egy-egy alkalmi produkció erejéig jelent meg ez idáig. Egy olyan országban, ahol a kereseti színvonal még mindig nem éri el a környező országokét, ott a kultúrát még nem lehet a piacnak kiszolgáltatni, mert a színházi közönség jelentősen meg fog csappanni, illetve az összetételét illetően fog megváltozni. Még inkább a könnyű dolgokat, és az olyan popularitást fogják becélozni, amelynek a színvonala már tényleg megkérdőjelezhető. Hogy lesz-e egyszer Magyarországon olyasmi, mint külföldön, abban sokan bíznak, de sokan nem szeretnék.

Miért?
Egyrészt az államilag támogatott színházakat rémülettel tölti el, mert félnek attól, hogy az állam elveszi a támogatást, mondván, ezt önerőből is meg lehet csinálni, és akkor összeomlik az egész magyar színházi élet. Másik részről, akik úgy gondolják, hogy ebbe az irányba kell mennie a vállalkozásoknak, azok számára egy magánprodukció esetleges bukása megrontja a levegőt, mert azt látják, hogy ide vezet az önállóság, a saját team, a kockázat, ők is csődbe fognak menni. Az állami támogatás azért egy nagyon jó mentőöv mindenkinek.

Ön szerint hol volt a musical helye régebben a magyar kulturális rendszerben, és hol van ma?
A 80-90-es években, a Rock Színház indulásával, egy nagyon progresszívfotó: www.musicalclub.hu helyet foglalt el. Talán még progresszívebb lehetett volna, ha a Jézus Krisztus Szupersztár oratorikus bemutatója nyomán rögtön önálló színház lehettünk volna, és nem kellett volna nyolc évet várni erre. Megvívott egy csatát a műfaj, megnyerte. Közönsége, tábora, rajongói vannak, de közben nagyon sok invenció, a progresszivitás kifulladt. Voltak nagyon izgalmas darabok, például a Nine, vagy a Volt egyszer egy csapat, amelyeket nem úgy játszottak el nálunk, ahogy az méltó lett volna. Én az eredeti műveket sokkal többnek éreztem. Jönnek azok a művek, amelyek a külföldi kínálatból nem az első vonalas produkciókhoz tartoznak, hiszen azokat már mind bemutattuk. Jönnek a harmadrendű külföldi, és habkönnyű magyar dolgozatok, amelyek régi slágerecskékre építve tudnak nagy sikert elérni. Ez tulajdonképpen trenddé vált, megérkeztek olyan csapatok hazánkban is, akiknek nem az volt a fontos, hogy miről szól a mű, hanem az, hogy hogyan tudnak egy kis pénzt kisajtolni magunknak. Hígul, nem áll jól a műfaj, ahogy az egész magyar színház sem

Hogyan látja Ön a műfaj jövőjét?
Ha leszünk még egy páran, akik nagyon konzekvensen képviselünk valamit, nagyon szerényen, piciben, és anyagi gondok közt is felmutatunk valami másságot, akkor az előbb-utóbb kell, hogy hasson. Támadom azokat a jó helyzetben levő színházakat, amelyek a másod-, harmadvonalú külföldi darabok bemutatásával bíbelődnek, egyéni rendezői-igazgatói ambícióikkal törődnek, és nem foglalkoznak a jövővel. Attól újul meg a színház, hogy új darabokat hoznak létre. Ha külföldet koppintjuk le, azzal nem leszünk többek, de ha van egy új, igényes librettó és zeneanyag, amivel meg kell küzdeni, az a születés pillanatától a színrevitelig kihívást jelent egy társulatnak és a színháznak. Szülessenek új művek, jöjjenek az új szerzők, a fiatalok! Őket manapság sajnos eltolják, pedig ők lesznek a műfaj jövője. Nem látom rózsásnak a műfaj jövőjét, de valami most talán elindult. Rengeteg tehetség van az országban. Túl azon, hogy megismerik a játék és a zene örömét, összetartó erejét egy ilyen színházi munkának, a mi felelősségünk, hogy mi lesz a sorsuk.





 
       "Magyarországon legyünk európaiak"
szerző: Tóth Tamara
Milyen a kortárs film? A filmművészet friss alkotása, elvont, művészfilmnek nevezett és általában fiatal pályakezdők szárnypróbálgatásait tartalmazza? A sántító definíció helyett inkább egy sokkal kézenfekvőbb megoldást választottam, az animációs filmekről fogok írni.
Forrás:kultura.hu  
Méghozzá a KAFF 2009 rendezvényről. A mozaikszó a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált takarja, melyet idén 9. alkalommal rendeznek június 17-21. között, és nemzetközi megmérettetést jelent. Valójában két párhuzamos esemény zajlik egy időben. Az egyik a magyar, a másik pedig az európai animációs filmekre vonatkozik. A fesztiválok mindig egy mottó, vagy gondolat köré szerveződnek, ez idén Kodályhoz kapcsolódik: „Magyarországon legyünk európaiak, Európában legyünk magyarok.” Igazán rangos esemény a hazai KAFF, a világ 12 legjelentősebb animációs filmfesztiválja közé tartozik. A zsűrit külföldi és hazai animációs filmrendezők, producerek, írók, grafikusok alkotják, köztük van Oscar-díjasunk Rófusz Ferenc is.
 
A KAFF nem csupán a filmekre koncentrál, járulékos programként egyéb kulturális események is kísérik: színház, film és kiállítások, minden, ami a szakmába vág. Úgy tűnik, a kortárs jellemzőt ebben az összművészetiségben lehet leginkább megragadni.

Forrás: www.kaff.hu



 
       "Mi az élet, ha nem álom?"
szerző: Surányi Kinga
Az Alice Csodaországban-t a nagyvilág úgy ismeri, mint Lewis Carroll szürreális meseregényét. Mert tulajdonképpen az is. Ugyanakkor, ha egy kicsit más szemüvegen át - egyesek inkább úgy mondanák "nyitott szemmel" - olvassuk, akkor valami egészen mást kapunk. Fogalmazhattam volna úgy is: ébresztő emberek, ez a mese nem arról szól, amit gyermekkorotokban hittetek!

Tudjuk, hogy az álmok nonszensz világokat tudnak szülni, azt is tudjuk, hogy Lewis Carroll (1832 – 1898) egy matematikus volt - valószínűségszámítással foglalkozott behatóbban -, de arra már kevesen mernék tenni a fejüket, hogy az Alice’s Adventures In Wonderland nem más, mint egy trip. Úgy értem, hogy az angolszász humor e sajátos alkotása, mely a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe tulajdonképpen tudatmódosított fantáziautazás. Bizarrul hangzik? Akkor Kedves Olvasóm, kérem fussa át megint e művet most velem, ebből a szemszögből.

Elsőként vegyük a mesét bevezető kis verset, könnyed, játékos etűd, melyben
" Három kőszivü kisleány
Ily álomszép időben
nem átall kérni egy mesét,
mely "száll, mint füst a légben".
Mit ér egy árva nyelv, ahol
három szól ellenében?

Az első kislány szigorú,
azt parancsolja: "Rajta!"
Reménykedik a második:
"Milyen lesz? Csudafajta?"
A harmadik belekotyog,
sose pihen az ajka.

De aztán csend lesz hirtelen,
s már a tündér nyomában
barangolnak az új csodák
ismeretlen honában,
hol vad s madár beszél. Kicsit
hisznek is a csodában."

Aztán folytassuk ott, hol a kalandok igazán indulnak. Mikoron Alice követi a fehér nyulat (Follow the white rabbit! Nem ismerős? Mátrix kopp...). Megbutult fáradtsággal csúszik át az álomvilágba főhősnőnk, ahol koncentráció zavarral, relatív időmúlással, természetesnek ható furcsaságokkal, paranoiával, zuhanó-repülő érzettel, hangulathullámzással, izgalmas képzettársításokkal és afféle ötletekkel találkozik, hogy majd szépen összecsukódik, akár egy távcső. Közben néha kortyol valamit, vagy eszik egy érdekes süteményt, találkozik egy-két bölcs mindent megmondó figurával, és az univerzum összefüggéseit megvilágító nagy felismerésekkel. Mit szólna ehhez egy addiktológus? Ezen felül a hirtelen átformálódó tulajdonképpen folyamatosan relatív terek is termékeny talaját adják ennek a szemszögnek.

Nem tetszik? Az 1951-es  nagy amerikai filmautomata (na jó, nevezzük filmgyártásnak) által piacra dobott rajzfilm mesei értelmezése elfogadhatóbb? Akkor maradjunk annál a verziónál, hogy aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben ráismerhet Viktóriára, a hirtelen haragúra, s férjében a pipogya Albert hercegre lel? Vagy a végletekig vitt torzképeknél maradjunk, melyek az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer és sportszenvedély karikatúrái? Esetleg úgy gondolják, csúnya dolog  drogok használatát feltételezni egy anglikán lelkészről? Lehet, hogy eztán én is azt mondom, mit Alice valamelyik bátor kóstolgatása után: "Bár ne tettem volna, de azért érdekes..."?

Az Alice csodaországban Tim Burton rendezésében 2010-ben a mozikban is:


 



 
       "Nincs jogom, de odafújok!"
szerző: Nagy Gréta
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt:

Hogyan is jött ez az ötlet, hogy kiszínesítitek Budapest köztereit?

fotó: index.huEz egy „Vasarely nyomában” nevű projekt keretében történt, amit a Színes Város csoport pályázott meg. Ők foglalkoztak a szervezéssel, és kerestek meg minket. Volt három helyszín, ebből kettőt csináltunk mi, a Flórián teret és a Deák teret, a Moszkva teret már más. Nagyjából ez le is zajlott ennyivel, mert a pályázaton elnyert pénzt el is költöttük. Így ennek a dolognak számunkra vége van, bár nekik még vannak terveik. Én és a társaim, Színes Várossal vagy anélkül, amúgy is ezt csináljuk, megrendelésre festjük a nagy falakat, tervezzük az ilyen olyan munkáinkat.

Sokan azzal kritizálták ezt a projektet, hogy ez igazából nem is graffiti, vagy street art…

Nem is annak készült! Ezek inkább képek a falon, inkább teremt egy hangulatot, nem akartunk vele semmi konkrét dolgot ábrázolni. Nyilván figyelembe kellett venni, hogy a művet mindenféle emberek látni fogják nap, mint nap. Fontosnak tartottuk, hogy a nagyiktól kezdve, a 13 éves kisgyerekig, nagyjából mindenki tudja értékelni. A pályázat címe az volt, hogy Vasarely nyomában, és Vasarely nagyon pártolta a művészetnek mindenféle formáját az utcán, a nyilvánosság előtt. Egyedül ezt akartuk megvalósítani.

Fotó: szeretembudapestet.hu
Mikor fújtál először?

Kb. 14-15 éve volt, amikor először elkezdett érdekelni ez a dolog. Nagyon bejött a stílus, de semmit nem tudtam az egészről, csak ugye ment a matek órán a rajzolgatás, a padfirka, és akkor szóltam az osztálytársamnak, hogy csináljunk néhány cuccot, szereztem kannát, és bele a közepébe. Még semmi fogalmam nem volt róla, hogy ez miről szól, vagy hogyan kell csinálni, nem is ismertem senkit ilyen körökben. De mivel megtetszett a dolog, folyamatosan jártunk fújni, megismerkedtem a többiekkel, belefolytam különböző dolgokba, jártam ilyesmi helyekre, és közben próbáltam csiszolgatni a kis világnézetemet ezzel kapcsolatban, ellesni mások dolgait, magazinokat nézegetni, ilyesmi.

Mikor fordult ez komolyabbra?

Onnantól kezdve, hogy megismerkedtem olyanokkal, akik komolyan foglalkoztak ezzel. Elkezdtem belülről látni, hogy ez egyáltalán hogy működik, bekerültem egy közegbe, és ez egy akkora húzóerő volt, hogy utána ez már adta magát. Aktívan kerestem az olyan emberek társaságát, akik ebben jobbak voltak, mint én, hogy tudjak tőlük tanulni. Aztán „ő is csinálja, én is”, akkor menjünk el együtt fújni. Ebből tök jó barátságok alakultak ki, és mentek a dolgok maguktól.

Vannak olyan emberek, akikkel még most is rendszeresen dolgozol?

Igen, nagyon szeretek festeni a csapattársaimmal, bár ez elég nehéz mostanában összehozni, mert mindenki másfelé jár, de van két másik olyan alkotó társam itt Pesten, akikkel gyakran festek, ők Rapa és Rouge, akik a Színes Városban is benne voltak.

Voltatok már külföldön fújni?

Persze, egy idő után ez alap, hogy ha itthon csinálod, akkor eszedbe jut, hogy milyen lenne külföldön is. Én csináltam Franciaországban, Belgiumban, ezen a környéken. De inkább sokat utazgattam, és nem festettem olyan rengeteget külföldön. Amúgy általában a writer-ekről elmondható, hogy bennük van ez a motiváció. Egy kicsit szélesebb „közönségnek” megmutathatod, hogy ki vagy, meg persze amikor visszanézed a fotókat, eszedbe jut az élmény. Aztán persze jönnek a külföldiek is Magyarországra, és ebből kialakulnak az ismeretségek.

Van különbség az itthoni és a kinti „street art”/graffiti között?

Van is, meg nincs is. Más országokban talán aktívabbak a writerek , mert elfogadottabb, nagyobb teret kap ez a fajta művészet. Vagy az ellenkezője: egyáltalán nem elfogadott, de mégis ott vannak! Igazából az adott országban élő egyénektől függ, hogy ki mennyire aktív, miket találnak ki a writerek, és szerintem itthon tök jók vagyunk ebben. Itt mennek olyan dolgok, amik külföldön nem, de ez fordítva is igaz. Nyilván ezek a különbségek az ország méreteiből is adódnak, mondjuk egy nagyobb országban, vagy gazdagabb országban jobban van lehetősége erre. Mert ez azért pénzbe kerül, nem mindenki tudja ezt akármikor beadni.

Szerinted mi a legjobb felület a fújáshoz? Vonat? Fal?

Első helyen a vonat áll. Az megy mindenhova, ha nem mossák le másnap, az a legjobb! De ugyanolyan élmény elmenni legálozni, teljesen más hangulata van. Nem kell sietni, a művet sokkal jobban ki lehet dolgozni, közben folyamatosan jönnek az ötletek, ez tulajdonképpen egy jó buli. Azokkal az emberekkel, akikkel éppen ott vagy, nyugodtan leülhetsz és elszívhatsz egy szál cigit, vagy megihatsz egy sört, megy a bandázás, ez egy közösségi dolog. De nem mondanám, hogy az egyik jobb, mint a másik. Ha vonatot festesz, az is közösségi dolog, azért összekovácsolja az embereket az, hogy ott bujkálsz, csendben kell lenni. Az is jó, csak más.

A nagy kérdés: szerinted van jogod mások tulajdonára fújni?

Nincs jogom, de odafújok! Erről szól a firka. Olyan dolgokat teszek helyekre, amelyek nem feltétlenül oda valóak… De pont ez adja meg a lényegét. Azért van különbség felújított házak, lepusztultabb falak, vagy műemlékek és lakóházak között. Aki ezzel komolyan foglalkozik, az oda is figyel erre. Azért az senkinek sem célja, hogy kivívjuk magunk ellen a nép haragját. Ettől függetlenül valaki mindig haragudni fog, mert csinálunk olyan dolgokat, amik nem mindenkinek tetszenek.

Mennyire különbözik a mostani graffiti „scene” attól, amilyen 10-15 éve volt?

Teljesen más! Amikor én kezdtem (pedig előttem már voltak jó páran), nem volt annyira populáris, mint most. Most már több olyan bolt van, ahova bemegyek és megveszem magamnak a festéket, és mindenféle kelléket hozzá, meg ott az internet, látod, hogy ki a világ melyik pontján mikor mit csinál, mindenhonnan jönnek az információk. Régen szereztem magamnak egy cap-et, hát én azt úgy őrizgettem, hígítóban áztattam, mert ha az tönkremegy, nem tudok honnan szerezni. Most meg szinte hajigálják utánam :) Meg régebben nem volt ilyen könnyű az interneten belecsöppenni egy ilyen közegbe, hanem kicsit elszigetelődve városonként vagy csoportonként csinálták az emberek a dolgaikat, és így sokkal nagyobb értéke volt megismerkedni másokkal, mint most. Szerintem ennek volt egy varázsa.

Végül: van valami terv? Valami, amin dolgozol?

Nem nagyon tervezek, ezek a dolgok jönnek… vagy nem! Nem erre alapozom az életem, bár jó lenne, hogy ha csak ezzel kéne foglalkoznom. De majd ha jönnek lehetőségek, akkor meglátjuk mi lesz.




 
       "Oly korban éltem én..."
szerző: Surányi Kinga

Mégis hogyan lehet Radnótit dalba önteni? Nem kell nagyon sokáig törnünk a fejünket, mert született egy lírai, szép album Gerendás Péter tarsolyából, mely sajátos utalásokkal dolgozza föl azt a bizonyos kort, mikor "Az utcákon a gyűlölet vonult."

Gerendás Péter: MementoA Memento dalai a holokauszt áldozatainak állítanak sajátos emléket. Nem egyszer hallani lehet a 2003-ban megjelent album dallamait az Élet menetén is, vagy más olyan programokon, melyek a holokausztról emlékeznek meg. Gerendás Péter zeneileg és gondolatilag gondosan megkomponált egységű szerkezetbe foglalta érzéseit. Az album hallgatóit könnyen megérintheti mindaz a mély fájdalom, szomorúság, elkeseredettség, tehetetlenség, ami a számokból szakad föl. Homályos utalásokkal és sosem egyenesen kimondott történésekkel sejtetve a vérontást, a történelem könyvének lapjait.

A Memento-n másodikként forog a Radnóti Miklóst idéző, a költő Hetedik eclogáját megzenésítő azonos című dal. Zenéjét Gerendás Péter komponálta, szövegét Gáti Oszkár tolmácsolja. Kétségtelenül különlegesség, ám nem nevezném olyan sikeresnek, sem hangulatában, sem előadásmódjában. Fényét a vers emeli önmagának, többek közt a legszebb szerelmi vallomással záruló soraival:

"[...] Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."

melynek érvényt az addigra teljesen elcsituló zene szerez.

A korong  örökérvényű példányai  a Százéves pályaudvar vagy az Ötezer éves kő - az album hangulatának megfelelő új hangszerelésben.



Hallhatók  rajta új szerzemények és néhány feldolgozás is. Úgymint például a "Hová tűnt a sok virág?", esetleg ha úgy ismerősebben hangzik "Sag mir wo die Blumen sind?" vagy "Where all the flowers gone?". Fölidézendő a dallamot álljon itt angolul. De II. Világháborús számunkban Marlene Ditrich előadásában, németül is föleleveníthető.


A "Jeruzsálem kedvesem", még héberül hallható a Memento számai között. Azóta megszületett magyar szövegezésű verziója is.

A Narrator Records által kiadott album borítóját Flamm Ferenc, a Svédországban élő neves grafikusművész készítette, szorosan illeszkedve a zenei motívumokhoz.

A Memento számai:
1. Százéves pályaudvar 
2. Hetedik ecloga
3. Hová tűnt a sok virág 
4. Utolsó nap
5. A híd
6. A Yiddishe Mame
7. Ötezeréves kő
8. Yerushalaim Shel Yalav
9. Többé nem akarom
10. Ugye nem fordulsz el tőlem?




 
       "Változtassuk meg a világot és közben érezzük jól magunkat!"
szerző: Surányi Kinga

A Politikatörténeti Intézet arra vállalkozott az idei évben, hogy 1968-at átfogóan felidézze, részletes betekintést nyújtson a korszak iránt érdeklődők számára. Az év folyamán több beszélgetést, konferenciát, kiállítást, filmklubbot rendezett, sőt szabadegyetemet szervezett a nyár elején. Ez utóbbiról és ennek kapcsán magáról '68-ról ejtenék most pár szót.

Az egyetem tulajdonképpen "haladóknak" szólt, akik általánosságban már ismerik ennek a korszaknak történéseit. Ugyanakkor teljesen követhető volt olyanok számára is, kik csupán 1956-ig jutottak (vagy addig sem) gimnáziumi tanulmányaik során. Az előadások felölelték a "hosszú 68" politikai, művészeti, kulturális történéseit, filozófiai szellemiségét, jelszavait. Az előadók között hallhattuk Földes Györgyöt, az intézet vezetőjét, Konok Pétert, Vajda Zsuzsát, Balázs Esztert, Rácz Józsefet, Pleskovits András rocktörténészt csakúgy mint Göbölyösi N. Lászlót.

Ahhoz, hogy megértsük ezt a korszakot, mindenképpen érdemes tudnunk, hogy a hatvannyolcas ifjúság generációja már egyáltalán nem volt érintve a világháborúk borzalmai által. Egy olyan világban nőttek fel, ahol általános volt a jólét, s szüleik mindent meg tudtak adni nekik. Szociológiailag jól mutatja ezt például az az adat, hogy a fiatalok többségének volt saját szobája. Ám nekik ez nem volt elég. Többre vágytak, másfajta szabadságra, demokratikus önrendelkezésre, egy újfajta baloldali eszme kialakítására, jogokra az egyetemeken, a szexuális tabuk ledöntésére.

Az érdekes az egészben az, hogy a sok kis lokális forradalom egymástól teljesen függetlenül kezdődött el, de globálisan tulajdonképpen ugyanolyan törekvésekkel. A fő helyszínek Amerika, Franciaország, Németország, Csehszlovákia. Az eszközök, hol demokratikusak, hol egészen az utcai forrongásokig mennek át, a közvélemény teljes felháborodására, több áldozatot követelve. Az elért eredmények pedig? Tulajdonképpen az akkori ifjúságnak köszönhetjük azt, hogy a mai kor olyan amilyen. (Franciaországban ma is vannak például '68-as lázadó ifjak a politikai színpadon).

Mégis pontosan mik ezek? Kezdve az emancipáció második hullámától, mely végül a nők munkavállalását tette lehetővé, amivel végérvényesen  átalakultak a családbeli szerepek. Folytatva ott, hogy a kultúra fontosabb helyzetbe került, kísérletet tettek a tömeg és a minőség összeegyeztetésére (döntse el ki-ki maga, hogy mekkora sikerrel). Egészen odáig, hogy a tolerancia végleg rögzült az értékek között. Amerikában a vietnámi háború ellenesség már szorosan összeforrt evvel az eszmével. A mai fesztiválok elődei szintén itt születtek meg, az 1967-es Summer of Love-val.

Az öröm azonban nem felhőtlen. A drogok,marihuána, LSD és drasztikusabb hatású társaik, ekkor indultak ugyanis hódító körútjukra. Eleinte, mint valamiféle csodaszerek, melyek felszabadítják az elmét és spirituális megvilágosodást hoznak, azonfelül hatásos gyógyszerek lehetnek az orvostudományban. Leíró könyvek születtek róluk, mint valamiféle újkori Bibliák. Aztán szépen lassan előjöttek a mellékhatások...

Zárásként álljon itt egy-két idézet/graffiti, mely hű képet ad a korról:

    • "Mindig az öregek küldenek harcba és a fiatalok halnak meg."

    • "A fiatalok jódolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak."

    • "Kinek kell az a világ, ami az éhenhalás alternatívájaként az unalomba fulladást kínálja fel?"

    • "Megvalósítom az álmaimat, mert hiszek az álmaim valóságában."

    • "Légy realista, követeld a lehetetlent!"

    • "Egy dal nem biztos, hogy szíthat lázadást. Egy koncert már annál inkább."

    • "There is no revolution without general evolution." (Nincs forradalom általános fejlődés nélkül.)

    • "A spirituális változás az egész világot át fogja alakítani."

    • Sex, Drugs, Rock n' Roll

    • PLUR: Peace Love Unity Respect




 
       #1 Kedves ...!
szerző: Balogh Eszter
#1

Kedves ...!
Holnap ismét hosszú útra indulok. Kérted, adjak számot minden lépésemről, így elhatároztam, hogy blogírásba kezdek. Így követheted ottlétem minden mozzanatát. Ezúttal Ciprus szigetére vezet az utam. A szerelem szigete - mondják, mert itt született Aphrodité, a szerelem istennője. Majd meglátjuk mennyire ártja bele magát az intim afférokba... Itt élt Pygmalion is, a kedvenc görög hősöm, Kyprosz királya, aki szerelmével életre keltette a saját maga által faragott kőszobrot. Régebben nagy hatással volt rám az esete, de ez egy hosszú történet.

#2

Módosult tudatállapot. Felborult az időérzékelésem. Az utazás olyan, mint azok a dobozok régen a matekkönyvekben: bemész az egyik oldalán, és valami egészen másként jössz ki. Utazóként mondjuk. És hogy bent mi történik... azt kell kitalálni. Az éjszakai utazásra halmozottan igaz. Kávét iszom, pedig álmatlan éjszaka áll mögöttem, és várom a napfelkeltét, hogy lefeküdhessek aludni. Nagyon tiszta levegő van itt, mindenféle fa illata a tenger illatával, semmi szmog, semmi kosz. Megnyugtató. Ettől függetlenül nagyon álmos vagyok, mikor indulnak a taxik...?

#7

Lassan kezdem megszokni az új életemet az új szigetemen. Nem is árt, 8 hónap hosszú idő, egy komplett új otthont kell kialakítanom itt. A nulláról, a városom, a barátaim, a családom, a hobbijaim nélkül. De furamód nincs honvágyam. Sokmindent kell csinálnom, sok új impresszió, új emberek, idegenek, de sokan az én országomból is - ez kicsit pótolja az otthoniakat. Nincs sok időm hazagondolni.

#9

Az itteniek fura népség. Nem igazodok ki rajtuk. Azt hittem, a mediterrán országokban sokkal lazábbak és nemtörődömök. Nem. Némely dolgokban kifejezetten merevek és szigorúak. Hiányzik belőük a nagyvonalúság. Vagy csak idő kérdése? Meglátjuk. Nem úgy a vendéglátóipar. Ezen a téren lenne mit tanulnunk tőlük. Az ember nem tud úgy bemenni egy kocsmába vagy étterembe, hogy ne kapjon valamit ingyen, valami ajándékot, figyelmességet. Azt hiszem, ezt nevezik marketingnek.

#14

Melegszik. Néha a szél hoz egy kis enyhülést, aztán megint ez a gyilkos nap. Pedig még nincs is igazi nyár. Atyaég.

#16

Na tessék. Beteg vagyok. Megfáztam... komikus, ugye? Harminc fokban ember legyen a talpán aki megfázik, nekem sikerült. Most nincs energiám írni, kérlek légy türelemmel.

#17

Oké, nem csak én. Mindenki beteg. Vírus? Szél? Fáradtság? Ki tudja. Itt olyan fájdalmakat tapasztalok meg, amiket még életemben soha. Amolyan vándorló fájdalmak ezek: múltkor nyaktól csípőig fájtam, és képtelen voltam beazonosítani, hogy a gyomrom fáj, vagy a hátam. Most lázas vagyok, egyszer az izmaim, utána a tüdőm, majd a torkom. Gyenge vagyok. Két hete tart, de a boltos megnyugtatott, hogy ez még nagyon kevés, egy hónapig is eltarthat. Nem tudok aludni, és hiányzik a pesti tavasz, az emberek, a magyar beszéd. Ez utóbbi nagyon. Idegen nyelven képtelenség normális konverzációkat folytatni, és ezek nélkül meghal az agyam, nagyon hiányzik. És Te is hiányzol...

#21

Most már jobb, de a honvágy megmaradt. Érdekes. Sosem tapasztaltam még honvágyat. Nem is tudom, hogy ez visszavágyódás, vagy egy újabb elvágyódás? Ezen el kell meditálnom. Addig próbálok nyitott maradni az itt és mostra.

#25

Jajj, el is felejtettem a legfontosabbat, ami hiányzik, tudod, mi az? A kultúra. Itt minden túristáknak épült két hétre. Addig lehet megmaradni ebben a száraz létben, mozi, zene, színház nélkül. Befizettem egy útra, elmentünk a sziget másik felére, megnéztünk egy csomó ókori mozaikot, ez is nagyon “túrista” volt a maga módján, de legalább megérintett valami, amiről könyvekben írnak... jajj, de jól esett. Hallottunk egy csomó love story-t, ami az ókori görögökkel és az isteneikkel történt, többek között az elején említett Aphroditéről, aki egy vízbe dobott hímtagból született. Mit nevetsz? Így volt. Mondta az idegenvezető. Nekem is minden illúzióm összeomlott. Mondazonáltal tényleg szerelmes népség voltak, bele is haltak páran. Ha nem a szerelembe, akkor a borivásba. Ez a két dolog lehetett.
Sétáltunk egy kis utcán, ahol zenészek próbáltak az esti koncertre, mivelhogy a zene ünnepe van. Bevallom, szétmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, mert otthon is biztos ezer koncert van ebből az alkalomból a város legjobb helyein, és biztos mindenki oda megy - a honvágy úgy látszik, pókhálóba rendezi a régi dolgokat, és ha valami beleszáll, akkor az egész rendszert megbolygatja.
Vagy csak szimplán öregszem?


(nincs vége, de a folytatást még én sem tudom)



 
       #195
szerző: Simon Borbála
Ehh. Szóval az van, hogy pont a The Casting Out és Superbutt projekteket sikerült lekésnem, amire igazán mentem volna a Tilos Maratom keretében, mert az ötös államvizsgát ünnepeltük Ancsával (yay!) a Pótkulcsban. 

Aztán elvittek a Dürerig kocsival és így pont sikerült egy jó Grand Mexican Warlock koncerten részt vennem, csöppet benyomva (enyhén még most is, hogy ezt írom, így hajnali háromkor). Hogy a zene hangulatában milyen arról sikerült egy egészen összetett szöveget a telefonomba menteni. Fejben is blogolok már, na hiszen. Szóval…
"Olyan hangulatában, mint a Doors lehetett anno, egyfajta szubkultúrának szól, orvosi rendelvényre csak betépve ajánlott. A zongorista uralkodik némely darabon, ami persze nem baj, de a hangosítás továbbra is rossz, a basszus hallatszik végig. Lehetne persze a Ragehez is hasonlítani, kár hogy a szöveg alig hallatszik. A kritikusok szerint a legjobb pszichedelikus szupergroup, Na majd kiderül."


Egy szőke, tetovált csaj kiönti a sörét, amíg egy barátnőjével kergetőzik. Én is kereszttűzbe kerülök, de szerencsére ennek aztán vége szakad és lehet megint a zenére koncentrálni, már ha nem lenne folyamatos átjáróház az aurám körül.  
srác közben nőjéhez: Belehallgatunk kicsit ebbe. Tetszik ugye?
nő: Hát, nem igazán.
aztán ugyanők....
nő: Miért pont ide kellett állnunk?
srác: Miért hova álltunk volna?
emberek. hja.  
Aztán persze negyven perc gyalog haza, merthogy amerre én lakom, arra troli nem igazán, de szerencsére nem esőben. Holnap meg akkor kurva fáradtan ismét meló. Már alig várom. 



 
       #196- Színházról hideget, meleget
szerző: Tóth Tamara
Az éve első fele igen színházszegényen telt, sajna, de most júniustól úgy tűnik, felpörögnek az események. Persze ebben az is közrejátszik, ha az ember legjobb barátai jegyirodát vásárolnak.

(Ezúton is köszönet a tiszteletjegyekért, Dani és Gábor!) Ugyanakkor ezután arra is figyelnem kell, hogy a fizum nagy részét ne verjem el nálatok… Pont nemrég óriási színházi élményben volt részünk hármasban. A nyári szezonra újrapróbálták a Vámpírok bálját, új főszereplő csajjal, és félig új táncosokkal. A bemutató előtti nap estéjén ültünk be a próbára, amikorra a második felvonás közepéig jutottak el. Nagyon érdekes volt végignézni, ahogy a rendező – Cornelius Baltus – dolgozott, hihetetlen precizitással vette sorra az előadás minden mozzanatát. Nekünk, a nézőtéren figyelőknek persze nem tűntek fel az apró hibák, de Cornelius szigorúan leállította a jelenetet, ha valami nem tetszett neki. Kora reggel óta dolgoztak, mindenkin látszott, hogy hullafáradt, de nem lazsáltak, egyedül a zenekar hisztizett, hogy mikor lesz már szünet. Amikor eljöttünk, még napokig a fejemben motoszkált, hogy milyen hatalmas munka összehozni egy ilyen volumenű előadást, és bárcsak minél előbb láthatná újra a darabot, elejétől a végéig.

Pár nappal később hidegzuhanyként ért a Radnótiban a Bunbury. Vagyis inkább hideg zuhanyért könyörögtem az előadás alatt. Az emeleten ültünk Húgikával, az első igazán nyári napok egyike volt. Fent annyira elfogyott a levegő, hogy komoly erőfeszítést okozott, hogy ne szédüljek le a székről, a szememet nem tudtam nyitva tartani, és a jegyfecnivel való legyezgetés sem sokat segített. Naivan azt hittük, a két felvonás között majd kiszellőztetnek, de semmi, sőt még bágyasztóbb lett a meleg. A kedvemen az sem dobott, hogy a mellettünk ülő nyomi srác folyamatosan rágta a körmét, de ilyen hangosan még nem hallottam ezt a műveletet… Jaaa, és milyen volt a darab? A körülmények szinte élvezhetetlenné tették, pedig imádom Oscar Wilde-ot! Az előadás-rendezés korrekt volt, de hiányzott az plusz, ami miatt magunkkal vinnénk, később pedig újra és újra felidéznénk. Csányi Sándor pedig óriási csalódást okozott! Beszédhibás, elharapta a mondatok végét, ráadásul még vizuális élményt sem nyújtott. Az előadást nemrég láttuk, de már most úgy érzem, mintha évekkel ezelőtti, homályos emlék lenne.




 
       #197- Gerber Pál retrospektív
szerző: Plecskó Edina
„Egy énekkart keresek, ahol még énekelnek és egy mosodát, ahol még mosnak”  - hívott minket szlogenjével retrospektív kiállítás-megnyitójára Gerber Pál, aki az este folyamán kétségtelenül gazdagabb lett egy újszerű zenei élménnyel az előadó „Lufi-kórus” nyomán, mi pedig megcsodálhattuk több mint két évtizedes pályafutásának szerteágazó életművét.

A június 16-i preview, ahová régi évfolyamtársakkal mentünk egy „régi” tanárunk kiállítását megnézni, igazán teljes élményt nyújtott: nem csak a feldolgozott életmű nagysága és stílusgazdagsága, hanem a fel-felbukkanó perfomanszok, a lufi durrogtatással egybekötött kortárs éneklés és filmvetítés, valamint az estének keretet adó Kenedi zenekar koncertje miatt is. Hiány tehát nem volt semmiben – kivéve a felszolgált pezsgő mennyiségében - a Ludwig Múzeum első emeletén, ahol a múzeum egyéni életműveket bemutató sorozatának egy újabb állomásaként kapott helyet Gerber Pál kiállítása.

Gerber Pál festőművész a nyolcvanas évek közepétől van jelen folyamatosan a hazai képzőművészeti élet szinte minden lehetséges színterén, művészetében a festészet mellett olyan kifejezésmódokat használva, mint a köztéri akciók, installációk, fotókból kiinduló számítógépes printek, kollázsok vagy szöveges munkák. Ahogy mi is megtapasztaltuk, ennek a változatos és gazdag életműnek minden eleme folyamatos párbeszédben áll a körülötte lévő világ tárgyaival, legyen szó akár a létezett szocializmus korszakának bemutatásáról, vagy a későbbi kapitalizmus leképezéséről. A rendhagyóan nem időrendben kiállított művek közötti séta garantáltan izgalmas élményt nyújt – ráeszmélhetünk Gerber képtöredékei során értelmezésének mikéntjére, sorozatai és erőteljes címadásai pedig már önmagukban is figyelemfelkeltőek, példának okáért említhetjük A szorongás edényeit, a Remény szakmunkában, vagy a Cipő az elnyomás ellen című műveket.

Noha Gerber művészete a közönségnek néha zavarba ejtőnek és a kortárs hazai művészetben előzmények nélkülinek hathat, az augusztus 15-ig nyitva tartó kiállítás mindenképpen számot tarthat a megnézésre annak sokrétű, újszerű, elgondolkoztató és provokatív volta miatt is. Irány tehát a LUMÚ!




 
       #198- Ne szívd tele a tüdőd gázzal
szerző: Szántó Sz. Erika
Tegnap elég unalmasnak indult a nap. A szokásos eső para, meg érettségire készülés, meg persze agyfaszkapás a góréktól („amikor én nyomtam az érettségit, még egész más volt minden”, ki nem szarja le).
 
Aztán az Ady tétel magolása után az egész group megszavazta, hogy nézzünk le a Zaccba, mert Takiékkal tegnap is láttuk a 13B-ből azt a vörös csajt egy másik sassal smacizni. A vörös ott is volt, de láthatóan eléggé unatkozott, Takinak mondtam is, hogy menjen szórakoztatni.
Erre ő csak annyit mondott: hogy az anyád pics----val szórakozzál. Erre én: Jól van, ne szívd úgy tele a tüdőd gázzal. Erre ő:nem értem miért nem vágtak falhoz, amikor élve születtél.
Szóval jól elvoltunk, de semmi smár. Aztán meg egy dzsót kajtattunk, telefonálás ide-oda, majd egy óra dekkolás a körúton egy ház előtt. Aztán haza, és tovább magolás. Szóval kábé ennyi.
 
2 komment. A hozzászóláshoz regisztrálj
 
Taki: a bige azér nagyon ott volt :)
Én: Jaaaa, adta
 
#199
 
Kedves Blogom!
 
Egyre közelebb van az érettségi napja. A lányokkal ma is sírtunk egy kicsit, hiszen ki tudja mi vár ránk a továbbiakban. Ma Kosztolányit, Adyt és a Nyugatosokat tanultuk, természetesen együtt… :)
De a lényeg: ma P. hosszan engem figyelt, csak engem :D .Ezt onnan is tudom, hogy direkt megkérdeztem Lillit és Rózát is, hogy ők is látják-e, amire azt mondták, hogy P. nagyon feltűnően BÁMULT engem. Emiatt egész nap jó kedvem volt, és emiatt még a bankettet is várom (persze a suli vége miatt hüpp, hüpp), mert a lányok szerint is az lesz a vízválasztó. Vagy akkor vagy soha. Jajj, bárcsak, bárcsak sikerülne! és odajönne hozzám, és megcsókolna, és meg vissza csókolnám…emiatt még kicsit az érettségit is várom, tényleg.
 
3 komment. A hozzászóláshoz regisztrálj
 
Taki: Mivan öcsi, tudtam mindig, hogy a fiúkat szereted
Geri: hüpp, hüpp :D hát ez azért nagyon ott van :)
K.katona: miezaszar?
 
 
#200
 
Hé, valami szopottgombóc firkált bele a blogomba, ne parázzatok! És ha bárki ezt felemlegeti, azt megzúzom….
 
0 komment. Szólj hozzá! A hozzászóláshoz regisztrálj



 
       „Behunyod a szemed és észre sosem veszed”
szerző: Simon Borbála
Rgő – nevezzük Gergőt annak – ahelyett, hogy pulcsija kapucniját sildes sapkájára húzta volna, no meg arcán babos kendővel a kettes metró aknájába mászott volna bele, hogy falfirkával emléket állítson a korábban munkahelyi baleset áldozatául esett graffitisnek (RIP MJ), inkább úgy döntött, hogy még a hajnali szürkület előtt hazamegy és eltölt egy joviális estét szüleivel a nyári konyhában, majd tücskök ciripelését hallgatva szenderül álomba a kisszobában. Felnőtt életében először.

A hirtelen életmódváltás lehetett az oka, hogy a tudattalan olyan sötét bugyraiba ragadta el aznap az álom, aminek következménye csak egy gyors kikönnyítő parti lehetett a Minyon nevű kultúrhelyen. De ne szaladjunk ennyire előre.  Rgőt ugyanis az úr kétezredik esztendejébe száműzte hipotalamusza. Az évbe, amikor már a jehovisták is megnyugodtak, hogy nem jön el a világvége, bár igaz még folytak a viták arról, hogy akkor most mikortól is számolják a 21. századot, és a Warner még olyan lemezt adott ki az év közepén, amin Bee Gees dalokat énekel egy musical színész. Magyarul. Vadfordításban.



- Ki az a Szomor György? – tette fel csak úgy magának a kérdést egy kirakatban rákacsintó név láttán Rgő, amire a kirakat előtt kígyózó sorból, ami nem volt más, mint egy lemezbolt, egy magas, barna lánytól válasz is érkezett.

- Te nem ismered a kilencvenes évek nagysikerű sorozatának, az Angyalbőrben főcímzenéjét játszó Moho Sapiensnek az énekesét?



Akinek szólókarrierjét olyan musical szerepek fémjelzik, mint a Grease, meg a Hair, meg a Bob herceg, no meg az Elisabeth? Hol éltél te eddig?

- Igazság szerint…- hebegte Rgő, de nem jött szájára értelmes gondolat – és vannak itt Szomor György rajongók? – kérdezte végül.

kép:songo.hu- Viccelsz? Csak azok. Most dedikálja új formációjának, a Graffitinek, Valaki vár című albumát. Marha jó lett. Nézd! Ilyen. Jó, hát nem egy Barry Gibb ez a Gyuri, de énekesi kvalitásaival semmi gond sincs. Olyan dance –hip-hop szerű az egész, a kor igényeit kielégítő zene. Tudod ez a menő, a felgyorsított hetvenes - nyolcvanas évek, hogy holdjáróban lehessen ropni a diszkóban. - mondta csillogó szemekkel egy szuszra

- Haha, emlékszem azokra az időkre. – nevetett fel Rgő, na de mégse, jutott eszébe – Ki ez a néger fickó itt mellette? – kérdezte, hogy helyzetét mentse.

- Aaaz!?! Todd Williams, de nem a rendező, hanem a rapper.

- Ennyi csak?

- Ja.

- Te! Belehallgathatok az mp3…akarom mondani a discmanedbe?

- Nyugodtan. Na hogy tetszik?



Ekkor koppanást érzett meg erős fájdalmat. A feje koppant a parkettán, miután leesett az ágyról rémálmában, eszmélt rá.

- Hajnali hat. Na, ne. – mászott vissza a paplan alá Rgő.

Amikor mégis az ébrenlétet választva már ismét az utcákat rótta másnap éjszaka, dudorászva egy szót, aminél nincsen szebb, valami alkalmas falfelületet keresve annak az emlék firkának betévedt abba a Király utcai szórakozóhelyre, rögtön fordult is ki azonban, mert álma színesbőrű mc-je fogadta ott a tömegeket.



Inkább még száz joviális este apai régi lemezei közt eltöltve- ötlött fel benne az irónia.  



 
       „Megleltem, íme hazámat” – gondolatok Cseh Tamásról

Vannak olyan pontok az ember életében, amikor úgy érzi, hogy most meg kell állni egy pillanatra. Megállni, visszagondolni, szembesülni, rendszerezni, válogatni – eldobni a kevésbé fontos dolgokat, és megtartani azt, amire szükségünk van. Néha rendet rakni a fejünkben. Ha máshogy nem megy, hát kimondva, kiénekelve azt, ami nyomaszt vagy foglalkoztat. Bereményi Géza és Cseh Tamás így tettek: éltek, láttak, reagáltak, véleményt formáltak.

Szerző: Juhász Bence

www.cseh-tamas.huDe hogy is kezdődött? Tamás 1943-ban Budapesten született, de 13 éves koráig Tordason élt. Az érettségi után elvégezte a Budapesti Tanítóképző  Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát. 1967-től 1974-ig egy budapesti általános iskolában rajzot tanított. Tamás és Géza egy kocsmában találkoztak először. 1970-től pusztán saját és barátaik szórakoztatására kezdtek el dalokat írogatni, melyekből aztán Tamás a többiek unszolására nagy nehezen előadott néhányat a Kex együttes koncertjein. Szoros barátságuk egész közös pályafutásukat végigkísérte: Géza a szövegeket írta, Tamás adta hozzá a dallamot, hangját és előadásmódját. A 70-es évek közepén Tamás egy házibuliban megismerte Másik Jánost. Idővel barátok lettek, közös albérletbe költöztek – az ekkori élményekből aztán 1977-ben megszületett a „Levél nővéremnek” című első nagylemezük, melyen Géza szövegezésében adták elő saját életük történetét. Hát így kezdődött – a folytatásban pedig 16 lemezen (köztük koncertlemezek is vannak) énekelt nekünk Tamás, melyeken viszonylag sajátos felfogásban ismerhettük meg az elmúlt 30 év történéseit, kaphattunk lenyomatot a rendszerváltásról, valamint az azt megelőző és az azt követő időszakról.

Éppen ’89-ben, egyik este a rádiót kapcsolgatva, meghallottam egy dalt. Azt énekelte valaki, hogy „Sohase’ láttam ilyen időt, esik az eső és száraz a föld, óóórááááám mindig megáll, vagy mint a bolond, rohanva jááááááár…”. Már a dallam is befészkelte magát a fülembe, de hát a szöveg…! Ugye tudjuk, hogy több se’ kell egy kamasznak, aki épp az élet rejtett összefüggéseit és a mindenben megbúvó egyértelmű kavalkádot keresi, hogy úgy gondolja: „Ez igen! Ez már valami! Kimondja azt, amit nem is mond ki… ööö… mit mond ki? ...izé… mint nem mond ki? Mindegy. Ennek jó lesz utánajárni!”. Miközben hallgattam új példaképemet (mert minden jel arra mutatott, hogy ennek már a fele se’ tréfa), azon tanakodtam, hogy majd kinek kell írni a Kossuth Rádióba, hogy előkerítse nekem a személyiségemet döntően befolyásoló (értsd: farkas leszek vagy bárány) információt, hogy ekkor és akkor, ebben és abban a műsorban ki énekelte, hogy… de ezt nem ismételném el. A dalnak vége lett, és – csodák csodája – egy kellemes női hang ezt mondta: „Cseh Tamás énekelt”. Másnap már a „Vasárnapi nép” eredeti műsoros kazettámmal sokkoltam a szomszédokat – Tamás ilyen hangosan még nem énekelt előtte, az biztos. A címadó dalban hamar megtaláltam a célzott kritikát a fölső szomszédok irányába, akikre 102%-ban illett a „vasárnapi nép” jelző, és ezt úgy érzem, sikerrel tudtukra is adtam. Most már tudom, hogy nem értették az üzenetet: olyanok maradtak, amilyenek voltak. Ám szerencsére nekem sikerült észrevennem, hogy azért ez nem hevimetál, és nem is feltétlen szükséges halálfejekkel és hangerővel riogatni a társadalmat ahhoz, hogy jó útra térjen. Inkább belemélyedtem tehát kamaszos lelkesedésembe, és szereztem egy olyan barátot, aki tudta, mit érzek, vagy ha esetleg én nem tudtam, akkor ő elmondta nekem. Ez így kerek.



Mi is lehet az a titok ezekben a dalokban, amely különböző embereket hosszú időn – akár egy életen – át megragad? Mert nem arról van szó, hogy meghalljuk, hogy „ájlávjúbébiszómáccs”, és mivel a többi osztálytársunk is ezt énekli, hát jól felfogott érdekünkből mi is beállunk a sorba, mert nem akarunk örökké szeplős, szemüveges, elálló fülű gyerekek maradni. Sőt! Legkevésbé mondhatjuk azt, hogy Tamás és Géza stílusa széles tömegek által elfogadott és befogadható. Nehéz dalok. Nem boldogságról, nem gondtalanságról szólnak. Nem mondják ki, hogy „most nekem rossz, mert elmúlt a szerelem, ajajaj”, hanem körülírják: apró momentumokkal, finom utalásokkal, vagy akár egy vissza nem fogott szitkozódással. Nem burkolnak rózsaszín ködbe semmit, nincsenek nagy hősök és tökéletes emberek. Nincs fekete és fehér, hanem árnyalatok váltakoznak a lélekben, melyek néha még színesek is tudnak lenni. Humor. Irónia és önirónia. És van őszinteség, esendőség, nyomor, gyengeség, elmúlás. Aki hallgatta vagy látta Tamást, azt érezhette: „Ez az ember nem játssza magát, nem pózol, hanem elém tárja a szívét és gondolatait úgy, ahogy jön. Ez az ember olyan, mint én. Rólam beszél, rólam és belőlem énekel.” (sokakkal beszélgettem már erről, valamint a Youtube-on található hozzászólások is ezt tükrözik). És azt hiszem, meg is találtuk a titkot: a magunkra ismerés a másik emberben, a cinkosság, ez a fajta mondhatni kifinomult közösségi élmény. Nehéz leírni pontosan – sőt talán nem is lehet –, hogy milyenek Tamás dalai. Inkább maradjunk annyiban, hogy kezdetnek érdemes találni egy nyugodt fél órát, és az előbb már említett oldalon meghallgatni néhány számot. Megéri. 

Tamás az idén nyáron elment közülünk. Régóta tudtuk, hogy beteg. Jó ideje visszavonult, és nem sok hírt lehetett róla hallani, de egyértelmű volt, hogy kezelésekre jár. Aztán úgy egy éve megjelent vele egy interjú, mely nem csak a betegségről, hanem bizakodásról is árulkodott annak ellenére, hogy beszélt a halálról is. Egyik mondata elevenen él bennem: „Persze nem a mindenáron való életben maradás a cél.”



Félve hallgattam meg Bereményi Géza beszédét a temetésen. Tartottam attól, hogy lezár majd bennem valamit: egy olyan korszakot, amelyet halálának híre nem zárt le, és csak vigyázva engedtem fülembe a szavakat, nehogy valami visszafordíthatatlanul szomorú hangulat kerítsen hatalmába. De nem kerített. Annak ellenére, hogy Géza ezt mondta: "Mint egy csonkolás, olyan súlyos veszteség számomra Cseh Tamás halála, elvitte magával a már soha meg nem születő dalszövegeket". A búcsút nem búcsúként éltem meg, inkább a másíthatatlan elfogadásaként, szembesülésként azzal, hogy így van, Tamás meghalt, ám velünk van a dalaiban, a személye és előadásai varázsában, abban a közvetlenségben, őszinteségben, amely belőle áradt, és amellyel bennünket is élete részévé tett. Érdekes, de jóleső meghatottsággal, néha szinte derűsen hallgattam a felidézett történeteket Gézától. És ez így volt jó. 

Talán nem sikerült minden gondolatomat és érzetemet úgy átadni, ahogyan igazán akartam, hogy teljes mértékben tükrözze azt, ami benne van Tamással való „kapcsolatomban”. Azt a megmagyarázhatatlan, inkább csak örömmel, lelkesedéssel és érzéssel megélhető közelséget, melyet rajtam kívül még sok ember magáénak érez. Furcsán intenzív viszony ez... mint ahogy az a tény is furcsa, hogy Tamás az örök vadászmezőkre távozott. Ezt nem pusztán a megszokott szófordulat kedvéért írtam, hanem azért, mert – sokan tudjuk róla, hogy – az indián kultúrának és jelképeknek az ő esetében több, mint szimbolikus jelentése van. „Szervusz, Tamás!” 
 

Cseh Tamás honlapja:
www.cseh-tamas.hu 
 



 





 
       (Ne) Füstölögjünk!
szerző: Szondy Melinda
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok másra gondolni. Például napfényre, egy gyönyörűen behavazott erdei tájra, közepén hegy magasodik, tetején vár áll. A szikrázó napsütés gondolatától máris derűsebbnek érzem magam. Már majdnem sikerül elhitetnem magammal, hogy valójában egy meseszép erdőben állok, mikor hirtelen átható, csípős szag csapja meg orromat. Kinyitom a szemem.Tőlem nem messze unott arcú lány, kezében cigaretta, parázsának vörös gombja csak úgy izzik, az egyetlen fénylő pont a reggeli szürkeségben. A körülötte állók igyekeznek távolabb húzódni, már amennyire ez lehetséges egy zsúfolt villamosmegállóban. A dohányzók intelligensebb fajtája ekkor „veszi a lapot” és arrébb megy, vagy – ha nagyon vacak az idő és neki sincs kedve megázni – eloltja. Tapasztalataim szerint azonban sajnos a legtöbbször nem ez történik, hanem ilyesféleképp folytatódik a történet: a lány átszellemülten szívja tovább a cigit, nem néz senkire, csak bámul maga elé öntudatosan, mintha mi, többiek nem is léteznénk. Valóban, miért is érdekelje, hogy zavarja-e a megállóban vele együtt szobrozó talán másfél tucat embert káros szenvedélyének mellékterméke? Azt a pár percet majd csak kibírjuk.

No, ennek talán vége. A nemrégiben hozott dohányzási tilalomtól hangos a sajtó, bár a legutóbbi fejlemények szerint a zárt helyiségekben való betiltása mégsem megy olyan simán, mint eredetileg tervezték. Európa nyugati felében azonban mind több ország vezeti be – sikerrel – a zárt helyen való dohányzás tilalmát, egyre időszerűbbé válik hát, hogy mi is kövessük a jó példát.

Már rég nem láttam így fölforrni a kedélyeket, mint mostanában. Talán nincs is olyan, akit ne érintene a dolog ilyen vagy olyan okból. A többség pártolni látszik a javaslatot, köztük – számomra pozitív csalódásként - jó néhány dohányos is, bár nem mindenkit töltenek el lelkesedéssel a fejlemények. A tervezet ellenzői közül néhányan képesek egészen képtelen érveket is felhozni e káros szenvedély védelmében, holott semmi másról nincs szó, mint arról, hogy aki egyszer rászokott, az nem egykönnyen tudja letenni a nikotinrudacskát, „kezéhez ragad”, mint szurokbaba a Nyúlhoz Rémusz bácsi meséjében.

Neki olyan a cigi, mint a jó barát: ha kell, megnyugtat, ha kell, felvidít; jóleső érzéssel tölti el, ha elszívhat egy szálat, és persze ott van még a gimiből is jól ismert „cigis csapatszellem-feeling”: közös hódolás a tiltott szenvedélynek, mely a „te is olyan, vagy, mint én” haverság-élményét nyújtotta. Na de, hogy a tilalom hatására omlana össze a vendéglátóipar?! Talán inkább: most majd beülnek beszélgetni vagy elmennek bulizni végre azok is, akik eddig a füst miatt idegenkedtek ezektől a helyektől. No meg: „hogyha már a cigit betiltják, akkor tiltsák be a többi káros szenvedélyt is, mint például az alkoholfogyasztást, vagy a szerencsejátékot” ... és jön a többi, hasonlóan józan megfontoltsággal átgondolt „érv”, hogy a gondolkodni képes ember összes haja szála égnek áll. Aki ilyeneket leír, az nem hallott még a passzív dohányzás ártalmairól? És arról, hogy évente több ezerre tehető azok száma, akik a passzív dohányzás következtében kialakult légzőszervi betegségekben szenvednek, vagy halnak meg dohányfüst miatt kialakult tüdőrákban úgy, hogy életükben nem szívtak el egyetlen szál cigarettát sem? Mert én meg olyanról nem hallottam még, hogy bárkinek is egészségügyi gondja akadt volna másvalaki túlzott alkoholfogyasztásából például (hacsak az illuminált állapotban elkövetett súlyos testi sértést okozó magatartást nem számítjuk ide), ami azért lássuk be – nem ugyanaz. (És itt kérek minden kedves felhördülőt, hogy ez esetben tekintsünk el a túlzott alkoholfogyasztás családokat nyomorba döntő, egyébként szintén nagyon fontos problémájától, mert egészen más jellegű és ebben a kontextusban nem releváns.

Hazánk statisztikái általában nem sűrűn végeznek dobogós helyen a nemzetközi összehasonlításokban, de a dohányosok és a lakosság egészének arányát tekintve illetve a dohányzás miatt bekövetkezett halálozási ráta esetében mégis sikerült „kivívnunk” eme kétes dicsőségű helyezést. Mára már elcsépeltté vált az a tény is, hogy emiatt rengeteg pénzt kell az egészségügyben ezeknek az embereknek a gyógykezelésére fordítani, amit részben vagy egészben (attól függően, mennyire csökken esetleg majd a szükséglet) talán másra is fel lehetne használni.
Lehet, hogy nem az állam dolga ily mértékben beavatkozni az emberek privátszférájába. Én is egyetértenék ezzel, ha lennénk annyira kulturáltak, hogy magunktól is meg tudtuk volna oldani ezt a helyzetet. Lássuk be: nem tudtuk. A kávézók, éttermek és egyéb vendéglátóipari egységek csak egy korábbi rendelet hatására, tessék-lássék alakítottak ki elkülönített helyiségeket dohányosok és nemdohányzók számára, ami sok esetben mindössze annyit jelentett, hogy a terem két külön felét jelölték ki e célra, a tér bárminemű fizikai elválasztása nélkül. Aki járt már ilyen kialakítású helyen (alig hiszem, hogy van, aki ne járt volna, olyan sok van belőlük), az tudja, miről beszélek. Sajnos az ilyen és ehhez hasonlóan megoldatlan, problémás helyzetek száma olyannyira általánossá vált, hogy azt már nem lehet egy vállrándítással elintézni. Itt nem „csak” annyiról van szó, hogy büdös lesz a hajam meg a ruhám egy-egy baráti sörözés vagy egy-egy könnyűzenei koncert után, hanem arról is, hogy a tüdőm telemegy füsttel. Amiről – ha máshonnan nem, hát a cigisdobozokon olvasható figyelmeztető szövegekből – tudhatjuk, illetve ellentmondást nem tűrően ki is mutatták, hogy rákkeltő anyagokat tartalmaz. Mivel pedig a passzív dohányos füstszűrő nélkül kénytelen „hódolni” a dohányfüst-szívás „szenvedélyének”, állítólag még több káros anyagot lélegez be, mint az, aki a cigi füstszűrős végén van. Erre mondják azok a bizonyos harcias kedvű dohányzók, hogy „minek megy oda, nem kötelező”. Most akkor ki is szól bele ki életébe, hogy hová mehet és - gyakorlatilag a füst miatt kizárva – hová nem? Hogy is van ez?




 
       100 fiatalító étel – Visszafordítható az öregedés?

Szerző: Szeglet Orsi

Sarah Merson 100 fiatalító étel című könyve kerül ma terítékre. Kényes ízléssel vagyok megáldva, így a cím és alcím láttán fenntartásokkal és kicsit fintorogva ültem le az asztalhoz. Feltalálták végre, hogyan maradhatunk külsőnkben is fiatalok? Vagy már megint egy “csoda módszer” azoknak, akik félnek az öregedéstől, a ráncoktól...

A kötet belső felületéről megtudjuk, hogy Sarah Merson az alternatív gyógyítás és táplálkozás specialistája, a nagy-britanniai College Naturopathic Medicine munkatársa és a leghatékonyabb hagyományos gyógymódokat kutatja. Ez a lépés szakértőként reprezentálja a szerzőt.
A könyv bemutatkozó szövege így indul: “Az, hogy megöregszünk, az élet velejárója - de ez még nem jelenti azt, hogy öregnek és fáradtnak kell látszanunk, és rosszul kell éreznünk magunkat. Tudjuk jól, hogy ha egészségesen táplálkozunk, képesek leszünk fittek maradni, és megvédhetjük magunkat a betegségektől.” Első pillantásra pozitív életszemléletet sugall a szerző, erre a hangulatra erősít rá a könyv vizualitása is. Minden oldalon színes gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonafélékkel ingerlik ízlelőbimbóinkat. Legszívesebben azonnal beléjük harapnánk, azt érezzük, hogy az élet és étel szeretetét szeretné átadni nekünk a szerző. Azt reprezentálja az olvasónak,hogyha tesz testének egészségéért, akkor az meg is fogja hálálni a törődést és nem lesz beteg. Ez az implicit állítás azonban csalóka, sajnos vannak olyan betegségek, melyek kialakulása genetikai, így a megfelelő táplálkozással sem tudunk elébük menni. Várakozásaimmal ellentétesen eddig egészen jóízűen falatozgattam.
Sajnos le kellett tennem a kanalat, mikor a 120. oldalra értem. “Betegségek és problémák” címszó alatt olyan dolgok vannak felsorolva, mint: ráncok, fénytelen haj, kimerültség stb. Valóban betegségnek kell tekintenünk a ráncokat? Nem hiszem. Viszont sokan elgondolkodhatnak azon, hogy egy ilyen pozitív hangvételű és a természetességre építő könyv utolsó részébe miért is kerülhetett egy ekkora baki? Véletlen vagy épp elszólás? Mindenképpen szomorú ezt látni, főleg most, mikor sokan ráncfelvarrással, botoxszal és más beavatkozásokkal akarják magukat –legalábbis külsőleg – fiatalon tartani.
Egészen eddig a pontig még a kényes ízlelőbimbóimat is meg lehetett zabolázni, ám itt elment az étvágyam. Talán el is hittem, hogy a megfelelő táplálkozással lassíthatjuk testünk öregedését. Rájöttem, miért tekintettem kritikus szemmel a mai menüre! Az alcím. Azt, hogy 100 recepttel vissza tudjuk fordítani az öregedést, nem tudom befogadni, ugyanis a tudomány mai állása szerint ez lehetetlen. Csupán marketingfogás, ami meg is feküdte a gyomromat. Lehet, hogy sokak számára ilyen “apróságok” fel sem tűnnek, de ha jobban belegondolunk, sok negatív hatása is lehet. A könyv szakértőként reprezentálja az írót és ha egy szakértő írja azt, hogy visszafordítható az öregedés, és hogy a ráncok betegségnek számítanak, akkor sokan hinni is fognak neki.
Kíváncsisággal és félve kezdtem boncolgatni a menüsort, amiről az biztos, hogy tudatosan és jól megtervezett, felépített könyv, de egy ilyen aprósággal – amit sokan lehet nem is vesznek észre – hitelét vesztheti az író szemünkben. Ne feledjük, a körítés és fűszerezés adja meg ételeink lelkét!



 
       2010 legolvasottabb cikkei

2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem.

Népszerű volt tavaly Surányi Kinga írása autó kategóriában nagyapja testvérének könyveiről...

Autó, motor, küzdelem, öröm - Surányi Endre életrajzi könyvei

Nekem szerencsém van. Többek között Kabdebó Lóránt rávette nagypapám testvérét, hogy írjon, s így meséljen az autókról és magáról. Innen rengeteg dolgot megtudhattam a család egy olyan generációjáról, mely mára teljesen eltűnt. Ezért mondom/vallom, akiknek még módjukban áll kifaggatni a nagyszülőket tegyék! Nem akármilyen korban éltek, így biztos vagyok benne, hogy történeteik sem lesznek mindennapiak. Ám félre a személyeskedéssel.
Tovább a teljes cikkhez...


Sokan olvasták meztelenség témában Várnagy Emma cikkét...

Magyar meztelenség: Nagy Kriszta
Meztelen valóság - magyar meztelenség - valóságos művészet


Meztelenség...hmm. Magyarok...hmm. Meztelen magyarok? Híres meztelen magyarok?! Nincs könnyű dolgom, prüd egy népség vagyunk! Különben is, a meztelenség egy sokkal mélyebb kérdés, ha a belekukkantunk, láthatjuk, hogy vallási és csúnyán, de leegyszerűsítve jogi része is van a dolognak, sokkal bonyolultabb, mint látszólag hinnénk, hogy csak ledobjuk a ruháinkat és már kész is.
Tovább a teljes cikkhez...


Szántó Sz. Erika színházi beszámolója is keresett volt az elmúlt évben, amit a székesfehérvári Vörösmarty Színházban előadott Kolpert úr című színműről írt...

Kolpert úr- zord bűnösök, de jól érzik magukat

fotó:www.port.huKatalógusból berendezett minimál dizájnos szobakonyhás lakás, középen egy régi ládával. Pont egy ember férne el benne. Később kiderül többnek is van ott hely. David Gieselmann Kolpert úr című abszurd komédiájában vendéglátók és vacsoravendégeik folytatnak pergő ritmusú csevegést hivatali főnökük hullája felett.
Tovább a teljes cikkhez...



Még több cikkünkre visszatekinthet, archívumunkban.




 
       24 karátos múzeumlátogatás
szerző: Plecskó Edina
Szentendrére nem pusztán a lenyűgöző tájak és a kultúra teli légkör miatt érdemes ellátogatni – az Európában itt található legnagyobb ékszerközpont, a Caprice gyémántmúzeum falain belül ötvöződő ékszerkultúra és különleges minőségű drágakövek nyújtotta élmény önmagában is remek alkalmat adhat erre.

Az intézmény szolgáltatásai igen széleskörűek. Nem csupán egy állandó kiállítással egybekötött, hatalmas területen folytatott gyémántkereskedelemmel találkozhatunk itt, a regisztráció után dicséretes módon külön tárlatvezetőt kapunk, aki először is a Magyar történelmi ékszer kiállításon vezet minket végig. Szent István koronázási ékszerétől kezdve, a Károly Róbert korabeli időkön át Mátyás idejéig, és a három részre szakadt Magyarországot felölelve illusztrálják hitelesen az egyes idők és régiók jellemző ékszereit, valamint azok megmunkálásának mikéntjét. A tárlatot kellően informatívan bemutató vezetőnk ezután egy vetítőterembe invitál minket, ahol egy rövid kisfilmben szerezhetünk újabb ismereteket a gyémántok különös világáról, az őket körüllengő misztikumról és értékükről, mintegy tovább fokozva érdeklődésünket, hogy aztán az ékszerkészítés és gyémántcsiszolás bonyolult munkafolyamatait végző szakemberek látványműhelyét is megtekintsük.

A következő helyiségbe lépvén egy olyan exkluzív bemutatóteremben találjuk magunkat, ahol mintegy kétezer négyzetméteren vonultatják fel és árulják már a mai kor trendjeinek megfelelő ékszermodelleket és legékesebb briliánsokat. Igen szimpatikus vezetőnk itt sem hagy minket magunkra, az egyes drágakövek eredetéről, tulajdonságairól kapunk újabb információkat, mint ahogy azt is megtudhatjuk, hogy melyik hónap szülöttjeként melyik kő illik hozzánk. A megkapó vizualitással kétségtelenül nehéz betelnünk, és ha pénztárcánk túl szűkre szabott is az effajta luxustermékek megvételére, a látvány és miliő ezért is kárpótol minket. Ahogyan a számos információval körített látványtúra is minden igényt kielégítően emelte látogatásunk értékét, hogy ha végül drágakő híján is, de egy igen kellemes emlékkel gazdagodva búcsúzzunk a Caprice-tól.

Személyzet: 10 – minden tekintetben a legjobb
Fogadtatás: 8 – először angoloknak hittek minket
Légkör: 8 – pazar és emberi
Kínálat: 10 – maximális, minőségi áruválaszték
Mosdó: 9
Közérzet, összbenyomás: 9 – vásárlási szándék nélkül is megéri betérni
Összesen: 60/54




 
       30Y- „A férfi mindig nyer…”
szerző: Tatár Péter
Hangzik a hazai könnyűzene egyik alter zenekarának számában. Ha ez valóban így van, én személy szerint kiegyezek vele. Akkorát nem tévedhetnek.

Mellettük a rajongótáboruk sem, akik már rég nem csak a pécsi NEVKO-ból keverednek ki hajnalok-hajnalán, sokkal inkább az évről-évre a nyári fesztiválokat váró – mint a messiást – nagyérdemű.     Első  szerelem, szex, lányok-fiúk, élet-halál, megismételhetetlen pillanat, boldogság, szomorúság…mind együtt járnak számaikban. Nos ők megvalósították magukat, ahogy a fiúk képzelik el gyermekkorukban, hogy ők pedig rendőrök lesznek, vagy rock zenészek…



Csináld! Vagyis csináld mással, de ha már megtörtént, akkor kussolj róla. Tanácsolja a zenekar, ugyanakkor ez jóval bonyolultabb, ezt beláthatja mindenki, aki lépett már hasonlóan kényelmetlen cipőbe. Aztán mindenki életébe egyszer beköszön a „nagy Ő”. Ekkor véget érnek az éjszakás kalandok, érzelmek is vegyülnek a többi vegyületek közé, de ez biztosan az öregedés mellékhatásai – gondolja egy fickó magában – . Ha ezt a megfelelő helyre tudjuk pakolni a könyvespolcunkra, és legalább havonta leportalanítjuk, sőt ha még bele is olvasunk, pláne ha ki tudjuk bogozni a sorokat, akkor szerencsésen is végezhetjük.

Ha viszont elhanyagoljuk, akkor ember legyen a talpán, aki kiverekedte magát ebből a helyzetből úgy, hogy ne okozzon sérülést a másik félnek. Viszont ez is egy érzés, ha már kiváltottuk a másikból, akkor higgyük el, hogy maradandó „élményt” hagytunk magunk után. Ha egy mód van rá srácok, akkor ne hagyjuk veszni a dolgokat, mert újrakezdeni mindent, az rettentő sok melóba fájhat nekünk, mi pedig ezt nem szeretjük annyira. Habár a lázadás élménye pezsdítően is hathat ránk. Bogozza ki ezt valaki más… 


Azért a romantikának is tudunk élni, ha akarunk. Ezt be is tudjuk bizonyítani, ha akarjuk, ha érdemesnek találjuk rá a kiszemelt egyedet. Elvisszük táncolni, hazakísérjük, ez épp elég is a lelküknek is egy péntek este. Belelkesíthetjük magunkat, vagy levethetjük félszünket a kabátunkkal együtt egy-két itallal, de nem hiszem, hogy ez is olyan beadom a ruhatárba, várj egy percet eset lenne. Szóval csak óvatosan, ha több személy azonosságjegyeit öltjük magunkra, mert még befülledünk alatta. Habár ez egy végtelenségig jámbor zeneszám, minden dal arról szól, amit mögé képzelünk. Jelen esetben képzelek, de lehet, hogy holnap, vagy a nyáron már másképp fogom látni a helyzetet, de lehet, hogy körbe leszek véve tinilányokkal, ráadásul szombat este is lesz a kerek erdő közepén. Na de elég a lázadásból, úgy is hentes leszel kisfiam!



 
       39 lépcsőfok
szerző: Szántó Gyula
„A filmlexikonok a Mester e korai munkáját az egyik legjobb thrillereként tartják számon, mely az ártatlanul gyanúsított ember elkeseredett küzdelmét mutatja be, hogy bizonyítsa saját ártatlanságát.

Ebben a tekintetben az utolsó Hitchcock-film, a Téboly előzményének is tekinthető. Richard Hannay Londonba látogató kanadai turista. Egy music hallban ismerkedik meg Annabella Smith-szel, aki titkos ügynökök elől menekül. Richardnak meg kell találnia a gyilkosokat, hogy mentse saját életét.”

Ezzel az ajánlóval adták ki Alfred Hichcock 1935-ben rendezett nagy játékfilmjét a 39 lépcsőfokot  ismét, ezúttal DVD-n. A film fekete-fehérsége és a kor technikai adottságából gazdálkodó vetített trükkjei ellenére is - a mai számítógépes animációhoz és bluebox trükkökhöz szokott mozinéző számára is - nagyobb élményt nyújt, mint a legtöbb mostani film.


Hitchcock ebben a filmjében is zseniálisan alkalmazza a feszültség keltésére a hirtelen felcsendülő Hubert Bath által komponált zenéket. A filmben elhangzó egy-egy női sikoly vagy váratlan vonatfütty is képes maradandó ijedtséget okozni. A néző a film majdnem mind a 82 percében feszültség alatt van tartva, és csak a film legvégén nyugodhat meg a főszereplővel együtt, amikor végre kiderül, hogy mi is az a 39 lécsőfok.

Ebben a  művében jelent meg először a Hichcock egyik legfontosabb kulcsmotívuma: a tévedésből, el nem követett bűnért felelősségre vont ártatlan ember figurája

A 39 lépcsőfokban már megmutatkozik Hitler uralomra jutása utáni helyzet rémálma, így  nem csak egy fordulatos kémtörténetről van szó, hanem gátlástalan erőszakról, amelyben a főhős eléggé kedvezőtlen helyzetben van a kémekkel szemben.

rendező: Alfred Hitchcock
író: John Buchan
operatőr: Bernard Knowles
vágó: Derek N. Twist
adaptáció: Charles Bennett

szereplők:
Robert Donat
(Richard Hannay)
Lucie Mannheim
(Miss Annabella Smith)
Madeleine Carroll
(Pamela)
Godfrey Tearle
(Jordan professzor)
Peggy Ashcroft
(Margaret Crofter)

A film megnézését mindenkinek ajánlom, aki még nem látta, vagy látta és ismét szeretne egy jót borzongani, de a dzsungeles-szafaris reality-k nem kötik le. Érdemes körülnézni a nagy bevásárlás közben a hiper-super marketek olcsó DVD-i között, mert aki a hamuban pipiskedik, lehet, hogy gyémántot talál.




 
       39 lépcsőfok a Madáchban

Március 14-én mutatta be a Madách Színház Harminckilenc lépcső című előadását, amely Alfred Hitchcock azonos című, korai filmjére épül.

1935-ös fekete-fehér filmjében Hitchcock egy skót báró, John Buchan első világháborús kémregényét vitte filmvászonra, a Madách színpadán látható előadás azonban már csavar egyet az eredeti történeten, és a komolyan vett, szerteágazó krimiből vicces bűnügyi paródiát kreál. Az eredeti filmet a Hitchcock-szakértők fordulópontnak tartják, a rendező legjobb alkotásának a korai időszakából, amelyben sok jellegzetesség felbukkan már a későbbi nagy filmekből. Ezért is vicces húzás, hogy a komikus szerepekben feltűnő brit színész, Patrick Barlow fogta magát, és az emblematikus, klasszikus Hitchcock-moziból csinált egy színpadi krimi-paródiát, ami aztán történetesen nagy sikert aratott 2005-ben és 2006-ban a londoni színházakban, év elejétől pedig játsszák a Broadwayen is.
kép:Madách Színház
A történet szerint Richard Hannay 37 éves, jól szituált, jóképű agglegény meglehetősen biztonságos unalomban tölti napjait Londonban. Egy napon egy West End-i kabaré előadásán összeakad egy elbűvölő fiatal nővel, és ettől a pillanattól kezdve vége az egyhangú létnek, Hannay egy csapásra őrült gyilkossági és kémhistória középpontjában találja magát. A darab magyarországi premierje a Madách Színházban márciusban volt,  az előadást a színház négy vérbeli komikus színész, Gálvölgyi János, Szerednyey Béla, Pusztaszeri Kornél és Tóth Enikő főszereplésével  játssza. Az darabban van vetítés, pantomim és tánc, de a fő poénforrás az, hogy Gálvölgyi János és Szerednyey Béla összesen 26 szerepet játszanak a darabban, köztük női figurákat is, azaz minden pillanatban furcsábbnál furcsább öltözékekben bukkannak föl. Csak a Hannay-t alakító színész játszik végig egy szerepet.
kép:Madách Színház
Forrás: origo, Madách Színház



 
       A "romlott" szimbolisták virágai
szerző: Szántó Sz. Erika
A szimbolisták fellépése egyáltalán nem maradt el a naturalisták mögött az újat kezdés szenvedélyes akarásában. Ám a kritika fő céltáblája ezúttal nem a "metafizikai" - romantikus és kritikai realista - emberfelfogás, hanem éppen ellenkezőleg: maga a naturalizmus és a pozitivizmus. Na meg persze az alkohol.

„A teremtett világ az Isten nyitott könyvéhez hasonlatos, csakhogy az előtte álló ember nem tudja elolvasni: egyedül a költő e nyelv ismerője, ő betűzi ki és magyarázza meg hieroglifáit; ami körülötte van, ráébreszti annak tudatára, ami benne van; ami pedig benne van, ráébreszti annak tudatára ami fölötte van, s ekképp, megfejtvén a szellemi világnak az anyagiban meglévő szimbólumait, a szellemi világ révén eljut a természetfeletti világ szimbólumainak megértéséhez."- vallja a szimbolizmus esztétikája. A három nagy szimbolista: Rimbaud, Verlaine és Baudelaire is ehhez igazodik, lírájuknak vezérmotívumai, az önelégült polgári konformizmus gyűlölettől fűtött elutasítása, valamint a szentesített normáktól való „dekadens” elhajlás vádjának egyszerre büszke és kétségbeesett vállalása is „isteni” számukra. A költő a tudatmódosítókkal közelebb kerül a világ megismeréséhez, legyen ez abszint, ópium vagy bármely más szer. Úgy, ahogy a költő bármilyen erkölcstelenséget is elkövethet.

Baudelaire fő műve, A Romlás virágai (Les Fleurs du Mal) című verseskötet is e sorba áll be. A megjelenést követően a Le Figaro, és egyből éles támadást intézett az „istengyalázó és erkölcstelen” versek és szerzőjük ellen. (A „Romlás virágai” magyar cím egyébként csak megközelíti, de nem fedi egészen az eredeti jelentést, mivel a mal szó egyszerre jelent fizikai és metafizikai rosszat, az anyagi, vagy a testi bajt, a károkat, a nehézségeket, a fájdalmat.) Az ügyészség perbe fogta a kötet kiadóját, majd hat („leszboszi témájú”) vers kihagyását rendelte el (Az ékszerek; Lezbosz; A vámpír metamorfózisa; Kárhozott asszonyok; Léthe; Hozzá, aki túl vidám). Bár az irodalmi élet elismerte Baudelaire rendkívüli tehetségét és jelentőségét, A Romlás virágainak - a század talán legjelentékenyebb verseskötetének - megjelenése nem változtatott Baudelaire helyzetén: minden szellemi nagyság ellenére a költő mind sanyarúbb anyagi körülmények közé került. „Könyvemnek egyetlen elismerést kívánok: ismerjék fel, hogy nem album, eleje és vége van. Valamennyi új költeményt azért készítettem, hogy beilleszkedjenek az általam választott különös keretbe.”- írja a kötet elején. És így is lett, elismerték ugyan, de a költőt ez sem mentette meg: a vérbaj, az abszint megtette a hatását. Olyannyira, hogy Baudelaire nem sokkal később már tényleg égi szférákban vitatkozhatott a teremtett világ hieroglifáiról.



 
       A britpop és ami azon túl van

A britpop!… A kilencvenes évek eleji brit zenei hullám szó szerint meghódította a világot. Hiszen olyan, a világon viharként végigzúgó zenekarok jellemzik, mint az Oasis Manchesterből, a Blur Londonból és a Pulp Sheffieldből.

Az utóbbi tíz évben további olyan bandák öregbítették a brit zene hírét a világban, mint a Radiohead, a Travis, a Super Furry Animals, a Coldplay és az olyan dance-formációk, mint a Chemical Brothers, a Basement Jaxx vagy Fatboy Slim.

De vissza a kezdetekhez. Az "árral szemben úszás" trendjét is brit bandák hozták létre, melyek így nem csupán a zenére, de a divatra és az alkotói mentalitásra is nagy hatással voltak.  Gondoljunk csak az Animals Newcastle, a Beatles, a Cure, David Bowie, a Depeche Mode, a Led Zeppelin, a Pink Floyd vagy a Police körülötti őrületre. A zenei élet talán soha nem volt olyan élénk, mint a nyolcvanas, kilencvenes években, melynek összekötő ereje ugyan az angol zenei hagyomány volt, mégis mindegyik zenekar a különbözőségre és újításokra törekedett.

A britpop eredeti célja az amerikai zeneipar visszaszorítása volt és az az elleni tiltakozás. A stílus leginkább az akkori felkapott grungeot kritizálta (Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden stb.). Ehhez kapcsolódik egy Noel Gallagher mondás is: "Egy grungeos felmegy a színpadra és agyon szúrja magát... rajongani fognak érte, mi meg akik ismerik a dezodort, nem találunk megértő fülekre". Ez az idézet még ha nem is teljesen és reálisan, de felvázolja a britpop és grunge közötti különbséget. Míg a grunge zúzós és szétcsúszott káosz volt, addig a britpop összeszedett, a britek ízléséhez igazított olyan zenei irányvonal, melynek alapját leginkább a Beatles zenéje adja.

Az első képviselői Paul Wellerék, a Pulp és a Stone Roses voltak. Ők taposták ki az utat az Oasis és a Blur előtt, akik a hírhedt britpop csatáig hergelték magukat. A két banda először barátságban, békességben létezett egymás mellett de a szemtelen brit újságok egymás ellen uszították őket "Ideje lenne eldönteni ki a jobb" címszavakkal. Mígnem a Blur az Oasis kislemez kiadsához igazította az övét. A Blur a "Country House"-t indította míg az Oasis a "Roll with it"-et. A kislemezek 50.000es nagyságban keltek, a Blur pár ezerrel több eladással büszkélkedhetett. A hírhedt britpop csata itt lezárult, azt azonban nem árt megjegyezni, hogy a Blur csak a csatát nyerte meg. Az Oasis "What the Story (Morning Glory?)"-ja sokkal jobban fogyott mint a Blur "The Great Escape" cimű lemeze. A Britpop virágkorát ekkor élte, bár ma is sokan mondják, hogy ma is fennáll, de magát a fogalmat a más zenei irányzatok "ellenzéséhez" kötik és az 1997-es évben megjelenő gyengébb Oasis lemez "Be Here Now" az el alternativrockosodó Blur és a Radiohead "OK.Computer"-e lezárták az igazi britpop stílust. Mai képviselőjei közé rengeteg együttes tartozik, azonban kevés tűnik ki és visz színt a zenéjébe. Ilyen a Travis, Keane és a Coldplay (első 2 lemeze).




 
       A csejtei szörny – Báthory Erzsébet
szerző: Plecskó Edina
„Szadista elmebeteg”, „leszbikus Vámpírkirálynő”, vagy „szűz lányok vérében pancsoló Vérgrófnő” – csak néhány jelző Nádasy Ferenc gróf feleségéről, aki tagadhatatlanul történelmünk egyik legsötétebb alakjai közé tartozik. A hozzá fűződő legendák hitelességéről éles viták folynak, koholt vádaknak és rágalomhadjáratnak aposztrofálva az Erzsébet személye köré fonódó történeteket. Ám ha fantáziavilágról is van szó, később mégis sok művészeti kezdeményezésnek nyújtott inspirációt az ő alakja.
A történelmi Báthory család szülötte idestova több mint 400 éve vált hírhedtté vitatott könyörtelenségeiről, amelyeket kíváncsi művelődéstörténészek, írók és jogászok próbálnak megmagyarázni. Egyes mendemondák szerint, Báthory egyik szolgálóját megölte annak véréért, miként az áldozat vérében való fürdőzés segítette fiatalsága megőrzésében. Ezután birtokán arra alkalmas szüzeket gyűjtött össze, akiket megkorbácsolt és megcsonkított, majd vérüket vette. Az állítólag leszbikus hajlammal bíró Erzsébet később női szeretőjével létesített egy olyan akadémiát, ahol mintegy 600 lánnyal végeztek hasonló módon. A történet alapját egy, a gyilkos hajlamú nő halála után 150 évvel keletkezett írás alkotja, amelyet egy jezsuita pap vetett papírra. Ám ennek fényében a véres történetek is megkérdőjelezhetőek: inkább legendának tekinthetők ezek az események, miként a jegyzőkönyvekben szó sem volt véres fürdőzésekről – a vér gyorsan alvadó tulajdonsága legalábbis ezt mindenképpen kizárná.

A 19. század végén erőre kapó pszichiátria adott okot további magyarázatokra. Rexa Dezső író „szadista elmebetegségnek” tulajdonította Erzsébet cselekedeteit, míg Benda Kálmán történész szerint a szemtanúk hiánya, illetve az egyetlen életben maradt áldozat be nem idézése egyet jelent a Báthory ellen indította puszta rágalomhadjárattal. S hogy mi oka lehetett akkoriban bárkinek arra, hogy befeketítse Erzsébet személyét? Az ok politikai: a három részre szakadt Magyarországban és a Habsburg érdekeltségű személyek körében keresendő. Az osztrák híveknek ugyanis érdekei ellen való volt, hogy az Erdélyi Fejedelemség erőre kapjon, amelyet a Báthory család hírnevének aláásásával próbáltak meg ellehetetleníteni
Az Erzsébet letartóztatást kezdeményező Thurzó György nádort szintén vádolják, miszerint azért indított eljárást a nő ellen, mert fiának szánta a fejedelemséget. Báthoryt végül az ő közbenjárására tartóztatták le 1610-ben: több tanúvallomás és a Báthory birtokon talált sebzett testű hullák okán, azonban perre és ítéletre nem került sor. Nádasdy özvegyét élete végéig a csejtei várban tartották befalazva.

Erzsébet alakja a művészetekben vámpírként, mint női Drakula él tovább, ihletet adva több műnek is: az angol Cradle of Filth zenekar róla írta a Bathory Aria című dalát; Dennis Báthory-Kitsz operát írt róla; az Ezt éld túl (Stay Alive) című 2006-os amerikai film és játék is az ő alakja nyomán született; vagy említhetjük akár a Kamelot együttes 2001-es Karma című albumán feltűnő Elizabeth című dalt is. S hogy Báthory Erzsébet bűnös volt-e, vagy ártatlan? Az egyes elméletek ismeretében ezt mindenki saját maga eldöntheti, ám abban a történészek is egyetértenek, hogy még sok olyan kérdés maradt az életrajzzal kapcsolatosan, amelyekre az utókor feladata lesz választ adni.




 
       A csokiimádó és rendezője
szerző: Tóth Tamara
Hogy kicsoda Gombóc Artúr? Valószínűleg erre jóval többen tudják a választ, mint az eredeti kérdésre. Pom Pom meséinek kék madarát, vagy madárszerű lényét sokan szívükbe zárták. A rajzfilm 1980-ben készült, rendezője Dargay Attila.
 
Forrás:www.vitalnet.huDargay 1927-ben született, a Képzőművészeti Egyetemre járt, majd tehetségét számtalan vonalon megcsillogtatta. Dolgozott díszletfestőként, rajzfilmrendezőként és képregény rajzolóként. Az 50-es évek végétől a rendezés került a szakmai előterébe. Rövid rajzfilmek, sorozatok, egész estés rajzfilmek, képregények születtek munkája nyomán. Stílusa egyedi, figurái jellegzetesek, felismerhetőek. Dargay-nak saját bevallása szerint a Vuk a kedvence, a hagyományos rajzfilmgyártás híve, a 3D és az animáció világa egyáltalán nem érdekli. Dargay Attila 1996-ban rendezett utoljára, igaz, hivatalosan már korábban visszavonult, de a 90-es évek közepétől valóban nem dolgozik
 
 A Pom Pom meséi egy rajzfilmsorozat, amiben az alakváltoztató címszereplő Forrás:www.filmkultura.hukülönböző történeteket mesél Picurnak, az iskolás lánynak. Ezen történetek központi alakja Gombóc Artúr, a csokiimádó, akinek édességszeretete szállóigévé vált, és közel 30 éve számtalan kontextusban visszaköszön. Gombóc Artúr azonban egyáltalán nem boldog. Túlsúlya miatt állandóan fogyózik, de nem hiába mond le minden finomságról, a csokoládéról képtelen. Mindez pedig következményekkel jár: a nagy kék madár alatt letörik a faág, leomlik a kémény, leszakad a villanydrót.





 
       A Da Vinci-kód rejtelmei
szerző: Plecskó Edina
A 2003-as bestseller, a Da Vinci-kód című könyv milliós példányszámú eladásai után a mozi verzió eljövetelére sem kellett sokat várni: a 2006-ban bemutatott igen nagy visszhangot kiváltó, s egyházellenessége miatt a Vatikán által is támadt botrányfilm középpontjában ugyanis egy, a legitimitásukat is megkérdőjelező hétpecsétes titok leleplezése áll.

E rejtély felkutatásában illetve annak megakadályozásában több erő is munkálkodik, s e pólusokat bemutatandó a rendező, Ron Howard neves színészgárdát gyűjtött maga köré. A Robert Langdon szimbólumkutatót alakító Tom Hanks, az Audrey Tautou megformálta titkosírás-szakértő Sophie Neveu és Fache nyomozó, azaz Jean Reno hármasa invitálja a filmre elöljáróban a nézőket. A történet azonban a nagyérdeműt is ugyanúgy megoszthatja, ahogy a hivatalos szervek sem értettek egyet mondanivalójával, egyesek a film vetítése ellen is tételesen tiltakoztak. Az események központi tézise ugyanis nem más, mint hogy Jézus titkos házasságot kötött Mária Magdolnával, melyből gyerekük is születetett. S hogy milyen előzmények vezetnek e végkifejlet leleplezéséhez? A Louvre-ban történt gyilkosság és az elhunyt kurátor testén illetve mellette található utalások okán felkeresik a szakértő Langdont, a meghalt férfi unokájának vélt Neveu pedig emocionális kapocsként csatlakozik az eseményekhez.

Ők együttes erővel próbálják kideríteni, vajon ki és miért követhette el az emberölést és próbálnak választ találni a hátrahagyott rejtélyes üzenetekre. Nyomozásaik során bukkannak rá a Sion-rend történelmére, annak a társaságnak a létezésére, akik azon évezredes titoknak az őrzői, amelynek leleplezése az emberiség vallásról kialakított képét lenne képes gyökeresen átformálni. Ennek a rendnek volt a vezetője évszázadokkal ezelőtt Leonardo Da Vinci is, számos műve pedig hordozója lett azoknak a titkos utalásoknak, amelyek közelebb visznek a rejtélyhez, azaz Jézus vérvonalának a feltárásához. Amihez a film betetőzéseként végül főszereplőink is eljutnak, holott az Opus Dei és az Árnyéktanács tagjai ezt – akik között az aszkéta Silast hitelesen alakító Paul Bettany és a püspököt megformáló Alfred Molina is helyet kap – minden erejükkel próbáltak ellehetetleníteni.

A rejtély megoldása számos kérdést vet fel, a szerző, Dan Brown ugyanis olyan dolgokat ábrázol megkérdőjelezhetetlen tényekként, amelyek hitelességére semmiféle bizonyíték sincs. Így a Jézus vérvonalát hordozó Szent Grál létezését, amely a történelmi „Krisztus kelyhéről” szóló legendának a módosítása, vagy a Sion-rend létezését, amely szintén rendelkezett történelmi alapokkal, de nem úgy, ahogy Brown lefestette. Az egyház tiltakozása tehát jogosnak hathat a keresztényellenesség mellet azért is, mert teológiai és történelmi tévedések is belekerültek a műbe. Mindazonáltal a filmet a képzelet művének felfogható izgalmas élményként bárki elkönyvelheti.


 
 



       A Duna parton
szerző:
Szántó Sz. Erika


Ahogy a pontos meteorológia előrejelzés mondja: előbb-utóbb tavasz  lesz, ezért mint jó budapestiek, felkerekedtünk megkeresni a „legtavaszibb” helyet.

Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák. Az pedig biztosan prognosztizálható, hogy hamarosan a dinnyehéj is úszik valahol. Talán ennek köszönhetően, a Margitsziget, Tabán, Dunapart hármasából végül a Lánchíd lábánál kötöttünk ki. Alap-, persze, néztünk is össze zavarodottan, sör, chips, pezsgő a kezünkben… Közben pedig alig hallva sorsunkba merülten, fecsegett a felszín és hallgatott a mély. 

Személyzet: 10- ha boltos nénit is beleszámítjuk 
Fogadtatás: 10- csudás panoráma 
Légkör:  9 – tavaszias, enyhe légáramlattal 
Kínálat: 5 – tiszta város leszünk, ma is gerlét eszünk! 
Mosdó: 3- önkiszolgáló 
Közérzet, összbenyomás: 8 

Összesen: 60/45  
szerző:
Tóth Tamara


Hogyan is választhattuk volna a Margitszigetet, hiszen az odavezető út látványa minden tavaszi lelkesedésünket lehangolta volna. Persze épül-szépül városunk, ami ellen rossz szót nem ejthetünk, viszont akkor hova menjünk? A Tabán ilyenkor még téli álmának végére jár. Ott a majális lesz majd a virágzás ideje, illetve az Aquincumban újjáéledő tavaszünnep, a Florinalis és május idusára tehető. Akkor pedig a budapestiek már menekülőre fogják, és tavasz helyett valahol a vízparton keresik az enyhülést. Addig meg marad a Duna part. 

Személyzet: 7 – virágárusok 
Fogadtatás: 10 – jajj, de szép a Parlament! 
Légkör:  9 – balzsamos 
Kínálat: 5 – haraptuk a levegőt 
Mosdó: 5 – nehéz ügy 
Közérzet, összbenyomás: 10 

Összesen: 60/47



 
       A férfi
szerző: Plecskó Edina
Dr. Csernus Imre a nőkről írt sikerkönyve után az ellentétes nem képviselőit is górcső alá veszi. Az elődjéhez hasonlóan kemény kifejezésektől hemzsegő A férfi című könyvében, merész és őszinte kérdéseket megfogalmazva férfiközpontúnak mondott világunk hazugságaival szegül szembe. Feloldozásként azonban egyúttal azt is előrevetíti: „Akinek nem inge, ne vegye magára!

Az gyorsan kiderül – ha nem sejtjük már magunk is –, hogy a férfitársadalom alapvető érzelmi természetű hiányosságokkal és berögzült, hibás modellekkel bír, s bizony ez alól nagyon kevés kivételt találunk. De nem csak a férfiakról, mindenki másról is szól ez a könyv, ahogyan a gyász, a magány, az elengedés, az önbizalom és a konfliktuskezelés fogalomkörét is részletesen körüljárja. Kellő alaposságban tehát nincs hiány a témák tekintetében, ahogyan az is a könyv szerzőjének javára írandó, hogy köznyelvi leírásaival közelebb hozza az orvostudományban használt és laikusok számára idegen fogalmakat, ezzel elősegítve a hasonló „tünetekkel” rendelkezőket állapotuk felismerésében és esetleges jobbításában.

A könyv alapkérdése, amit több különböző korú, foglalkozású és nevüket felvállaló! fiú vagy férfi próbált Csernusnak megválaszolni az, hogy vajon mitől férfi a férfi. A meglehetősen eltérő válaszok igen érdekes és természetesen szubjektív képet vázoltak fel, az azonban mindenképpen leszűrhető, hogy míg a nők utóbbi 5-10 éve az öndefiniálásról szólt, addig a férfiak erről nem beszélgetnek, hiszen a már említett érzelmi intelligencia szint náluk meglehetősen alacsony szinten mozog. Egy tizenöt éves gimnazista például olyan dolgoktól érzi magát férfinak, amiket tesz, például ha végigcsinál egy edzést, vagy visszaadja valakinek a kesztyűjét; emellett egy 39 éves cégvezető szerint abban rejlik a férfiassága, hogy tud sírni, nem szégyelli, hogy vannak érzelmei és magasról tesz rá, hogy a társadalom mit gondol erről. Az egyik legfontosabb tényező – amit Csernus is megfogalmaz – mindenképpen a hitelesség, és ezáltal a következő generációnak mutatott példa, hogy merjünk szembenézni a félelmeinkkel és legyőzni azokat, merjük kimutatni ha valami fáj, persze mindehhez fel is kell nőni. És itt kezdődik az alapvető probléma: hiszen amíg a férfiak döntő többsége csúcsteljesítményt produkál racionális téren, addig érzelmi szinten – sajnos az apáktól berögzült negatív példák hatására – továbbra is kisfiúk maradtak, akik egy párkapcsolatban is csak ekként tudnak funkcionálni, egyúttal „prostituálódnak is a szeretetért”. S hogy lehet-e mégis boldog egy férfi? Nos, érzékletes példáival a könyv természetesen erre is alternatívát kínál, ahogyan a belső béke megszerzéséhez is utat mutat.

A valódi élményeken alapuló sztorikkal és az olykor mellbevágó, de hatásos naturalitással bíró könyv sajátos hangulattal rendelkezik és igen közel áll A nő című társához. Rokonlelkek nem csak nyelvezetükben, hanem abban is, hogy számos felismerést tehetünk olvasásuk közben, az esetleges megdöbbentő önazonosságokra pedig mindig kezelési technikákat is kínál. Nem csupán érdekes olvasmányként, de a személyiséget fejlesztő műként is megállja a helyét.




 
       A fesztivál(királynői) jelenségről...
szerző: Surányi Kinga
Fesztivál, fesztivál.... mindenünnen ez ömlik nyáron, Mész a Soundra? Voltál Volton? Megvan már a Petijegyed? Hol is lesz most az EFOTT? Idén lesz Művészetek Völgye? O.Z.O.R.A.-ra mikor érdemes jegyet venni, tudod most milyen árfolyamon van az euró? Hegyalja? SZIN? Jössz? De ha ez nem elég, akkor van még tavaszi, őszi, színházas, utcazenés, zsidó, pálinkás, boros, jóformán az egész évet végiglebzselhetjük  különféle fesztiválokon.

Ennek megfelelően az igazi “fesztiválkirálynő” nem válogat, mindenhová bekukkant kicsit, ha úgy adódik. Neki mindegy, hogy milyen alternatív, bringás, zenei vagy kulturális fesztiválról van szó, mindenütt azt az érzetet kelti, mintha egyidős lenne az eseménnyel. Két perc alatt a szervezőkkel cimborál, igazi túlélő, nem kell vinnie semmit, mert minden “megoldódik” körülötte. Az emberek szívesen meghívják, mert bennfentesnek tűnik (vagy az is), jó vele sodródni-bulizni, mulattató, sok backstage-sztorit ismer. Henna-tetoválása van, az utolsó napokon is úgy fest, mint aki ma érkezett: üde és rendezett. Egyetlen táskából annyi mindent ráncigál elő, hogy mindenki csak döbbenten les, olybá tűnik, hogy minden koncerten ott volt. Teljes kis elmélete van a fesztiválok evolúciójáról, nem is egynek végig-bábáskodta már történetét, vadássza a még nem túl népszerű újdonságokat, hogy aztán forradalmárként hirdethesse egész évben, hogy mit neki Sziget, SZIN, EFOTT, Volt, Sound a best of a *** és kissé szánakozva néz rád, hogy te nem jártál még ott soha. Ám következő évben szívesen lesz az idegenvezetőd. A helyszínen aztán lépten-nyomon ismerősökbe botlik, anekdotázik, a harmadik napon pedig már egy kissé félénk fickót látsz az oldalán, ő az új pasija. Zsigerből követi a “Rómában élj úgy, mint a rómaiak”- szentenciát, hiszen kaméleonként idomul az aktuális helyzet diktálta dress code-hoz, viselkedési mintához és nyelvi regiszterhez.  Az őszi fesztiválon a táncművészetről értekezik, míg alig egy hónapja a goa dj-kről vitatkozott O.Z.O.R.A.-n. Tudása abszolút mértékben elmélyült. A “fesztiválkirálynő” olyan, mintha télen egyszerűen nem lenne, tavasztól őszig viszont megduplázódik

Hogy fel tudd venni vele a versenyt, álljon itt egy-két gyöngyszem határon innenről és túlról.

Veszprém, aki ismeri a királynék városát, annak is belső részeit, az tudja, hogy zegzugos utcácskáin rengeteg terecskébe lehet botlani. Nos az Utcazene Fesztiválra ezek a terek együttesekkel, mini dobogókkal, bazárokkal, büfékocsikkal és sok-sok emberrel gazdagodnak. Ha pedig meguntuk ezeket kiváló sétát tehetünk a várdombon. Megleshetjük a város állandójelzőjének origóját a várban található Szent Mihály Székesegyházat, melyet  Szent István királyunk hitvese, Boldog Gizella építtetett. Ettől kezdve a mindenkori magyar királyné lett a székesegyház kegyúrnője.
Ideje: Július 14-17 Előnye: ingyenes és változatos az utcazenészeknek hála Hátránya: nem szabadulsz ki a városból.

Panyola a pálinkáiról elhíresült kis település is megrendezi maga kis Határmenti Világzenei Fesztiválját. Azt ne várjuk tőle, hogy fellépőinek névsorával lepipálja nagyobb testvéreit, de valljuk be rendesen kitesz magáért az idén 5. alkalommal megrendezett fesztivál. Azért pedig pláne elismerés illeti, hogy teljesen “helyi erők” szervezik, ha nyernek egy-egy pályázaton, akkor úgy, ha nem akkor pedig amúgy.
Ideje: 2010. Július 23-24.  Előnye: ...mintha hazajönnél... Hátránya: leginkább a helyiek szűk rétegének szól.

Nevada, Burning Man Fesztivál, ez az esemény áll a legközelebb a törzsközösségi civilizációk hangulatának újrateremtéséhez. Ezt nyíltan vállalja is ars poeticájában, miként azt is mondja: gyere, légy egyedi, készülj valami mutatvánnyal - legyen ez a belépőd - hozz sok-sok hasznos vagy hasztalannak tetsző dolgot, majd seftelj a többiekkel, a fő, hogy lépj kontaktusba érezd jól magad. A kihagyhatatlan, és így névadóvá érett, kezdetekben 2,4m -es mára inkább 20m magas fabábú-égetést eleinte nem övezte ekkora felfordulás. Egy kis baráti társaság furcsa rituáléja volt ez valahol a san franciscoi tengerparton. Olyan lehet, mint valami filmhelyszín egy a föld katasztrófa után sci-fi-ből
Ideje: 2010. Augusztus 30-szeptember 6
Előnye: a pénz nem számít ha ott vagy Hátránya: el kell jutni a dög-meleg nevadai sivatagig.

Japán, Saidaiji Hadaka Matsuri-t (A nudisták fesztiválja), nos... hol is kezdjem. Sokat mond a japánokról, hogy nem egy a meztelenséghez köthető fesztiváljuk van. Ezek közül az említett még tán a legszolidabbnak mondható, hiszen nem kocsikáznak hatalmas falloszokat az utcákon (hiába nézel nagy szemekkel, van ilyen!). Itt egyszerűen csupán a szumóknál látható ágyékkötőt (a fundoshi-t) öltik magukra a férfiak és üldözik azt az egyet, akin még ez sincs. A babona ugyanis azt mondja, ha sikerül megérinteni az egyedüli meztelen férfit, akkor boldog és teljes lesz az életük. Tán mondanom sem kell, a nők ki vannak tiltva.
Ideje: ?  Előnye: no comment Hátránya: no comment

Nos, így vagy úgy, jó mulatást mindenkinek, aki fesztiválozásra adja a fejét!



 
       A funtineli boszorkány
szerző: Plecskó Edina
A funtineli boszorkány Wass Albert irodalmának egyik kulcsregénye. Értékét a mesésen szép történet és a lélegzetelállító tájábrázolások mellett értelmi síkon nyújtott érdeme is adja: a romantikus elemeket reális motívumokkal vegyítő író hű korábrázolásával a történelemmel és társadalmi rendekkel is számot vet, ahogyan a XX. századi nőalak-ábrázolásával is újszerűt nyújt.

image.hotdog.hu

Az izgalmas cselekmény helyszínéül az erdélyi Istenszéke alatti Urszu szolgál, amely káprázatos hegyi vidék mindmáig háborítatlanul őrzi a régmúlt emlékeit, hagyományait. E csodálatos környezetben él a boszorkányosan szép lány, Nuca édesapjával, Tóderikkel. Nem ismernek más törvényt, mint az erdők és hegyek törvényét, a jóságot sem Istentől, hanem a természettől eredeztetik. Nuca hányattatásai korán elkezdődnek, miután apját a csendőrök elviszik, s a tízéves lány magára marad, így pusztán embertársai empátiájára számítva kezdhet bele megpróbáltatásokkal teli önálló életébe. Abba az életbe, amelyet egy cigány-jóslat oly erősen beárnyékol, s amely végzet elől már a szépséges nővé érett Nuca nem menekülhet: „Boszorkány vagy, igazi boszorkány, amilyen én akartam lenni. Aki veled alszik, a halállal alszik. Aki megkíván téged, a halált kívánja meg. Megrontod a lelkeket, és füstté oszlik szét szemed pillantásától a férfiak esze. Te vagy a bosszúálló, aki vámot szedsz közöttük mindazért, amit lányokon elkövettek valaha is ezen a földön..."

www.lyrakonyvesbolt.infoA sors rövid időre ugyan, de szolgáltat Nuca számára egy kis boldogságot, aki Éltető báró fiával esik szerelembe. Élete kiteljesedéseként a férfitól fiút fogan, s még az sem szegi kedvét, hogy szerelme helyette a könnyelmű, úri életet választja. S az átok is beteljesedik: gyermeke apja meghal, az öreg báró pedig elraboltatja unokáját, a nemesi vér egyetlen örökösét. Ettől fogva Nuca használni kezdte boszorkányos képességét, amellyel belelát az emberek gondolataiba, s amit csak arra használt eddig, hogy segítsen a lelkiismereti ügyek tisztázásában, most a gyerek-tolvajok ellen fordítja. Megélte hát erejének mindkét oldalát, a bosszú azonban nem hozhat megnyugvást, gyermekét mégsem szerezhette vissza. Nuca a havasokban bolyongva teljesíti be végzetét - saját kisfia kicsúfolja, ezért megátkozza és halálra szánja fel nem ismert fiát -, mindörökre megteremtve a hegyek tündér-boszorkányának mítoszát.Így veszít el az ember egy háborút. Meg egy gyermeket."

E rendkívül terjedelmes, három kötetes regényfolyamban számos dolog tárul fel előttünk. Rálátást nyerünk Erdély költői szépségű hegyvidékeire, a még érintetlen természet kifinomult írói stílussal való megközelítése garantáltan minden olvasót levesz a lábáról. A meseszerű történet és reális elemek vegyítése pedig a gyermekibb lelkületű és a világot racionálisabban szemlélő olvasók számára egyaránt kedvez, mi több mindennek költői nyelven megírt szépsége a legtöbbeket újbóli olvasásra is készteti. Így kerül közelebb Wass üzenete is egyre többekhez: a tiszta és ártatlan lányból a bosszúállás angyalává vált Nuca képviselte predesztináltság, az örökérvényű üzenet, miszerint sorsunk végérvényesen meghatározza életünket.




 
       A globalizáció gyümölcse - E.B.E.
szerző: Surányi Kinga
A European Bridges Ensemble 5 laptop - előadóból, egy vizuális művészből és egy karmesterből áll, egyik elsődleges céljuk a kulturális és földrajzi határok sikeres áthidalása. Az EBE-ről Siska Ádámmal beszélgettem, aki az együttes legfiatalabb zeneszerzője, és 2007 óta Marlon Schumacher kilépése óta tagja.

Általában az elektronikus zenei együttesek - mint például a The Hub, vagy a PLOrk (Princeton Laptop Orchestra) - úgy működnek, hogy fognak egy halom „kütyüt”, és teljesen szabadon - vagy minimális megkötéssel -, valamilyen koncepció mentén, improvizálnak. Ehhez képest az EBE kilóg a sorból, vagy mondhatni hagyománykövetőbb, mert minden darabjuk precízen meg van komponálva. Nagyon sokat dolgoznak egy zenemű megszületésén és ez általában a kísérleti együttesekre nem jellemző.


De nézzük meg közelebbről. Hogyan lehet laptoppal zenélni? Hogyan működik egy ilyen zenekar?

Technikailag az a lényeg, hogy van valamennyi számítógépünk, melyek hálózaton keresztül kommunikálnak egymással - ez lehet helyi háló vagy akár maga az internet - és ebből áll végül össze a teljes zenekar. A gépeknek aztán különböző feladataik vannak, egyrészt minden zenész előtt van egy, ami azt veszi, hogy az előadó mit tesz, egy a hangot csinálja, egy vagy több a képet, egy szerver szinkronban tartja az összeset, egy pedig a „conductor”, ahonnan a karmesterünk irányít. Ennek köszönhetően koncertek alkalmával úgy 10 gépről szoktunk játszani. A hálózati zenélésben az a szép, hogy a klasszikus zenei interakciónak (értsd karmester – zenekar viszonya) egy magasabb absztrakciója ez, s a különböző hálózati csomópontok révén akármelyik közreműködő bele tud nyúlni mondjuk a vizualizációba, hogyha akar. Bár általában ilyen nincs. Kivétel a 185 c. darabom, mely decemberben is ment a Making New Waves-en a Trafóban. - nyilatkozott Siska Ádám. Konkrétabban egy MaxMSP Jitter nevű programmal dolgozunk, ez egy sokak által használt multimédia programozói környezet, s ezen alapulva írta Georg Hajdu a karmesterünk a Quintet.net-et, amivel zenélünk.



AZ EBE 7 tagja 5 országból származik, hogyan születhetett meg ez az Európát átívelő együttes?

Georg Hajdu 1999-ben kezdte fejleszteni a Quintet.net-et, amit alkalomszerűen több koncerten is tesztelt, ám a hangsúly mindig magán az elosztott hálózati rendszeren volt. Majd 2005-ben kitalálta, hogy kéne egy zenekar, ami állandóan ezzel a programmal dolgozik. Így lett 2005 Június 17-én az első European Bridges Ensemble koncert egyszerre 3 koncertteremben (Münster, Stuttgart, Bécs), ugyanakkor még több helyszínen, hiszen Szigetvári Andrea például Magyarországról játszott. Az együttes érdekessége, hogy tagjainak többsége sokáig nem is ismerte egymást személyesen. Egy teljesen on-line létrejött közösségként működtek együtt, első próbáik is a világhálón zajlottak. Először aztán Budapesten a 2006-os Making New Waves fesztiválon találkoztak személyesen, ahol szintén a fellépők között volt Stewart Collinson, aki később az együttesnek a vizualizációkat készítette. De a fesztiválon hallott először az EBE-ről, ekkor még nem volt tagja. Mára viszont sokkal inkább lokális koncertjeink vannak.

Mik a céljaitok?

Egyrészt, hogy minél több „controller”-rel tudjunk dolgozni, mint például az a kesztyű, amit decemberben is használtunk (Melynek egy érzékelőn keresztül detektált mozgását alakították hangokká. - sk), a Nintendo wii controller-e, vagy egy ún. Audio Cube, aminek 4 oldalán van 1-1 szenzora és távolságot mér, illetve most az iPhone felhasználásán gondolkozunk. Ám van egy probléma,  ezeknek az eszközöknek nagyon nagy az adat igényük és minél több ilyet használunk, annál jobb, hogyha egy helyszínen vagyunk, mert különben jelentős lesz az adatok, így a hangok csúszása. Másrészt célunk, hogy ne csak előre felvett hangokat játsszunk vissza a szintetizátor és a számítógép klaviatúrájáról, hanem helyben irányítsuk azt, evvel aztán egy igazi hangszerré transzformáljuk a laptopot.



Koncertek? Táncrend?

2008. November 29-én volt egy internet-koncertünk, amikor Johannes Kretz-et kivéve mindenki Hamburgban volt. Ő pedig Kremsben, egy Bécs melletti kisvárosban. Aztán a legutóbbi, Prágában az Enter Fesztiválon volt Április 20-án. Júliusban Hamburgban lesz az éves "workshopunk". Ilyenkor kb két héten át próbálunk, fejlesztjük magunkat, új darabot írunk, és eldöntjük, hogy merre haladjunk tovább a következő évben. Idén lesz ezen két vendégművészünk is, Daniel Iglesia (USA) és Friedrich Olofsson (Svédország), akik komponálni fognak az együttesnek, és ami itt születik azt nyilvánosan bemutatjuk Novemberben a hamburgi Klangwerktage-n. De megyünk még szeptemberben Berlinbe és Potsdamba, ott két koncertet csinálnunk. Decemberben újra Budapesten a Making New Waves-en bukkanunk fel, bár ez a program lehet, hogy új néven fog futni addigra. Továbbá kaptunk egy meghívást Yokohamába a Siggraph-ra, ami egy nagyon jelentős esemény, például a Pixar alkotóinak lesz workshop-ja rajta.


Tagok
Georg Hajdu - karmester
Johannes Kretz
Kai Niggemann
Ivana Ognjanović
Marlon Schumacher majd Siska Ádám 
Szigetvári Andrea
Stewart Collinson – vizualizáció




 
       A halkonzervtől a zacskós levesig

„A konzervhal finom falat. Fogyasszon több konzervhalat!” „Cipőt a cipőboltból!” „Adjon isten jó napot, köhögősnek Blokmaltot!” és társai – már az üveglemezre fényképezett, állóképszerű magyar ősreklámok is arról tanúskodtak, hogy a kereskedők a pontos információk mellett rövid, „blikkfangos” versikékkel is megpróbálták emlékezetessé tenni hirdetéseiket.

Szerző: Kurucz Márton

Töprengtem, hogyan is fogjak bele egy szűkre szabott reklámtörténet megírásába, amikor úgy döntöttem, hogy inkább megéhezem, így nekiláttam egy leárazott sprotnikonzervnek. Az összehajtható nyitóka eleinte könnyen hasított a bádogdoboz fém testébe, amikor azonban elhagyta a kanyart, váratlanul csütörtököt mondott és kajánul hintázott a célegyenes elején – egyhelyben. Nyitottam itt is, ott is, aminek aztán az lett a következménye, hogy a kis lyukon, amit végül is a zsebkésemmel feszítettem ki, fürgén kiugrott egy lenyakazott halacska, egyenesen a nadrágomra. Kihívóan feküdt a térdemen a füstölt test, és én csak fáradtan néztem, s nem is tudom hogyan, ez jutott eszembe: „A konzervhal finom falat. Fogyasszon több konzervhalat!”

Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy ez a „fantáziadús” szlogen a hatvanas évekből, a magyar reklámtörténet híres, „Cipőt a cipőboltból!”-korszakából való. Furcsa mélypontja volt ez a kereskedelmi kultúrának, vagy éppenséggel kulturálatlanságnak. Az Esti hírlap „Itt a budapestiek beszélnek” rovata ekkoriban hemzsegett a kereskedelemben tapasztalható hiányosságokról és udvariatlanságról szóló intermezzóktól, csakúgy, mint a Ludas Matyi, ami látványos karikatúrákkal próbált meg változtatni ezen a szomorú visszafejlődésen. A kereskedelmi kultúrpolitikának természetesen ezt a fából vaskarika-tervet sem sikerült megoldania, hiszen az egyetlen lehetőség szögesen ellentmondott a szocialista tulajdonviszonyoknak. Egyszerűbben szólva: a hiba nem a készülékekben volt. „Minek akkor konzervreklám?” – tehetné fel a jogos kérdést bárki. S mivel nem csupán a kérdéskör, hanem az egész szocialista korszak hemzseg az ellentmondásoktól, nem nehéz rájönni a válaszra: a reklám akkoriban szinte teljesen ingyen volt a hirdetők számára, vagyis az állambácsi egyik zsebéből a másikba tette a reklámköltségeket.
www.filmtett.ro
Buda ipari negyedének szélén, a Csepel-sziget füstölgő kéményeivel szemben áll egy százéves gyár. A megszürkült klinkertéglás épületek valamikor jobb napokat láttak. Vegyészeti üzem volt egykor, ahol kozmetikai cikkek tucatjai születtek a kísérletező mérnökök kezei alatt. Történt mindez nem sokkal trianoni békeszerződés után, amikor is a hatalom száműzte a francia kozmetikumokat, így a magyar ipar többek között kenceficék gyártásába is fogott. S mivel be kellett bizonyítaniuk, hogy a magyar illatszerek is vannak olyan jók, mint a franciák, reklámra is áldoztak. A képes magazinok ügyes grafikusok rajzaival hamarosan hirdetni kezdték hátlapjukon a Baeder-gyár termékeit. A színes grafikák természetesen az ország valamennyi mozijába is eljutottak, ekkor még azonban állókép formájában: üveglemezre fényképezve, amit a híradó előtti félhomályban tátott szájjal bámult a mindenre éhes közönség. Ezek az ős-reklámok már arról a nem mellékes részletről is tanúskodnak, hogy a kereskedők a pontos információk mellett rövid, „blikkfangos” versikékkel is megpróbálták emlékezetessé tenni hirdetésüket.

www.filmtett.ro
A klasszikus értelemben vett, mozgófilmes mozireklám bemutatkozása ezzel szemben meglehetősen furcsán alakult. Animációs film ekkoriban még nemigen létezett, így a Magyar Filmiroda, amely a legnagyobb, megrendelésre filmet gyártó cég volt, csak az önmagukban is látványos árucikkek reklámozását vállalta. A reklámjogok tisztázatlanságáról és kialakulatlanságáról tanúskodik az a tény is, hogy az ugyancsak a Magyar Filmiroda Rt. gyártásában készült Magyar Híradók egyikébe, 1925 januárjában, a híresemények mellé, mint önálló egység bekerült a Reiter-cég divatrevüje. Ma már különösen, de néhány évvel később is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy politikai híradóban, egy nevén nevezett cég bemutassa legújabb fekete ottománkabátját chinchiline-szőrmével, vagy frais színű arannyal átszőtt selyemköpenyét, kékróka-gallérral. A „filmrégész” legnagyobb bánata, hogy a némafilmek túlnyomó többsége, a világ minden országában örökre megsemmisült, amikor a harmincas évek elején tért hódított a hangosfilm. A „Reiter divatrevue”-n kívül szinte semmilyen ős-reklámfilm nem maradt ránk a némafilmkorszakból. Sajnos a későbbi időkből is csak igen kevés.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum 1945 előtt készült reklámfilm-gyűjteményének legnagyobb részét, az édesapja hagyatékát megőrző Macskássy Katinak köszönhetjük, aki a több mint félévszázada készült tűzveszélyes filmtekercseket a nyolcvanas évek végén a Filmarchívumnak ajándékozta. Macskássy Gyula reklámfilmjein kívül számos magángyűjtőtől vásárolt hagyaték is reprezentálja a harmincas-, negyvenes évek kereskedelmének mozgóképi kirakatát. Ilyen korai filmhirdetés az „Őnagysága fürdője” című Líz szappanreklám is, amely érdekes dokumentuma a magyar reklámtörténetnek. Szokatlan, de ebben a korban nem egyedülálló, hogy a filmtekercs szabályos főcímmel indul: vagyis feltüntetik a reklám alkotóinak nevét, sőt a céget is, amely gyártotta. Lám a reklám már az ősidőkben is igyekezett megtéveszteni! Hiszen a hosszú főcím és a szereplők névsora (Ráday Imre, Erdélyi Mici, Peti Sándor, stb.) inkább utal kísérőműsorra, rövidfilmre, mint promóciós alkotásra. Valóban, csak az ötperces filmecske végén derül ki, hogy a butácska történetet csupán a Líz szappan kedvéért izzadta ki magából valaki. Másik érdekessége, hogy a reklámfilm nem az animáció, a filmtrükk eszközeivel operál, hanem verbálisan közli az árucikkre vonatkozó fontos tudnivalókat, azokat is hosszan, terjengősen, néhol szájbarágósan.
www.filmtett.ro
A professzionális reklámfilmipar a világon mindenhol a trükk- és animációs technika fejlődésével egy időben született meg. A kockánként felvett rajz- és bábfilmek tucatjainak „sorozatgyártása” világszerte biztos megélhetést jelentett a grafikusoknak, akik egyszersmind a reklámtörténetek kiagyalói is voltak. Budapesten ekkoriban még csak elvétve működtek animációs filmstúdiók, a leghíresebb volt ezek között a Magyar Filmiroda Reklámosztálya, László Endre vezetésével, Ottahal Gézáé és Macskássy Gyuláé, akit a magyar rajzfilm megteremtőjeként szoktak emlegetni. Az 1932-ben megnyílt Macskássy-műhelyben kezdte filmes pályafutását a többi között a John Halas-ként világhírűvé vált Halász János, Kassowitz Félix és egy zseniális komponista, Ilosvay Gusztáv. Macskássy és társa, Szénásy György, közös vállalkozásukban másfélszáz reklámfilmet készítettek, melyeknek egy részét a harmincas évek közepétől színes nyersanyagra készítették! Az élénk színekben pompázó, ötletes, szellemes megoldásokkal teli, fülbemászó muzsikájú reklámokat az egész ország ismerte és szerette. A történetek és a megvalósítás még mai szemmel is nagyszerű, a filmek humora, ötletessége frissen hat, a korszak más reklámjaihoz képest pedig különösen, azok ugyanis a legtöbbször megdöbbentően primitívek voltak: az alkotók sokszor megelégedtek egy-egy rajzolt állóképpel, vagy egy-egy élőalakos snittel, valamint az obligát, rettenetes kínrím-szlogennel: „Adjon isten jó napot, köhögősnek Blokmaltot!"
www.filmtett.ro
A háborút követő esztendőkben valameddig még élt ugyan a harmincas években létrehozott reklámiskolák hatása, a sztálini korszak esztendeire azonban ezek is teljesen megszűntek, és 1950-re maga a műfaj is szép halkan kilehelte lelkét. Hébe-hóba készültek azért ebben az időben is meghatározhatatlan stílusú propagandisztikus rövidfilmek, ezek azonban leginkább talán az „agitka” műfajába sorolhatóak témájuknál és agresszív hangvételüknél fogva. Értékelhető reklámok legközelebb már csak a forradalom utáni néhány évben kerültek a magyar mozikba. Határozottan érezhető, ekkor mintha fellélegeztek volna az újjászülető szakma egykori úttörői. Munkájukat szemmel láthatóan élvezték, művészetnek tekintették, olykor még azt is megtehették, hogy elengedjék fantáziájukat. 1958 táján például a Salvus víz kedvéért több tucat statisztával és színésszel életre keltették a Nemzeti Múzeum lépcsősorán Cézár római udvarát és egy jelenetet játszottak el a gyomorégés és hörghurut ellenszerének népszerűsítése érdekében. Időközben rohamosan fejlődött az animációs technika is, jól felszerelt animációs stúdiók működtek, tele tehetséges filmesekkel, akik a mese- és kísérleti rövidfilmek mellett szívesen vállalkoztak egy-egy reklám elkészítésére is. Foky Ottó, Nagy Pál, Szoboszlay Péter, Nepp József egyéni grafikus ízlésvilágát és a kor stílusjegyeit egyaránt rajtahagyták alkotásikon, melyeket természetesen anonim módon készítettek. Eközben természetesen zeneileg is sokat fejlődött a műfaj, hiszen a nyugatról feltartóztathatatlanul beáramló új zenei stílusok hamar követőkre találtak a magyar muzsikusok között. A magyar jazztörténet legnagyobbjai írták és játszották a reklámfilmek zenéit, amelyekkel hamarosan kiszorították a kísérőszöveget is. Maradt tehát a látvány és a „hallvány”, ami manapság is a legfőbb kelléke a minőségi reklámfilmnek.
www.filmtett.ro

A filmművészet sajnos mindig olyan viszonyban állt a reklámfilmmel, mint amilyenben a festőművészet az alkalmazott grafikával. Szívesen nézzük, még talán szeretjük is, de eszünkbe sem jut, hogy ez érték: az adott pillanat társadalmi, ideológiai, szociológiai gyorsfényképe. Sajnos épp e hozzáállásnak köszönhető, hogy nem maradtak fenn a kópiák, és így a Magyar Nemzeti Filmarchívum csak elenyésző százalékát őrzi a Kádár-korszak reklámfilmjeinek. E szomorú tényt egyértelműen bizonyítja, hogy amikor a fent említett százesztendős gyárépületet privatizálták, az egyik pincében megtalálták azt a több száz filmtekercset, amely a Baeder, később Caola, még később KHV (Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat) termékeit volt hivatott népszerűsíteni, és amelynek csupán mintegy 10 százaléka volt látható a nemzeti filmgyűjteményben. A ránk maradt több száz reklámfilmecske természetesen így is megfelelő keresztmetszetet nyújt a korszakról, amelynek második fele egyértelműen a szellem hanyatlásáról tanúskodik. Cinikusnak tűnik, mégis igaz a megállapítás, mely szerint a hetvenes évek reklámfilmjeinek zöme abba a kategóriába tartozik, amelyik már annyira rossz, hogy egyenesen ettől jó! Nem biztos azonban, hogy ez baj, sőt! Elég csak minden idők legötlettelenebb reklámjára, s annak fantasztikus sikerére gondolnunk. A híres Müszire, amelyben egy keménykalapos, öltönyös ember jön ki a vízből, és ujjaival csettintve csak ennyit mond a kamerába: „Müszi!” A rejtélyes figura nem szép, ráadásul pösze is, „müszijével” pedig egyenesen az őrületbe kergeti a nézőt, akinek fogalma sincs arról, hogy az voltaképpen micsoda…

Természetesen sok érdekes szempontból csoportosíthatóak az elmúlt nyolcvan esztendő reklámfilmjei, hiszen több száz maradt ránk, köztük még olyan csemegék is, mint a húszas években, amatőr technikával gyártott Demalgon-reklám, vagy a Huszárik Zoltán rendezte Erdért-referenciafilm. A reklámokban közreműködő hírességekről, s ennek pszichológiai hátteréről is lehetne néhány száz oldalt írni, hiszen a kutya, cica, kisgyerek és híres ember szerepeltetésének biztos sikere már régen köztudott a világ valamennyi filmműhelyében. E parányi írásnak nem is feladata a reklámok részletes elemzése, visszatekintés csupán két étkezés között, hiszen a sprotni leve már rég leszáradt nadrágomról. Semmi akadálya tehát, hogy megpróbálkozzam, ezúttal a zacskóslevessel. Mert a konzervhalban sajnos örökre megrendült a bizalmam. Hiába, vége annak a világnak! Az ember már a reklámban sem bízhat!

Forrás: www.filmtett.ro



 
       A hét asszonya
szerző: Plecskó Edina
A SzépRóza-monológok alcímmel futó színházi este az egyik legünnepeltebb kortárs írónk, Parti Nagy Lajos és Csákányi Eszter színésznő találkozásának eredményeként jött létre a Nemzeti Színházban. A hét különféle női karaktert bemutató egyszemélyes mű kifejezetten Csákányinak íródott, aki a tragikum és komikum határmezsgyéjén állva, azok folytonos egymásba játszásával mutat hiteles jellemábrázolásokat a közönségnek.

forrás: www. kep.index.huParti Nagy és Csákányi Eszter munkakapcsolata régebbi időkre nyúlik vissza, dolgoztak együtt a Katona József Színházban is, most pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál jegyében született meg A hét asszonya című színházi est, amely önálló életét a Nemzeti Színházban éli tovább Anger Zsolt rendezésében, Khell Zsolt díszleteivel és Izsák Lili jelmezeivel. S hogy pontosan ki is az a hét karakter, akit A hét asszonya bemutat?  A párhuzamos sorsmonológokat egy kézimunka-előrajzoló, egy leszbikus fényképész, egy Amerikába férjhez ment magyar asszony, egy fürdőben dolgozó jegyszedőnő, egy villamosvezető-nő, egy bárzongorista, és végül – maga – a színésznő adja elő. A hét nő természetesen egy, ahogyan abban az egyben is több rejtőzik, de összeköti őket a nyelv és a színésznő maga. Tematikus, tartalmi kapocs tehát nem fűzi össze a részeket, ám ennek ellenére nem cserélhetőek fel a jelenetek, hiszen azok meghatározott sorrendjükkel egy olyan ívet adnak az estének, amely aztán a legnagyobb hatást éri el mindenki körében. A nagyon erős kezdést ugyanis egy finomabb, drámai folytatás követi, a végén pedig már a tiszta, erőteljes valóság látható, egy igazi, realista önvallomás.

A jelenetek között Csákányi új parókát és új külsőt kap, de talán a forrás: www.nemzetiszinhaz.hulegnehezebb lelkének folyamatos levetkőzése és újbóli kitárulkozása egy másik ember bőrébe bújva. Ám amiért Parti Nagy is őt „szemelte ki” az est előadójának, úgy a közönség sem csalódhat, hiszen az a hitelesség, amit a színésznő közvetíteni tud, garantálja az est sikerét, ahogy azt is, hogy a számtalan személyiség között saját identitását is meg tudja őrizni. S hogy milyen térben történik meg mindez? Újbóli elem ez a karakterek összefogásának segítésére, hiszen a kocsmát, presszót és kávéházat idéző „hordozható” tér kitűnő alkalmat nyújt a kitárulkozásra, az emlékidézésre és a játékra. Arra a Csákányi-játékra, amelyen keresztül Parti Nagy is megtudni igyekszik, kik is az ő tollából született karakterek és ő maga ki bennük.

kép:nemzetiszinhaz.hu
„SzépRóza bekap veled egy konyakot a Gombáb

SzépRóza párnájára Gagarin van ráhímezve.
SzépRóza élete szép, prózai.
SzépRóza lelke csupa hattyú.
SzépRóza lábszára csillog szüretkor.
SzépRóza hintaja a hatos villamos.
SzépRóza fejére vér és must csöpög.
SzépRóza kíváncsi, mi az a halvacsora.
Parti Nagy kíváncsi, ki az a Csákányi.
Csákányi kíváncsi, ki az a SzépRóza.
Kíváncsi-e valaki, mi az a széppróza?”
(Anger Zsolt)

 





 
       A Hold és a filmművészet
szerző: Szántó Sz. Erika
Hívhatták akár Lunának, Szelénének vagy Honszunak, annyi már a XX. század elején is bizonyos volt, hogy a film sem kerülheti el a Hold misztikumát.

Irány a Hold

A Hold megkapó erejét bizonyítja, hogy George Méliés már 1898-ban, alig három évvel az első filmkísérletek után, elfordulva az akkor divatos életjelenetek filmezésétől, leforgatja történetre alapuló Egy méterre a Holdtól (La Lune a un Métre) című filmjét, melyben a műfaj első Hold-utazása lévén, még maga a Hold utazik csinos hölgyként egy csillagász álmába. Nem sokkal később Méliés a filmtörténet első sci-fijébe is belevág Jules Verne Utazás a Holdba című regényének interpretációjával (Le Voyage dans la Lune, Utazás a Holdba, 1902), melynek sikerein felbuzdulva már számos rendező indít filminváziót a Hold ellen: Percy Stow 1908-as  When the Man in the Moon Seeks a Wife (Mikor a Holdbéli Ember feleséget keres) című filmjében  egy fehérruhás szelenita érkezik partnerkeresőbe Londonba, Fritz Lang pedig a tudomány eredményeihez is hozzájárul, amikor holdraszállásról szóló filmjéhez neves rakétaspecialisták segítségét kéri, és megszületik a visszaszámlálás ötlete (Die Frau im Mond, Asszony a Holdon, 1929).
Nemzetközi áramlatot elindítva, a szovjetek is leforgatják- már hangosfilmként- saját űrutazós filmjüket, melyben Sztálin és Vorosilov névre keresztelt rakétákkal hódítják meg a Holdat (Kozmicsenszkij reisz, Kozmikus utazás, rend.: Vaszilij Zsuravljev, 1935), és hogy magyar vonatkozása is legyen a sci-finek, Hollywoodban az első űrutazásról szóló tudományos-fantasztikus filmet Robert Heinlein Rocketship Galileo című regényéből, Pál György irányításával rendezik meg. (Destination Moon, Irány a Hold, rend.: Irving Pichel, 1950) A film érdekessége, azonkívül hogy Pál filmje a dokumentumszerű ábrázolásmód kedvéért szakít a korábbi űropera-hagyományokkal, Webster Philips sminkmester speciális eszköze, mely segítségével először látható a nagyfokú gyorsulás hatása az emberi arcon.

Az előbbi filmre való reflektálásnak és egyben hidegháborús válasznak is tekinthető, az ezután következő Nyebo szovjet (Szovjet égbolt, rend.: Akeszander Kozir-Mihail Karjukov, 1959), melyben a szovjetek űr-teljhatalmukat fitogtatva lövik ki az űrhajóikat a Hold, illetve a Mars felé. A válasz sem késlekedik soká, 1968-ban Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke együttműködéséből megszületik a tudományos-fantasztikum legnagyobb kultuszfilmje, a 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey).
A Space Odyssey
A sci-fik sorát folytatva, az 1969. november 14. –i békés holdraszállás sem vet véget a Hold-misztikum kutatásának, és a sötét rejtélyek gyártásának. Az Alfa Holdbázis című brit sorozatban (Space 1999, 1975) például egy kataklizma szakítja el a Holdat Föld körüli keringéséből a felszínén működő holdbázis személyzetével együtt, 1995-ben pedig elkészül az Apolló 13 drámája (Apollo 13, rend.: Ron Howard), mely annak a három szerencsétlenül járt asztronautának a történetét meséli el, akik az Apollo-13 űrprogramban a Holdra szálltak volna.

Magyar Hold

Pál Györgynél szorosabb magyarországi vonatkozásban Reisenbüchler Sándor két animációját lehet megemlíteni: a sokat díjazott, 1968-as A Nap és a Hold elrablását, mellyel a szerző egyben új stílust és új nyelvet is teremtett az animáció világában, és az utópisztikus látomást megjelenítő Holdmesét (1975), mely egy, a földi életet befolyásoló, holdűrhajó útjáról számol be.

A hatás

Az animáción és a tudományos-fantasztikumon kívül, absztraktabb megközelítésben, de a Hold bűvkörébe kerültek a filmművészet más területei is. Asszociációs láncot elindítva
Bertolucci 1979-ben rendezi meg A Hold című filmjét (La luna), melyben egy opreaénekesnő és kamaszfia Ödipusz-komplexustól sem mentes, problémákkal terhes kapcsolatát állítja központba, Fellini utolsó filmjében, A Hold hangjaiban (La voce della luna, 1990) pedig egy elmegyógyintézetből szabadult ártalmatlan bolond szemszögéből láttatja a világot.


Ajánló
: Ember a Holdon (1999)

Rendező: Milos Forman, főszereplők: Jim Carrey, Danny deVito, Courtney Love

Milos Forman filmje Andy Kaufman amerikai komikus életét mutatja be Great Neck-ben (Long Island) töltött gyermekkorától - amikor "láthatatlan" közönség előtt lépett fel -, egészen a tüdőrák egy ritka fajtája okozta haláláig. A film második része Kaufman pályafutásának kudarcairól szól, arról az időszakról, amikor kissé túl messzire merészkedett. A pankrációhoz való kötődése - amely az évtized egyik legnagyobb szórakoztatóipari svindlije volt - még azokat is elfordította tőle, aki a legtovább kitartottak az előadó mellett.







 
       A Hold sötét oldalán
szerző: Simon Borbála
Van egy hely Fejér megye délkeleti részén, a Duna jobb partján, ahol mintha lenne valami a vízben, mert olyan együttesekkel jutalmazta a magyar underground majd mainstream közönséget, mint a Quimby, a Hiperkarma vagy épp a Jazzékiel.

kép: www.alon.huDe az is lehet, hogy a vaskohókból maradt vissza valami a levegőben, ami miatt az egykoron Dunapentelének, majd Sztálinvárosnak nevezett település csak úgy ontja magából a - kicsit ugyan az élet sötétebbik oldalát firtató – tehetségeket. Aztán persze lehet, hogy egyszerűen csak jó a zenei oktatás ott: Dunaújvárosban. A sikerhez persze nem elég a megfelelő hangzásvilág, jó szövegek is kellenek. A jó pontos definícióját firtatni lehet ugyan, meghatározni azonban képtelenség. Az mindenesetre elengedhetetlen tűnik, hogy a befogadó „magára tudja venni”, identifikálni tudja önmagát a szerző szavain keresztül. Szóljon az direkten kifelé a hallgatóhoz, legyen egy belső beszélgetés önmagunkkal vagy egy fiktív karakter történetét elmesélve. Szövegértelmező példák, kronológiai sorrendben.

Az ördög magyar hangja

A 93’-ban létrehívott Quimby zenekar az igazi áttörést a már magyar nyelvű, 99-es Ékszerelmére albummal érte el. Ezen szerepel az Androidő című darab, amit Android – ő és Android – időként is értelmezhetünk. Mindkettő arra utal, hogy nem vagyunk egyedül még a camera obscurában sem.



A sötétkamránkban megállhatunk több szóra is és elgondolkodhatunk az elmúlásról és halálról, az eredményt jómagunk úgysem látjuk majd, mégis hajtanunk kell érte, előre. Ráadásul, ha megállunk, abba beleőrülünk, ha csak gyorsan ki nem hányjuk magunkból a megállás kényszerét. Kiss Tibi szavaival ez mégiscsak jobban hangzik.

Aki nem tartotta féken a skizofréniáját

A Hiperkarma hét éves fennállása alatt csak két albumot adott a világnak, ebből az elsőt egyedül rakta össze a frontember, Bérczesi Róbert – korunk prófétája sokak szerint. Mégis a második, 2003-as Amondó lemezen folytatott BR a végtelenségig párbeszédet önmagával, úgy is mint „te nem gondoltál még arra sohasem, hogy a gonosz nem az, aki kínoz odabenn – hanem? – aki könyörög hozzád, hogy ereszd szabadon az a gonosz…” Nem csoda, hogy a folytatásra hiába vártak azok a sokak.



„Akik az értelmét keresik, mind élni felejtenek el”. A közönség pórul járt a titokkal, mert azt napvilágra kerülte után, már nem lehetett semmissé tenni. A tudatlanság mégis csak felszabadít.

„Bűn nyomja lelkem”

Két album anyagával lép május óta színpadra a Jazzékiel is. Sötét tónusú koncept lemez, olyan karakterekkel, mint Jenny - Egy kiskorú, drogos kurva, A rossz testvér - Ő csak hegedül, hogy nem vagytok egyedül soha, vagy Kamilla, aki fenn, a dombon élt, a tavasz óta aktuális Holy Shit.



Saját poklunk foglyai vagyunk, ha valamilyen, bármilyen keresztet cipelünk. Főleg, ha magunknak készítjük azt elő. Amennyiben a keresztünk a kereszt el nem készítése, akkor aztán végképp meg vagyunk lőve egy életre. Ha nem többre. Szimbólumokkal teleaggatott zóna, de megéri elveszni benne.







 
       A hős és a csokoládékatona
szerző: Plecskó Edina
Ahogyan G. B. Shaw szinte minden darabjának középpontjában a szerelem áll, úgy képezi a Katona József Színházban ez év áprilisában debütált A hős és a csokoládékatona  című vígjátékának is kiváló alapját a szerelmi kalamajkák sora, balkáni zenével fűszerezett operettként a nézők elé tálalva.

Bernard Shaw darabjának eredeti címe (Arms and the man) „fegyvert és vitézt” idéz, amely erősen ön-ironikus darab a drámagyártás elfogadott divatjából kilépve keltett megütközést. VII. Edward király a szerzőt egyenesen őrültnek titulálta, aki határtalan színpadi pimaszsággal felvértezve írta meg művét, ám szemtelenségét végül siker koronázta. A közönség rokonszenvének kivívása mellett Oscar Straust a darab megzenésítésre késztette, akinek Csokoládékatona című operettjét 1908-ban mutatták be a Theater an der Wien-ben, míg az amerikai filmesek egy Nelson Eddy főszereplésével készült zenés filmet adaptáltak belőle. A Katonában idén bemutatott színművet Réz Ádám fordításában, Máté Gábor rendezésében láthatjuk Monori András zenéjével és a dalszövegeket jegyző Várady Szabolcs munkájával kiegészülve.

A történet a XIX. századi bolgár-szerb háború idején játszódik 1885-ben, amikor a szerb hadsereg egy svájci zsoldosát, Bluntschli kapitányt (Kocsis Gergely), a bolgár Petkov őrnagy lánya, a hősökért rajongó Raina (Jordán Adél) megmenti a haláltól. Később Bluntschli, a csokoládékatona hálája jeléül felkeresi Petkovékat, amely látogatás aztán szép sorban különféle bonyodalmakat generál. A svájci ugyanis elhódítja Raina szívét jegyesétől, az indulatos és egy kicsit együgyű Szergej őrnagytól (Nagy Ervin). Ám a kapitány sem marad pár nélkül, ő inkább Luka, a rangján alul álló, de nagyravágyó cselédlány kegyeit keresi. Az előző szálhoz híven természetesen Lukának is van már férjjelöltje, Nikola, a szolgáló személyében, aki így hoppon marad, ám őt a pénz mindig is jobban érdekelte a szerelmi érzéseknél. S ha ez a históriafolyam nem lenne elég, a már említett Petkov őrnagy (Haumann Péter) tudomást szerez minderről, míg felesége, Ekaterina (Bodnár Erika) Szergejhez fűződő gyengéd érzelmeinek okán kapcsolódik a történethez.

Shaw egyfajta látleletet ad a bolgár és keleti világszemléletről, az önámításról, mely szerint ők európai színvonalon élnek, miközben heves kitörésekkel palástolt általános tudatlanságukat a Nyugat által képviselt józansággal állítja szembe. Mindezt kifejezendő a szereplők nem pusztán vígjátékot, hanem önparódiát állítanak színpadra a jeleneteket megszakító musicalszerű dalbetétek eléneklésével. Ennek hangsúlyozására mikrofont is a kezükbe ragadnak egy-egy ilyen résznél, az irónia adta lehetőségeket mindinkább kihasználva. A keleties hangulatvilágot idéző élőzenei kíséret szintén a darab szerves részét képezi, a zenekar rendhagyó módon a színészekkel is folyamatos kontaktusban van és minőségi, igényes muzsikájukkal igazi zenei felüdülést biztosítanak. Nyáron, augusztus 21-22-én a Szentendrei Teátrumban láthatjuk a darabot.




 
       A kognitívan motivált test
szerző: Szántó Sz. Erika
Míg Pálffy György Taxidermiájában az első történet a kognitívan motivált testé, Pasolini a Saloban már az ösztönös túlélést definiálja. Az ösztön nem más, mint a viselkedés genetikailag programozott indítéka. Kényszer, Érdek, Ösztönélet.

Pasolini: Salo, avagy Szodoma 120 napja



A Salo, avagy Szodoma 120 napja egyszerre jelenti a nácizmus gyilkoló és túlélő ösztönét, az elferdített nemi vágyak szükséges kielégítését. Pasolini filmje bebizonyítja: az ösztönök, amelyek állandó erőként hatnak, folytonosan fennállnak, ezért nem lehet könnyen menekülni előlük. A filmben főként a Freud -féle agressziós ösztön jelenik meg, amelynek alapja, hogy az ember alapvetően rossz. A helyszín: az észak-olaszországi Salò, a Garda-tó partján, a fasiszta megszállás idején. A Hatalmat szimbolizáló négy úr fegyveresek segítségével fiatal fiúkat és lányokat ejt foglyul. A legszebbeket kiválogatják, és egy kastélyba vonulnak velük. Itt szigorú rendszabályok szerint tartják fogva őket. Az Orgiák termében mindennap idős prostituáltak különleges perverzitásokról szóló történetekkel szítják fel a négy hatalmasság szexuális vágyait, melyeket ők aztán a fiatalokon vezetnek le. A mániák után az emberi ürülék, majd a vér lesz a történetek központi témája, végül a sokkoló fináléban a négy úr testőreik segítségével, a kastély zárt udvarán, válogatott kegyetlenséggel kivégzi a foglyokat. Pasolini Dante Isteni színjáték című művének szerkezete nyomán a Salòt körökre osztotta: A Pokol tornáca, A mániák köre, A szar köre, A vér köre. Mindegyik egyre mélyebbre viszi a nézőt az embertelenség poklába, és ezt az alászállást szimbolizálják a körökben látható egyre bizarrabb házassági ceremóniák, melyek egyben annak bizonyítékai is, hogy a polgári társadalmat képviselő urak saját intézményrendszereiket sem tekintik szentnek.

Pálfi György: Taxidermia




Pálfi generációkat átívelő családtörténete arra bizonyíték, hogy az ösztönt mindenképpen ki kell elégíteni, hogy energiája levezetődjék. A film első története a kognitívan motivált testé, úgy ahogy ez az intuíciókon alapuló testtudat végigfut az egész filmen is. A fáskamra magányában az ösztönös önkielégítés, pár évtizeddel később pedig a megfékezhetetlen zabálás, (és így a test kitágítása, határainak próbálgatása), majd az unoka önpreparálási akciója a tudattalan tudatosság komor mindenhatóságát tükrözi.

Verhoeven: Elemi ösztön 1. vs. 2.

Freud szerint a lelket a külvilág felől és a belső világból érhetik ingerek. Verhoeven a belsőből merít, azon belül is a nemi ingeréhségből. A san fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének... Az első rész kiemelkedően magas érdeme, hogy Sharon Stone és Michael Douglas híres kettőse archetípust teremtett a filmes szexjelenetek sorában. A második rész azonban már nem tudja teljesíteni a mércét.  Michael Caton-Jones filmje az Elemi ösztön 2. az öregedő Stone-nal és a nem túl meggyőző David Morrissey-vel csúfos bukás a nyers és obszcén, mégis teljesen elfogadottan ösztönös első résszel szemben.

Bunuel: Az öldöklő angyal

Bunuel Az öldöklő angyalban a többnyire tudattalan, de annál erősebb, életben maradás ösztönét állítja a középpontba. A ki nem mondott ingerek és ösztönök nem szűnnek meg létezni, tudattalan kínt okoznak a lelki szerkezetben, és arra törekszenek, hogy kifejeződjenek, hogy észrevetessék magukat a tudattal. A történet szerint a Nobile házaspár egy operaelőadás után vacsorát ad a barátainak. A vacsora utáni zenélés, beszélgetés közben egyre többen elálmosodnak, és bár hazamenetelről beszélnek, ott helyben elalszanak. Reggel döbbenten vitatják a történteket, ám az egyébként nyitott szalon küszöbét senki nem tudja átlépni. E megmagyarázhatatlan korlátozottság miatt a társaság egyre kétségbeesettebb és hisztérikusabb lesz. A legegyszerűbb vágyukat, miszerint kilépjenek a szobából nem tudják teljesíteni, az addig magasan intellektuel és sznob társaság pedig idővel leegyszerűsödik az élelem, nemi vágyak és az agresszió érzéseinek szintjére.









 
       A Madonna-jelenség

Madonna Louise Ciccone az elmúlt évtizedek során a popkultúra egyik legmeghatározóbb alakjává vált. Napjainkban is a szórakoztatóipar legsikeresebb előadói közé tartozik; többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas művész, népszerű énekes, színpadi és filmszínész, író és rendező, táncos és modell, divatdiktátor és üzletasszony. Munkásságának bő két évtizede során egyedülálló jelenséggé nőtte ki magát, miközben folyton megújuló alakja elválaszthatatlanul összefonódott a popkultúra és a posztmodern média fogalmával.

Szerző: Guld Ádám

(...) A Madonna-jelenség az 1980-as évek eleje óta megosztja a közvéleményt, s az énekesnő ellentmondásos alakjáról valóban nehéz egységes képet alkotni. Míg sokan a posztmodern kultúra forradalmáraként emlegetik, mások anti-feministának, vulgárisnak és értéktelennek bélyegzik az énekesnő munkáit. Ennek elsődleges oka az, hogy Madonna alkotásai élénk társadalmi vitát generálnak, mivel mindig a társadalom legaktuálisabb, legérzékenyebb kérdéseit feszegetik. Legyen szó politikai, vallási, faji, nemi vagy szexuális problémákról, Madonna alkotásai sikeresek, mivel az énekesnő úgy nyúl egy bizonyos témához, hogy közben saját alakja, imidzse és identitása is az adott témához idomul. Így lehetséges az, hogy az elmúlt évtizedek során a videoklipekben láthattuk már lázadó tinédzserként, diszkókirálynőként, prostituáltként, leányanyaként, latin dívaként, leszbikus ikonként, hollywoodi szupersztárként, s ezzel a felsorolás még koránt sem teljes. Mindeközben az énekesnő imidzse is nyomon követte a változó trendeket, újabb és újabb identitásmintákat állítva a közönség elé. (...)

Az 1980-as évek végére Madonna megteremtette a biztos siker receptjét, felismerte azt, hogy a pop világában a művészeti érték a média nyilvánossága nélkül mit sem ér. Madonna volt az első női előadók egyike, aki képes volt arra, hogy mesterien vegyítse a kreativitást és a botrányokat, s így minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot szerezzen magának. Az 1989-ben kiadott Like a Prayer című albumának példáját látva az is egyértelművé vált számára, hogy társadalmunkban két olyan érzékeny terület létezik, amely bármikor képes arra, hogy az emberek figyelmét felkeltse: a vallás és a szexualitás. Az énekesnő az 1980-as évek végére négy nagysikerű albumot adott ki, az amerikai toplistán nyolc, a brit toplistán hét slágere ért el első helyezést, mindeközben a Blond Ambition című koncertturnéja négy kontinensen aratott hatalmas sikert . Madonna 1990 novemberében adta ki a legnagyobb slágereiből készült összeállítást, a The Immaculate Collection című albumot, amelynek esetében ismét a már jól bevált gyakorlatot alkalmazta. Már maga az album címe is kettős jelentést sugall: utal egyrészről a lemezen található nagysikerű dalokra, másrészről az énekesnő korábbi témaválasztásait figyelembe véve egyértelmű a bibliai utalás Mária szeplőtelen fogantatására is. A The Immaculate Collection két új szerzeményt is tartalmazott, az egyik a „Rescue Me”, míg a másik új dal a „Justify My Love” volt. Ez utóbbi dal és az ehhez tartozó video Madonna új, minden addiginál provokatívabb, s alapvetően a szexualitás kérdéseit feszegető korszakának a kezdetét is jelöli. Madonna 1992-ben jelentette meg Erotica című albumát, amely ennek a korszaknak a kiteljesedését jelentette. Azonban ahhoz, hogy művészetének ezt az időszakát megértsük, röviden át kell tekintenünk azokat az önéletrajzi vonatkozásokat, illetve társadalmi folyamatokat, amelyek az album megszületéséhez vezettek, s amelyek a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az Erotica albumon szereplő alkotásokban is rendre feltűntek.

Madonna magánélete meglehetősen zaklatott volt az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján. 1989-ben veszítette el egyik legközelebbi barátját, aki az AIDS-nek vált áldozatává, amely betegség az 1980-as évek végén még egyet jelentett a homoszexualitással. Ebben az időben ért véget az énekesnő házassága a hollywoodi szupersztárral, Sean Pennel, és hírhedt afférja ifjabb John Kennedyvel, valamint egy másik hollywoodi hírességgel, Warren Beattyvel. Madonna szoros barátsága a nyíltan biszexuális Broadway-színésznővel, Sandra Bernharddal ugyancsak kimeríthetetlen témát szolgáltatott a sajtónak. Madonna 1990-ben, Warren Beattyvel történő szakítása után ismerkedett meg következő partnerével, a nyíltan biszexuális színésszel és aktmodellel, Tony Warddal, valamint a szintén kétes hírű ex-modellel és üzletasszonnyal, Ingrid Casaresszel. Ezeknek a nagy port kavaró kapcsolatoknak az eredményeként Madonna magánélete a társadalmi érdeklődés középpontjába került, mert egyszerre volt szokatlanul vad, meghökkentő és provokatív. A közönség egyre többet akart, és Madonna láthatóan nem vonakodott attól, hogy az igényeket kielégítse. 1991-ben jelentette meg az In Bed With Madonna című dokumentumfilmjét, amelyet az 1991-es Blond Ambition című turnéja alatt forgatott le, és amelyben a néző Madonna életének legintimebb pillanataiba is betekinthetett.
Madonna 1992-ben adta ki a szintén hatalmas sajtónyilvánosságot követelő Sex című könyvét, amely azonnali üzleti sikernek bizonyult. A puritán kivitelezésű könyv erotikus témájú verseket és történeteket tartalmazott, gazdag képanyaggal társítva, amelyeknek közös vonásuk volt a szexualitás, illetve a szexuális fantáziák korlátok, tabuk nélküli bemutatása. A könyv – melléklet formájában – egy hanglemezt is magában foglalt az „Erotic” című dallal, amelyet az ugyanabban az évben megjelenő Erotica album közvetlen előzményének tekinthetünk, s amely egyben az „Erotica-éra” kezdetét is fémjelzi. Az Erotica című album bemutatkozó trackje az albummal azonos című dal, az Erotica volt, amely dal az ehhez kapcsolódó botrányos videoklip révén, megjelenése után néhány nappal már világszerte ismert volt. Ahhoz, hogy a video koncepcióját megértsük, először érdemes áttekinteni a klip tartalmát, amely a későbbiekben a Madonna-jelenség értelmezéséhez is nagyban hozzájárul.

Az Erotica-video Madonna Erotica című videója a hollywoodi hőskorszakot idéző homályos, fekete-fehér, felvillanó képek sorozatával indul, amelyek alatt egy lágyan lüktető house beat dallamot hallhatunk. Madonna a video első képein az 1930-as évek körülrajongott filmcsillagaként, Dita Parloként jelenik meg, fekete ruhában, arcán maszkkal, kezében pálcával, majd a képernyőn, mint egy víziószerűen tűnik fel az „Erotica” felirat. Keretet adva a video történetének, a nézőt Dita Parlo vezeti be Madonna fantáziavilágába, amelynek burkolatlan célja az, hogy ezek a fantáziák a nézőt egyfajta önkívületi állapotba juttassák:
“My name is Dita, I'll be your mistress tonight, I'd like to put you in a trance.”
A video következő részében csupán fragmentumokat látunk, amelyek látszólag mindenféle szorosabb összefüggést nélkülöznek: Madonna szexuális kapcsolatot létesít egy homályos dolgozószobában egy idős és később egy fiatal férfival. A következő jelenetekben az énekesnő már izmos férfitáncosok társaságában látható egy exkluzív bár vendégeként, ahol a helyiség sötét sarkaiban egymással ölelkező férfialakok tűnnek fel. Ezen a ponton egy pillanatra Marilyn Monroe alakja is megjelenik, miközben Madonna a tengerparton egymással ölelkező fiatal nőkről fantáziál. Ezután a klip a „video a videóban” meghökkentő technikáját alkalmazza: a képernyőn az 1950-es és az 1960-as évek amatőr filmfelvételeire jellemző tengerparti képek peregnek.



A videóban felvonultatott képi anyag a média fősodrában eddig a pontig is szokatlannak számított az 1990-es évek elején, azonban az ezt követőek minden korábbi konvenciót áthágnak, s már-már a pornográfia határait súrolják. A következő jelenetben Madonna mint szadista úrnő jelenik meg, aki égő gyertyával kínozza megkötözött áldozatait, míg egy másik jelenetben egy brutális megjelenésű férfi vezeti pórázon a félmeztelen énekesnőt. A klip egy ezt követő jelenetében Madonna egy forgalmas autóút szélén sétál, és válogatás nélkül bocsátkozik kalandokba az autósokkal, miközben fedetlen kebleit az autók szélvédőjéhez szorítja. Madonna korábbi munkáihoz hasonlóan – mint amilyen például a „Like a Prayer” című dal és az ehhez kapcsolódó videoklip, vagy a korábban említett „Justify My Love” video – az Erotica újra feldolgozza a kereszténység, illetve a szexuális fantáziák között feszülő ellentétet. Például Madonna égő gyertyák között jelenik meg, mint a megfeszített megváltó, mialatt a néző egy közel-keleti vallási ének dallamát fedezheti fel. A video utolsó képkockáin ismét Dita Parlo alakja tűnik fel, aki az orális szexre történő egyértelmű utalásként obszcén mozdulatokat imitál egy bábfigura karjával, miközben egymás után felvillanó képek sorozatán a „sex” szó jelenik meg. A klip újabb sokkoló, bár szándékosan cenzúrázott képekkel zárul, amelyeken Madonna meztelenül stoppol egy autópálya szélén, mindössze egy pár körömcipőt, illetve egy kézitáskát viselve.

A filmben feltűnő karakterek jellegzetességei szorosan kapcsolódnak a video üzenetéhez. A klipben felbukkanó személyek legszembetűnőbb tulajdonsága az, hogy a néző csak nehezen tudja megállapítani a szereplők nemét. Egyrészt a videóban feltűnő férfiak egy része határozottan feminin: viselkedésük, arcuk, alakjuk nőies, amely hatást csak tovább fokozza az erős smink, a hosszú haj és az ugyancsak nőies ruhák. Más jelenetekben öltönyt és nyakkendőt viselő, maszkulin nők tűnnek fel, akik férfias viselkedésmintákat követnek. Másrészt a video ezeknek a viselkedésmintáknak az ellentét is bemutatja, mivel a klip nyíltan ábrázolja a szupermaszkulin, agresszív, férfias viselkedésmódokat is, ugyanúgy, ahogy a szuperfeminin nő is megjelenik a videóban, például a Marilyn Monroe-t imitáló Madonna alakjában. Látszólag az Erotica-video tehát nem több mint meghökkentő, sokszor zavarba ejtő képi áradat, amelynek mozaikjai közt a néző számára nem könnyű feladat megtalálni az összefüggéseket és az alkotás üzenetét. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a posztmodern médiakultúra mechanizmusainak mélyére kell ásnunk. (...)

Az Erotica-video által feltárt problematika nagymértékben a posztmodern korban élő ember identitása köré szerveződik. Madonna videója egy olyan világ képét vetíti elénk, amely egyszerre fordul szembe a múlttal és a jelennel, miközben a posztmodern gyakorlatnak megfelelően az önmaga ellen való lázadás sémáit is megteremti. A klip rendre megkérdőjelezi a korábban elfogadott törvényszerűségeket és igazságokat, s rámutat ezeknek társadalmilag konstruált jellegére. A video ugyanakkor bemutatja azt is, hogy a posztmodern korban az egyéni identitás is csupán társadalmi konstrukció eredménye, lévén, hogy a posztmodernitásban az identitás esszenciája elvész, és az egyén önmaga identitását csak más identitások viszonyában tudja meghatározni.  (...)

A teljes dolgozat itt olvasható: Médiakutató






 
       A magyarok Párizsa
szerző: Tóth Tamara

Ady, Jókai, József Attila, Illyés Gyula… Nehéz összegyűjtögetni, kik azok a híres magyarok, akik megfordultak, hosszabb-rövidebb időt töltöttek a francia fővárosban, és az élményeiket megörökítették az utókor számára az életművükben. A számtalan zseni párizsi munkássága ugyanakkor külföldön is reprezentálja a magyar kultúra szinte minden szegletét.

A Szajna partján megforduló híres magyarjaink vagy nagy elismeréssel övezve éltek, vagy szinte nyomorogniuk kellett. Munkácsy Mihállyal indult, majd Ady Párizs iránti szerelme úttörőnek bizonyult, és a 20. század elejétől megindult a magyarok zarándoklata a francia fővárosba. A bohém művészvilág gyűjtőtégelye, az avantgárd, a szecesszió és a lázadás csak néhány azok közül a vonzerők közül, amelyek a hazai művészeket végtelenül csábították. Az első világháború valamennyire visszafogta az utazni vágyókat, de ez nem tartott sokáig. Az 1920-as években Illyés Gyula, Kassák Lajos, József Attila, Radnóti és Márai Sándor életében játszott fontos szerepet a város, a 30-as években Faludy is ott tanult, és Bartóknak is örök élmény maradt. Aki megfordult Párizsban, imádattal tért haza, vagy maradt még egy ideig. A költők és írók mellett a képzőművészek is szép számmal képviseltették magukat a kávézók teraszán. Például Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos. A festő Vaszary János és a színházigazgató Vaszary János életében szintén meghatározó volt a város. A felsorolást még nagyon hosszan lehetne folytatni. Általános véleménye volt azonban híres magyarjainknak, hogy azok, akik a hazájukban nem fértek meg egymás mellett, külhonban sokszor egymásra voltak utalva.
 
Híres magyar – vagy inkább csak félig magyar származású – maga a Francia Köztársaság elnöke. Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa valójában párizsi, ott született 1955-ben, és ott is nőtt fel. Hazánkhoz mindössze az apai ág köti, a családjuk a 17. században kapott nemesi oklevelet. A nagyszülők a gazdasági világválságban elvesztették a vagyonukat, fiuk pedig inkább az emigrációt választotta. Nicolas anyai ágon görög zsidó származású.  A francia elnököt semmilyen érzelmi szál nem köti hazánkhoz. Ez az édesapja hibája, aki nem tartotta fontosnak, hogy gyerekei megtanuljanak magyarul, tisztában legyenek származásukkal és a hagyományokkal. Az apa később elhagyta a családot, ami Nicolas életére jelentős befolyással volt. Identitását sokáig nem tudta meghatározni, nem érezte magát franciának, magyarnak meg főleg nem. A későbbi elnök közepesen tanult, évet is kellett ismételni, majd a jogi tanulmányoktól egyenesen ívelt felfelé a karrierje. Csak az a kár, hogy ennyire nem érdekli őt a gyökerei.
 




 
       A Majmok bolygóján plasztikus a tengerpart
szerző: Simon Borbála
Második hallgatás körül kezdi elérni a hallgatót a Plastic Beach hatás, azaz a Gorillaz nevű fiktív formáció harmadik, Nagy Britanniában március 5-én megjelenő, nagylemeze.

A Blur hangzást rég maga mögött hagyta Dave Albarn. Jól tette. Igaz, örökké Blurre ácsingózó rajongói, bármilyen szemetet is dobna piacra, alapvető felvevő központját jelentik kiadványainak. Mindenesetre még nem tart itt a dolog. Merthogy a Gorillaz jó. Hiába fiktív és szomorú egyszerre. A fiktívsége végett is eredeti, ami ezzel a könnyen felismerhető lassú, minimál hangzással vegyítve igazán briliáns performanszá válik. Amikor a zenekar először jelent meg a piacon virtuális bandaként nem annyira szerethető, mint inkább bűnözőre rajzolt (Jamie Hewlett munkája 2D, Murdoc Niccals, Noodle és Russel) karakterekkel, már briliánssá tette az egész produkciót. Ráadásul olyan dub, hip-hop, elektronikus keverékeket dobtak piacra, mint a Clint Eastwood, a Tomorrow Comes Today és a második albumos (Damon Days) Feel Good Inc.

A Plastic Beach alkalmat ad arra, hogy az Albarn - Hewlett páros újra üzembe helyezze a Kong stúdiót, természetesen olyan „hatalmas” nevek közreműködésével, mint Snoop Dogg, Hypnotic Brass Ensemble, Kano, Mos Def, De La Soul, Lou Reed, Mick Jones vagy éppenséggel a Hagyományos Arab Zenéért létrejött Libanoni Nemzeti Zenekar. Az új albummal továbbra is hip-hop groove-os, zsíros klub ütemekre hajazó, rézfúvósok, ázsiai és arab zenekari játék által növelt zenei pillanatképeket kapunk.

Az NPR online rádió jóvoltából március elseje óta ingyen meghallgatható az új lemez, de a promó Stylo videó is negyvenezer (és nő) találat körül tart már a youtube-on, ami sajnos hazánkból nem érhető el. A fanyalgó kommentelők szerint egyáltalán nem kiemelkedő a hármas számú lemez, ugyanis nem találják a rögtön ütő refréneket, amiket álmukból felkeltve is dúdolnának akár, ahelyett hogy minduntalan egy lassított Knight Rider témát hallgassanak.


(Gorillaz – Clint Eastwood)

Ettől függetlenül bátor a sötét, szimfónikus, hangulatában még elborultabb Plastic Beach anyag. Gyermeki kíváncsisággal várhatjuk, hogy Snoop Dogg vagy épp Lou Reed milyen formát kap majd, a valóság és fikció határán egyensúlyozó szerzőktől. De akárcsak a mesékben, vajon az egész csak a fejünkben van?

A majmok világa: http://gorillaz.com/
Ahol hallgatható npr:
http://www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=124114812





 
       A musical forradalmár
szerző: Surányi Kinga
Szinetár Miklós nevét egy időben csupán az Operaházzal kapcsolatban említették, vagy úgy, mint "a Szinetár Dóra papája". Ugyanakkor ismerhetjük sokoldalú rendezői kvalitásai miatt is. Kevesen járják végig a rendezés ilyen széles palettáját: színház, opera, tv, film és a nem kevésbé jelentős musical műfajokban alkotott életének eddigi 76 éve alatt.

www.kontextus.huSzinetár Miklóshoz a zenés műfaj talán azért is közelebb álló, mert nemcsak rendezni, hanem énekelni, sőt komponálni is tanult, Sallai József és Huzella Elek irányítása alatt. Mindezt még Színház- és Filmművészeti tanulmányai idejében. Rendezéseire kivétel nélkül elmondható, hogy újszerűek, mind hagyományújítóként, mind a szerepek értelmezésében, az emberi vonások föltárásában. Az egyes műfajok sajátosságait biztos kézzel használja föl.
Szinetár Miklós életútja alatt sokfelé megfordult már, az Operettszínháztól kezdve a Petőfi Színházon át az MTV-ig, vagy a már említett Operaházig. Volttanár a Színház és Filmművészeti Főiskolában valamint kormánybiztos a Nemzeti Színház felépítése során. S, hogy mennyire alkotott maradandót? Erre kitűnő példa a csupán három és fél évet megélő Petőfi Színház, mely először adott teret Magyarországon a musicalműfajának, a hatvanas évek folyamán. Szinetár személyesen dajkálta a műfajt, melyről úgy gondolkodott: "az operett zárt világával szemben a musical maga a szabadság."

A rövid életű teátrumban rendezte meg az Egy szerelem három éjszakáját,fotó: www.szindora.mlap.hu Ránki György zeneszerzői, Hubay Miklós drámaírói és Vas István költői közreműködésével. Bodrogi Gyula, Margitai Ági, Horváth Tivadar, Domján Edit és a Búcsúdal énekeseként hírnevet szerző Sennyei Vera színészi alakításával került színre az első magyar musical, mely egy a II. világháborúban játszódó tragikus szerelem történetét meséli el, Radnóti Miklós életsorsából is építkezve. 1961. január 12-én debütált a tragikus, fanyar humorral átszőtt musical, mely aztán hatalmas sikert aratott. A kritikák így írtak róla: "a történet tragikus, az ifjúság vidám." De Szántó Piroska megállapítása is helytálló miszerint: "a darab három szerzője nem is látott még igazi musicalt, de amit írtak, a miénk volt, és a legprogresszívebb európai hagyományt, Brecht és Kurt Well világát idézte fel." Méltán híres magyarunk hát Szinetár Miklós, de aki még kételkedik, nézze meg rendezésit, vagy tekintsen végig díjainak végesincs során.

Díjai: Jászai Mari-díj (1956, 1961),érdemes művész (1967), Kossuth-díj (1970), Balázs Béla-díj(1974), kiváló művész (1978), monte-carlói Arany Nimfa-díj,Unda-díj (1970), a prágai tv-fesztivál legjobb rendezésért járódíja, a moszkvai filmfesztivál Béke-díja, trieszti Ezüst Asteroid-díj. A Magyar Állami Operaház örökös tagja.

Főbb rendezései: Koldusopera, Egyszerelem három éjszakája, A nép ellensége, Szent Johanna, DonCarlos, Tartuffe, Kabaré, Viktória, Játék a kastélyban, Azúrhatnám polgár, Szép Heléna, A víg özvegy, operák: Orygrófja, Fra Diavolo, Cosí fan tutte, André Chénier, Tannhäuser,Borisz Godunov, tv-filmek: Igéző, Aranyborjú, Trisztán, RózsaSándor, Az ember tragédiája, Bánk bán, Liszt Ferenc élete,Halálnak halálával, mozifilmek: Délibáb minden mennyiségben(1961), Háry János (1966), Csárdáskirálynő (1971), Az erőd(1978), operafilmek: A sevillai borbély, Hoffmann meséi, Fidelio,Cosí fan tutte.



 
       A musicaloperák koronázatlan királya - Az operaház fantomja
szerző: Plecskó Edina
Izgalmas történet, lebilincselő zene, és több mint két évtizedes londoni ősbemutatója óta tartó töretlen világsiker jellemzi a musical szerelmeseinek egyik legnagyobb ajándékát, az Andrew Lloyd Webber kottafüzetében megszületett Az operaház fantomja című musicaloperát. Értékét nem csak a minden részletében tökéletes kidolgozása és az ehhez méltó pazar színrevitele, hanem a zenei kiteljesedésben nyújtott szerepe adja.

forrás: www.azoperahazfantomja.huEgy-egy zenei műfaj – jelen esetben a musical – kiteljesedésének a történelem eseményei is szerves részét képezik, ahogy a ’80-as évek Amerikája is jó példával szolgál erre: a fiatalok lázadásának befejeztével ugyanis esély volt a tartalmatlan szórakozások elterjedésére, ám az alkotók ambiciózus része mintegy a zene felé való menekülésükkel megvalósították a műfaj zenei-operai kiteljesítését. Ennek az időszaknak az ékes példája az Operaház fantomja című musicalopera születése is, amely 1986-os londoni bemutatója óta a világ egyik legtöbbet játszott zenéje lett.

Gaston Leroux 1911-ben született horrorisztikus regényének színpadra adaptálását elsőként Ken Hill valósította meg, aki a történetet népszerű operák köntösébe bújtatva Verdi és Offenbach zenéivel játszatta el. Ennek hatására gondolt arra Andrew Lloyd Webber, hogy musicalt farag a műből, amelyhez többek között Charles Hart dalszövegíró és Richard Stilgoe librettóíró segítette hozzá. Az előjátékkal induló történet a Párizsi Opera berendezési tárgyainak árverését mutatja be, amelynek során felidéződik az operaház históriájának félelmetes időszaka, a mindenkit rettegésben tartó fantom és szerelmének története. A balettkarból vezető szopránénekesnővé avanzsált főszereplő, Christine Daae hangjával és szépségével szerelemre lobbantja a fiatal arisztokrata, Raoul de Chagny szívét, ám az ifjúnak félelmetes ellenfele akad az operaház föld alatti birodalmában élő, betegségtől elcsúfított arcát álarccal rejtő és a társulatot hatalmában tartó fantom személyében. A lányt ugyanis megbabonázza a halott apjával egykorú férfi szenvedélyes vonzódása, aki elrabolja és magával viszi rejtekhelyére. A bátor Raoul azonban sikeresen megmenti szerelmét, s bár a fantomot elfogniuk nem sikerül, emléke örökké a lánnyal marad.

Az izgalmas és érzelmekkel túlfűtött cselekmény garancia az önfeledt szórakozásra, Webber zenéjét pedig a legnagyobb elismerés illeti. Hovatovább ezzel a művével megközelítette a példaképeinek tekintett klasszikus operaszerzőket is, a musicalben olyan nagy ívű és csodálatos szólók, valamint duett dallamok váltakoznak, mint A zene angyala, Az éj zenéje vagy a Szeress, csak ennyit kérek én című számok, ahogyan a rock ritmusában dübörgő  címadó dal is kiváló felvezetése a darabnak. A West End-en és a Brodwayen a mai napig is hatalmas slágernek örvendő musical Magyarországon 2003. óta látható a Madách Színházban, a közönség körében kivívott töretlen és óriási sikerrel.




 
       A nagybetűs NŐ
szerző: Baranyi Ágnes
Mi nők, végtelen sokféleségünkben járkálunk a világban, magasak vagyunk és alacsonyak, ducik és vékonyak, rikító pinket és pasztellszíneket hordunk, tornacipőben járunk és tűsarkúval nyomorgatjuk a lábunkat, érdeklődünk a művészet és a matematika iránt, a munkáknak élünk, a családunknak, a férfiaknak, önmagunknak. A választások számtalan lehetősége ellenére mi az, ami mégis közös lehet bennünk? Mitől nő a nő?

A nő független.  A Destiny's Child a modern nő képét énekli meg, aki szembeszállva az idejét múlt társadalmi determinizmussal és a "nőnek a konyhában a helye" szerű sztereotípiákkal, felhúzza a "nadrágot" és megteremti saját életfeltételeit, kiharcolja függetlenségét, és ha kell, beáll Charlie angyalának, hogy péppé verjen néhány rosszfiút, akik nem osztják a nézeteit. A nő tudja, mit akar.



A nő szexi.  Minden porcikájából nőiességet sugároz, ura a testének, tudatában van személyes varázsának, és képes levenni a lábáról Roy Orbison-t megannyi férfitársával együtt, csupán azzal az apró erőfeszítést nem igénylő tevékenységével, hogy végigsétál az utcán. A nő elvarázsol.



A nő érzékeny. Hisz, ad, áldoz, törődik, figyel, bíztat, terhet bír, támogat, szeret... boldog akar lenni, a fellegekbe vágyik, minél magasabbra, és ha nem engedik, lezuhan. A nő törékeny.



A nő gyönyörű. Szeretni, tisztelni, csodálni kell, és mindezt szavakkal is a tudtára adni. Mel Gibson leckét vehet, mert ha valaki, akkor Brian Adams biztosan tudja, mi kell a nőnek! A nő érzéki.



A nő erős. Tisztában van a világban betöltött univerzális szerepével, anya, feleség, szerető, társ, egyszerre az erő és a gyengédség hordozója. Életet ad, harcol, sérül, elesik és felkel. Neneh Cherry klasszikusa felteszi a kérdést, milyen lenne a nők nélküli lét. A nő jobbá teszi a világot.



A vásárlási szenvedélyről, a hisztiről, és a többdimenziós gondolkodási módszerről majd egy következő cikkben...




 
       A nagyoperák görbe tükre
szerző: Jakab Judit
Amikor 1928-ban Bertolt Brecht és Kurt Weill zenés komédiája, a Koldusopera sikert és botrányt aratott, egyik oldalról kommunistának, a másik oldalról burzsoá anarchistának ítélték. Bár mindkét oldal ítéletében volt valami igazság, végül azoknak lett igazuk, akik remekműnek gondolták.
 
Rsézlet a Bárka Színház előadásából - Kiss Mónika és Gordon Eszter fotójaBertolt Brecht az 1920-as években figyelt fel John Gay Koldusoperájára, és Csőcselék címmel hozzálátott az átdolgozásához. Az eredeti darab egy klasszikus angol szatirikus játék volt. A mű a korai kapitalizmus üzleti módszereinek komikumba fordított tükre. Hőse az élelmes polgár, aki üzleti társulattá szervezi a koldusokat és a bűnözőket. Ezt az alapötletet felhasználva alkotta meg Brecht a maga vádló erejű színművét, melyben az irónia és a groteszk humor eszközeivel tartott görbe tükröt a fennálló rendszernek.
 
Ebben a darabban már szerepeltek a Brecht nevéhez köthető epikus színházra jellemző elidegenítő effektusok, a didaktikus feliratok, a vetített képek, a nézőket megszólító színészek, a cselekményt megszakító songok. A cél a közönség elidegenítése volt a látottaktól. Erre azért volt szükség, hogy megszüntessék a beleélés, a katarzis lehetőségét, amely az epikus színház felfogása szerint megakadályozza a nézőt abban, hogy eljusson  a tudatáig a darab üzenete.



A darab zenéjének megírására Brecht Kurt Weill-t kérte fel. Weill zenéje, mely a kabarék és a jazz dallamvilágát, ritmikáját ötvözte, nagyon jól illeszkedett Brecht ironikus, groteszk humorú szövegeihez. A színpadi beszédet megszakító ironikus dalbetétek és songok minduntalan emlékeztették a nézőket arra, hogy ezúttal nem a megszokott operai csodavilág elevenedik meg előttük. Brecht és Weill leginkább a romantikus nagyopera elé tartott görbe tükröt. Nem véletlen, hogy a Koldusoperában sokan a Wagner-kultusszal való leszámolást látják.

Bertolt Brecht és Kurt WeillA darab ősbemutatójára a berlini Theater am Schiffbauerdamm megnyitásakor, 1928-ban került sor. Az eredetileg Csőcselék címet viselő Brecht-művet végül Háromgarasos era néven tűzte műsorra a színház. (Nálunk leginkább Koldusoperaként ismert, de játszották Háromgarasos operaként is, a legújabb fordításban pedig Filléres opera lett a címe.) Az előadás egy hónapig tartó próbái 1928 augusztus elején kezdődtek meg. A szereposztásnál a magánéleti vonatkozások is szerepet játszottak. Weill felesége, Lotte Lenya kapta Kocsma Jenny szerepét, Brecht leendő felesége, Helene Weigel pedig a bordélyház madámját alakította – volna, ha nem betegszik meg a bemutató előtt.

A darab viharos siker lett, s hamarosan mind Brecht, mind Weill számára meghozta a nemzetközi elismerést is. Azóta a világ minden színpadán játsszák, a magyarországi színházak műsorán is gyakran szerepel. Sikerét talán annak köszönheti a furcsa véget érő történet, hogy ma is éppoly aktuális, mint születésekor. A hazugság és csalás természetessé válása, a hatalom és a pénz mindenek feletti volta, az emberek egymást iránti közönye talán sosem volt annyira igaz, mint napjainkban.



 
       A neurotikus New York-i művész-értelmiségi
szerző: Szántó Sz. Erika
Ha Woody Allen, akkor New York. A frusztrációk és a lehetőségek hazája. A selfmade polgárok otthona, a Central Park és az éppen aktuális nők paradicsoma. Jöjjön a legszebb szerelmi vallomások listája.
 
1. Játszd újra Sam! (1972)
Allan Felix, a Játszd újra Sam! főszereplője ugyanaz a gátlásos, esetlen, szemüveges, neurotikus, New York-i művész-értelmiségi, aki Woody Allen filmjeiben újra és újra feltűnik. Allan Felix zsákutcába került az életével; felesége otthagyta, egyedül ül feldúlt manhattani lakásában és kudarcainak okairól töpreng. Fantáziaképeiben mindegyre feltűnik a nagy színész, a kemény, férfias hősöket alakító Humprey Bogart, s Felix mindegyre tőle akarja megtudni a sikeres férfiélet titkát.



2. Annie Hall (1977)
A soha meg nem unt téma: rendkívül zavaros Alvy Singer, a negyvenéves tévékomikus magánélete. Egyrészt idegbeteggé teszi New York állandó lüktetése, másrészt a közelmúltban elhagyta a barátnője. Ebben a felfokozott lelkiállapotban Alvy visszatekint az életére, a gyerekkorától kezdve egészen a különböző nőügyekig. Közülük is kiemelkedik az Annie Hallhoz fűződő kapcsolata.



3. Manhattan (1979)
Az 1979-es Manhatten szintén egy new york-i szerelmes vallomás. A Cézár és BAFTA-díjas filmben Woody pedig ismét elhibázott életére és a nőkkel való szerencsétlen kapcsolatára szeretne rájönni: Isaac Davis (Woody Allen), a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni a lehetetlenre, hogy miért ennyire magatehetetlen a nőkkel. Felesége, Jill elhagyja, hogy végre összeköltözhessen leszbikus szerelmével. Isaac szerelme, a középiskolás Tracey szintén szakít vele, mert még fiatal és tanulni akar. Mary, a túlképzett és túl neurotikus újságírónő pedig, akit a legjobb barátja mutat be neki, pont olyan, mint ő, épp ezért elviselhetetlen.





 
       A nosztalgia időutazása
szerző: Surányi Kinga
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a jelenből a múltba révedés koronázatlan királya Valentine Louis Georges Eugene Marcel Proust. Elegendő egyetlen madeleine süteményt a teába mártanunk, s máris az író gyermekkorában járunk,  régi sérelmek és óhajok labirintusában, hogy csak a leghíresebb részletét emeljem ki legfőbb művének, melynek címe Az eltűnt idő nyomában. Rosszindulatúan feltételezhetnénk, hogy ez az ominózus jelenet, ami később Semprun-nél is fölfedezhető más formában, azért vált a legnevesebbé, mert megannyi kritikus elemző csupán eddig jutott míg aztán végleg belefulladt a prousti szóáradatba.

Próbálták már az 1800-as évek fordulóján élő író stílusát utánozni, fölülmúlni, de kétlem, hogy valaha sikerülni fog valakinek túlszárnyalnia a 3200 oldalas regényes társadalomrajzot, mely Dante munkásságához hasonlatosan zár le egy kort fél lábbal az újba lépve, összefoglalva a régit. Pedig nem kisebb nevek kísérleteztek, mint James Joyce (Ulysses) és Robert Musil (Tulajdonságok nélküli ember). Ezzel azonban nem fejezhetjük be a prousti varázs által megihletett alkotók sorát, itt említhető Virginia Wolf, Samuel Beckett, Harold Pinter, Luigi Pirandello, Miguel de Unamuno vagy a két hete boncolt Jack Kerouac.

Proust fő műve nem egy könnyű olvasmány, ha sietve a villamoson, ebédszünetben vagy csak úgy lefekvés előtt akarunk valamit fogyasztani, akkor bizony rossz könyvre leltünk. Az eltűnt idő nyomában megkívánja, hogy minden kis idegszálunkkal figyeljünk a szavak túláradó hömpölygésére, a metaforák tobzódására. Nehéz szöveg, mert nem az elbeszélő drámai izgatottságával mesél a szerző, szelíden csöndesen szól, olykor talán el is altat, ám elvitathatatlan mesélőkedve segít túllendülni a lecsukódó szemhéjak árnyvilágán. Hallatlanul izgalmas, ahogyan a századforduló három évtizedéről, a Dreyfus ügytől egészen a világháborúig beszámol. Ahogyan megörökíti saját életén keresztül, önnön gyengeségének és erősségének küzdelmén át, az arisztokrácia bukását és a középosztály fölemelkedését. Pusztán azzal, hogy szalonélményeit, örökös önvallomásait papírra veti. Nem kevesebb volt ezzel Proust szándéka, hogy kilépjen az "úri műkedvelők" köréből és az oly nehézkesen induló írói útra lépjen. Az első rész (Swann) 1913-as megjelenése meg is hozta lassan a sikert.

Ekkor még terveiben csupán három rész szerepelt, a gyermekkori emlékek combray-i otthonában, a "nagyvilág" így Guemantes-ék kastélya, s végül A megtalált idő. Ez utóbbi egyszerre született meg az első résszel, hogy összefogja az előző köteteket és magyarázkodjon kissé, megalkossa önnön kis esztétikáját, felfedje az alkotás genezisét. Ebből lett később hét nagy fejezet, a már említett Swann, a Bimbózó lányok, a Guemantes-ék (felé- teljes fordításban), a Szodoma és Gomorrha, majd a poszthumusz kiadott, így befejezetlen, vázlatosabb: A fogoly lány, Albertine eltűnése és a záró akkord: A megtalált idő.

Rengeteget lehetne még szólni a Somerset Maugham szerint az időről megírt leghatásosabb könyvről, a gyermeki képtársító erőtől kezdve, az ellentétek feszültségén át, az alkotói életmód megjelenéséig vagy arról, hogy Franciaországban már képregény formájában is megjelent az időregény. S akkor még nem is írtunk az alkotó életéről, és a bergsoni filozófiáról, mely mozgatórugója a műnek, ami Proust szerint: "Egy nagy temető, amelynek zárókövén már a nevek is elmosódtak." Aminek köszönhetően végül beláthatjuk az igazságát annak, hogy: "Énünk nem más, mint állapotaink sorának egymásra rétegződése. A hullámzás folyton a felszínre vet egyes régebbi részeket." -  Ám most megkímélem az Olvasót.



 
       A Nyugat tanára
szerző: Tóth Tamara
A Négyessy-féle stílusgyakorlatokat látogatta az egyetemen, a Négyessy-féle szemináriumokon sajátította el a mesterség alapjait, nagy hatással voltak rá Négyessy László kurzusai. Ehhez hasonló mondatokkal gyakran találkozhattunk az irodalomkönyvek lapjain, de nem biztos, hogy felmerült bennünk, ki is volt ez a legendás egyetemi tanár.

fotó:nyugat.oszk.huNégyessy László 1861 és 1933 között élt, irodalomtörténész, esztéta és nyelvész volt, az MTA Nyelvművelő Bizottságának az elnöke. Több tankönyvet is szerzett, és híres stílusgyakorlat óráin a későbbi Nyugat első nemzedékének színe-java részt vett. Csak a legnagyobbak: Kosztolányi, Babits, Karinthy, Juhász Gyula, Csáth Géza, Tóth Árpád, Balázs Béla, Móricz. Vajon mi lehetett a tanári titok? Biztosan nem véletlen, hogy irodalomunk nagyjai fiatal éveikben Négyessy-nél okosodtak. Az egyetemi tanár mondhatni forradalmasította a tankönyvírást. Irodalmi és nyelvtani témájú szerzeményei a korábbiaknál korszerűbb szellemben, és stílusban íródtak, és szerkezetük is logikusabb volt. Az évek során aztán sokan használták az irodalomtörténész munkamódszerét, rendszerezését és eredményeit. Emellett közreműködött a középiskolai tantervek előkészítésében, mindenhol a logikus és szép magyar nyelvhasználatot tartotta elsődlegesnek, irányt adva ezzel egészen az iskolák államosításáig.

Négyessy László a haladó szellem ellenére nagyon nem szívelte például Ady költészetét, írt is egy értekezést Reális és csapongó Ady kultusz címmel. Emellett azt is a szemére vetették, hogy Petőfit és Vörösmartyt sem érti. A professzor több esetben álnéven publikált, ő volt Elemér tárcaíró doktor. Szerencsések lehettek azok a diákok, akik Négyessy László óráin tanulhattak poétikát, hiszen egy igazi tudóstól sajátíthatták el az alapokat, ami sok kezdő számára adott biztos kiindulási pontot. A végeredményt megnézve, a tanár úr nem végezett rossz munkát.




       A Parlament árnyékában
szerző:
Szántó Sz. Erika


Besüvít a szél az elhagyatott Parlament Caféba. Sörös korsók és kávécsészék még félig telten, árván száradnak az asztalokon. A pult mögött senki, csak a rádió szól.

kép:m.blog.huBeljebb lépve két megtermett idősebb nő sustorog üres poharaik fölött. Arrébb egy sötétruhás nő tarotlapokat húz elő, a vele szemben ülő izgatottan fészkelődik a helyén. Míg a helyünket keressük csupán egy gondolat motoszkál a fejemben: erről a kávézóról vagy jót vagy semmit.  A Parlament Café bármennyire is a Parlament szomszédságában van, inkább félelmet kelt, mint hogy épp hatalmat sugározna. A berendezéssel igazán semmi gond, (bár a nemdohányzó szekció annyira jellegtelen és unalmas volt, hogy inkább a füstös részt választottuk) és ha az ezoterika béklyóiból szabadulva előkerül a felszolgáló, még kedves kiszolgálásban is részesülhet a betérő vendég. A gond a többi résszel van. Mert tegyük fel, hogy egy turista lép be ugyanerre a helyre, na ugye? És hiába tartja a mondás, hogy jobb a rossz idő, mint semmiféle idő, mégiscsak…

Személyzet: 6 
Fogadtatás: 1- nem volt 
Légkör: 4 
Kínálat: 6 
Mosdó: 2 – koszos, büdös 
Összbenyomás: 4 – Magyar vagyok, nem turista 
Összesen: 60/24
szerző:
Surányi Kinga


Szó mi szó izgalmasabb lett volna a Parlamentet megtekinteni, még ha bonyolultabb is bejutni, és utána könnyen lehet, hogy ügyesen kell lavírozni a hírneves politikai korrektség labirintusában. Ehelyett valami egészen másfajta útvesztőt választottunk... Fogalmam sincs kik lehetnek a Parlament Café KÉP: kisvarda.szabolcsmegye.comvendégei. Az elegáns öltönyös figurák elmaradtak, s csak a sok mosatlan az asztalokon utalt arra, hogy itt járt valaki előttünk. Viszont, ami igazán szokatlan egy kávézótól, itt konferenciaterembe botolhatunk, ráadásul első blikkre nem is akármilyen módon felszereltbe. Ezen túl még egy határozottan nagy előnye van a Parlament Café-nak; sem narancsvésszel (copyright to Index.hu), sem szegfűvel, sem egyéb politikainak tulajdonítható utalással nem találkoztunk. Bizonyára így a válság küszöbén vagy közepén (az olvasó döntésére bízom) tartottak attól, hogy akármilyen irányban elmaradnának a vendégek. Szóval a Kossuth téri aluljáró könyvesboltjában több szó esett hatalomról, mint úticélunk kávézójában.
   
Személyzet:: 5 - mesebeli: Hol volt hol nem volt...
Fogadtatás:  1 - ami nincs, azt hogyan lehet pontozni?
Légkör: 6
Kínálat: 6
Mosdó: 3 - kibírjuk... (hazáig) 
Összbenyomás: 5
Összesen: 60/26 
 



 
       A pingvinek élete Írországban
szerző: Tóth Tamara
Ha egy kortárs képzőművész könyvet ír, az olyan lehet, mint amikor egy író vagy színész ecsetet ragad? A közvélemény elnézően elmosolyodik azon, hogy az elismert alkotó máshol is ki szeretné bontakoztatni a tehetségét? Festegessen avagy írogasson csak kedvére?

Forrás: www.noran.hu Előítélet már megint, hogy maradjon mindenki inkább a kaptafánál? A regény és a cikk végére kiderül.  Az első oldaltól kb. a könyv feléig az volt az érzésem, hogy egy Trainspotting remake-et olvasok, annyi különbséggel, hogy Micky Donnelly, a neves ír kortárs képzőművész a heroin helyett az alkoholt tette meg egyik főszereplőjének, pontosabbak a sört és a whiskey-t. Eredetinek és hitelesnek tűnő leírást kapunk az ír kocsmavilágról, a kocsmaszlengről, mondhatni teljes kocsmaszociográciáfiai körképet ismerhetünk meg, amit a szerző látványosan a pingvinek tébláboló mozgásához hasonlít. Myles pedig egy lecsúszott, alkoholista újságíró, akit kidobott az Asszony, és a lakbértartozása miatt az ingatlanos Bigelow is ráuszította az embereit. Ez eddig az egyik sík, a valóság. A könyv közepe környékén következik be tehát a már említett fordulat, miután Myles megismerkedett a szexi és művészieskedő Mex-szel, majd felbukkan Matt, aki Myles 6-7 évvel korábbi „kiadása”, gyakorlatilag egyformának néznek ki, leszámítva a korkülönbséget. Myles megkövülten nézi hasonmását, de Matt, mintha észre sem venné. Ez az iker-hasonlóság-tükörkép motívum tehetné érdekessé és figyelemfelkeltővé a regényt, de sajnos erre nem kerül sor, a megoldás szinte azonnal nyilvánvalóvá válik, és kitaláljuk, miért is jött a képbe Matt.

Micky Donelly szinte művészi szinten műveli az idősíkok közti ugrálást, egyik fejezet a múltról szól, haladva előre az időben, a következő már a jelenben játszódik, és mi csak várjuk, hogy mikor ér össze a két szál. Igazából végig egyben van, de mégis külön világként érzékeljük, és a feloldás végül nem jön el. A kötetszerkesztésben nyilvánul meg leginkább ki is a szerző, Donelly tér- és perspektivikus látását szövegbe önti, és több műfaj határán is egyensúlyoz. Az Ikeridőt lehet olvasni könnyű krimiként, vicces szociográfiaként, vagy csak egy szimpla regényként, ami egy képzőművész első irodalmi alkotása.

Micky Donnelly weboldala: www.mickydonnelly.com




 
       A popkurvaság variációi
szerző: Baranyi Ágnes
A különböző (főleg kortárs) művészeti ágak sokféle szempontból értelmezhetik a kurválkodás mibenlétét, és közülük néhány -hatását tekintve, talán leginkább a film- képes némi empátiát is csempészni belénk ezzel a közmegvetésnek örvendő létformával szemben. Azonban a Pretty Woman szerethető szendesége ide vagy oda, semmi nem műveli olyan széles skálán a kurvaság relatív pozicionálását, mint a videoklip.
A következő klipcsokor kitűnő illusztrációja annak, hogy zenei videók tolmácsolásában a kurvalét ugyanannyira lehet kívánatos, erotikával fűtött, vagy éppen trendi, mint mocskos, vagy elítélendő.


Kezdjük rögtön egy klasszikussal. A Metallica Turn The Page című nótájának negyvenes éveiben járó anyukája biztos nem arról álmodott, hogy gyermeke egy koszos motel falai között fog nővé cseperedni, arról meg főleg nem, hogy ennek a nővé cseperedésnek a természetes útja porontya fejében összekeveredik majd a night club öltözőjébe, majd az éhes férfiszemek övezte rúdhoz vezető úttal. Ginger Lynn túl hiteles alakítása ellenére, nem hivatásos prostituált, hanem színésznő, viszont le sem tagadhatná, hogy játékfilmjei előtt, volt némi köze a pornóiparhoz.



A Lady Marmalade szöges ellentéte az előzőnek, itt a prostiszerep velejárója a luxus, az élvezet, a szépség, a bőség és gazdagság. A Moulin Rouge francia századfordulós képzete, meggyötört, lerobbant ribancok helyett, Mya-t, Lil Kim-et, Pink-et és a csodálatos Christina-t nyújtja tálcáján, meggyőzve minket arról, hogy minden csillogásával, ragyogó ékszereivel és aprócska ruháival együtt kurvának lenni kiváltság.



A legjobb értelemben vett popkurvaság különdíjazottja a nagyszerű Madonna, akinek jó néhány videója felkerülhetne a listára, azonban van egy, amely kiemelten simul a témához, ez pedig a Justify My Love. Az erotika koronázatlan királynője, mint minden mást, a prostitúciót is az érzéki végéről fogja meg, méghozzá jó erősen, fülledten, szexin és minél izgatóbban. A bőrszerkós, segédeszközökben gazdag, szadomazo jellegű orgiába, egy pillanat erejéig a keresztre feszített Krisztus is bekeveredik, de Madonna a szent áhítat jelképével itt egyértelműen az intimitásnak és az érzékiségnek tiszteleg, nem pedig a csupasz szexualitásnak.



A t.A.T.u  Beliy Plaschik-ja (angol nyelvű verziója a White Robe) önmagában is sokkoló alkotás, a prostitúció, mint téma, itt csak egy mellékszála az összetett és morbid történetnek. Az orosz poptündérek hatásvadász videója ezúttal duplán kompenzálja gyengécske zenéjüket. A szenvtelenül fiatal páros Elena-ja a placcról hazatérve, pornósztárokat megszégyenítő magabiztossággal kap le magáról minden ruhadarabot, hogy aztán felöltse uniformisát és megkezdje esti műszakát, mint kivégzőtiszt. Mielőtt levonnánk következtetésként, hogy ezek szerint életünk természetes velejárója a kurválkodás, szögezzük le, hogy a kivégzőtiszt nem a természetes foglalkozások körébe tartozik. A végletekig torzított sztori kritikának is felfogható, nemzeti és univerzális szinten egyaránt. Őrült a világ.



Prodigy Smack My Bitch Up című videója szándékosan maradt a végére, mégpedig azért, mert a saját kontextusában és a maga nyers és durva valóságában ragadja meg a témát, épp ezért felesleges bármit is mondani róla. Szóljon a klip!










 
       A reklámfilm - butít vagy butul?

A stáblista szinte már a kezdetek óta szerves része a filmvetítésnek. Pontosan tudhatjuk, kié az ötlet, ki írta a forgatókönyvet, ki az operatőr, kik a szereplők, ki rendezte, hol és mikor készült a film. De van egy olyan mozgóképes műfaj, ahol ezek az adatok a nézők előtt szinte minden esetben rejtve maradnak. És bár valószínűleg egy átlagos napon sokkal több reklámfilmet látunk, mint egyéb filmet, a reklámfilmrendezők neve alig terjedt el szélesebb körben. Ügynökségek neve mögé kényszerülnek, és a szegényes dokumentáltság következtében gyakran az utókor számára is rejtve maradnak. A reklámfilmes szakma ma még igencsak zárt világ; egy-egy alkotóra nem is olyan egyszerű rábukkanni.

Szerző:  Margitházi Orsolya

Mekkora elismerés ma reklámfilmrendezőnek lenni?

A világon sok helyen mondják azt, hogy ez a szakma elitje, de én azt gondolom, hogy az alkotó ember számára ez véges lehetőségeket nyújt. Lehet, hogy sokan irigylésre méltónak találják, és filmes szempontból is érdekes lehetőségnek tarják, de sokan vannak azok is, akik halálosan megvetik, mert az alkotói szabadság feladását látják benne.

Mióta foglalkozol reklámfilmek rendezésével?

90-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakán, és akkoriban kezdett összeomlani az egész filmgyártás. A klasszikus útvonal, amely a főiskolától a filmgyár vagy a televízió felé vezetett, a mi osztályunk esetében már egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Néhány társammal ekkor alakítottuk meg a Stáb Film alkotóközösséget. Először videoklipeket forgattunk, majd kisebb, aztán már komolyabb reklámokat is.

De szeretném hangsúlyozni, hogy én nem csak reklámmal foglalkozom, mert úgy érzem, hogy aki csak reklámfilmet készít, az egy idő múlva beleőrül a dologba. Ez az egyik leglátványosabb műfaj a filmgyártásban, a filmtechnikai igényeket nézve, hiszen csak a reklámfilmben lehet azokat a technikákat alkalmazni, amiket gyakran csak elképzelnek a rendezők, de mondjuk egy játékfilm költségvetésébe nem férnek bele. Sok új dolgot ki lehet tehát próbálni. Ugyanakkor ez mégiscsak egy alkalmazott műfaj, ahol a munka három részre tagolódik. Van a megrendelő, akinek van egy elképzelése, de nem biztos, hogy ért is a filmes részéhez, van egy ügynökség, aki kitalál egy ötletet, és vagyunk mi, a készítők, akik ezt az ötletet, ha az jó, akkor továbbgondoljuk, és hozzáadunk valamit. Tehát ebből az alkalmazott műfajiságból adódóan válhat egy idő után fojtogatóvá, nyomasztóvá a szabadság és önállóság hiánya. Hiszen ha a marketinges azt mondja, hogy neki az a snitt nem tetszik, akkor azt neked ki kell vágni. Ezért muszáj néha egy-egy dokumentumfilmet, kísérleti filmet, vagy egy sorozatot is készíteni, a feltöltődés és kikapcsolódás végett.

www.filmtett.ro

A te munkád tehát valóban csak abból áll, hogy megkapod a forgatókönyvet, és azt pontról-pontra megvalósítod?

Nem egészen, mert hozzáteszem a saját gondolataimat, ötleteimet is. Ezen kívül én határozhatom meg a helyszínt, a színészeket, a zenét, de ezt mégsem nevezném alkotói szabadságnak. Az csak akkor kerül bele, ha rámenős vagy, ha hiszel valamiben, és arra sikerül rábeszélned az ügyfelet is. Például most készítettünk egy üzemanyaggyártónak egy filmet, amelyik részben egy autóversenyzőről szólt, és a megrendelőnek az volt az elképzelése, hogy a gyorsulási versenyt kint a Hungaroringen, az eredeti helyszínen vegyük fel. Mi láttuk, hogy a helyszín nem a legjobb, ezért elkezdtünk keresni, és megtaláltuk az ügetőnek egy részét, amit aztán kicsit átépítettünk. Ha az ügyfél túlságosan ragaszkodik az eredeti elképzeléshez, akkor egy dolgot lehet tenni: visszaadni a megbízást, mint ahogy ez gyakran elő is fordult.

Sok az ilyen ügyfél?

Elég sok van, néha eléggé keményfejűek tudnak lenni. Ha úgy is érzem, hogy egy film egészen jól sikerült, az ügyfél kívánsága szerint összevágott változatban már nem szívesen nézem vissza a tévében. Ilyenkor boldogan foglalkoznék valami mással.

Olyan nem is fordul elő, hogy valaki azt mondja, itt van egy termék, találj ki hozzá valamit?

Nemigen, mert azt azért figyelembe kell venni, hogy a reklám egy nagyon szövevényes rendszer. Ebben a médiasugárzást, ami az egésznek az arculatát adja, a plakátot, a szórólapot vagy újságot és az internetes hirdetést mindenképpen össze kell hangolni. Fontos, hogy a fogyasztónak egy új áru megjelenésekor mindezekről ugyanaz a termék jusson eszébe. Az ügynökség ezért igyekszik ezt az összhangot megteremteni, egy terméknek az image-ét megtervezni, amiben talán a legfontosabb szerepe a reklámfilmnek van, mert abból indul ki az összes többi hirdetési forma. Egy-két évig még mindenképpen ez lesz a leghatásosabb reklámozási forma, de aztán ezt is elnyomja majd az internet és a CD-ROM. A rendező tehát nem tervezhet önkényesen egy új stílust a termék köré. Az ő választása esetleg annyi, de ez is ritkán fordul elő, hogy letesznek elé három ötletet, és megkérdezik, hogy melyiket tartja jobbnak filmes szempontból. Ez legalább egy kisebb fajta a szabadságot ad. De a reklámfilm mindig egy egyirányú folyamat, valahonnan elindul, és a rendező csak a végpontja lehet. Ha az ötlet tényleg nagyon jó, van benne fantázia, akkor annyit tudok még megtenni, hogy a forgatáson felvesszük a filmet a story board szerint, de forgatunk még hozzá mást is. Ezeket a részeket aztán bevágjuk, és vagy megtetszik az ügyfélnek, vagy nem. Csakhogy ezek a dolgok nagyon komoly piaci háttérrel működnek, egy reklámkampányban a reklámfilm költsége elenyésző, ahhoz képest, amit az ügyfél utána a médiára elkölt. Mert hiába készül el egy reklámfilm 30-40 millióból, ha utána 600 milliót kell a terjesztésére költeni.

www.filmtett.ro

Ebből mire megy el a legnagyobb rész?

A technika bérlése kerül a legtöbb pénzbe. Nem mindegy, hogy 200 ember van megmozgatva, vagy hogy milyen számítógéptrükköt alkalmazunk, ezek mind speciális dolgok, amik nagyban megdobják a költségeket, így ezt csak maga a reklám tudja kifizetni, mert az valamilyen szinten visszatermeli.

Ha ilyen drágák a reklámfilmek, biztos sokan kiszorulnak ebből a hirdetési formából. Sikeres tud lenni ma egy cég vagy termék reklámfilm nélkül?

Ez attól függ, hogy mekkora tőkével és nyereséggel dolgozik. A multiknál ez elkerülhetetlen, a kisebb cégek persze megvannak e nélkül is.

Sok reklámfilm készül mostanában?

Ez mindig a piactól függ. Ha valami nem nyereséges, akkor az itt nem működik. Ma egy cég megítélése a reklámoktól függ, ez a legmagasabb mérce. Ezért is van az, hogy tulajdonképpen ma igazán csak a multik tudnak reklámozni, nekik részt kell venni, jelen kell lenni, mert különben elfelejtik őket. Így szerintem éppen annyi reklámfilm készül, amennyire szükség van. Sokat hoznak be külföldről is, amit aztán itt csak lefordítanak. De én ilyeneket nem vállalok el, mert nem tudok mit kezdeni azzal, hogy esetleg ki kell cserélni a zenét, és rá kell szinkronizálni a magyar szöveget. Van néhány cég, akinek fontos, hogy itt helyben készüljön el a reklámfilm, itteni szereplőkkel, de ez mindig az aktuális vezetőség függvénye.

Hatásában van valami különbség az itt készült és a külföldről behozott reklámfilmek között?

Nem hiszem, mert ha jó a film, akkor hatásos, és ez független attól, hogy honnan származik.

Melyek a reklámfilm legsajátosabb műfaji jellemzői a rendező oldaláról tekintve?

A legfontosabb az idő, az a harminc másodperc, ami rendelkezésedre áll, hogy megfogalmazz valamit, elmondj egy történetet, és elérd azt az érzelmi hatást, ami megragadja a nézőket. Ezek a filmek szinte mindig főként az emócióra vannak építve. A történetet sokkal sűrítettebben, időkihagyással kell elmesélni. A reklámnál nem zavarja a nézőt, ha egy embernek egy napját látja, és ugyanaz az ember egymás után van bevágva különböző helyszíneken, és a végén beesteledik. Mindez egy játékfilmben egészen másként működik. De a reklámfilmnél az nézők könnyedén átállnak erre a másik időszámításra, tudják, érzik, értik, sőt van úgy, hogy még szeretik is.

www.filmtett.ro
Mennyire kihívás ez a harminc másodperc?

Sokszor van az, hogy elolvasod a forgatókönyvet, és azt mondod, ez nem harminc másodperc. Azzal nincs gond, ha rövidebb, csak ha sokkal hosszabb. Általában a mai reklámfilmek egy történetet szeretnének elmesélni, de nem biztos, hogy mindig ez a legjobb, lehet egy vicces motívumra is építeni.

Beszélhetünk alműfajokról a felhasznált eszközök tekintetében?

Szerintem nem, itt egyedül az idő meghatározó. Mindegy hogy történetet mesél, vagy a terméket mutatja, az a lényege, hogy jó vagy rossz. Viccesen “mosóporreklám”-nak szoktuk nevezni az olyan reklámfilmeket, amelyek valami nagyon rossz történetet használnak fel. Magyarországon, valószínűleg a földrajzi helyzet miatt is, létezik egy német irányultság. Ezek a nézhetetlen mosóporreklámok teljes egészében ezt a német ízlésvilágot tükrözik. Az angolok pl. sokkal humorosabbak, a franciák sokkal játékosabbak, és vannak teljesen extrém cégek is. De csak a németek tudják azt a jól begyakorolt világot folyton reprodukálni, hogy a háziasszony kiteríti a ruhát, és azt mondja, én ezt a mosóport nagyon szeretem – és ez a célközönség körében valóban hatásos. A reklámfilmből rögtön kiderül, mennyire nézi le valaki a közönségét vagy nem. Itt a kereskedelmi csatornák műsoraihoz mérve is hülyébbnek van nézve a közönség, a reklámban is szabályok léteznek arra, hogy mit hogyan kell megfogalmazni, hogy ne legyen benne semmi különleges, mert az csak zavaró. Persze vannak a világon olyan reklámok is, ahol meg sem jelenik a termék, csak a poénból lehet rá következtetni. Úgy látom, külföldön a reklámnak sokkal több játékosságot engednek meg. Másfelől az is igaz, hogy a célcsoport mindig nagyon pontosan meg van határozva. A műveltebb, értelmiségi réteghez kevés termék szól, és ezt a réteget nem a reklámmal lehet megfogni.

www.filmtett.ro
Mennyire fontos a filmes tapasztalat a reklámfilm készítésben?

A reklámnál másfajta szempontok kerülnek előtérbe. Azért olyan nehéz pl. egy rendezőnek egy válogatásra bekerülni, mert a biztonsági tényező túl nagy, vagyis nem lehet kockáztatni egy reklámfilmmel. Itt nem mondhatod azt, hogy ez most nem jött be. Hiszen az ügynökség is pályázat által nyerte el a lehetőséget, úgyhogy ez egy sorozatos bukási lehetőség. Amikor egy rendező valamilyen munkát el szeretne vállalni, akkor ír egy tervet arról, hogy ő hogyan készítené el, de ott van mellette a kazetta az eddigi munkáiról is, és ez biztosan megdobja a pályázatát.

Mennyiben szükséges külön képzettség a reklámfilmek készítéséhez?

Lehet, hogy nem a játékfilmrendezés a legjobb előiskola erre. Sokkal többet lehet tanulni a videoklip-készítésből. Ezek rokon műfajok, így pl. a szituációk felvezetése, a történetek sűrített megfogalmazása remek elő-gyakorlat a reklámfilmek készítéséhez.

Szerinted minden reklám hazudik és csúsztat?

Igen, szinte mindegyik. De ez attól is függ, hogy mi számít hazugságnak. Ha azt mondom, hogy ettől jó napod lesz, vagy hogy ez intelligens molekula, ezekről mindenki tudja, ha egy kicsit is belegondol, hogy lódítások, de ha a szlogen jól hangzik, azt mindenki értékeli.

Fogyasztóként milyen viszonyban vagy a reklámokkal?

Figyelem a reklámokat, és éppen ezért a munkámban is mindig arra törekedtem, hogy azok a súlyos emberi ostobaságok, amiket ma látok, ne kerüljenek be a reklámfilmjeimbe. Vannak nagyon súlyos hibák, amiket a megrendelők néha föl sem fognak. Például egy csontváz szerepeltetése egy reklámban, ami egy gyerek számára ijesztő lehet, vagy a szimbólumokkal való durva bánásmód – az egyik reklámban pl. egy hatalmas keresztet használnak fel kellékként. Egy kétezer éves szimbólumot, amiért emberek haltak meg, csak így behozni egy reklámfilmbe, na ahhoz nagy ostobaság kell.

Nagy erkölcsi felelősséggel jár ez a munka?

Nem, ha morálisan rendben vagy, és ezeket ki tudod véded. Vagy: nem vállalod el.

Forrás:filmtett.ro



 
       A reménytelenül jó divatárus meséje
szerző: Jakab Judit
Molnár Ferenc neve minden valamirevaló színházba járó számára ismerősen cseng. Darabjai – bár folyamatosan nagy sikerrel játsszák őket szerte az országban – olvasva is remek szórakozást nyújtanak. Népszerűségük titka talán abban rejlik, hogy – akár a mesékben – a jóság győzedelmeskedik mindenek felett. Nincs ez másként Úri divat című színművében sem.

Az Úri divat, bár nem túl közismert és nem tartozik az igazi Molnár-remekművek közé sem, azért még nagyon jó. A darab kispolgári környezetben, egy pesti belvárosi divatáruboltban játszódik. A bolt vezetője reménytelenül jó ember, akit mindenki kihasznál, ezért anyagilag és a magánéletben is tönkremegy. Egy gróf segíti és pártfogolja, annak vidéki sajtgazdaságába kerül igazgatónak. Itt számos nevetséges szituációba keveredik jósága miatt, majd a gróffal is konfliktusba kerül, mivel mindketten ugyanazt a nőt szeretik. Végül azonban elnyeri méltó jutalmát: a kis gépírókisasszony kezét.

A darab középpontjában itt is a javíthatatlan jó ember áll, az a Molnár Ferenc-i gondolat, hogy a jóság győz mindenek felett. Ez visszatérő elem műveiben, s talán éppen ebben keresendő népszerűségük oka is. Az emberek – legyenek tíz, húsz, harminc vagy hatvan évesek – szeretik a meséket, még akkor is, ha tudják, a való élet – sajnos - egészen más. Egy pár órácskára azért mégis jó belefeledkezni egy olyan világba, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését.

Az Úri divatot 1917. november 23-án mutatták be a Nemzeti Színházban. A darabról és az előadásról Kosztolányi Dezső írt kritikát – amely az idők folyamán sokkal ismertebb lett, mint a mű, amely ihlette.
Kosztolányi többek között így vélekedett a műről. „(…) a színpadi ördög után megszületett a színpadi angyal is. Természetesen földi formában, szeplőkkel és emberi gyarlóságokkal ékesítve. Sem az író, sem a közönség nem tudna elviselni egy igazi angyalt. Az nagyon égi és nagyon unalmas volna. Valahogy színpadképessé kell tenni a jóságot, rá kell aggatni a mi prózai, budapesti életünk kölönceit (...). Legyen egy divatáru-kereskedő az angyal, hagyja el a felesége és jusson csődbe, aztán küldjük el egy grófi uradalomba, a büdös sajtok igazgatójának. Micsoda nevetséges egy angyal. De hiszen az ördög meg rokonszenves volt. Körülbelül így látom - laza formában - az író alapötletét. Majdnem minden tárgya érzelmesen szenvedélyes, de addig hordja magával, míg az érzelmesség cukrába fanyar íz vegyül, a szenvedélyesség lehűl és azok a tragédiák, melyek mondanivalóját alkotják, könnyes és nevető vígjátékokká válnak.(…) Be kell azonban vallanom, hogy a jó ember, miután megismerkedtem vele és az első, igazán meglepő ötletek zsongító hatása elmúlt, már fáraszt és a jóságát együgyűségnek érzem, melyet a drámaíró még mindig jóságnak óhajt feltüntetni (…).”



 
       A reneszánsz ember álma és a valóság
szerző: Surányi Kinga
Leonardo Da Vinci-t úgy ismerjük elsősorban, mint a nagy festőt, a Mona Lisa, az Utolsó vacsora vagy a Hermelines hölgy megalkotóját (csak a leghíresebb alkotásaiból szemezgetve). Másrészt azonban mindenképpen meg kell említenünk feltalálói tudományos törekvéseit. Leonardo az elsők közt volt, ki dacolva az inkvizícióval embert boncolt, hogy anatómiai tudását fejlessze. Ám nem csak az emberi felépítés foglalkoztatta, hanem más, még kitalálatlan gépezetek szerkezete is.

Mint afféle valódi reneszánsz polihisztor, tervezett harci Leonardo Ornihopterszekereket, katapultot és repülő masinériát is, amelyhez nagyon sok ötletet és vázlatot hagyott az utókorra. Jóval előrébb járva a koránál és ezzel is (csakúgy, mint a boncolással) az egyház törvényeit átlépve élt. Repüléssel foglalkozó vázlatkönyvének elejére ezeket a szavakat írta:  „A nagy madár elindul majd... első útjára. Bámulatba fogja ejteni az egész világot, hírét hirdeti minden írás, és születési helyét az örök dicsőség fénye ragyogja be.

id. Rubik ErnőEzeknél a nagy madaraknál maradva, és ennek gondolatiságán tovább szárnyalva jutottam el egy olyan magyar hírességhez, aki pár száz évvel Da Vinci után élt az ég meghódításának bűvkörében. Nem csoda, hiszen a repülés mindig is foglalkoztatta az emberiséget, elég a Daidalosz és Ikarosz történetre utalni, vagy más mondai repülő lényekre. Bár id. Rubik Ernőnek már könnyebb dolga volt, hiszen a XX. század elején már jócskán léteztek égbe emelkedő gépezetek.

A polgári repülés az I. világháború után nehezen állt talpra, de szerencsére több, nagytudású mérnök kezdett a repüléssel foglalkozni. A polgári repülés egyik, talán legjelentősebb központja a budapesti műegyetem, ott is a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSRE) volt. Innen több mérnök és repülőterv, helikopterkísérlet indult útjára, melyek kisebb-nagyobb sikereket arattak utána. Említésre méltó például az 1936-ban elkészült Nemere elnevezésű vitorlázó repülőgép, mellyel Rotter Lajos Berlinben világrekord repüléssel olimpiai bajnokságot nyert. Ebből a műhelyből indult útjára a sportrepülés egyik legnagyobb magyar konstruktőre Rubik Ernő is.

Rubik 1936-ban, Esztergomban megalapította az Aero-Ever Kft.-t Rubik - R-26 Góbéés megkezdte a repülőgép-építést. Lényeges felismerése volt, hogy sorozatgyártásra alkalmas repülőgéptípusokat kell létrehozni, mert csak így tud beindulni a nagyüzemi repülőgépgyártás ipara hazánkban.  A Mitter Lajossal közös, 1963-ig működő gyárukban vitorlázó és motoros sportrepülőgépek készültek, számos szabadalmazott műszaki megoldást alkalmazva.

Rubik Ernő 1935-91 között 28 különböző típusú vitorlázó repülőgépet és 5 motoros repülőgépet tervezett (többek között az igencsak kedvelt R-05 Vöcsök és R-07 Tücsök típusú gépeket). 1960-ban az R-26 Góbé terve pattant ki Rubik fejéből, mely azóta is a magyar vitorlázórepülés oktatásra használt alaptípusa. Külföldön is a legsikerültebb, legismertebb iskolagépnek tartják az alumínium-építésű gépcsalád vitorlázó-repülőgépét. Ugyanis ennél a gépmadárnál optimálisan sikerült ötvözni a kis szerkezeti tömeg, az egyszerű szerkezeti kialakítás és az olcsó gyárthatóság követelményeit. Munkásságát később az R-32-es ultrakönnyű géppel koronázta.
Az id. Rubik Ernő tervezte „Góbé” (1960)
Rubiknak nem indult egyszerűen az élete, édesapja aki 1915-ben, katonai szolgálatban eltűnt az orosz fronton, feleségét három kisgyerekkel hagyta magára.  Rubik Ernő mindent annak köszönhetett a továbbiakban, hogy kitartóan tanult, 1921-ben, mint jól tanuló hadiárva került a váci Szilágyi Dezső Hadiárva Intézetbe, majd 1929-ben a kegyesrendi katolikus gimnáziumban kiemelkedő eredménnyel érettségi vizsgát tett. A Műegyetem Gépészmérnöki karára, pedig a Népjóléti Minisztérium támogatásával tudott csak beiratkozni. Innen a már említett úton vezetett karrierje folyamatosan a repülés körül forogva. Olyannyira, hogy miután az üzemet, melynek vezetője és igazgatója volt államosították, azután különböző repülőgépgyárakban dolgozott. 1967 és 1971 közt pedig a MALÉV műszaki tanácsadója volt. Egyetlen kis kitérő életében az 1961 és 1967 közti időszak, mikor is a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium osztályvezető-helyetteseként tevékenykedett. Életének 87. évében hunyt el 1997. február 13-án. Rubik Ernő életéről bővebben Simon V. László: A szárnyas Rubik című könyvéből szerezhetünk tudomást.



 
       A részegekre angyalka vigyáz
szerző: Jakab Judit
Hajlamosak vagyunk elítélően nyilatkozni a társadalom lecsúszott rétegeiről: alkoholistákról, hajléktalanokról, kéregetőkről. Pedig sokszor nem is tudjuk, mi áll lezüllésük hátterében; nem ismerjük történetüket. Nem elég csak a felszínt látni, a dolgok mögé kell nézni – többek között erre ébredhet rá, aki megnézi az Alkoholisták című előadást az egri Gárdonyi Géza Színházban.

Nádasy Erika az egri Gárdonyi Géza Színház Alkoholisták című előadásábanA történet egy gyermekét elvesztett anya lecsúszását és elzüllését mutatja meg, aki régen színésznő volt, ám már évek óta nem osztanak rá szerepet. Kocsmáról kocsmára jár, ám nincs egyedül. „A részegekre angyalka vigyáz” – írja Weöres Sándor Az éjszaka csodái című versében. Nincs ez másképp Visky András drámájának alkoholista főhősével, Évával sem. Igaz, a szóban forgó angyalok elég tökéletlenek, s éppen ettől nagyon emberiek.
A mű ihletője egy székelyudvarhelyi nőről szóló újságcikk volt. Hajdan a város szépe volt, még színésznői babérokra is tört, majd az alkohol rabságába került. A férje nemcsak azt nézte el, hogy az asszony négy gyereket szült más férfiaktól, de még az alkohollal vívott küzdelmében is mellette állt. „A beszélgetés elkészültekor Éva gyógyult alkoholistának számított, ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral és lepusztultságában is föl-fölcsillanó intelligenciával korábbi, tulajdonképpen általa is bizonyos révülettel szemlélt életére. Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárzásával, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak” – nyilatkozta egy korábbi interjúban a kortárs erdélyi szerző.

Venczel Valentin és Nádasy Erika - készítette: Gál Gábor„Éva „reális” élete tipikusan kisvárosi történet: gyermeke meghal – nem tudjuk, miként, a darab szándékosan nyitva is hagyja a kérdést. Abortusz? Gyermekhalál? Mindegy, ő maga gyilkosként él a világban. Hova kerül, akit megölünk? Kinek az életét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk „élő” holttestet? … Könnyen lehet, hogy a színház talán az egyetlen helye a kultúrának, ahol anélkül, hogy obskúrus vallási elköteleződés gyanújába esnénk, föltehetjük magunknak a kérdést: vajon megváltozhat-e, átalakulhat-e egy ember élete?” - fejtette ki Visky.

 A dráma – amely a színlap meghatározása szerint zenés perform - Venczel Valentin és Hüse Csaba az egri Gárdonyi Géza Színház Alkoholisták című előadásapárhuzamosan meséli el a Jézus sírjához igyekvő Mária és a napjainkban sodródó Éva történetét (mindkettőt Nádasy Erika alakítja), miközben tér és idő egyre inkább elmosódik. Ezt segíti, hogy minden színészre mindkét történetben ráosztott egy-egy szerepet a rendező Szegvári Menyhért. Régi igazság, hogy a legtöbb ember kocsmába nem csak azért megy, hogy lerészegedjék, hanem hogy ne legyen egyedül. Ezt az együttlét-érzést hivatott erősíteni, hogy a szereplők ott ülnek a nézők között, onnan lépnek ki a fénybe, s oda térnek vissza.  Az előadás díszlete sem mindennapi: egy, a csupasz színpad közepén álló kőoltár, amely szakrális hangulatot teremt a remény és az istenbe vetett hit szimbolizálásával. Az előadás nem lenne teljes Kátai László zenéje, az intimitást hangsúlyozó fuvola és harmonika hangja nélkül.




 
       A romantikus komédiák csúcsa - Igazából szerelem
szerző: Plecskó Edina
A Mr. Bean sorozat, a Négy esküvő egy temetés, a Sztárom a párom és a Bridget Jones naplója sikereit tovább folytatva Richard Curtis 2003 karácsonyára sem hagyta közönségét filmes élvezet nélkül, hiszen ekkorra írta meg a mára már a téli ünnepi filmkínálat egyik klasszikusának számító Igazából szerelem forgatókönyvét. A több szálon futó történetet a rangtól, nemtől és családi állapottól független szerelem kapcsolja össze, amelyet sztárszínészek tolmácsolásában vittek képernyőre.

Londonban járunk Szenteste előtt pár héttel, az ünnepi láz már mindenkit körülvesz. Ám a szerelem is behálózza az útjába kerülőket: a nőtlen miniszterelnököt (Hugh Grant), az írót (Colin Firth), a jómódú férjes asszonyt és párját (Emma Thompson és Alan Rickman), az újdonsült menyasszonyt (Keira Knightly), a korosodó rock-sztárt (Bill Nighy), a karrierhajhász irodistát (Laura Linney), vagy éppen egy 11 éves kisfiút.

Mindenképpen nagy vállalkozás ezeket a különböző szerelmi történeteket egybefogni, ám a próbálkozást siker övezi. Curtis a forgatókönyvhöz sokat merített saját életéből, az egymást keresztező sorsok pedig tematikailag vagy érintőlegesen igazodnak egymáshoz. Az angol miniszterelnököt eljátszandó olyan karaktert formált a filmvászonra, kinek jellemében megismerhetjük milyen, amikor a komolyság és felelősség ütközik a szerelem vakságával. Ez lesz a film egyik fő szála, amelynek végkimenetele előre sejthető, mégis kellően érzelmes és jó szórakozást kínál. A film egy másik erőteljes és humoros szálában - az író személyében - rálelhetünk arra az élményre, amikor az őszinte vonzalom a nyelvi korlátokat is legyőzi. A könnyed vígjáték ugyanakkor rejtett mélységekkel is bír, a családi otthon melegének megzavarására lelünk példát a kétgyermekes szülők életében, amely kapcsolatba egy harmadik fél is belekerül. Egy rendkívül megható jelenetben szembesülünk a megcsalás érzetének fájó tényével, Emma Thompson kitűnő színészi alakításának köszönhetően. A cinizmus és önirónia kitűnő igazolására tűnik fel a filmben a már kiöregedett rock-sztár karaktere, a legtöbb humorral szolgáló - gondoljunk például az átköltött karácsonyi dalra - ám egyben mély érzelmeket is közvetítő fonalon.

A film zenei anyaga is külön említést érdemel, remek aláfestő zenékkel írták meg például a Keira Knightly formálta szerep köré fonódó reménytelen szerelem bemutatását, ahogyan a többi jelenet sincs kitűnő dalválasztás híján. S hogy mennyire komoly dolog a szerelem? Nem mástól, mint egy 11 éves kisfiútól kapjuk meg a választ a gyötrő szerelmi érzés rejtélyeire. Az ő mostohaapját játszó Liam Neeson pedig kitűnően segíti a karakter leghitelesebb megjelenését.
Mindent egybevetve, a mozaikokból egy kitűnő egységet alkotó, remek zenés romantikus vígjáték született, amely humora és letisztult érzelmi világa révén - valamint a kitűnő színészválasztásnak köszönhetően - méltó szórakozást nyújthat karácsonyra.




 
       A szabadulóművész apológiája
szerző: Szántó Sz. Erika
Feljegyzések a Krétakör interaktív felvonásokra tagolt operajellegű játékáról. 
forrás:Krétakör
-Míg a RÉS, egy életéből valamilyen módon kiutat kereső ember menekülését mutatta be, (mert a házasság, családalapítás bár kontextusa válogatja, de sokszor menekülés és nem valódi, átgondolt szándék. A házasság értelmét logikusan nem is lehet ábrázolni, csak képekben, hasonlatokban, mint a költészet tárgyát), addig a Laborhotel a valóságot, a kapcsolatok valóságát járta körül. Mi a valóság? Hangzott el többször a kérdés. Viszonyítási alap? Pillanatfelvétel?
 
-Az alternatív színházról: mell, pina, fasz. Nem mindegy a sorrend.
 
-„A szexualitás inkább a hatalmi viszonyok rendkívül telített kereszteződési pontja, férfiak és nők, fiatalok és öregek, szülők és gyerekek, nevelők és tanítványok, papok és hívõk, a közigazgatás és a lakosság között.”

-A francia lány, mikor egyedül marad, felhívja a barátját. A lány támogatást és védelmet vár, nem érdekli az igazság.
-Biztos eltúlzod, miért beszéltek volna ki?
Nincs kedve még a barátja előtt is megvédeni magát, de már belekerült, egyre görcsösebben ragaszkodik a véleményéhez. Összevesznek. Hogy tud ennyire elsikkadni a kommunikáció a kapcsolatokban? Jönnek a halottkémek.
 
-Fürdő. Lehet a koleszban, egy kempingben, bárhol. Zuhanyoznak. Követünk egy lányt, levetkőzik, behúzza a függönyt. Tisztálkodás közben franciául beszélget a másikkal. Bejön két magyar lány fürdőköpenyben, neszesszerüket szorongatva. Ők is tusolnak. Közben vidáman csevegnek. Nevetnek. Saját nyelvükön, saját kódrendszerükkel beszélnek egymással. Kimennek.
-Hallottad miket mondtak, és hogyan? -hangzik franciául. Biztos rólunk beszéltek.
 
-A férfi vajon rájön valaha miért ölte meg magát a lányt? Minden igyekezete ellenére, nem hiszem.
 
-Bámulunk. Punc, hozz egy liter tejet. A színházi fikciót szét lehet választani a valóságtól?
 
-Schilling Árpád magával kezdi a kitárulkozást: látjuk felnőni, látjuk az életét, szerelmét és házasságát, gyermeke születését. Látjuk, hogyan találja meg a Rést a valóságba és az életbe, hogyan születik meg lányával együtt, vagy újjá.

-Egy szoba. Az anya terrorizálja a lányát.
-Megmutatod mit csináltál? ("you're not my mom"-hangzik a dalban)
-Ügyes vagy, de te tudsz ennél jobbat is, tudsz ennél jobbat is.

A szabadulóművész apológiájáról bővebben:                                                       www.szabadulomuvesz.kretakor.hu
kretakor.blog.hu



 
       A szerelem vak
szerző: Szántó Sz. Erika
Boris Vian egyik legmulattatóbb, legpikírtebb novellájából egyértelműen kiderül, hogy a szerelem nemcsak, hogy vak, de leginkább kéjes ködbe is burkolózik.

cartaphilus2007-ben a Cartaphilus vette kezelésbe az eddigi magyar „Vian örökséget”, melynek köszönhetően a kiadó a magyarul már korábban is megjelent Vian-regényeket nem afféle "változatlan utánnyomás" formájában kínálja az olvasóknak, hanem újra szerkesztett, esetenként újra fordított változatban is tálalja. A sorozat 2007 őszén egyidejűleg kiadott két "első" kötete (a Szívtépő és a Piros fű) után 2008-ban a Venyigeszú és a plankton című regényt, majd A szerelem vak című történetet is tartalmazó Blues egy fekete macskáért című novellagyűjteményt jelentette meg. (2009-ben pedig a Pekingi ősz és egy újabb novelláskötet, A kék liba gyarapította a még korántsem teljes listát.)

A szerelem vak című novella először 1949 szeptemberében, a Paris-Tabou című folyóirat első számában jelent meg. A történet szerint az átláthatatlan köd augusztus ötödikén, reggel nyolc órakor ereszkedik le a városra. Orvert Latuile részeg ittasan kel ki ágyából mintegy háromszáz órányi alvás után, így indul neki a városnak. Mivel a köd fullasztó és egyébként is belepi az egész környéket, pőrén teszi meg az utat. Tény, hogy afrobasziákus permet van a levegőben, minek következtében Latuilet először a kövér és roskatag házmesterné, majd a szintén nem szépségéről hírhedt pékné találja meg. Hősünk gruppenekkel kikövezett úja során, a csinos felszolgálólányt kezdi keresni, de a sor hosszú, mintegy hatvan férfi tülekedik... A köd lassan oszlani kezd, így a város lakói -megtartani kívánva pillanatnyi boldogságukat és a felszolgálólány kedvességét- hosszas tanácskozás után, egyszerre szúrják ki szemüket.

Ahogy szinte minden Vian művet átsző az erotika, így ezt az ókori Róma bujaságát felelevenítő történetét is. A szabad szerelem ebben az esetben azonban leginkább mulattató formában jelenik meg (nem a Vernon Sullivan-féle sötét bujálkodásban). A történet iróniája, hogy az idillikus bujaság világában a főhős már nevéből eredően sem lehet szerencsés (la tuile=pech), bár talán az egyetlen, aki gondolkozni és felháborodni kíván a történteken. Ahogy a házmesternét („nem vagyunk mi állatok”) úgy a péknét is kiosztja („A kutyafáját! Csak megválogatom, hogy kivel akarom”), bár a Modern Idők szerelmének már ő sem tud ellenállni.









 
       A szőke ciklon
szerző: Szántó Sz. Erika
"Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak."

 
Török Szultán eddig talán méltóan ismeretlen levele akkor repülhetett a könyvlapok közé, amikor a harmadik fejezet első harmadában Evelyn hosszas tisztálkodással megszabadult a rátapadó sártól, és besietett a szalonba.

"Ketves Fijjugg?

Naddj gyémándról vann szó. Beszél. Jetek Evvel ynnel. Mittt akkkartog! Hova juttni?! A drágagő van vadj. Leg alább eddj millió fontt. Sterling. Valami fedgyenccé. Dzsimm Hogannek hivják. Te ovakoggyattok Eddy Rancingdtol. Merd inkorre?gt. Álmodoszó. Gaphad tőllem a fejére eggy nagyod a kőzgasszán biszkállóval. Ami 1. sújjos fém dártty. Ámpár. Szerelmes Evelynbe. Lánny is kén. Kénnye. Kénne. (Nem, givánndd! Dörllentő.) neki meg a gyémánd is. Mosd hasszug kiccsit. Mar! hasság. Mintt amit? Ő. Csinál. Eszt én írom. Te ma nem dechettek sem. Mit. Vas sárnap De holnap. 7-főn kezdem kutattni. Mégg elfelejt?edtem asztt tat. Hodgy Csarlsz Gordon is mosd szapadul. Neki is kénne a sog béncc. Ja. És. Ha ruglakk is titttteket ne töröljettek velle. Csak a látszadértt. Van

Kiválló Tisztellleddel:
Marradddam."








 
       A tavasz és a hormonok ébredése
szerző: Tóth Tamara
Frank Wedekind német drámaíró műve a keletkezés időpontjában igazi siker- és botránydarab volt egyszerre. Ami nem is csoda, hiszen 1891-ben a tinik szexuális érdeklődése, saját ösztöneikkel való ismerkedésük nem volt mindennapos téma.

Forrás: www.operett.hu A téma ma is aktuális, hiszen az álszent szülők és felnőttek még ma is sokszor megnehezítik a felnövekvő fiatalok életét, holott az egyetlen járható út a nyílt és őszinte beszélgetés. Jelenleg két budapesti színház is repertoárján tudhatja Wedekind darabját, a két, egymástól nagyon eltérő intézmény – Karinthy Színház és a Budapesti Operettszínház – különböző szemszögből közelíti meg a művet, még a címük sem ugyanaz. A Karinthy Színház megtartotta az eredeti címet, az Operettben azonban Tavaszébredés címen fut a zenés darab. Nem, ebben a műben szó sincs megismerkedő, szerelemre lobbanó majd kéz a kézben romantikázó párokról, a fiatalok felnőtté válásának kőkemény és akadályokkal teli világában csöppenünk. Az első szerelem itt nem édes, hanem prüdériával és szűklátókörűséggel mérgezett, a szexuális vágyak ébredése pedig nem izgalommal fűtött, hanem látszatmorál és érzéketlenség közepette bontakozik ki.

Wedekind szerint az ösztönök elfojtásával egyenes út vezet a brutalitáshoz, erőszakhoz és végül pedig a tragédiához. Érdekes, hogy állítja színpadra a darabot két teljesen más kaliberű színház. A Karinthyban mondhatni igen elvont a feldolgozás, amíg az Operett stúdiója a zenés műfaj könnyedségével enyhít a témán. A leplezetlen nyíltság azonban mindkét előadást áthatja. Melchior és Wendla brutális, minden érzelmet nélkülöző szexuális kapcsolata, őrület és öngyilkosság: mindezt nem is lehetne ál(szemérmesen) ábrázolni.
Történhet a sztori a 19. század végén, támadhatja a család, az iskola és a vallás álszent erkölcseit, de eltelhet több mint 100 év, és a helyzet gyakorlatilag változatlan. Ez elgondolkodásra késztethet mindenkit, minket is, akik többé-kevésbé túl vagyunk a felnőtté válás folyamatán, ugyanakkor végtelenül messze még az az idő, amikor a mi gyerekeink kerülhetnek hasonló helyzetbe. Ezért ne felejtsük el Frank Wedekind művét.





 
       A velencei kurtizán
szerző: Plecskó Edina

A XVI. századi Velencébe csöppenvén a dózsék fényűző világával, az egyház növekvő hatalom éhségével, s egy nagyurakat kiszolgáló kurtizán lélekhez szóló történetével találkozhatunk. Történelmi ismereteinket felfrissítve nyerhetünk igazolást -az igaz történet alapján készült filmdrámában- Velence török ellenes terveiről, a Fekete Halál, azaz a pestis terjedéséről és a hírhedt inkvizíció cselekedeteiről. Mindezen események közepette bontakozódik ki előttünk Veronica Franco szerelmi drámája, kinek különös példáját alapul véve okkal készített életrajzi filmet Marshall Herskovitz rendező.

Majd félezer évvel ezelőtt Velencében képmutató gazdagság uralkodott, midőn egy vagyonnal nem rendelkező lány számára szerelemből való házasságra semmi esély sem volt: így a gazdag Marco VenierbeRufus Sewell) szerelmes Veronica Franco (Catherine McCormack) kurtizánnak állt, hogy továbbra is szerelme mellett tudhassa magát. Apáca vagy férfiakat kényeztető kéjnő-szerepről szólt választása, amely kontraszt a későbbi életében érdekes módon került újra elő.

A kurtizáni hivatás egyet jelent egy nő testének és értelmének napi szinten történő gondozásával, amelynek legmagasabb fokon való művelése köszön vissza Veronica személyében. Láthatjuk, hogy az egyes sztereotípiákkal ellentétben nem pusztán érzelmi, jelentős értelmi intelligenciával is rendelkeznie kell egy kurtizánnak. Az idők folyamán Veronica pedig szakmájában a leghíresebb és legkeresettebb lett. Napról napra újabb kuncsaftokat fogadott ágyába, ám szerepével paradox módon szívét megtartotta Marconak. A pestis megjelenésével azonban életük felborult: az egyház az inkvizíció felállításával megalkotta a boszorkányság intézményét, mely Veronicát is boszorkánynak kiáltotta ki, mint a pestis elterjedésének egyik fő okozóját.

www.port.huA film egyik fő érdeme a kurtizánok igazi világába való bepillantás képesség mellett az is, hogy módot ad - a hiteles karakter megformálások következtében - az inkvizíció pusztító voltával való szembesülésre, rálátást ad az embereket megtévesztő működésének mikéntjére. A boszorkányság fogalmát megalkotó papok a kurtizánok "bűnös" életvitelével okolják a pestis megjelenését, ám Veronica végső esélye, a szerelem ereje a nézők számára is reményt ad. S hogy a racionális érveken való felülkerekedés elnagyolt romantikus képzet lenne? Ezt megcáfolandó kapjuk a választ az igaz történet eredetében.

Marshall Herskovitz jó érzékkel szemléltette Veronicasorsának révén a velencei nagyurak és szeretőik világát, való érzelmekkel fűszerezve a történetet. Ehhez kitűnő színészi játékkal szolgáló színészeket nyert meg a filmnek, amelyet Velence csodás helyszínei színeztek tovább.




 
       A világsajtó magyar forradalmára
szerző: Tóth Tamara
Sajtótörténet és műfajelmélet órán szégyen, de nagyon kevés szó esett Pulitzer Józsefről. A vizsgán pedig be sem került a tételek közé. Heti témánkban így mindenképpen hiánypótló szerepet kap a világszerte ismert híres magyar újságíró.
 
Pulitzer József Makón született 1847-ben, zsidó származású családban. Nem tisztázott, hogy Bécsben vagy Budapesten végezte a középiskolát, de utána katonai pályára szeretett volna lépni. Ez a vágya azonban kezdetben nem válhatott valóra, mert egészségügyi okok miatt eltanácsolták. A kalandra vágyó, indulatos természetű fiatal férfit ez nem tartotta vissza, addig próbálkozott, amíg az amerikai hadsereg be nem sorozta. Így került Pulitzer a polgárháborús Amerikába, azután pedig St. Louis-ban talált otthonra, ahol elindult újságírói és politikai karrierje. Ekkor már Joseph Pulitzer néven ismerhették, akinek ambícióit semmi sem elégíthette ki, így szerencsét próbált az üzleti életben is. Az újságíró felvásárolt két lapot, amiből létrejött a St. Louis Post-Dispatch, ami máig a város napilapja. Pulitzer csak a 30-as évei közepén járt, amikor már tetemes vagyonnal rendelkezett, tehát további meghódítandó területek álltak előtte. 1883-ban megvásárolta a veszteséges New York World című újságot, amit „egyszemélyes forradalommal” felvirágoztatott. A lap és Pulitzer újítása volt a tömegnyomtatású, színes képregény. Az első sorozat a Sárga kölyök volt, innen ered a sárga újságírás fogalma is, ami a szenzációhajhász bulvár szinonímája lett. (Ez ugye rémlik sajtótörténet óráról?) Az ok elsősorban a konkurens lapok példányszámháborújában keresendő. Ha pedig New Yorkban járunk, és megnézzük a Szabadság-szobrot, akkor jusson eszünkbe, hogy a talapzatának építési költségeihez Pulitzer József is hozzájárult adakozásra buzdító sajtókampányával. A fiatal korától törékeny egészségi állapota a rengeteg munka következtében még inkább meggyengült, vissza is kellett vonulnia az aktív szerkesztői munkától. Élete végére megvakult és depresszióssá vált, végül 1911-ben halt meg a jachtján, ami éppen a charlestoni kikötőben horgonyzott. New Yorkban a Woodlawn temetőben nyugszik.
 
Fontos megemlíteni, hogy Pulitzer sosem felejtette el származását, nagy szerepet játszott például Munkácsy Mihály amerikai látogatásának megszervezésében, 1886-ban. Végül pedig essen szó a híres Pulitzer-díjról, aminek két névrokona is létezik. Az eredeti kitüntetés az újságíró végakaratának megfelelően jött létre, először 1917-ben adták ki, amerikai állampolgárokat illet, akik napi – és hetilapok újságíróiként dolgoznak, illetve irodalomban, zenében vagy drámában nagyot alkotnak. Ne keverjük össze a magyarországi Pulitzer-emlékdíjjal, amit Fábry Pál alapított, és a magyar újságírók kapják. Végül pedig az újságíró szülővárosa, Makó önkormányzata a MÚOSZ-szal karöltve létrehozott egy kitüntetést, a fiatal – középiskolás, főiskolás és egyetemista – újságírók támogatására. 



 
       A zöldszemű szörnyek bestiáriuma - dalban
szerző: Surányi Kinga

Sosem értettem a féltékenyeket, olyan hiábavaló ez az érzés. Hiszen ha nincsen ok megmérgezi a kapcsolatot, ha pedig van alapja, akkor ott már más problémák is voltak/vannak, amit nem lehet egyszerűen féltékenységi jelenetekkel megoldani.

Ilyen jelenetekkel igazából semmit nem lehet megoldani. Legfeljebb érzelmi zsarolásra alkalmas, de annak újfent semmi értelme. Persze nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ez az érzés, nem más tulajdonképpen, mint önbizalomhiány. Jobban mondva erre vezethető vissza, ami azt bizonyítja, hogy nem csak a kapcsolat viszonylatában kell kezelni a helyzetet, hanem az egyén szintjén is. De nem bocsátkozom további pszichológiai elemzésbe, nézzük inkább meg egy-két dalon keresztül, milyen típusú féltékenységek vannak ritmusba szedve.

Ím az alaptípus, férfi a nőre, nő a férfire, mert van ott valahol egy harmadik esetlegesen csábító szerepben. Máskor a múlt árnyéka sejtelmesen vetül a jelenre s túl sok(k) az "exkapcsolat", melyek fölött lehetetlen túllépni. Ilyen rejtélyes zavaró tényező John Lennon és Yoko Ono életében volt egy pár, bár inkább Lennon paranoiájának köszönhetően. A zene eredetileg más szöveggel volt megálmodva, csak később kapta új ruháját, nyilvános bocsánatkérés és magyarázatféleképpen a kedvesnek a "féltékeny sráctól".

Mire lehetünk még féltékenyek? A kedvesünk elfoglaltságaira, melyek elveszik az időt attól, hogy együtt lehessünk... Tárgy(ak)ra, amiket jobban dédelget, amikhez nem enged hozzáférést, vagy esetleg egy új barátra/barátnőre, mint az a The Divinyls: I'm Jealous számában is megjelenik. Az új, a "nem hozzád való" szerelmes, akit isten őrizzen attól, hogy meglássa a régi barátnő, s akit teljesen érthetetlen mód újított be A férfi, hiszen a régi kedvestől megkapott mindent - legalábbis szerinte.

Aztán itt van egy számomra kissé nehezen megfejthető darab a: Jealous minds, they think alike. De lehet csak azért ködös számomra, mert nem vagyok egy féltékeny elme. A "szerző" a You Me at six (vagy ymas vagy ym@6 vagy fellelhető még sok-sok formában nevük), a 2005-ben formálódott  Weybridge, Surrey-beli angol pop punk csapat.

Majd egy elfogult hab a tortán, a féltékenység új színezete, irígység a szépségre, erőre, észre, gazdagságra, bátorságra és még megannyi másra, mindez vagdalva, ölve, marcangolva, megfőzve, aztán szépen Edd meg amit főztél magadnak, "de nyald ki a tányért utánam"! Előadóként pedig a szimbólumok földbetipróját, a klipjeiről méltán híres, erős gyomrúaknak való Rammsteint tisztelhetjük. Sehnsucht album, 1998.

Ezekkel a dalokkal fülünkben eltöprenghetünk azon mi a jobb: féltékenynek lenni ok nélkül egy mindennél hűségesebb párral; vagy teljesen gyanútlanul élni egy olyan valakivel, ki lépten-nyomon megcsalja kedvesét. Az olvasóra hagyom a választást!




 
       Abigél musical – Háború cukormázban?
szerző: Tóth Tamara
A világháborús események nem csupán szemtől szemben befolyásolták az emberek életét, a háttérben meghúzódva, és a jövő kilátástalanságát előrevetítve is alakították a sorsokat a valóságban és a képzelet alkotta művekben egyaránt.

operett.hu Az elsősorban ifjúsági regényként számon tartott Abigél, majd a belőle készült film generációknak mesélte el a háború elől vidékre menekített Vitay Georgina történetét. Az egy évvel ezelőtt bemutatott musical ugyan új aspektusból, de a zenés színház kedvelői számára valószínűleg méltóképpen állítja színpadra Szabó Magda regényét. A mű apropója is maga a háború, hogy az 1943-as évben is létezett még olyan hely az országban, ahol ha rövid időre is, de el lehetett bújni a hatalom elől. Vitay tábornok Árkodra, egy bentlakásos lánynevelő intézetbe vitte egyetlen gyermekét, Ginát. A titkos ellenállás egyik vezetőjeként ugyanis meg akarta akadályozni, hogy a lányának életét kockáztassa a céljai érdekében. Egy musicalben nehéz megjeleníteni apa és lánya olyan szoros kötődését, és egymásra utaltságát, mint ahogy azt Szabó Magda szavakba öntötte. Ez nem is sikerül minden esetben a színészeknek. A fejlődéstörténet jelleg így sajnos elvész, de „kárpótol” a színes jelmezkavalkád, és az állandóan mozgásban lévő színpad.
 
A musicalbe beemelték azt a vonalat, ami a regényben is igen hangsúlyos: az ellenállás kibontakozását, és szemben vele a vak hitet, ami kötelezővé teszi az eszmét, hogy Magyarország meg fogja nyerni a háborút, és áruló, aki másként gondolkodik. A titokzatos ellenálló vagy ellenállók életüket kockáztatják, amikor ilyen, és ehhez hasonló feliratokat festenek a város különböző pontjaira: „Magyar anyák, fiaitok háborúzni ne hagyjátok, nem, nem soha, ne adjátok oda! 200 ezres magyar sereg Don kanyarban odaveszett! A sorsuk temető, a béke a jövő…” Az elszánt békepártiak mindent megtesznek, hogy foganatosítsák az emberekben, hogy a háború elveszett, és a fronton folyó harcoknak semmi értelme. A fiatal lányokhoz ebből nem sok jut el, hiszen a Matula falai védőburkot képeznek, és a mindennapi dolgaikat nem befolyásolja még közvetlenül a háború. Georginát ezért is sokkolja, amikor édesapja feltárja előtte a valóságos helyzetet.
kép:operett.hu
Kőnig-Abigél látszólag ügyefogyott karakterének megfelelő ellentéte a férfias Kalmár, aki egyben a hazafiasság álarca mögött a világháború híve. Az adaptáció azonban pont a két – a regényben alaposan kidolgozott – szereplőt hanyagolja el, főleg a címszereplőt, és így a Gina melletti legfontosabb alak szinte alig szerepel. Kocsák Tibor-Miklós Tibor munkájában a dramaturgia sok fogyatékossága ellenére azonban középpontba helyeződik a háború borzalma, az életbe lépő zsidótörvények, és a rengeteg véráldozat. Mindez a mű bármilyen feldolgozásának kellő komolyságú társadalmi-politikai hátteret ad.



 
       Abraham Rodriguez – A füves füzet
szerző: Baranyai Richárd
Sétáljunk be a boltba. Vegyük le a polcról a színes, képregény-hatású borítóba rejtett könyvet. Olvassuk el a címét: A füves füzet. Gondoljuk végig, vajon milyen fűhöz lehet köze, ha ennyire színes, és kusza? Fordítsuk meg, és olvassuk el: "A Füves füzet nem afféle botanikai tankönyv, hanem szamizdat képregény, amelyet a "nehezen kezelhető" Puerto Ricó-i kamaszok megzabolálására szakosodott Bronxi Gimnázium két diákja rajzol, ír és terjeszt."
www.konyvbroker.hu
Nos, erről van szó. Egy Puerto Ricó-i író könyvéről, amelyben a, khm, „nehéz sorsú”, tinik életét jeleníti meg. Elég szókimondóan, elég durván, de pont ezért, elég látványosan. 

A két főhős Dinky és Jose, a két jóbarát, akik előszeretettel szívják szét az agyukat, és szamizdat képregényt gyártanak az iskola „furcsa” dolgairól. Dinkynek „jó” háttere van, apja a környék egyik legnagyobb drogbárója, így ő is megteheti, hogy azt csináljon, amit csak szeretne (DJ cuccot vegyen, egyedül éljen egy bérház egyik teljes emeletén...), a gond csak az, hogy neki ez nagyon nem kell. Josenak pedig kijutott a jó nő, aki meglép Angellel, csak mert az a srác menőbb. Jose ezt elég nehezen viseli, annyira nehezen, hogy megöli a lányt. Majd összeomolva fel akarja adni magát. Ekkor szól közbe Dinky, aki mindent jobban tud. Kitalálják, hogy adják ki az egész történetet a régi, jól bevált formában. Képregényként. A füves füzet pedig újra megjelenik, végigkíséri a két fiú történetét, amibe néhol bekapcsolódik egy-két újabb szereplő

Mint mondtam a történet elég  „érdekesre” sikeredett. De egy szavunk sem lehet, elvégre már a címből kitalálhattuk, ez nem lesz egy „egyszerű menet”. A stílus illik a környezethez, tele van szlenggel, és az utcán bandákba verődő srácok drogtól  és erotikus képzelgésektől megindult izzadságától csöpög. Benne van minden, amit egy Tarantino filmben kedvelünk, és mégis elgondolkodtat egy kicsit, miután letettük. Bepillantást nyújt egy olyan Bronxba, amiről még itt, a világ túlvégén is hallottunk, de átérezni, átlátni talán még az sem képes, aki a szomszéd negyedben lakik.

Persze ez nem véletlen, Rodriguez itt nőtt föl, ezek a gyökerei, és szívesen meg is mutatja őket, minden visszásságukkal együtt. Ez az ő kulturális háttere, amiből képes volt olyan művet/műveket létrehozni, amelyek bejárták a világot. Meglepően őszintén ír arról a világról, amelyre az ott lakók (véleményem szerint) vagy szégyenkezve, vagy túlontúl is büszkén tekintenek.



       Abszint étterem
szerző:
Tóth Tamara


kép:www.pm.huAz Abszintban az a jó, hogy a tulajdonosok nem akarták erőltetni a névadó ital jelentését, sablonos és közhelyes megoldások helyett inkább a modern megvalósítás alkotja a koncepciót. A falakon diszkréten felvonulnak azoknak a művészeknek a nevei, akikre a zöld tündér hatással volt, néhol dekorációként egy-egy üres abszintos üveg, van Gogh „mosolyával”.  Első élményünket a rengeteg élő és vágott virág atmoszférája adta, amiért csak hálásak lehetünk az Andrássy út egyharmadánál elhelyezkedő étteremnek. A pincér olyan lelkesen üdvözölt minket, mintha mi lettünk volna az egyetlen potenciális vendégek egész Budapesten, de ez kicsit sem zavaró, hiszen ilyen kedvességgel is csak igen ritkán találkozunk. Az Abszint étterem ilyen alap gesztusok miatt nálam az elsők közt végzett.

Személyzet: 8 – határtalan kedvesség
Fogadtatás: 9
Légkör: 10 – magáért beszél
Kínálat: 7 – lehetne mindenből sokkal több
Mosdó: 7 – kicsi, teltház esetén veszélyes
Közérzet, összbenyomás: 9 – még maradtam volna
Összesen 60/50
szerző:
Szántó Sz. Erika


Már az eddigiekből is kiderült, hogy az Abszintról vagy jót vagy semmit. Az étterem kiváló, (bár a séfet nem tudjuk dicsérni, mert csak „italoztunk”), a személyzet pedig hibátlan. Az Abszint esetében valóban nívós helyről beszélhetünk, igazi felüdülés az annyi vendéglátásból bukásra álló hely után: hiszen egyrészt végre nem voltunk láthatatlanok (pedig már épp azon gondolkoztam, hogy jóra vagy rosszra használjam eme képességemet...), másrészt nem lihegett amatőr anonim alkoholistákból verbuvált színjátszócsoport a nyakunkba (lásd Artkatakomba). Ezért pedig mindenképpen piros pont jár. Egyedül talán a mosdó szűkös egy kicsit, de hát a végtelenhez mérve semmi sem tökéletes. Az étterem tehát így jó, ahogy van, na.

Személyzet: 9 – kedvesség és figyelem
Fogadtatás: 9
Légkör: 9 – tökéletes, éljenek a friss virágok
Kínálat: 9- többféle abszint és abszint koktél bővíti a kínálatot
Mosdó: 7- piros csempe, szűkös hely
Közérzet, összbenyomás: 8
Összesen: 60/51
szerző:
Plecskó Edina


Kifinomult designjával, a bútorok és egyéb berendezési tárgyak visszafogott kép:www.bortarsasag.hueleganciájával az Abszint étterem első benyomásra is szimpátiát ébreszt – e rokonszenv pedig nem csökken a vendéglő további tesztelése során sem. Az Andrássy útra igen jó kilátást biztosító hely további erénye – az esztétikai pozitívumai mellett – az elfogyasztható étkek és italok, valamint a kiszolgálás színvonalas mikéntje. Ez pedig nem pusztán szubjektív benyomás, a falra kifüggesztett oklevél ugyanis méltán bizonyítja a 2006-ban elért eredményét: ekkor választották meg a szóban forgó éttermet a 100 legjobb vendéglő egyikének. S ha az említett utca forgataga esetleg sok lenne a kedves vendégnek, az emeleten meghitt légkörrel hangulatos megvilágításban fogyaszthatja el vacsoráját.

Személyzet: 9 – minden térre kiterjedő figyelmesség
Fogadtatás: 8
Légkör: 9 – megfelelő zeneválasztás
Kínálat: 8
Mosdó: 8
Közérzet, összbenyomás: 8 – a nívós és igen kellemes atmoszférájú jelzők az első sorban állnak
Összesen: 60/50



 
       Agatha Christie, a krimi nagyasszonya
szerző: Tóth Tamara

10 éves lehettem, amikor egy unalmas vidéki nyaralás során a rokonok polcán Agatha Christie regényeket fedeztem fel. Könyvéhségem akkoriban nem válogatott, és azonnal olvasni kezdtem a Gyöngyöző ciánt. A regény tartalmánál akkor még nagyobb élményt nyújtott a szép színes, keménykötésű borító, de a kezdeti csalódás nem vette el a kedvemet, hogy újra és újra visszatérjek egy másik történethez. Olvasás közben engem is az a nem egyszerű feladat motivál, hogy kitaláljam, ki is a gyilkos.

A regények méltatása előtt mindenképpen illik néhány szót szólni az írónő életútjáról, hiszen annak számos mozzanata vált később ihletforrássá. Agatha Mary Clarissa Miller 1890-ben született egy angol tengerparti városban, később pedig Dél-Franciaországban élt családjával. A kislány legnagyobb vágya az volt, hogy operaénekes legyen, és a zene szeretete egész életében elkísérte. Agatha 1912-ben ment férjhez Archibald Christie-hez, és az első világháború idején ápolónőként, majd egy gyógyszerlaborban dolgozott. Itt kezdte el foglalkoztatni egy regény ötlete, amiben a gyilkosság eszköze a mérgezés. Körvonalazódik már Hercule Poirot karaktere is, a háború viszontagságai elől Angliába keveredett zseniális belga nyomozóé. A kezdet a krimikirálynő életében sem volt könnyű, regényeit a kiadók sorra visszadobták, majd nevetségesen alacsony összegért kötöttek vele szerződést. A híressé váláshoz egy visszás ügy is hozzájárult. 1926-ban az írónő ugyanis 11 napra nyomtalanul eltűnt. Volt, aki bűntényre gyanakodott, mások megrendezettnek vélték az esetet, utólag azonban kiderült, hogy Agatha Christie trauma és depresszió hatására olyan állapotba került, hogy napokig nem tudott magáról, és a napilapokban nem ismerte fel a saját eltűnéséről szóló cikkeket.

A világhírt 1926-ban az Ackroyd-gyilkosság című krimi hozta meg az írónő számára, amit a megjelenéskor szinte azonnal több nyelvre lefordítottak. A történet megoldása igazán újszerű és szokatlan, ami egyedivé teszi a krimi irodalom tárházában, és jelentősen befolyásolta a műfajt. Nem sokkal a siker kirobbanása után Agatha Christie elvált, majd 40 éves korában ment hozzá második férjéhez, a régész Max Mallowanhez. Az írónő gyakran elkísérte párját az ásatásokra, ahol újabb ötleteket gyűjtött munkáihoz, például a Halál a Níluson vagy a Gyilkosság Mezopotámiában című regényekhez.

A leghíresebb műveket számtalan formában feldolgozták, és az utóéletük töretlen. Ide tartozik a Tíz kicsi néger, a Gyilkosság az Orient-expresszen, a Holttest a könyvtárszobában, az Öt kismalac, a Paddington 16.50, A Bertram szálló, és még folytathatnánk a felsorolást. Agatha Christie sikerének titkát már sok kutatócsoport igyekezett megfejteni, és általában egymást átfedő, kiegészítő eredményekre jutottak. Egyetértenek abban, hogy a népes olvasótábor többek között az egyszerű nyelveznek köszönhető, hétköznapi a beszéd, nincsenek bonyolult szépirodalmi megoldások. A párbeszédek pörögnek, kevés a kísérőmondat, nincs terjengősség, ezért növekszik az izgalmi szint, ami továbbolvasásra késztet, tehát a történetek „letehetetlenné” válnak. Egyes kutatók megállapították, hogy Agatha Christie olvasása közben aktív agyi tevékenységet hajtunk végre, endorfin és szerotonin termelődik, ami miatt újabb és újabb regényeket veszünk kézbe. Véleményem szerint, egy-két regényt el lehet olvasni egymás után, de utána szünetet kell tartani, mert sok lesz a hasonló felépítésű, nyelvezetű alkotásból, ahol még a főszereplők is visszatérő figurák. Akárhogy is legyen, az írónő unokaöccsének mindenképpen igaza volt, amikor azt nyilatkozta, hogy Agatha Christie egyszerűen a cselekménybonyolítás nagymestere volt.




 
       Aki legyőzte Al Caponét
szerző: Baranyai Richárd
Nos, kezdjünk bele... A határidő is sürget, meg én is kész akarok már lenni, úgyhogy pohár whiskey kiönt, fotelban hátradől, filmet elindít. Nagyon egyszerű, de hatásos főcím, szürke-halványszürke stílusú felirat - The Untouchables. (Magyarul Aki legyőzte Al Caponét lett a cím.)

Majd De Niro, amint borotválják, és interjút ad. Ohh, igen, mindez 30-as évek környezetében, De Niro Al Caponét személyesíti meg. Következő jelenet: Al Capone mondatához, „az erőszak árt az üzletnek”-hez, híven: felrobban egy bár, benne egy kislánnyal. És miért? Mert a tulaj nem kért az illegális szeszből.
Na jó, tisztázzuk: ’30-as évek, szesztilalom, Chicago. A maffia, amit Al Capone vezet, a szeszcsempészetből él. A rendőrség, a bíróság, és egyáltalán, majdnem mindenki, aki tehetne ellene valamit, korrupt. Ebbe a környezetbe csöppen be Ness nyomozó a gazdasági rendőrségtől, és eltökéli, börtönbe juttatja a maffiavezért. Csapódik hozzá egy kiöregedő zsaru (Malone), egy épp végzős zsaru (Stone), és egy könyvelő, aki inkább lövöldözne, mint számolna (Wallace).

Megvan hát a csapat, akiket nem ér el a korrupció, érinthetetlenek (untouchables). Persze ez sem igaz, őket is le lehet lőni, mint ahogy az kettejükkel meg is történik (Wallace – a film felénél, Malone – a vége felé), az ő családjukat is lehet fenyegetni. De ők kemények, és ennek ellenére mennek tovább, egyenesen, előre. Persze végül lecsukják Caponét, és minden szép lesz. (Nem sokkal később eltörlik a szesztilalmat is... olyan ironikus, nem?)
A film tele van naaagyon hatásos jelenetekkel (lássuk be De Palma tudja, hogy rendezzen hatásosan), amelyekből kettő minden bizonnyal beleégett a filmtörténelembe:

1. Kerekasztal, vacsora, Al Capone egyik raktárát épp néhány órája rohanták le a zsaruk, és a vezér beszédet mond. Beszédet a baseball-ról, egy ütővel a kezében. Sétál körbe, és a csapatjátékról értekezik, arról, hogy a labdát úgy lehet elkapni, ha az ember fölveszi a kesztyűt, arról, hogy a csapat a játékosok együttműködésével győzhet. Majd megáll a délutáni „probléma” vétkese mögött, és föltálalja a feje tartalmát a leves mellé.
 
2. Chicago, Central  pályaudvar, szép hosszú lépcsősor, Ness (Kevin Costner ) várja az egyetlen tanút, aki segíthet lecsukni Al Caponét. A probléma csak ez: a tanút Capone emberi kísérik, és a lépcsőn egy anya (khmm... elnézést, de tényleg) szerencsétlenkedik a babakocsival. Ness segít a kocsit felhúzni a lépcsőn, amikor megjönnek a gengszterek, és elkezdődik a lövöldözés. A kocsi elkezd visszagurulni. Vágások a kisbabára, a lövésekre, a kisbabára, a hullákra, az eleső anyára, a kisbabára, a kocsi után lóduló Ness-re, a kisbabára, a hullákra, a vetődő Stone-ra, a Stone lábán megálló babakocsira.



Ezek hasonlóan erős képek, mint a levágott lófej, a kezet csókoló „keresztgyerek”. És a hatásuk sem kisebb. A szereplők elég sokat kihoznak magukból, érezni a lenézést Al Caponétól az „aktatologató” zsaru irányába; a megkeseredett, elfáradt rendőr utolsó próbálkozásainak nehézségét, hogy „jó rendőr” maradjon, a családja és a munka között választani nem tudó nyomozó problémáit, és sorolhatnám napestig... A zene eltalálva, pont olyan, amilyennek lennie kell, Morricone bácsi kitett magáért, erről nem is kell többet mondani. A szöveg is jó. Csak ne magyarították volna... A fordítás rendben van, csak a szinkronhangok nem. Azokból hiányzik az igazi átélés, az érzelem. Látszik az aggódó mozdulat, amikor Ness megijed, hogy a családja bajban van, de mit hallunk? Egy elhaló, gyermeki kérést anyuci felé. Hol van a védelmező férfierő?
Tudom, nem mai film, sőt, nem is tegnapi (1987-es), de a mai napig élvezhető, nem hiányoznak a mai technika robbantásai, sem az akciójelenetek kidolgozottsága. Történetet mesél, hatásosan, de egyszerűen. Örök darab.



 
       Alkoholtartalmú dalaink
szerző: Tóth Tamara
Alkoholos befolyásoltságban sokkal könnyebb dalra fakadni, a témába vágó zeneszámok pedig különösen közkedveltek ilyenkor. Zene rovatunkban a hazai „alkoholtartalmú” alkotások közül válogattunk, a százaléktartalomért és a hatásért nem vállalunk felelősséget.

Még a hatvanas évekből ránk maradt örökség az Ó, Mr. Alkohol, Koncz Zsuzsa előadásában. A dalban az akkor még zsenge énekesnő megszemélyesíti a folyékony nedűt, ezáltal emberi tulajdonságokkal ruházza fel. Olyan mély nyomot hagyott generációk sorában, hogy tízből nyolc ember elsőként említi az alkoholos nóták sorában.



A Lökd ide a sört, meglehetősen hímsoviniszta soraival a folyékony kenyér dicsőítésére íródott. A Fonográf 1974-es dala egyébként az együttes dalszövegírói képességét nem igazán mutatja meg.


 
Az arányok nagyon fontosak, mint ahogy az sem mindegy, hogy milyen hőmérsékletű az italunk. Ezt az alapelvet tolmácsolja nekünk Charlie, a Jég dupla whisky-vel című dalában. Az örökbecsű szám indoklásához és alátámasztásához nem fér kétség: egy a társaság miatt, egy, hogy jó napunk legyen, stb., kinek mi.


 
A következményekkel érdemes előre számolni, ahogy ezt a Bikini is tette a Ki visz haza? című örökzöldjében. A nagy tanulságokkal szolgáló szám méltán lett a rockbulikon tomboló közönség himnusza, akikre a legtöbb esetben tényleg nem hat a józanság szava, és nem árt, ha közel lakunk ahhoz a helyhez, ahol piálunk.


 
A Belgától megszokhattuk, hogy a gyakorlatban is hasznosítható tudást adnak az embereknek, és ez nincs másként a Boros című számukban sem. A minőségi borfogyasztásra buzdítanak, és azt az általános tapasztalatot fejtik ki, hogy 25 éves kor felett érdemes elgondolkodni, hiszen ennyi idősen már senki nem rak kólát a borba.



 
Egészségünkre!!!



 
       Álmodozók a színpadon
szerző: Plecskó Edina
Bernardo Bertolucci 2003-as nagysikerű filmjét, az Álmodozókat színpadra adaptálni nem mindennapi feladat. A mindössze 22 éves Dicső Dániel első rendezésével mégis arra vállalkozott, hogy az Oscar-díjas rendező szenvedélyes moziját a világon először Budapesten bemutassa a színházi közönségnek.

Párizsban járunk, az 1968-as diáklázadások idején, amikor egy amerikai diák, Matthew (Szamosi Donáth) a Cinemathéque nevű moziban barátságot köt egy francia testvérpárral, Isabelle-lel (Danis Lídia) és Theoval (Haumann Máté), akik hozzá hasonlóan szenvedélyesen szeretik a filmeket. Ez a végletesség azonban nem csak filmnézési szokásaikban merül ki, hiszen miután a mozi nagy botrányok közepette bezár, Matthew beköltözik a testvérpárhoz és kezdetét veszi hármójuk közt az egész darabot behálózó feszült légkörű érzelmi és szexuális játék. Együttélésük szabályait ők maguk határozzák meg, amiben a filmes játékoknak és fogadásoknak is nagy szerepe van, ezáltal fedezik fel önmagukat, érzelmi és szexuális identitásukat.

S hogy miért pont ezt a filmet választotta Dicső Dániel első rendezésének? Nem másért, mint hogy a filmben található izgalmas és szenvedélyes hármas kapcsolatot a végletekig kiaknázza. Azt a szerelmi háromszöget, amelynek bemutatása bizonyára nem kis meghökkenést kelthet a nézőkben. A Baráthy György színdarabjából készült előadásban számos filmes elemmel is találkozhatunk, ezek a Kentaur ihlette díszletben, a színpadtérre vetített mozgóképek formájában jelennek meg. A fiatal rendező, Dicső Dániel ajánlását megfogadva nem csak azoknak érdemes ellátogatnia a Thália Színházba megnézni a darabot, akik látták a filmet és tetszett nekik, hanem azoknak is, akik úgy érezték, hogy voltak titkok, amikre nem derült fény.




 
       Álom az álomban
szerző: László Róbert
A Dream Theater együttes híresen megosztott rajongói, ha valamiben, abban bizonyára egyetértenének, hogy imádott progmetál bandájuk zenéje valami egészen sajátos, semmihez sem hasonlítható álomszerű élményt nyújt, de hogy ez az „álomszínházi világ” hogyan is épül fel bennük, arról már mindannyian eltérően vélekednének.

Gondolhatnánk, hogy volt némi tudatosság a névválasztás mögött, holott pusztán annyi történt, hogy a néhány éve már Majestyként futó együtteskezdemény nem kívánt jogi bonyodalmakba keveredni egy azonos nevű formációval, így egy régi kaliforniai mozi, a Dream Theater nevét örökítették magukra. Nem tudhatjuk, mennyi ebben a változtatás szerepe, de a már tíz stúdióalbumot maga mögött tudó együttes kétségkívül valahova az ébrenlét és az elszenderülés határára építette fel sajátos világát. Az egész Dream-jelenség mottója épp a meglehetősen silányra sikerült első lemezük címe lehetne (When Dream and Day Unite); a valósággal vegyes álomképek (vagy fordítva) mindig új köntösben, de keresztutalásokkal teletűzdelve folyamatosan megjelennek. A két idő- és eszméleti síkon zajló történetet elbeszélő Scenes from a Memory album nagy részébe egy hipnotikus álmon keresztül nyerünk betekintést, ráadásul az egész lemez egy korábbi, igencsak komplex és a hallgató tudatalattijára szintén rengeteget bízó dalnak, a Metropolisnak a továbbgondolásaként indult. Az együttes másik nagyszabású konceptalbumában, az Octavariumban is jelentős az álom és az ébredés szerepe, a „mindössze” 24 percre nyúló címadó dal pedig eleve csak behunyt szemmel befogadható.



Mike Portnoy (az együttes dobosa és motorja) alkoholizmussal való – győztes, de kínkeserves – küzdelméhez egy 7 éven és 5 lemezen végighúzódó sorozaton, a 12-Step Suite-on keresztül juthatunk közelebb; erről a lélekromboló rémálomról elképzelni is nehéz volna érzékletesebb alkotást. A dalaiban olykor a fantasy világát is megidéző, a világ legelismertebb gitárosai között számon tartott John Petrucci számára idén érkezett el az idő, hogy az őt gyermekkora óta kísértő rémálmát a publikum elé tárja: az egy autóbalesetet felidéző A Nightmare to Remember egyszerre ösztönöz mindenféle kampánynál erőteljesebben óvatos vezetésre, és nyújt kínoktól mentes, egészen rendkívüli zenei élményt. Ez a kettősség általában is jellemző a Dreamre, az új lemez pedig teljes egészében a sötét és a napos oldal elválaszthatatlanságára épül (Black Clouds & Silver Linings).

Az Awake album címe senkit ne tévesszen meg, találkozni ott is bőven „álomból kiemelt árnyakkal”, és nem mellesleg a 12-Step Suite nulladik állomása is itt hallható. Sok ez így egyszerre? Pedig rengeteg vonatkozás még így is érintetlen maradt, de ebbe a Stream of Consciousness-be ennyi fért bele.








 
       Alternatív Cirkusziskola, avagy a szórakoztatás művészete
szerző: Baranyai Richárd
- Alternatív Cirkusziskola, arról fogok írni..
- Írj inkább az Alternatív Közgazdaságiról, ott is elég nagy a cirkusz, és még az alternatív is benne van...
- Hmm, elgondolkodtató...
De azért maradjunk mégis a Cirkusziskolánál.

„Az Alternatív Cirkusziskola a lélek felől közelít a cirkuszi számokhoz. Eszerint építi fel a tantervet, ezt tartja szem előtt az oktatásban, hkép:www.cirkusziskola.comiszen ettől lesz ez egyben olyan szellemi út is, amit mindenképpen érdemes bejárni.” – olvashatjuk az iskola honlapján. Emellett kiderül az is, hogy a filozófiájukat az emberi képzeletben ősidők óta előforduló jelképek bemutatására építik, csak úgy, mint a műsorokat is. Az Alternatív Cirkusziskola (lehet, hogy csak AC-nek fogom hívni ezentúl, ezért mindenkitől bocsánat) vezetői számára fontosabb a bemutatásra kerülő művészi tartalom, mint az előadásban résztvevők technikai tudása és repertoárja. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-egy előadás mögött hatalmas tudásanyag és véres-verejtékes gyakorlóórák tömkelege, sőt, csupán a hangsúlyt tolták kicsit arrébb.

Kénytelen vagyok velük egyetérteni. Nekem, az egyszerű nézőnek is bizonnyal kellemesebb élmény valami olyat látni, ami belső indíttatásból és kifejezési kényszerből fakad, mint azzal szembesülni, hogy valaki csak a technikai tudását csillogtatja előttem. És nem utolsó sorban ez az, amin esetlegesen még akkor is gondolkodni fogok, amikor kijövök az előadásról.
Ez a „szabadabb” felfogás az, aminek eredményeként az AC-ban nem kötelező mindenhez érteni, sőt, érdeklődni sem. Ha valakit csupán a zsonglőrködés érdekel, akkor nem fogják arra kötelezni, hogy levegőakrobatikát tanuljon, viszont segíteni fogják minden lehetséges eszközzel, hogy ki tudja magát fejezni a labdák, pálcák és röpködő tűzpamacsok segítségével.

kép:www.cirkusziskola.com

Alapvetően három tevékenységi körre osztanám az AC működését. Az első és talán legfontosabb, az oktatás, amelyben témák köré épített órákon tanítják az állandó és meghívott előadók a „cirkusz-csinálás” művészetét. Fontos megemlíteni, hogy ez felnőttoktatás, tehát elsősorban olyanokkal foglalkoznak, akiknek már van (némi) kialakult elképzelésük arról, mit is szeretnének az itt megszerzett tudással kifejezni. A második nagyobb egység a gyermekfoglalkozások, amelyek a www.cirkusziskola.comTűzraktérben és a Gödörben is megrendezésre kerülnek. Ezek célja a gyerekek testtudatának fejlesztése, és nem utolsó sorban a szórakozás, szórakoztatás. A harmadik terület (a fellépések, előadások) összekapcsolódik az előzőekkel, hiszen a megtanultakat valahol be is kell mutatni. Ezért szerveznek teljes napos cirkuszi animációt, ami elég interaktív. Természetesen a repertoárban megtalálható a „szokványosabb”, megkoreografált, egész estés produkció is, no persze ez is egy kis „Alternatív” színezettel, inkább performance-ként, mint cirkuszi előadásként.

Akik tehát szeretnék látni fantáziájuk kivetüléseit, látogassák meg az Alternatív Cirkusziskola előadásait, akik pedig szeretnék ki is vetíteni fantáziájukat, hogy mások is láthassák, nos, a honlapcímet már linkeltem, nincs más hátra, mint előre.





 
       Always Santa Claus
szerző: Baranyi Ágnes
A 19. század második felében, a Mikulás évtizedeken keresztül apránként felépített figurája még bőven kutatta végső identitását, többek között, hogy apró legyen vagy colos, vagy hogy kék, piros, lila vagy zöld bundában járjon-e dolgozni az évi egy szem munkanapján. Kevesen tudják, hogy az én kereső öregúrnak végül a Coca Cola Company segített „magára találni” egy 1930-as évekbeli reklámkampány keretében, és bár ez nem azt jelenti, hogy a hó-szakállú, piros ruhás, pocakos bácsi Haddon Sundblom ceruzájából bújt volna ki először, az üdítő-propaganda mégis jelentős nyomatékot adott a mai Mikulás-képnek.

Mint tudjuk az amerikai kultúrában a Jézuskának nem osztottak lapot, már ami az karácsonyi ajándékokat illeti, ugyanis ez náluk a jó öreg Szent Miklós reszortja, na meg persze Rudolfé és a többi rénszarvasé. Eheti klipcsokrunkkal ki másnak is tisztelegnénk, mint a Mikulás alakjának, rögtön elsőként persze az ízig-vérig amerikai Coca Cola-féle Santa Claus-nak egy átfogó kisfilmmel. Coca Cola Coming to Town!



Nem megyünk messzire a következő videóval, Santa Claus ismét a városba látogat, méghozzá egy számítógépes Maryah Carey tolmácsolásában. Az animáció valószínűleg a karácsony meghitt ünnepi hangulatát hivatott volna közvetíteni, azonban a nagyfejű mikulás-minirucis Maryah-baba , hógolyózós, ajándékosztós, korcsolyázós képzelgései közepette a rendes embert inkább az émelygés kerülgeti, mint a meghittség.


Ha már Maryah-nál időzünk, vétek lenne kihagyni a sorból azt a dalt, ami 1994-es megjelenése óta évente egyszer reneszánszát éli, napjainkban leginkább a karácsony tájt zsúfoltságig telt plázák kedvenc fogyasztó-csalogatója, ez pedig az All I Want For Christmas Is You. A koncepció kb. ugyanaz, mint az előzőnél (persze ez volt előbb), még a falat ruha sem hiányzik, de ha másért nem is a szerencsétlen rénszarvasnak öltöztetett dobermann komikus látványáért érdemes újranézni. Persze az állatvédők inkább ne kínozzák magukat.



 Maryah vizuális offenzívája után már csak jót tehet velünk Billy Mack olvasatában a Chrictmas Is All Around, ami paródia lévén némi mosolyt csalhat az arcunkra. A dal egyébként az Igazából szerelem című mozi szerves része, és az ünnepi mizéria önkritikájaként is felfogható a klip, önmagában ugyanúgy, mint a film egészében nézve.



Végül távolodjunk el egy csöppet a Coca-Cola Mikulás egyhangúságától, dőljünk hátra, csukjuk be a szemünket és hagyjuk, hogy Elvis hangja megszülje bennünk saját, egyedi, vágyott Mikulás-víziónkat. Boldog Télapót!




       Amigo, ahol mindenki jampivá lesz
szerző:
Tóth Tamara


A pörgős szoknyámat a rossz idő miatt sajnos otthon kellett hagynom, de a műfaj klasszikusaiból meghallgattam néhányat indulás előtt, hogy a rock&roll életérzésből nekem is jusson valami.

kép:amigo.uw.hu/Kis csapatunk meg is érkezett a Hársfa u. 1. szám alatt üzemelő Amigo klubba, és rögtön a pince felé vettük az irányt. Fent alig volt időm körülnézni, de az biztos, hogy a tulajdonosok minden négyzetcentiméternyi felületet a dekorációnak rendeltek alá. Egymást érik az ereklyék és az emlékek, de a zsúfoltság egyáltalán nem zavaró, inkább meghitt. Érezni lehet azt a megszállott lelkesedést és rajongást, ami nélkül a hely nem is tudna működni. Hétfő este lévén alig volt vendég, így a lelkes pincér azonnal asztalunknál termett. Nem tudom milyen sugallatra, de szinte mindannyian paradicsomlevet ittunk, cappucino mellé különösen finom. Ezt a paradoxont leszámítva elismerem, hogy van valami varázsa ennek a műfajnak, mert a tökéletes hangerejű zenét hallgatva szépen lassan belebújt a lábamba.

Személyzet: 10 – végre egy mosolygós pincér 
Fogadtatás: 8 – közvetlen 
Légkör: 8 – van hatása 
Kínálat: 6 – sok minden, mégis hiányérzetet kelt 
Mosdó: 4 – gyenge pont 
Közérzet, összbenyomás: 10 – menjünk vissza bulizni! 
Összesen: 60/46 

 

szerző:
Surányi Kinga


Jampik és jampipik találkozóhelye, igazi Rock Dzsungel. Miután átvágtad magad akép:amigo.uw.hu füstön, a pincében kellemes rockabily hangulatban bulizhatsz. Kétségtelen, a helynek van egy sajátos bája. Ám hibája is, hogy ezzel a fordulattal éljek. Nem számítva azt, hogy a berendezés kissé felújításra szorul, élen a mosdóval bár nagyon édes az a retró lámpaernyő a tükörnél. Nekem szemet szúrt még az amerikai rabszolgatartó déliek zászlaja, mint a dekoráció szerves része. Az elnyomás ezen sokakat megosztó szimbóluma nekem nem Elvishez kötődik, hanem valami negatívabb értelmű „Rebel to the end”-hez. Bár bizonyára túldramatizálom, hiszen a déli különállás zászlaja valószínűleg nem egy déli államban díszeleg ma is. Finom utalás lenne? Vagy tájékozatlanok által kitett hangulatelem? Szerintem nem túl szerencsés, ugyanakkor valóban felejthető. Az viszont kiváló, hogy lehet euróval is fizetni! Ha már USA-nál tartottunk, akkor ez olyan igazi északi vendégszeretetre vall.

Személyzet: 9
Fogadtatás: 7
Légkör: 7 – a déli zászlócskákat nem számítva pazar!
Kínálat:8 – helyi koktélköltemények is vannak
Mosdó: 4
Közérzet, összbenyomás: 9

Összesen: 60/ 45

szerző:
Szántó Sz. Erika


kép:amigo.uw.huAz Amigoban a jampecok a Chevroletben tényleg agyba-főbe nyomhatják a dudát. A hely ugyanis legalább olyan stramm, mint Johhny Weissmüller. Elvis, Fenyő Miklós, Marilyn Monroe képek és gitáros óra a falon. A billiárd asztalok gyönyörű rendben sorakoznak a pincében, a rock and roll muzsika pedig szinte bekúszik az ember bőre alá: a zene végre nem valami háttérzaj, hanem minden ízében hangulatfokozó elem. Az Amigo kötelező ujjgyakorlat minden fanatikusnak és újdonsült, tudatára ébredt Made in Hungária rajongónak. Elő a koktélzongorát, és táncoljunk egy kis sandacsacsát. A visszatérés garantált.

Személyzet: 10- nagyon kedvesek
Fogadtatás: 9- elsőre észrevettek!
Légkör: 10 – pazar
Kínálat: 8 – lehetnének szendvicsek is
Mosdó: 7- láttam már rosszabbat is
Közérzet, összbenyomás: 10

Összesen: 60/ 54 Éljen a népakarat, bevadul a béke-barakk

 

szerző:
Plecskó Edina


A tulajdonosok szavával élve, nem is léphet autentikusabb „Jampi kocsmába” az,kép:amigo.uw.hu aki rock and roll életérzéssel szeretné estéit megfűszerezni. Az ereklyékkel, fotókkal, hangszerekkel, lemezekkel és poszterekkel zsúfolásig megtelt háromszintes szórakozóhely gyűjteményének gazdagsága révén szinte már múzeumi minősítést is kaphatna, a fentebb leírtakon kívül a kollekció a Hungáriával, Dolly Partonnal és a Cadillaccel egészül ki. A stílusosan régi rádiókból sugárzott oldies zene pedig garantálja a pörgős hangulatot, amit a biliárd, csocsó, vagy a jukebox jelenléte csak fokozni tud. S ha ez mindez nem lenne elég, a rockabilly szerelmesei szombatonként élő zenének is örvendhetnek.

Személyzet: 9megérdemlik a borravalót
Fogadtatás: 8 – megnyerő
Légkör: 10 – kitűnő
Kínálat: 7 – főleg koktélimádóknak
Mosdó: 4 – hagy maga után kívánnivalót
Közérzet, összbenyomás: 8 - „Keep on rockin’ ”

Összesen: 60/46




 
       Antal Nimród
szerző: Plecskó Edina
Magyarországon a Kontroll című filmmel a köztudatba berobbanó filmrendezőt, Antal Nimródot mára már a tengerentúlon is elismert alkotóként jegyzik. Filmjei, a budapesti metróban forgatott első thrillere, későbbi Hollywoodban rendezett Elhagyott szoba című horrorfilmje és a most a mozikban futó Szállítmány című alkotása is kiváló példái heti témánk filmes leképezésének.

Antal Nimród 1973-ban, Los Angelesben született kivándorolt magyar szülők gyermekeként. 18 éves korában, 1991-ben költözött haza Magyarországra, majd a Magyar Filmakadémia diákja lett. Noha diplomát nem szerzett, a filmes szféra közelében maradva a ’90-es évek végén jelentős sikereket ért el többek között a Quimby és Sub Bass Monster részére készített videoklipekkel és reklámfilmek forgatásával. 1999-ben a Közel a szerelemhez, 2000-ben pedig a Balra a nap nyugszik című filmekben színészi kvalitásairól is tanúbizonyságot tett.

Az áttörés éve kétségtelenül 2003 volt számára, filmrendezői és írói tehetségét az ekkor forgatott Kontroll című filmjével kitűnően bizonyította. Sikerre predesztináló kultuszfilmjével Nimród nem csak hírnevet, hanem számos díjat is bezsebelt, köztük a Cannes-i fesztivál Közoktatás díját is. A honi sikerek után 2005-ben mégis visszatért Los Angelesbe, hogy filmes pályafutását tovább folytatva, első tengerentúli rendezéseként az Elhagyott Szoba (Vacancy) című horrorfilmjével is előrukkoljon. A hollywoodi alkotáshoz nem kisebb hírességeket, mint Kate Beckinsale-t vagy éppen Luke Wilsont sikerült megnyernie, akik tolmácsolásában a film számokban is jól mérhető sikereket ért el: bemutatójának első hétvégéjén mintegy 7,6 millió dolláros bevételt hozott. Nem vívott ki azonban egyöntetű elismerést a mű a kritikusok körében, túlzott erőszakossága és brutalitása miatt érték vádak erről az oldalról. Ennek ellenére Nimród meghódította az Álomgyárat, majd nemsokára újabb sikergyanús film forgatásába kezdett.

A nemrég debütáló Szállítmány (Armored), elődjéhez híven szintén erős színészgárdával próbálja a moziba csalogatni a nézőket: Jean Reno, Laurence Fishburne és Matt Dillon kétségtelenül garanciát jelent egy színvonalas alkotás létrejöttére. A rajongók pedig már előre örülhetnek, hiszen 2009 nyarán hivatalosan is bejelentették, hogy a Ragadozók (Predators) című film rendezési lehetőségét Antal Nimród nyerte el. Hiány tehát a jövőben sem lesz filmjeiben, mi pedig kíváncsian várjuk a végeredményt!





       Apacuka és a wifi
szerző:
Szántó Sz. Erika


Tagadhatatlanul a wifi hajtott minket az Apacukába. Ugyanis kellett egy hely, ahol hangulatunk tetőfokán is csak egy kattintás választ el a nettől.

fotó: www.apacuka.com

Nézzük mi a szándék, és mit kapunk.

„Az Apacuka találkozóhely szeretne lenni, befogadva mindazokat, akik kellemes környezetben, barátságos társaságban, tartalmasan akarják eltölteni délelőttjeiket, délutánjaikat és estéiket.”
A kellemes környezet még áll úgy ahogy, igaz, kitehetnék a belépés „csak dohányzóknak” táblát. A berendezés is ötletes: gipszkarton figurák, művészi festmények, hangulat világítás, a kerthelységben pedig csak egy üvegmennyezet választ el a csillagos égbolttól….(csak az a fránya füst ne lenne, de hát semmi sem lehet tökéletes.) 

„A dicséretre ugyanúgy mint az építő kritikára nagy szükségünk van, hiszen az Apacuka folyamatosan fejlődik az igények tükrében. Végy részt e műhelymunkában.” Mindenképpen. 

„A helyszín sokrétű, kényelmes, inspiráló, ugyanakkor feszélyezettségre semmi ok.”
Ez igaz, bár lehet, hogy csak a rajtunk felejtett láthatatlanná tevő csodaköpönyeg miatt nem akartak kiszolgálni. Ugyanakkor ez a tény egyáltalán nem feszélyezett, hiszen jó társaságban kiszáradt torokkal és korgó gyomorral is telik az idő…

Személyzet: 6 – miután már észrevettek minket, korrekt volt a kiszolgálás
Fogadtatás: 2 – máskor a köpeny nélkül érkezünk
Légkör: 5 – füstös, de ezt leszámítva jó
Kínálat: 10 – minden ami szem, szájnak ingere
Mosdó: 8
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen: 60/37

szerző:
Surányi Kinga


fotó:www.apacuka.comAz Apacuka alter zug. Sokszor már-már nevezhetnénk klubnak is, törzsvendég-gárdájának köszönhetően, akik a nap bármely időpontjában képesek felbukkanni kedvenc helyükön. Ott, ahol délelőtt kisebb a füst, ahol csodálatos narancsos-csokis sütiköltemény van helyi specialitásként, ahol könnyű külföldi diákokba botlani, ahol előfordulhat, hogy a tulajdonosok szolgálnak föl (ha nem akkor bizony tényleg kell várni), ahol a hetedik kerület kezd már kissé bizarr arcot ölteni, de még közel a körút. Leginkább azoknak tudom ajánlani, akik szeretnek nem teljesen elbújva dolgozni laptopjukon. A pincérek nem fogják őket túl gyakran zaklatni, viszont ha kitartó vendég, már belépésekor előkészítik "a szokásosat"

Személyzet: 8 - állítólag jókat lehet velük beszélgetni a pultnál, és szólni sem kell a következő sörért.
Fogadtatás: 5 - semmi fölhajtás, kivéve törzsvendégeknek (?)
Légkör: 7
Kínálat: 10 - Az a narancsmámor.... mmm kihagyhatatlan
Mosdó. 7
Összbenyomás: 5 - bizalmas beszélgetésre/pletykálkodásra csakis délelőtt alkalmas.
Összesen: 60/42


szerző:
Plecskó Edina


Ahogyan egy új hely feltérképezésénél az egyik legfontosabb elem a fotó:www.apacuka.comfogadtatás mikéntje, így ez jelen esetben is fontos momentum volt: ám nem pozitív értelemben, ezt támasztja alá kiszolgálásunk – meglehetősen kései – módja és a ránk való odafigyelés hiánya. Mindemellett a kávézó tagadhatatlanul impozáns és gazdag színvilággal rendelkező belső terekkel bír, s gazdag étlapján eklektikus ételkülönlegességek várják az éhes vendéget. Ám ahogyan a hely nevének kimondása számomra az „Apacuka, fundaluka” kezdetű magyar mondókát idézi fel, ez az asszociáció nem tart tovább a kávét tartalmazó soroknál, miként az Apacuka itallapja e téren meglehetősen alulmarad. Mindösszesen négy féle fekete ital közül választhatunk, ami valljuk be, egy magát kávézónak is aposztrofáló intézményre nézve eléggé szegényes kínálat.

Személyzet: 6 – a vendégekre való odafigyelés módján van mit csiszolni
Fogadtatás: 6 – talán kevesebb vendég esetén jobb lett volna
L
égkör: 7 – dohányzók előnyben
Kínálat: 8 – ételek terén kitűnő, nem úgy a kávék szintjén
Mosdó: 7
Összbenyomás: 7
Összesen: 60/41

szerző:
Tóth Tamara


Étterem, kávézó, mulató, grill, színház, zene, wifi. Az Apacuka állítólag mindezen szolgáltatásokkal rendelkezik, igaz, mi ebből csak töredéket tapasztaltunk. Étterem és kávézó az biztos, na és a wifi is működött. Valószínűleg a kora esti órák nem alkalmasak arra, hogy megtapasztaljuk a hely mulató és színház jellegét. Ma már egy magára fotó:www.apacuka.comvalamit is adó „beülős helyen” van vezeték nélküli internet, hogy a laptoppal rohangáló boldog-boldogtalanok élvezhessék a világháló előnyeit. A wifit tehát lassan alapszolgáltatásnak vehetjük, és ezzel párhuzamosan leáldozóban van a netkávézók sorsa. De térjünk vissza az Apacukára, ahol a kezdeti nehézségek után helyet találtunk. A füst elől ugyanis a fedett kerthelyiség felé kacsintgattunk, ám közölték (vagy mi jöttünk rá?), hogy az bizony már nem tartozik az egységhez. Így tehát maradt az ajtóhoz közeli rattan ülőalkalmatosság, amit bizony nem a kényelméről jegyezhettünk meg. Az előttem szólók már részletesen taglalták a személyzet és a kínálat előnyeit és hátrányait, én pedig magáért beszélő következtetésként arra jutottam, hogy bizony arra sem emlékszem mit rendeltem. Végül megfontolandó tanács minden hasonló, magát wifivel promotáló étterem-kávézó-stb.-nek üzenem, hogy nem elég a vezeték nélküliség szabadsága, ha messze van a konnektor az asztaloktól.

Személyzet: 5 – személytelen
Fogadtatás: 5 – közepesen gyenge
Légkör: 6 – vonzónak mondanám
Kínálat: 8 – nem emlékeztem, de visszanézve különleges

Mosdó: 6 – semmi extra
Összbenyomás: 7 – szívesen visszatérnék egy élőzenés estén
Összesen: 60/37





 
       Apám nevében
szerző: Balogh Eszter
Lévén a terrorizmus viszonylag férfias műfaj, a terroristás filmek, ha nem maradnak a felszínes színvonalnál, minthogy brúszvilisz izzadságtól latyakos atlétában ismét megmenti a világot, hanem inkább a pszichológia felől közelítik meg a dolgot, remek alkalmat nyújtanak abba, hogy lelkes felfedezőként bepillantást nyerjünk az erősebb nem lelkivilágába. 

Csak nagyon röviden a politikáról, hogy képbe kerüljünk: Nagy-Britanniában járunk, azon belül is többnyire Londonban és a Írországban. A teljes ír sziget VIII. Henrik óta a szigetországhoz tartozik. Tudván, hogy a britek ekkor már jórészt protestáns vallásra tértek, az írek pedig megmaradtak buzgó katolikusnak, gyanús, hogy ez a kapcsolat nem sok jóval kecsegtethet. Írország északi részén bizonyos angolszász telepesek miatt fokozatosan túlsúlyba kerülnek a protestáns erők. Néhány évszázaddal később, 1921-ben az Angol-Ír Egyezmény végre függetlenséget biztosít a katolikus szigetnek - kivéve a szóban forgó északi megyéket, ők Észak-Írország néven továbbra is Nagy-Britannia részét fogják képezni. A vallási kisebbség nagy bánatára... akik egy ideig békésen, majd - ahogy ez lenni szokott - egyre indulatosabban küzdenek függetlenségükért és itt-ott jócskán megcsorbult jogaikért, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy polgárháború van, a kisebbség oldalán harcba szálló IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) nevéhez a "terrorszervezet" jelző tapadt. Hogy kié volt az első rossz lépés, azt nehéz megmondani. A lényeg, hogy senki nem enged a negyvennyolcból, akkor sem, ha emberéletek múlnak rajta.

Ebben a közhangulatban indul útnak hősünk, Gerry Conlon (Daniel Day-Lewis) Belfastból Londonba, hogy az írországi forrongó helyzetből menekülve a brit fõvárosban, szülei unszolására becsületes úton próbáljon boldogulni. Azonban szegény rosszkor nagyon rossz helyen van. A brit igazságszolgáltatásnak éppen bűnbakra van szüksége, bármiféle látható eredményre a lázongó "írecskékkel" folytatott harcban. Sajnos ő az egyik, aki alaptalanul a rend őreinek kezébe kerül, továbbá, biztos ami biztos, letartóztatják a kissé tehetetlen, de amúgy nagyon jólelkű apját, a kedves, kontyos nagynénjét, és még egy-két kiskorú családtagot nevetséges vádakra és komikus bizonyítékokra hivatkozva. Innentől kezdve a sztori tulajdonképpen sablonos. Láttunk már szocializmusos filmeket, ahol koholt vádak alapján, koncepciós perek során nagyon csúnyán bánnak emberekkel. Láttunk már mindenféle "igazság bajnokai" filmeket, ahol véletlenül mégis előkerül a hátsó polcról egy poros dosszié, amitől győz a Jó és megszégyenül a Gonosz. Ez itt sincs másképp, ezzel nem árulok el nagy titkot.



Nem is baj, hisz' ez csak a díszlet. Ami másképp van, és ami miatt amúgy aktuális témánkhoz kapcsolódik a film, az a férfi, illetve fővonalon az apa-fiú ábrázolása a történetben. Az előbb kicsit talán nagyképűen tehetetlennek tituláltam Gerry filmbeli apját, Guiseppét, amit talán könnyelműségnek tarthatnak néhányan. Mondhatjuk egyszerű embernek, önfeláldozónak, nemeslelkűnek, mivel kérés nélkül Angliába zarándokol, hogy fiának segítsen, amikor baj van. Ha nem zarándokol oda, tán börtönbe sem kerül. Igen, valószínűleg nem kerül, és szabadlábon védheti tovább a fiát. Talán tényleg önfeláldozó. Talán csak a fia szemében tűnik rossz apának, akinek első dolga, midőn Guiseppe mellette landol a börtöncellában, hogy leteremtse apját, amiért mindig csak akkor van jelen, amikor hibázik, amikor szánalmas a helyzete. Nem baj, Guiseppe tűr. Az apaszerep nem viszálykodásra való. Tény, hogy bármit is tesz, legyen az nemes és önzetlen, habitusában mégis folyamatosan ő tűnik gyámoltalannak. Gerrynek pedig lázad, az apja ellen, majd az apjáért... ezt tulajdonképpen csak egy lehellet választja el egymástól.

Ugyanis ahogy az események folynak, az egymásrautaltságban a két férfi kapcsolata egyre erősebbé és meghittebbé válik. Nagy úr a kényszer, mondják. Kényszer vagy sem, de a jóért való harcban az ember fia csak megfeledkezik az apró-cseprő viszálykodásokról és gyerekes lázadásokról. Megható tanmese a férfiúi összetartásról, a dühítő tehetetlenségrõl, és arról, hogy sosem szabad megalkudni. Bár amikor a fiatalságától készülnek épp megfosztani az embert... akkor az igazságérzet amúgy is elemi ösztönként tör elõ, és a közben szép szál fiatalemberré cseperedett főhősünk addig nem nyugszik, míg meg nem tisztítják ártatlan ír nevüket. Az Atya, a Fiú... és a gyakran felvillanó krisztus-keresztek nevében - bármit is jelképezzenek.



 
       Arany János- Shakespeare nagykövete
szerző: Plecskó Edina
Arany János a 19. századi magyar irodalom kétségtelenül egyik legmeghatározóbb alakja, többnyire a neves balládák és a Toldi írójaként vonult be a köztudatba.

fotó: www.mek.oszk.huÁm jelen aspektusból kivált figyelemre méltó fordítói munkássága, a Shakespeare művek kapcsán fennmaradt örök értékű alkotásai. Az ő odaadásának köszönhetően megkezdődött, és az angol drámaköltő születésének 300. évfordulójára jelentősen előrehaladott a teljes magyar Shakespeare-fordítás ügye. Shakespeare-hez fűződő kapcsolata a '30-as években vette kezdetét, amikor is Arany rövid ideig színészként is kipróbálta magát. Ekkor került hozzá közel az angol drámairodalom zsenijének munkássága és vált egyúttal kedvelt témájává. Hajdani debreceni diáktársa, Szilágyi István is bíztatta ekkor fordításra. Szerencsére ő maga is elég késztetést érzett az ügyben, majd 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójaként irányítása alatt megalakult a Társaság Shakespeare-bizottsága. Ez indította meg az eddigi legnagyobb arányú magyar műfordítási vállalkozást, a teljes magyar Shakespeare-kiadást. A sorozat tizenkilenc kötetben, 1864 és 1879 között jelent meg, melyben Arany a már régebben megkezdett János király és a Szentivánéji álom művekkel szerepelt, illetve a sorozat céljaira készítette el immár klasszikussá vált Hamlet-fordítását is. Ezekkel mintegy külön fejezetet nyitott a műfordítás területén. Arany fordítói elve volt a szöveghűség, s lehetőleg a formához való ragaszkodás, de célja semmiképp sem azon olvasók kiszolgálása, akik az eredeti művel teljesen megegyező alkotásokra vágynak, sokkal inkább a tartalom magyar nyelvben való élvezetére törekedett.

Arany érdeme kétségtelenül nagy, hiszen általa válhatott hazánkban nemzeti klasszikussá az angol dráma koronázatlan királya. Munkásságának külföldi visszhangja sem elhanyagolandó, a magyar Shakespeare-fordítások iránt lelkes Bernard Shaw tízszer is elismételte Arany nevét, nehogy elfelejtse - ezzel mintegy igazolandó költőnk világviszonylatban való megbecsültségét. Fia, Arany László is adózott apja munkásságának, folytatva a nagy Shakespeare művek - Sok hűhó semmiért, A két veronai ifjú, Tévedések játéka - fordítását.




 
       Árpádház

Botránydarab? Kortárs Shakespeare-dráma? Spiró György eddig be nem mutatott műve a magyar történelem tényeiből kiindulva meghökkentő, felkavaró és néha brutális képet fest a hatalom természetéről, a paranoiáról, a szeretethiány miatt meghasonlott személyiségekről.

kép:jegyvilág.huGroteszk és lírai, szórakoztató és filozofikus tabló arról, mennyire lehet szabad az ember döntéseiben és cselekedeteiben, egy olyan világban, melyet átláthatatlan kuszasággal irányít a politika; és arról, hogy valójában lát-e a szemével az ember, vagy az igazi látáshoz meg kell-e vakulnunk, időlegesen vagy véglegesen. Karneváli mulatság, obszcén brutalitás és történelemfilozófia patikamérlegen adagolt zseniális kevercse, mely lehengerlő költészetével és frivol játékosságával nyűgözi le a nézőt.

„Illúziótlanul kegyetlen ez a középkori hatalmi világ. A vak végzet, a körülmények masszív szövevénye uralkodik a királyok felett, akiknek vajmi kevés mozgástér adatik az árulások, kémkedések, összeesküvések, politikai cselszövések hálózatában. Spiró mélyről fakadó szkepszissel, realizmussal, történelmi iróniával ábrázolja pompás alakjait. A véres leszámolások, a brutalitások, kegyetlenkedések ellenére a drámai cselekményen valamiféle vidor derű vonul végig: a szükségszerűségek felismeréséből fakadó irónia, az alakok benső természetének megismeréséből táplálkozó életöröm.” (Kovács Dezső, Kritika)

Forrás:www.dramafestival.hu

A Budapesti Kamaraszínház előadása
Szereplők: Dolmány Attila, Lengyel Tamás, Törköly Levente, Kaszás Mihály, Orosz Ákos m.v., Sipos Eszter Anna, Tímár Éva, Varga Klári, Jánosi Dávid, Mesterházy Gyula, Kovács Ferenc

Író: Spiró György
Díszlet: Iványi Árpád
Jelmez: Földi Andrea
Koreográfus: Barta Dóra
Dramaturg: Töreki Attila
Rendező: Almási-Tóth András




       Artkatakomba- óvóhely csak bátraknak
szerző:
Szántó Sz. Erika


Szirénázás. KÖTELEZŐ a Jászai Mari téri Meki melletti óvóhelyre lemenni. Bár ne lenne. Bent sötét, gyereksírás és rehabos alkoholisták amatőr színjátszó csoportja fogad minket.

Más nem is: ugyan tétován álldogálunk a pult mellett, ügyet sem vetnek ránk. Egyedül fedezzük fel hát a kocsmát, ahol a legkellemesebb helynek a felrobbant szív című kép melletti asztal tűnik (?!). „Hadd meséljem el történetemet a gombáról”- hörgi az egyik whiskyben és borban ázott májú „színjátszó”. Kezdődik a próba. Nagy az Isten állatkertje…csak alacsony a kerítése.

Személyzet: 1- volt?
Fogadtatás: 1
Légkör: 1 –felrobbant szív, kék madár és bűz
Kínálat: 2
Mosdó: 0- soha többé. Legyen inkább Hugyos Jóska a nevem.
Közérzet, összbenyomás: 2- messziről elkerülni
Összesen: 60/7
szerző:
Surányi Kinga


fotó:www.port.huA hely adta fantáziakalandok és a megvalósítás között valóban nagy szakadék tátong. De izgalmas volt látni egy óvóhelyet, szűk lépcső vezet le, vaskos ajtó fogad (nyitva), mely vashevederekkel zárható (piktogram mutatja a nyit-zár irányokat), majd tovább 3 lépés, újabb ajtókeret, még 2 lépés és megint, annak idején mindegyikben állt egy ugyanolyan falnyi vastag nyílászáró, mely védett a robbanásoktól. Elképesztő, ha nem lenne citromsárgára festve a fal nyomasztó lenne. Így más miatt az. A hely elősegíti, hogy beleéljük magunkat a légiriadók lármás, véletlenszerű tömegének összejövetelébe. Itt ugyanis egymás "szájában" ülhetünk csak, nem lehet oly halkan beszélni, hogy ne halld a kéretlen szomszédod, viseld rajtad mélázó tekintetét. Voltak pillanatok mikor egészen elevenen felderengett, milyen lehetett itt lenni "élesben". Klausztrofóbiásoknak tilos! Történelmi kalandoroknak kötelező.

Személyzet: 2 (fő volt)
Fogadtatás: 3 ("Ezek a lányok mit keresnek itt?")
Légkör: 4
Kínálat: 5 - átlagosan szegényes
Mosdó: 1 -kicsit bizarr
Összbenyomás: 4 - Van akit vonz a hely történelmisége...
Összesen: 60/19


szerző:
Tóth Tamara


Nekünk, akiknek a második világháborúról már csak a déd- és nagyszüleink szegedma.humeséltek, furcsa élmény önkéntesen egy óvóhelyre lemenni. Viszont sokkal többre számítottam az alapján, amit a honlap előrevetített. A múlt árnyéka nem illant el teljesen, de a hely kialakítása mintha arra törekedne, hogy ne nagyon gondolkodjunk, inkább adjuk át magunkat a szerintük bohém, szerintem inkább mesterkélten művészieskedő légkörnek. Adott ez a történelmi emlék, ahol néhány évtizeddel ezelőtt emberek sokasága menekült meg, és élte túl, ahogy sok esetben romba dőlt a felszín feletti lakóhelye. Ezt elfelejteni nem szabad, ahogy fele sem igaz tulajdonságokkal felruházni a jelenlegi funkcióját.
 
Személyzet: 3 szót sem érdemel
Fogadtatás: 2 még annyit se
Légkör: 3
Kínálat: 5 - unalmas
Mosdó: 1 – ennél még egy vödör is jobb
Összbenyomás: 4 – félelmetes, de az emberek miatt
Összesen: 60/18
szerző:
Plecskó Edina


Önmagát a kortárs kultúra „óvóhelyeként” aposztrofáló Artkatakomba funkcionalitását tekintve erős kérdőjeleket hagyhat egy oda betérő vendégben. A kortárs művészeti galéria és egyben kávézó vendéglátó célzatú egysége ugyanis a tapasztalatok alapján pusztán járulékos tevékenységnek tűnik, míg a falakon függő képek és a jelenlévő képzőművészeti alkotások a kiállítótér prezentálásnak megfelelő kellékei. S ha italfogyasztásunk dugába dől is, a hely kulturális fogyasztásra gyakorta csábít: koncertekkel, filmklubokkal, tudományos hétvégékkel, irodalmi és színházi estekkel várják az embereket a föld alá. Teszik mindezt a város szívében, félhomályban, egy szürrealitást kölcsönző világban.
 
Személyzet: 3 – nem sokat tapasztaltunk belőle
Fogadtatás: 2 – meglehetősen kevés figyelmet kaptunk
Légkör: 3 – bizarr
Kínálat: 4 - szerény
Mosdó: 1
Összbenyomás: 4 – a negatívumokat legalább Yonderboi zenéje oldotta
Összesen: 60/17



 
       At (dream) land

Az avantgarde rendező-táncos-koreográfus (író-költő-fotográfus) legtöbb filmjében maga játssza a „főszerepet”. Filmjei fekete fehérek és némák. Kivételt képez első filmje, melyhez majd 10 évvel a forgatás után Maya akkori férje, Teiji Ito írt zenét.

szerző: Várnagy Emma

Maya Deren (szül. Eleanora Derenkowsky) egy kijevi zsidó családban született az 1900-as évek elején. Apja pszichiáter, mely abban az időben eléggé szokatlan. Később a család, mint még sok zsidó ez idő tájt, Amerikába (New Yorkba) emigrált, ahol Maya egy cseh férfihoz, Alexander Hamidhoz ment feleségül. Mint a Maya Deren című életrajzi filmből kiderül, Hamiddal egy fényes lakásba költöztek, amelyet műteremként használtak. Hamid kezdetekben fotózta feleségét, majd Maya filmjeinek operatőre lett. De elég is ennyi az életrajzi adatokból, hiszen azért írok, hogy egy új művészt ismertessek meg az olvasókkal, egy nőművészt, egy feministát, egy korában első /és/ élenjáró táncost, egy bátor és alternatív embert.
 
Első filmje, a Meshes of the afternoon (1943) egy délutáni pihenést mutat be. A pihenés álomképei jelennek meg, megcsillogtatva azt, amit mind keresünk miután felébredtünk egy kusza álomból, a megfejtést, és mégsem értjük meg teljesen, hogy mit is álmodott elénk a képernyőre a művész. Nem kell megijedni, egy kedves napsütötte virágos folyosón üldöz a szende lány egy tükörképű alakot, a kulcsot keresi egy ajtóhoz, mely a saját szobájába vezet, álmodik három személyben és egyként (nem)ébred fel a fotelban. Ismerős? Mintha csak a tegnap álmodottak összevisszaságát látnánk. 15 percben, de a hangot nyugodtan levehetjük, lehet Mayának az első házasság nem jött össze, Teiji Itonak meg a zenét nem sikerült eltalálnia ehhez a filmhez


Deren második filmje, az At land (1944) szintén álomszerű. Itt nem a kuszaság az, ami elhiteti velünk, hogy álmodjuk a filmet a TV előtt, hanem „történet” folyása, mint ahogy mi álmodunk, a tengerből a fák ágai közé, onnan a sakkozók dzsungelébe, majd a (figyeljék meg!!) férfival az erdei útra… Mint már említettem, a ’40es-50es években Maya művészete igen szokatlan volt, ezek a típusú művészfilmek csak később (’70es évek) jelentek meg, pl. Andy Warhol műve, (Sleep) melyben nemes egyszerűséggel felvette, ahogyan John Gino költő hat órán keresztül alszik (ha már az álomnál tartunk), de csinált nyolc órás filmet az Empire State Buildingről is. Szóval ha már kiélvezték az álomszerű világot (rendezői szempontból) érdemes egy-két pillantást vetni a technikai megoldásokra is!!!



És aki látta a kisfilmeket, nézze meg a DVD-t is, majd utána tanulmányozza újra a helyszíneket és a szereplőket a rövidfilmekben, vagy álmodjon helyettük újakat. Házi feladat: találják meg John Cage-et!





 
       Átváltozások Újhold idején
szerző: Tóth Tamara
Először azt gondoltam, hűűű, mennyire könnyű dolgom van, hogy a New moon-ról kell írnom, aztán rájöttem, hogy ez nincs teljesen így, hiszen a témánkat kell elsősorban szem előtt tartanom.

 A könyv, és a belőle készült, aktuális vámpírlázat fenntartó film kapott hideget, meleget, lelkes rajongást és fanyalgó kritikát egyaránt. Bevallhatjuk, a mozi csak azoknak tetszhet (legalább egy kicsit), akik olvasták és szerették a könyvet (legalább egy kicsit). Aki nem tartozik közéjük, valószínűleg pont most zárja be a cikkemet, amit megértek. De koncentráljunk az átváltozásra! Vagyis illendő többes számot használni, hiszen két átváltozós vonallal is találkozunk a filmben. Bella, aki emberlét helyett vámpír akar lenni, és Jacob, aki bőven megelégedne azzal, ha ember marad, és nem kellene időről időre farkasbőrbe bújnia. Mint tudjuk, az első rész azzal végződik, hogy Bella azért nyafog, hogy bizony ő is szeretne vámpírrá válni, hogy ezáltal méltó (gyönyörű, örökéletű, örökifjú stb.) párja legyen Edwardnak. A srác több okból sem hajlandó teljesíteni a kérését, de barátnője nyaggatására végül úgy tűnik, beadja a derekát, de mindezt olyan feltételhez köti, ami első hallásra teljesíthetetlennek tűnik Bella számára.



A másik vonal a hosszú hajú, béna indián fiúból először kigyúrt tetkós indián fiúvá, majd farkassá változó Jacob. Aki egyébként a szőrös háta közepére sem kívánná az egész átváltozósdit. Az átváltozás (ember-farkas) technikai megvalósítása is igen megosztotta a nagyközönséget, amíg grafikus ismerősöm elismerően nyilatkozott a CG ezen pontjáról, addig mások szerint a farkasok leginkább egy, a 80-as évekbeli horrorfilmben szereplő lényekkel mutatnak rokonságot. Kis túlzás ugyan, de tényleg vicces a párhuzam, a moziban – sok egyéb más mellett – jókat nevettünk a farkasok felbukkanásán.

 Ideje kicsit elvonatkoztatni a filmtől és a fantasy világától, és teljesen egyszerű, hétköznapi szinten megvizsgálni a témát. Az irodalom – és filmtörténetet sok ízben áthatja a téma, gondoljunk csak az elsőként felmerült Ovidiusra, Kafkára, Shakespeare-re vagy bármely mitológiát, mese – és mondavilágot átszövő átváltozós történetekre. Az átváltozás érzése, vágya, megvalósulása áthatja a mindennapjainkat is. Valószínűleg nem létezik olyan ember, aki nem akart át/megváltozni valakinek a kedvéért, és nem várta el a másiktól sem. Kétségtelen, hogy az örök (át)változástól nem szabadulhatunk.



 
       Autó, motor, küzdelem, öröm - Surányi Endre életrajzi könyvei
szerző: Surányi Kinga
Nekem szerencsém van. Többek között Kabdebó Lóránt rávette nagypapám testvérét, hogy írjon, s így meséljen az autókról és magáról. Innen rengeteg dolgot megtudhattam a család egy olyan generációjáról, mely mára teljesen eltűnt. Ezért mondom/vallom, akiknek még módjukban áll kifaggatni a nagyszülőket tegyék! Nem akármilyen korban éltek, így biztos vagyok benne, hogy történeteik sem lesznek mindennapiak. Ám félre a személyeskedéssel.

"Ki is az a Surányi Endre?" - kérdeznék sokan. A mai korosztálynak jóval ritkábban cseng ismerősen, mint szüleinknek, nagyszüleinknek. A nevét 1999 óta viselő kazincbarcikai iskola így fogja össze munkásságát: "Autótechnikus, feltaláló, író. Első autóját 1946-ban építette. Nevéhez fűződik a takarékos gépkocsi karburátor, az adagoló rendszer továbbfejlesztése és az autóval kapcsolatos számos találmány. Sportsikerei itthon és külföldön egyaránt híressé tették, számtalan versenyen diadalmaskodott, például motorcsónak versenyen Európa bajnoki II-III. helyezés, motorkerékpár Grand Prix versenyen győzelem 1946-ban." Ha pedig beleolvasunk sajátos humorú "önvallomás-kalandregényeibe" (ahogyan azt Kaposi Kis István írja), egészen kiszínesedik ez a kép. De vegyük sorra életrajzi ihletésű könyveit. Surányi Endre kettő híján egy tucat műszaki-szakmai könyv után rászánta magát, hogy leírja 4 kötetben életének érdekes fordulatokban bővelkedő történetét.

Az AUTÓ... és én (1972)
A legélvezetesebb fejezetek azok, mikor valós eseményekről mesél. Nyíltan be is vallja, hogy elrugaszkodott fantáziatörténeteket nem tudott igazán költeni. Ám nincs is szüksége rá, élete hihetetlen kalandokat hozott így is. Pajzán szerelmi történetek, feltaláló-sors, természetesen csakis az autók kapcsán. Ebből a kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Surányi életében 1926-óta van jelen az autó, motor valamilyen formában. Ha másként nincs rá lehetőség, hát fölcsap a halálkatlan artistájának.

Alfa Rómeók, Csalfa Júliák (1981)
"Ahogy Krúdy írt az ételekről, úgy ír Surányi az autókról." Váncsa István
Keze alatt minden típusnak lelke lesz. Egy két bot, drót vagy egy hullámcsat és a konok szerkezet újra beindul. Nem kell kivárni, míg hónapok múlva megérkezik a nehezen beszerezhető pótalkatrész. "...feleleveníti a hőskort. Nemsokára lélegzetvisszafojtva olvassuk a rekorderek történeteit, a magyar motorsport nagyszerű fejezeteit, s vele, a hajdani bajnokkal izgulunk a repülő "papucsnak" becézett úszó koporsóban, vagyis a motorcsónakban. Észre sem vesszük, hogy miközben remekül szórakozunk, rengeteget tanulunk - és nemcsak fúvókaállítást, hanem társadalmi morált és emberséget."

"Rákosi garázsmestere voltam"
Eddigre már konkrétan Surányi-szindrómát emlegetnek az első fejezetben, de lássuk Fekete Sándor véleményét a borítóról.
"A nevettetés ritka adottság. Surányi a sajtó ama munkatársai közé tartozik - nincsenek sokan -, akik témájukat eredeti humorral tudják feldolgozni... Már szakkönyvei révén is kitűnt azzal, hogy a száraz technikai kérdéseket is színesen, sőt humorral tárgyalja... Meglepően ügyes parodizáló készsége. (ti. Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia mintájára készült e kötet a Frisss Bizarrr Ortográfia Az 50-es évekből)"

Autón-Motoron egy életen át, A diósjenői reteráttól a doni kanyarig  (1990)
Vannak benne az első három kötetből már ismert történetek, ám valahogy mégis úgy meséli őket, hogy kár lenne kihagyni. Mint egy nagypapa délután az unokáknak. Döbbenetes történetek a háborúból a 101-es gépesített hadosztály műhelykocsijáról. Arról, hogy mennyire egyik napról a másikra élt mindenki, mennyire csak magára és szűk környezetére, tudására számíthatott az ember. S akár az is megeshetett, hogy a javítások miatt útba ejtett szovjet falu kovácsáról kiderül, hogy tulajdon bátyja az, aki éppen ott vészeli át a háborút.


Ne azt várjuk e négy könyvtől, hogy szép kronologikusan ölelje föl életének 83 évét. Könnyed, szórakoztató "novellacsokor" mind, anekdota gyűjtemény, egy borús délutánon 1-1 fejezet garantáltan felüdít, kikapcsol, elgondolkodtat. Nehéz nem elfogultnak lenni, de mindenkinek csak ajánlani tudom.



 
       Az antikripli
szerző: Simon Borbála
Örkény István ha írnek születik, akkor biztosan Martin McDonaghra keresztelik. Ez a fiatal, ennélfogva kortárs drámaíró bár Londonból, de egy teljesen más közegről egy fiktív ír emberségről komponál remekbeszabott darabokat. 

McDonagh (vagy McDonaugh) az „ír új hullám” jeles szerzője, ma már büszke negyvenes, ennélfogva több sikerdarabbal büszkélkedhet. 1970-ben születetett Londonban. Ír szülei nyugdíjaztatásuk után tértek vissza Írországba, de  McDonagh és bátyja John Michael Dél-Londonban maradtak. 16 évesen hagyta ott az iskolát, ezek után alkalmi munkákból élt és közben rádójátékokat írt, amelyek azonban nem leltek visszhangra.

A Royal National Theatre ösztöndíja tette lehetővé, hogy komolyabban foglalkozhasson drámaírással, amely műfajban aztán végül megtalálta önmagát. Hamar óriási sikert aratott. Hat darabja két trilógiát alkot: a Leenane-hármashoz tartozik Leenane szépe vagy Piszkavas (Örkényben játszották 2004-ben), a Vaknyugat (Pesti színház 2004-ben) és a Magyarországon még ismeretlen Connemarai koponya (amit elhagyatott Nyugat címmel játszották 2003-ban, cseh felfogásban). Az Aran-Trilógiába tartozik a Kripli máshol Béna Billyként fordítva illetve az Inishmoori hadnagy vagy Macskabaj vagy Alhangya (Szegedi Nemzeti Színházban illetve Vígszínházban, 2002-ben). Ennek a trilógiának harmadik darabját sem (The Banshee of Inisheer/Inisheer kísértete) játszották még kifejezetten itthoni társulatok.
 
A fenti hat színdarab tehát mind Írországban játszódik és a szerző virtuóz nyelvi bravúrral idézi az ír irodalmi hagyományt, a legfeketébb humorral mutatva be az önmagába zárult ír társadalom illetve az ír terrorizmus borzalmait. Darabjait 22 nyelvre fordították le, rendre a legjobb fordítók. Itthon többek közöttVarró Dániel, Parti Nagy Lajos és Hamvai Kornél. A világon mindenütt hatalmas sikerrel játsszák műveit. Az elsőként, eredetileg a dühös fiatalok által alapított londoni Royal Courtban bemutatott Leenane szépe (1996) pillanatok alatt óriási londoni siker lett, majd a Broadway-n aratott, s 1998-ban négy Tony-díjjal jutalmazták McDonagh tehetségét.

Kripli, 1934-be repíti a nézőt vagy olvasót, méghozzá az ír Aran szigetre, egy izolált kis közösségbe – az Inishmanek közé. Nem sok minden történik a helyen, ha felszínesen távolról tekintjük, de amint megkapirgáljuk a felszínt érdekes karakterek életébe ütközünk. Ott van Johnnypateenmike, a fűszeres, aki minden reggel körbe viszi a faluban az érdektelenebbnél érdektelenebb híreket. A főszereplő Billy, aki sánta, púpos és a keze is sérült. Két nagynénje viseli gondját, akik nem árulják el neki, hogy mi is történt valójában a szüleivel. Mindenkinek Billy szolgál céltáblául testi fogyatékosságai miatt. Inkább tűnik az egész az ír karakterek kabaré showjának, mint emberinek. Legtöbbjük inkább kegyetlen, mint eredeti.


The Cripple of Inishman

Legelső darabja viszont, mellyel eredetileg megkereste a fiatal írókra vadászó Royal Court dramaturgiáját, teljesen elüt a későbbi ír közegtől, valamiért ezt mutatták be legutoljára, igaz átdolgozott formában: Pillowman, vagyis A párnaember címmel. Főhőse Katurian Katurian, író. Diktatúrában él, de meggyőződése, hogy történeteinek semmi közük a politikához. Rémmeséinek semmi közük a valósághoz, egészen addig, míg egy rejtélyes gyilkosságsorozat kapcsán elő nem veszi őket a rendőrség. Nemcsak Katuriant viszik be, hanem gyengeelméjű bátyját, Michalt is, s az utóbbi kínzásával akarják Katuriant vallomásra bírni. Csakhogy az írónak fogalma sincs, mit kéne bevallania: ártatlannak tudja magát. S hogy Michal is benne lehet a dologban, az addig eszébe sem jut, míg a rendőrök fel nem mutatnak egy doboz levágott lábujjat, melyet a házában találtak. 


 The pillowman

2006-ban Acadamy Awards-szal díjazták legjobb rövidfilm kategóriában a Six Shooter című filmjét. Legújabb In Bruges/Erőszakik rendezéséért pedig a főszereplő Colin Farrel tavaly Golden Globe-ot, McDonagh pedig Oscar jelölést, illetve Bafta díjat kapott. Mindezek ellenére nem jelentek még meg művei magyarul. Elő kell vennünk angoltudásunkat és külföldről kell rendelnünk. Ha szerencsénk van a jövőben az alábbi színházak valamelyikében elcsíphetünk egy-egy ízig-vérig ír McDonagh darabot.

Örkény színház: http://www.orkenyszinhaz.hu/
Radnóti színház: http://www.radnotiszinhaz.hu/
Pesti színház: http://www.pestiszinhaz.hu/write/vig/index.php
Gárdonyi színház: http://www.gardonyiszinhaz.hu/
Szegedi Nemzeti: http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/





 
       Az elátkozott "szentjánosbogár"
szerző: Surányi Kinga
Nem szeretem a sorozatokat, nem szeretem a sci-fit, de van egy "receptem", ami hat. Végy egy rész borús jövőképet, egy rész western-t, egy rész világűr-romantikát, utaztasd el az ellenőrizhetetlenül távoli jövőbe - ahol már a kínai a közös nyelv - adj hozzá shakespeare-i mértékben kidolgozott szerethető karaktereket, fűszerezd cinikus humorral és akkor megkapsz egy kis ízelítőt a Firefly világából. Ez a világ Joss Whedon tudományos fantasztikuma. Figyelmesen kavargassuk és a tálalásra is ügyeljünk!

 Ez egy sorozat a régmúltból, mely bár megbukott, azért még él egy réteg a világban, kik tovább éltetik hírét és emlékeznek rá. Ó, és begyűjtötte a speciális effektusok kategóriában az Emmy díjat. Nézzünk bele! A 2500-as években járunk, az embereknek menniük kellett a Földről és "terraformálták" a bolygókat, hogy ott kezdjék újra (a rombolást?), itt zajlk egy Firefly típusú szállítóhajón 9 ember kalandja. Hogy miben rejlik a filmek rejtélyes varázsa? Talán abban, hogy nem spóroltak a szövegkönyvön, a színészek nem ripacskodnak, minden kis részlet fontos, és stílusosan szakít a közhelyekkel. A pont az "i"-n, a hab a tortán, a fizikusok szívének megdobbantója, hogy nincsenek hangok az űrben - kivéve, ha mégis van valami közeg, mi közvetítheti. Ugyanakkor az sem utolsó, ahogyan össze lettek keverve benne a kultúrák, gésák és hastáncosok, vadnyugati kocsma, japán filozófia, a kísérletező-terjeszkedő nyugat, az elmaradott törzsi világ... mind-mind megjelenik kitűnő arányérzékkel.



A főszereplők önmagukban generálják a történéseket, amint megismerjük őket érteni fogjuk miért. Kezdjük rögtön Nathan Fillion-nal, aki a sorozat miatt több díjat is learatott, ő Malcolm Raynolds a barna kabátos lázadó, a Serenity hajó kapitánya, csalódott, de mégis hű az elveihez. Sokat mond róla, hogy hajója egy vesztes csatáról lett elnevezve, melyet a Szövetség ellen vívtak a barna kabátosok. Ez a bizonyos Szövetség - valószínűsíthetően USA és Kína - fogta össze a központi bolygókat egy irányítás alá a polgárháború végén. Mal veterántársa Gina Torres, avagy Zoe, az engedelmes erős nő, afféle szürke eminenciás, akit észre sem veszünk ha ott van, de hiányoljuk ha nincsen épp jelen. Az akciókban a csapat harmadik pillére:Adam Baldwin, Jayne,  Canton kétes hőse, egy kicsit fegyvermániás, kicsit izomagyú és feltétlen hűséges... ha megfizetik. A háttér pedig: Alan Tudyk, Wash, a kiváló pilóta, aki dinókkal játszik, Zoe - a kapitányra féltékeny - kedvese. Egy furcsa pár:  Summer Glau, River, a két lábon járó  - félelmetesen őrült és kiszámíthatatlan - tehetség, akit orvos bátyjával (Sean Maher, Simon Tam) együtt köröz a Szövetség, hogy még egy kicsit játszhassanak az agyával. Mindkettőjükhöz kötődik Jewel Staite, Kaylee, a Serenity mosolya, a legénység ragasztója, aki odavan a gépekért, és az eperért. Neki fő tanácsadója - szigorúan lelki ügyekben - Morena Baccarin, Inara, a társnő, akit leginkább hetérának lehet mondani, és kinek tekintélye révén sok kapu megnyílik a csapat előtt. Végül, de nem utolsó sorban Ron Glass, Book az izgalmas múltú lelkész, aki valamiért gyanúsan sok dolgot tud, és fél szóval képes lelkiismeret furdalást kelteni. Aztán sorolhatnék még egy-két főbb mellékszereplőt, a félelmetes hírű szadista Niska-t, a pitiáner bűnöző Badger-t vagy a fosztogatókat...

 A FOX csatorna számára készült sorozatot az USA-ban és Kanadában mutatták be, 2002. szeptember 20-ától. De aztán több vétket is elkövettek ellene, különböző időpontokban adták a részeket és nem is az eredeti sorrendben. Így a köztes utalások és karakterfejlődések ellehetetlenültek. A kegyelemdöfés pedig: 11 rész után levették a műsorról. Búcsúzóul egy DVD-t kiadtak 2003-ban, elég jó eladási arányokkal. Aztán evvel meg lehetett győzni az Universal Studios-t egy egész estés film folytatásra, (ami szerintem inkább lezárás) 2005-ben Serenity címmel, hazánkban csakis DVD-n.

Ilyen előtörténettel 2007-ben jött a hír, hogy leadja Magyarországon a Viasat3 is,  és mindenki tűkön ülve várt. Az illegális letöltések lelassultak... a jól ismert főcímdal felcsendült, és jött az első csalódás: a Szentjánosbogár (értsd: lefordították a címet). Majd követte a második: a szinkron nagyon rossz; és a harmadik: a fordítás csapnivaló. Nézhetetlen. Konklúzió: új rajongók kizárt, hogy születnek, a tálalás elégtelen. Újra. Szóval így lehet egy jó receptet a marketing-osztályon elrontani.



 
       Az idő-filmek bonyodalma
szerző: Tóth Tamara

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz dolog lesz az idő szempontjából megvizsgálni a filmeket. Mit emeljek ki, a konkrét vagy absztrakt jelentést? Az időutazást? A távoli jövőben vagy a múltban játszódó történeteket? Esetleg a több idősíkon futó sztorikat? Szinte nincs olyan film, amelyben az idő ne játszana kisebb vagy nagyobb szerepet. Végül úgy döntöttem, a szokatlan és egyedi megoldásokra koncentrálok, de a jól bevált „idő-fordulatokból” is kiemelek néhányat.

 

Rengeteg filmben visszaköszönő motívum, a versenyfutás az idővel. Megadott intervallum áll a főhős rendelkezésére, hogy teljesítse a gonosz követelését, avagy bebizonyítsa ártatlanságát, máskülönben elkerülhetetlen a tragédia. Számos példa hozható: Időcsapda (1999), Időzavarban (2003). Az időutazás paradoxonának feloldása is szinte a kezdetektől foglalkoztatja az emberek. A múltbeli látogatás többnyire történelmi tényekre támaszkodik, a jövő felfedezése viszont a fikció és a fantázia birodalma. Az utazáshoz azonban „közlekedési eszköz” is kell, ami nem más, mint az időgép. Ehhez az egyik legfontosabb korai forrást H. G. Wells azonos című műve adta (1895). A sci-fi klasszikus egyik közelmúltbeli feldolgozása a 2002-ben készült Az időgép, Jeremy Irons főszereplésével. A Vissza a jövőbe-trilógia főhőse (Michael J. Fox) megjárt minden idősíkot, de bőven elég lett volna belőle két epizód is. Az időgép persze számtalan eszközben megtestesülhet, lehet például űrhajó, mint a vészjósló Majmok bolygója utópiában, vagy valami varázslat, amire példa Jean Reno bohóckodása a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című szintén többrészes moziban.

 

Az időkezelés gyakran összekapcsolódik az emlékezetkiesés problematikájával, hiszen a szereplőknek a „eltűnt” időt kell újra megtalálniuk. Ennek mesteri példája a 2000-ben készült Memento című film, aminek különlegessége, hogy időrendben, de visszafelé játszódik, és ezt nehezíti, hogy a főszereplő memóriája mindössze 1 napig tart. Ez a Christopher Nolan-mozi igazi torna a linearitáshoz és párhuzamos gondolkodáshoz szokott agytekervényeinknek.

 

 

Az idei Oscar üdvöskéjének tartott Benjamin Button különös élete csak három mellékszobrocskával – látvány, vizuális eszközök, smink – kulloghatott haza, de a történet megér néhány mondatot. A kritikusok által földbe döngölt mozi megkapta, hogy túlságosan szentimentális, giccses, tele van Forrest Gump motívumokkal és még sorolhatnám. Való igaz, a film számtalan helyen sántít, de az alapmotívum, a visszafelé öregedő ember gondolata felkelti az érdeklődét. Foglalkoztatni kezdi az embert, hogy vajon Benjamin számára tényleg visszafelé pörög az idő, vagy nincs kivétel, és mindenkire egyaránt érvényes az elmúlás, és a tény, hogy minden perccel kevesebb időnk van hátra.

 




 
       Az ikrek haváról bunburysta módra
szerző: Surányi Kinga

Az ikrek hetében mi másról írhatnánk könyv rovatunkat, mint Radnóti Miklós Ikrek haváról. Mi mégsem ezt tesszük, túl egyértelmű. Elnyúlunk inkább egy alkotóig, ki egészen olyan, mintha két életet élt volna. Először sikeres, ünnepelt társasági ember, boldog apa egy mintacsaládban. Majd magányos, kitaszított börtönviselt, saját neméhez vonzódó figura. Ám mindvégig botrányos lázadó, zseniális mestere anyanyelvének, szellemes ember és drámaíró: Oscar Wilde.

Mindazonáltal egy kicsit a szerepcserére is fókuszálva legyen szó a  Bunbury-ról. Arról a drámáról, melynek köszönhetően sokat tanulhatunk, házasságról, őszinteségről, az életről.  Érthetővé válik az a kissé képtelenségnek ható kijelentés, miszerint: „A házaséletben három személyen áll a vásár, kettőn soha.” vagy megtudhatjuk: „Az igazság ritkán világos, és sohasem egyszerű.” Sőt jó esetben még arra is rájöhetünk, hogy fölösleges minden lódítás, mert csak magunk körül bonyolítjuk a szálakat velük,  komédiává varázsolva ezzel sorunkat. Ám ne hagyjuk elterelni a fő témát, ez most nem a "Hogyan tedd és hogyan ne tedd..." rovat.

Oscar Wilde 1895-ös drámájában fölfedezhetünk egy-két életrajzi párhuzamot. kép:www.port.huA légkör, melyben játszódik a mű, egészen hasonlatos azoknak a társaságoknak a szellemiségéhez, melyekben egészen kis kora óta mozgott.  John és Algernon fiatalabb leánytestvérükhöz (avagy John esetében gyámhúgához) való viszonyában föl lehet ismerni az író Isola Francesca Emily-hez, korán elhunyt testvéréhez fűződő szeretetét. Ám ez sem az első eset, Wilde írásaiban újra meg újra átütnek életének motívumai. De koncentráljunk inkább a mű fordulataira, amikben egészen könnyű elveszni. Zseniálisan meg vannak csavarva a szálak és végül, ami a legmulatságosabb: a legnagyobb hazudozóról, önhibáján kívül, kiderül életének "költött változata" a legutolsó pontig igaz. Mivel színdarabról van szó, miben mindig minden kiderül, előbb-utóbb mindenki őszintén vall, így fény derül a többszörös "rejtélyre". Wilde ezen alkotását már bemutatásakor is nagy siker övezte, ám az író nem örülhetett ennek felhőtlenül, mivel a premier után néhány hónappal már várta a C. 3.3.-as cella. Amit Queensberry márki fia, Lord Alfred Douglas iránt érzett szerelmével érdemelt ki. Azóta a Bunbury-t számtalanszor színre vitték, fordították, s több film is készült belőle (1952, 2002).

kép:www.port.huApropó fordítás. A darab alcímére érdemes még vetnünk egy utolsó pillantást.  A "The importance of being Ernest", ugyanis egy ötletes szójátékot rejt magában, melyet lefordítani több módon is próbálkoztak, ám tulajdonképpen lehetetlen.  Az Ernest  (egy férfinév, mely egyszerre őszintét is jelent) kettőssége ugyanis nem átvihető  a magyar nyelvbe. A legelterjedtebb változatok a "Szilárdnak kell lenni" vagy "Jó ha Szilárd az ember"  hatásosak, de mégsem eléggé hűek "urukhoz". Ezért talán jobban járunk, ha egyszerűen bízunk az olvasó/néző műveltségében.




 
       Az István, a király legendájának nyomában
szerző: Plecskó Edina
Kevés olyan korszakalkotó magyar művet rejt zeneirodalmunk, amely akkora hatással bírt volna az emberekre, mint az 1983-ban született István, a király. A darab, az akkori történelmi viszonyok keltette hatásával az emberekből közösséget kovácsoló alkotássá vált. E művet új köntösbe öltöztetve látványos show-elemekkel, drámai hús-vér szereplőkkel és modernitást tükröző koncepcióval élesztették újjá.

fotó:www.euroastra.huSzörényi Levente és Bródy János a hazai musicalirodalom első magyar témájú rockoperájának megírásával elévülhetetlen értékeket hagytak maguk után. Az 1983-ban, a Királydombon tartott ősbemutató lehetőséget adott alkotói kiteljesedésük realizálására, de ennél is magasabb hatásfokkal volt jelen a darabnak az akkori történelmi viszonyok közepette keltett hatása. A Kádár korszak jegyében eltelt '80-as évek ugyanis egyet jelentett az emberek életében nemzeti összetartozás-érzetük és identitástudatuk háttérbe szorításával, így kivált nagy igény volt a történelmi múlt rituális felidézéseit szolgáló darabokra. Jelen esetben ehhez szolgált kitűnő alapul a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján megírt István, a király, amely igazi, az egyes emberekből egységet képező darabbá fejlődött. Ezt a hatást erősítette az igencsak autentikus és nagyszerűen éneklő szereplőgárda is. A pogány magyarok lázadását eljátszandó, a való életben is örök lázadó szellemiségű rockénekeseket nyert meg magának a mű: így például Vikidál Gyulát, Deák Bill Gyulát és Nagy Ferót. Mellettük többek között Varga Miklós, Berek Kati és Hűvösvölgyi Ildikó hangi kvalitásainak köszönhetően vált nagy sikerré a darab. Az egyik legnagyobb érvényű magyar musical műfaji gazdagságával nem csak a magyar musicalirodalom fejlődéstörténetének, de az ismert körülmények következtében a magyar nép identitástudatának is adózott.

Az immáron negyedszázados múltra visszatekintő István, a király Társulat-féle újradolgozásával többek között  a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán találkozhatunk. A Szörényi Levente és Bródy János nevével fémjelzett darabot övező legenda mindenképpen előirányozza, hogy lehet-e létjogosultsága egy ekkora múlttal rendelkező mű újrafogalmazásának. Ezt megcáfolandó indult el a közszolgálati televízió szereplőválogató műsora, a darab rendezésére megnyert Szikora János pedig merész és meglehetősen újszerű elemek színrevitelével tette még erőteljesebbé a változást. A "21. századi" felfogásban megkomponált zeneműben a hagyomány a modernséggel ütközik: a színpadon civil ruhák, színes léggömbök és egyéb, teatralitást elősegítő elemek erősítik a rockopera kortárs valóságba kényszerített voltát. Mert harmonikus egységről a cselekmény és kivitelezés tekintetében nem mindig beszélhetünk, jól példázza ezt a léggömbökkel tarkított koronázási jelenet erőltetettsége vagy akár Koppány szerepének átírása is.
A kevesebb tehát tényleg több lehetett volna, ha az új rendezés nem szaladt volna bele a változtatások útvesztőjébe. Az énekesek mindazonáltal kitettek magukért: Feke Pál, Vadkerti Imre, Simon Boglárka és Tóth Attila is felejthetetlen élményt nyújtott, miként a korabeli díszletet megtervező stábnak is dicséret jár.
                                               
 



 
       Az Órák avagy öngyilkos érzelmek
szerző: Baranyai Richárd
Első perc:
Film elindít, minden más kikapcsol, hanyatt dől, és élvezi a történetet...
Második perc:
Fonalat elveszti, azt sem tudja, mikor játszódik a történet, melyik szál cselekményét látja éppen, és egyáltalán: „Miért nem inkább a Mi kell a Nőnek-ről írok?”
Ötödik perc:
Tisztul a kép: három cselekményszál, három jól elkülöníthető korban. De akkor mégis mi kapcsolja össze őket? „Mégis jobb ez, kezd érdekelni...”

A Nő, a Nő érzelmei, a kilátástalanság, az önző vágy, és annak megnyilvánulásai, a lemondás, az élet eldobása, majd újra megtalálása, a vágy tárgyának halála, a vágy tárgyának megszabadítása (öngyilkossággal) az elnyomó önzőség alól.
Nos, azt hiszem ez így értelmetlen lett...
Pedig nem is annyira értelmetlen, csak meg kell nézni a filmet, és át kell érezni az igencsak erős, érzelmekkel telített képeket, a társas magány, a szenvedély, a félreértett, vagy rosszul megélt szerelem, szeretet kifejezését.

Azért mégis megpróbálom megmagyarázni:
Adott egy írónő a XX. század elején, aki kissé őrült, kissé önpusztító, és nagyon-nagyon érdeklik a mélyen megélt érzések, valamint a halál gondolata. Ezeket írja meg könyvében, amely szemünk láttára kel életre a film egy másik szálában, a XX. század végi nő életében, aki együtt él egy nővel, miközben szenvedélyes szerelem fűzi az AIDS-es, meleg poétához.
Valamint adott a poéta édesanyja (XX. század közepe), aki szenved a kisvárosi léttől, és kiútként az öngyilkosságon töri fejét, majd inkább elköltözik Torontóba, hátrahagyva a családot.
Tisztul már? Nem, nem hiszem, hogy nekem tisztulna ennyitől...

Az írónő betegségének köszönhetően kisvárosba kerül, ahol nem képes fölszabadultan élni, és kétségeit, magányát az írásban fejezi ki. Főhőse egy olyan Nő, aki imád partykat szervezni, és épp élete egyik legfontosabb rendezvényét készíti elő szerelmének, akinek a party cseppet sem fontos. Az írónő saját kilátástalan helyzetét és önpusztítási vágyát is beleírja a könyvbe. Először a Hősnőt kergetné öngyilkosságba, majd meggondolja magát, és poétával számol le. A kisvárosi élettől megcsömörlött anyuka nem találja a helyét a környezetében, majd amikor a legjobb barátnő élete veszélybe kerül a rák miatt, ráébred helyzete és érzései visszásságára. Futni próbál a világ elől, gyermekét elviszi a dadushoz, és kivesz egy szállodai szobát, ahol öngyilkos akar lenni, ám meggondolja magát.  Menekülni azért menekül, el a családtól, el az országból, oda, ahol megélheti saját életét és nem egy mások által álomszerűnek tartott létezést. A XX. század végi hostess, rendezvényszervező szembesül szerelme hiábavalóságával, azzal, hogy párja kitart mellette a rossz időkben is, pedig őt szenvedélyes érzelmei máshoz kötik. A költő, a szívszerelem, életműdíjának örömére partyt szervez, ahová meghívja annak ex-párját, és ezzel régi sebeket szakít fel, elsősorban önmagában, majd még aznap délután végignézi, ahogy élete szerelme kilép az ablakon.

Nem, még mindig nem az igazi. Írtam a történetről, írtam az erős képekről, a hangulatról, de valahogy mégsem lehet visszaadni azt, amit a film, a képek átadnak. Mély megrázkódtatás, a szerelem és szeretet végleteinek bemutatása, egy cseppnyi őrület és egy cseppnyi túlzott normalitás. Ezt mind, mintegy párlatot, az élet esszenciáját, magában foglalja a film...

Kéretik megnézni mindenkinek, aki nem ijed meg attól, hogy gondolkozzon egy képsor mondanivalóján, és attól, hogy bepillantást nyerjen (ha mégoly rövid időre is) a Női lélek, a kiszámíthatatlan érzések kavargó ködébe.



 
       Az ördög Pradát visel
szerző: Plecskó Edina
Vajon tényleg irigylésre méltóak a csillogó divatszakmában dolgozók? A fényűző, gazdag életet és világhírnevet biztosító szakmában érvényesülni egy kívülállónak ugyan vonzónak hathat, de a felszín alatt rejlő erkölcsi visszásságok és az emberek életét következmények nélkül tönkretevő döntések okán bebizonyosodik e negédes világ igazi minősége, anti-humanista jellege.

forrás: upload.moldova.orgMindezt illusztrálandó szolgál kitűnő példával Lauren Weisberger 27 nyelvre lefordított sikerkönyvéből született Az ördög Pradát visel című filmadaptáció, melyet 2006-ban David Frenkel rendezése nyomán ismerhettünk meg a mozikban is. A történet középpontjában egy pályakezdő diplomáslány Andy Sachs (Anne Hathaway) áll, aki sokak által irigyelt másodasszisztensi pozíciót kapott a New York-i divatipar legjelentősebb lapjánál, a Runway Magazine-nál. Munkáját azonban csak ugródeszkaként akarja felhasználni későbbi álláskereséseihez, így hiába is keresnénk a divat iránti elhivatottságot személyében, amely kontrasztra az olykor kínosan ízléstelen megjelenése, és a filmbeli stylist által csupán „egy seszínű kis senki”-nek titulált énje is erősen rásegít.

Főnöke, a Runway főszerkesztője, Miranda Priestly (Meryl Streep) azonban a divatvilág mindenki által elismert és rettegett nagyasszonya, aki Jimmy Choos tűsarkúkban és Chanelben jár, céljai elérése érdekében pedig nem átall az embereken sem átgázolni, így személyiségével és a háttérben meghúzódó kis játszmáival kitűnően szemlélteti a divatszakma útvesztőit. Egyúttal ő az, aki nyomán megszületik a stílus is: hiszen a divat tulajdonképpen a magas művészet megjelenése a hétköznapi emberek közt, amely utalás arra a téveszmére, miszerint a trendet a mindenkori divattervezők határoznák meg. Ez a titulus ugyanis a nagyhatalmú szaklapok főszerkesztőinek a sajátja, amely bölcsességet Nigel (Stanley Tucci), a filmben feltűnő tipikus stylist-karakter oszt meg a nézőkkel. Ugyanakkor az is bebizonyosodik, hogy ha valaki a karrierjének csúcsán áll, akkor a magánélete bizonyára romokban hever – akár Miranda, akár a szakmába egész jól beletanuló Andy esetében – és a szerelmi bánat együtt jár egy előléptetéssel.

A film szatirikus vonalával mindenképpen a divatvilág erős és karakteres kritikáját viszi véghez, mintegy görbe tükröt tartva a csupán karrierjüket szem előtt tartó és a divat által megrögzötté vált embereknek. E feladatra pedig a rendező kiváló főszereplőt talált Meryl Streep személyében, aki zseniálisan élethű, félelmetes és egyben ironikus karakterábrázolásával garantáltan minden nézőt levesz a lábáról. Ezt az elismerést pedig a szakmai közönség sem hagyta szó nélkül, miként 2007-ben a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat ítélték neki. A film végkicsengése pedig egy erkölcsi példázattal szolgál, hiszen Andy otthagyja állását egy méltóságteljesebb életért cserébe, a közhelyszerű mondás tehát ismét bizonyosságot nyer:Mindig van választás!



 
       Az orfeumtól a légkondiig - a Budapesti Operettszínház régen és ma
szerző: Tóth Tamara
Kikent dámák már háromnegyed órával az előadás előtt, rajongó tinik sokasága előadás után a Mozsár utcai művészbejárónál. Mindez hozzátartozik a Budapesti Operettszínház mai hangulatához.

fotó: www.fidelio.huA nagyzolóan Pesti Broadwaynek keresztelt városrész, közelebbről a Nagymező utca 17. ad otthont a színháznak. 1894-ben épült, a kor divatjának és elvárásainak megfelelően bécsi építészek tervei alapján. Kezdetben orfeumként működött, ezen funkcióját az első világháborúig betölötte. Itt nyitotta meg kapuit a híres Somossy orfeum, vagy más néven varieté, a tömegkultúra egyik modern, polgári formája.
Háborús időkben aztán nem volt helye szórakozásnak, a hely bezárt, és az orfeum aranykora már sosem tért vissza. A boldog békeidők cukormázas ideálja végleg leköszönt. Ugyanúgy, mint az épült akkori külseje. Ez utóbbira mindössze a hatalmas színpad emlékeztet, és talán a meghitt páholyok. Régen volt még télikert, díszesen, ahogy illik, ami előkelő francia vendéglőnek adott otthont. A változás a műfajban előbb következett be, mint az épületben. 1923-tól ugyanis az intézmény hivatalosan is az operett otthona lett, megfosztva a Király Színházat és a Népszínházat a monopóliumától. Ezzel az eseménnyel hazánkban is vezető műfaj lett az operett, Bécs után  Budapest is a központjának mondhatta magát, sőt a két főváros vetélkedésbe is kiéleződött. A színház a 60-as években történt változásokkal kezdett hasonlítani a mai külsejére. 1966-ban jelentősen átépítették, a repertoár is bővült, vagyis már musicalek is szerepeltek a bemutatók között. Nem is olyan sokkal lemaradva a tengerentúli premierek mögött. Ezekre a ma már legendás és örökbecsű darabokra példa a My Fair Lady, a West Side Story, a Hegedűs a háztető, a Kabaré, A muzsika a hangja, a Valahol Európában.
fotó: www.festivalcity.hu
A Budapesti Operettszínház mai, végleges külsejét azonban az 1999 és 2001 között végzett felújítások során érte el. Nem titkolt cél volt a békebeli hangulat, a barokkos pompa felidézése, ami azonban túlságosan is jól sikerült. A vörös szőnyeg, a márvány és a bársonyszék még rendben van, de az aranyozott stukkóktól, a sok tükörtől káprázik a szemünk, és a díszes ornamentika is a határokat feszegeti. Az archaizálással túlzásba estek, igaz, a száz éves csillár valóban tekintélyt parancsoló. Aki ide belép, színházi élményszerzés reményével, annak tudatos vagy tudatalatti síkon minden bizonnyal létezik a mindennapok elfelejtésére tett kísérlet, lecserélve azt a csillogó, elegáns világ fényűzésével, hiszen szépen felöltözve lehet vonulni a vörös szőnyegen, és az illúzióinkat minden szempontból igyekeznek táplálni. Mi tagadás, a darabok által életre keltett világhoz illik is az ünneplőruha.

Személyzet: 4 - sikerült már ruhatárossal és jegyszedő nénivel is összeveszni
Fogadtatás: 5 - csak akkor vagy ember, ha drága a jegyed
Légkör: 8 - illúzió és hatáskeltés magas fokon
Kínálat: 6 - a büfében minden kicsi és drága
Mosdó: 8 - szép, de futni kell, aki sor közepén ült, inkább tartsa vissza
Közérzet, összbenyomás: 8 - korrekt
Összesen: 60/39
 
 



       Az oroszok már a Spájzban vannak...
szerző:
Surányi Kinga


keret.huMint azt tudjuk A tizedes meg a többiek című film óta... A Spájzban pedig otthonosan lehet csemegézni, legyen szó lekvárról, avokádó és tepertőkrémről, zsíros vagy vinetás kenyérről. Természetesen jó nagy karéjjal. Hagymával. Mellé zordabb időben kortyolhatunk forralt bort, vagy ihatunk akár narancslikőrős kávét is. Ha körbenézünk minden nagymamáink stílusát fogja visszatükrözni (csipke polcdísz, kockás terítő), s emiatt külön jó ide behúzódni. Mintha csak elbújtunk volna egy pillanatra a kamrába és a kulcslyukon át pislognánk kifelé... az utcára.

Személyzet: 7
Fogadtatás: 7
Légkör: 10 -  kedvenceim az ódon gerendák kolbásszal díszítve
Kínálat: 7
Mosdó: 6
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/46

szerző:
Plecskó Edina


A Spájz valóban autentikus designnal várja vendégeit: az éléskamraként kép:www.aspajz.huberendezett vendéglő ugyanis szakasztott mása régi korunk spájzainak, ahol a különféle csemegék mellett jelen esetben egy olvasósarok is rendelkezésre áll. Nyugodt légkörben pedig nincs hiány, miként nem hogy orosz szavakat, de gyakran mást sem hallhatunk a kevés számban betérő vendégek okán. Valódi, házias ízekben szintén nem szűkölködik a hely, ahogy a rádió sugározta kellemes „klubzene” is harmonikus atmoszférát teremtve szolgálja egy csendes este eltöltését a spájzban, félhomályban.
 
Személyzet:7
Fogadtatás: 6
Légkör: 10
Kínálat: 8
Mosdó: 7
Összbenyomás: 8 frappáns környezet,visszatérni érdemes
Összesen: 60/46
szerző:
Tóth Tamara


Kevés olyan hely van, ami elsőre ennyire megtetszett, mint a most tárgyalt intézmény. Az egyszerűség és az egységesség dominál, ahová a tulaj hozza a házi készítésű lepényeket. Ez nagy népszerűségnek örvend, nem úgy, mint a szomszédos asztalnál hagyott, majdnem teljesen tele levő borospoharak. Hiába, tudni kell a helyhez illően választani. Hűvösebb időben tökéletes kuckó a Spájz, hőségben már kevésbé, de az ajtó mellett, és megfelelő hőmérsékletű itallal el lehet tölteni néhány órát.

Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 10
Kínálat: 8
Mosdó: 6
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/49
 



 
       Az UborkaSzezon zenekar
szerző: Szántó Gyula
Az Uborkaszezon zenekar saját bevallása szerint 2001-ben alakult,  hogy mindenféle igény nélkül és teljes zenei tolerancia szellemében valami újszerűt és meséset alkosson.

A 2001 és 2003 közötti időszakban, rendkívül termékeny volt a banda, megjelent 6 korong, 7 majom és 8 liter sör (hatása a majmokon).  Az előadók teljesen békés szándékkal követnek el olyan dalokat, mint a "Vágd Le A Fejét Egy Baltával", ami arról szól, hogy foglalt a telefon, vagy a "Jönnek a kókuszok", amire bár lehet, hogy hatással volt a Tankcsapda Jönnek a férgek című száma, de ez sem stílusában, sem minőségében nem látszik meg.

A művészek az idő során egyre jobban fejlődtek, és miután már nem csak a kezdeti két ember vernyákol a maga örömére, hanem Nagy Mónika kezeli a mikrofont, Vadász T. Dominik és Kovács Tamás tépik a gitárhúrokat, valamint a ritmus szekcióban Hegedűs Márk basszusgitáron és Farkas Roland dobon virtuózkodik, azóta emelkedett a színvonal, de sajnos jó felvételt, nem tudtam felkutatni. (Ha valaki tud jó minőségű UborkaSzezon felvételt, az kérem írjon szerkesztőségünkbe a kapcsolat menüpont segítségével.



A zenészek hivatalos weboldala, az uborkaszezon.uw.hu, az ott található zenék meghallgatását semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.





 
       Az utcaművészet enciklopédiája
szerző: Tóth Tamara
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre tanít, nem foglal egyértelműen állást, hanem részletesen és tényszerűen mutatja be ezt a marginális kifejési módot. Az album végére érve pedig mindenki eldöntheti, hogy művészetnek tekinti-e a graffitit vagy sem.
 
Az album 2004-ben jelent meg, de hozzánk csak idén tavasszal érkezett meg. Szükség van rá, hiszen nem titkolt célja, hogy tisztázza az emberek előtt, hogy a street art nem egyenlő a vandalizmussal és az identitás nélküli fiatalok rombolási vágyával, vagy azoknak az embereknek a művészi hajlamú megnyilvánulásaival, akiknek nem telik papírra. A könyv kitér a műfaj eredetére, felidézi az kiindulási pontot, vagyis az Egyesült Államokat, ahol 1970 körül jelent meg a graffiti.



Magyarországról nem esik szó a könyvben, ami sajnálatos, hiszen a 80-as évek végén egy-egy utcai alkotás olyan reakciót váltott ki, amin a mai fiatal művészek bizony elcsodálkoznak. A street art megjelenésekor a Belügyminisztérium minden esetben fotókat készített, és nyomozni kezdett a tettesek után. A könyv bemutatóján Sugár János, a Képzőművészeti Egyetem tanára is aktívan közreműködött. Szerinte a graffiti sokkal ősibb, nem pedig a 20. század szülötte. Példát a Bibliából hozott, amikor is a babiloni király lakomáján egy láthatatlan kéz felírja a falra az uralkodó halálát. Persze napjaink állapota a legérdekesebb, hiszen a street art néhány éve még csak a főváros meghatározott területein volt jelen, mára pedig szinte az egészet meghódította. Bebizonyosodott, hogy a graffiti ellen nem sokat lehet tenni, ugyanakkor a városvezetésnek fel kellene figyelnie a jelenség hátterére is. A street art elsősorban ott jelenik meg, ahol az adott hely építészetileg nem teljesen megfelelő, és funkcionális zavarai vannak.  Szintén Sugár János gondolatait szeretném kiemelni, aki szerint Budapest a graffiti miatt kommunikációs felületté vált, és meg kell tanulni olvasni a jeleket, hogy ne maradjunk analfabéták.
 
A street art az egyik leggyorsabban változó kifejezési forma, ezért szinte lehetetlen naprakésznek lenni. Nicholas Ganz könyve a 2000 körüli állapotokat tükrözi, és igaz, hogy azóta majdnem eltelt egy évtized, a mű mégis reprezentativitással bír.




       Bambi presszó
szerző:
Balogh Eszter


Kinek mi jut eszébe, ha azt mondom: rendszerváltás előtti hangulat? Nem akarok politizálni, szimpla kocsmákra gondolok. Jobban mondva presszókra - ha szépen akarom mondani.

Nekem kis mozaikos csempe, piros viaszkos vászon puffok, üveg kávéspohár, csipketerítő üveg hamutartóval, szot-üdülő szag. Pont mint a Bambi presszóban. Kockacukorillat van, kedves és visszafogott pincérlányok, és Oszfolk Ottóné is a tőle telhető legmodorosabb hangnemben, írásban adja tudtunkra, hogy hol a kutyánk helye, ha jóban akarunk maradni vele: az asztal alatt. És társasjátékozni sem szabad a teraszon (utóbbit nem értem). A számlát a kiszolgálás után ki kell egyenlíteni. Szokatlan, de végülis mindegy, ez egy ilyen hely. Nem olyan presszó, ahol kérdezget meg kötözködik az ember. A kávé nem habos, nem csiricsáré, nincs mellette olasz melléknév és csomagolt keksz. Egyszerűen kávé. Kész felüdülés. Nosztalgikus nyaralás hangulat, annak ellenére, hogy olyan évjárat vagyok, akibe még nem ivódott a bambi szintetikus málnaaromája.
 
Személyzet: 8 (amennyi kell, semmi több)
Fogadtatás: 8 (lásd fent)
Légkör: 8
Kínálat: 9
Mosdó: 8
Összbenyomás, közérzet: 9
Összesen: 60/50
szerző:
Surányi Kinga


Ha rendszerváltás túrát akarunk tenni Budapesten, akkor 3 helyet kell feltétlenül útba ejtenünk. Ezek a Szoborpark, a Terror háza és a Bambi (vetekszik a Marximmal, hacsak nem szorul miatta a negyedik helyre). Szóval betérni ide valóban felér egy időutazással. Egészen csendes, nyugis kis hely, az ember már-már nehezen hiszi el, hogy pár saroknyira Budapest forgalmas utcáiba botlik. Viszont ha egészen nyílt és őszinte akarok lenni azt kell mondjam, ide csakis a hangulat húzza az embereket, a többi ugyanis olyan nemesen egyszerű, hogy azt már szeretni kell.
 
személyzet: 7 
Fogadtatás: 6 
Légkör: 7 
Kínálat: ? - étlapot nem adtak 
Mosdó: 7 - a csempe valami rettenetesen bájos. 
Összbenyomás, közérzet: 9 
Összesen: 60/36+?  



 
       Bármi
szerző: Simon Borbála
Miért inkább a létező, mint a semmi? – teszi fel a kérdést Heidegger Mi a metafizika? című tanulmányában. Egy parodista, hitvallásaként pedig azt kérdezhetné meg, hogy miért inkább a karikatúra, mint az eredeti? 

White and nerdy

Nem csak Eminem az, akinek fehérként sikerült sikereket elérnie a rap műfaján belül, hanem egy hozzá hasonló furcsa fickónak is: Weird al Yankovic-nak. Igaz egy teljesen más megközelítés segítette, anyakönyvezett nevén Alfred Matthew Yankovicot a toplisták élére.

A fura jelzővel megilletett zeneszerző, producer, parodista, szatírista is úgy kezdte, mint mindenki más; szülei beíratták hétévesen a helyi zeneiskolába. Csak nem a gitár tanszakra, hanem harmonikázni. Az iskolában egyébként kitűnő tanuló Al-t mindenki furcsának tartotta, és ezen nem segített az sem, hogy egy évvel korábban kezdte az iskolát és kihagyta a második évet is, olyan jól haladt a tananyaggal. Így folyton fiatalabb maradt (sic!) osztálytársainál, akik nem kezelték jól a helyzetet. Főleg, hogy Yankovicot nem érdekelte sem a sport, sem bármilyen más szociális interakció, ami az iskolához kötötte volna. Kivéve azt a nemzeti mozgalmat, ami arra inspirálta a diákokat, hogy a vitában, szónoklatban jeleskedjenek, vagyis hogy a retorikai kvalitásaikat kiaknázzák. Több trófeát is szerzett az egyesület non-profit edukációja során. Az egyetem alatt kezdetett el rádiózni, kis kitérő lehetett, hogy valójában építésznek tanult. Pedig már ennyiből leszűrhetjük, hogy a szöveg az ő fegyvere, nála jobban senki nem forgatja a szavakat. Legalábbis a paródia kategórián belül. Ha nem is egyenes, de meg volt már az út számára az egyetemi rádiótól, egy los angeles-i rádióműsor társulatáig, majd az első lemezfelvételig (Joan Jettet figurázta ki az I Love Rocky Roadban.) Leborotválta a bajuszát, megnövesztette a haját és megműtette a szemét. Ja és közben szép lassan még híres is lett.

De hogy az általa kicsavart művek, hogyan jobbak, eredetiben-vagy áthumorizálva, azt mindenki döntse el magának. Az biztos, hogy egyik előadónak se fájhat a görbe tükör, amit Weird haverunk eléjük tart. A létező (intellektuális és ironikus vagy cinikus szócsavarás) és a semmi (mint üresfejű, popdívák, popszövegei) párharca örökös marad.

Ugyanakkor a létezőt is csak a semmi felől ragadhatjuk meg. Valahogy így.  


Trapped int he drive thru




 
       Barry, John Barry
szerző: Simon Borbála
Az úgynevezett kémzene nem azonos a bűnelkövetést – bűnüldözést, a kétségbeesést vagy a gyanúsítást kifejezni vágyó zenékkel, amely műfajbesorolásokról nem is gondolnánk, hogy léteznek. Pedig igen.

A legtöbb klasszikus bűnüldözős zene már a James Bond filmek - az első egész estét betöltő Bond mozi, a Dr. No - előtt is létezett vélhetőleg. De csak amiatt, hogy ezeket a filmeket inkább a nem-detektív, vagyis a kém kategóriába sorolnánk, nem hiába. Mindazonáltal James Bond filmek és azok zenéjének szerzője, John Barry nélkül elképzelhető, hogy nagyon kevés kém – zenei – téma létezne ma. Ha létezne egyáltalán.


John Barry 1933. november 3.-án született Angliában és manapság már legendás filmzeneszerzőként gondolhat magára, mivel öt Oscart ítéltek neki oda. Az általa szerzett 11 Bond film zenéje közül elsőként a Born Free lett akadémiailag elismert, de talán jelentősebb az a Goldfinger siker, aminek köszönhetően maga mögé utasította a The Beatles Hard Day’s Night-ját is.



Amíg a bűnüldözős zenék staccató jellegűek és változó irányú, avagy szomorú és hideg elemekkel vannak tele, mindig nagyvárosias képet sugallnak és általában a jazz köntösébe vannak bújtatva, addig a kémzenéket mindig grandiózus zenekarral szólaltatják meg, sok rézfúvóssal és vonós hangszerrel. Elmaradhatatlanok belőle a szárnyaló ritmusok, amik a sportautókat, egy-egy bombasztikus arckifejezést vagy a szexet hivatottak kifejezni. Egy kémzenében csak ritkán fordulnak elő finom vagy csendes effektek, még annyi időre sem, amíg egy rigó levegőt venne a további énekéhez. Közben a gitárszekció, mintha direkt a hatvanas évekbe akarná visszavezetni a zenekart.
Biztos mindenki hallotta Shirley Bassey előadásában a már említett Goldfingert. De Vajon hányan tudják, hogy ő énekelte Lalo Schifrin szerzeményét, a The Liquidator főcímdalát is?



A Bond filmek mondhatni nem csak a kémfilmeknek szolgáltatnak alapot, hanem ugyanúgy a kémzenének nevezett műfajnak is. A kémzenék kétségtelenül túlértékeltek, de mivel majdnem biztos, hogy a fegyverek és a bikinik sosem mennek ki a divatból, bármikor sikeresek lehetnek ezek a „kém” szerzemények, amiket megalkotásukban biztos nem az igazi ügynökök munkája inspirált.





 
       Basquiat – A graffiti királya
szerző: Iliás Katalin
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta.
Jean-Michel Basquiat 1960-ban született Brooklynban, puerto ricó-i anya és haiti apa gyermekeként. Szülei válása után, apjával Puerto Ricóba költöztek, majd vissza New Yorkba. A fiatal lázadó elszökött otthonról, a rendőrség hazavitte, az apja meg kirúgta. Három nyelven, franciául, spanyolul, angolul írt és olvasott, érdeklődött a művészettörténet iránt, a Gray együttesben zenélt. Pályáját graffitikkel kezdte, az utca művészeként. Gyakori motívum volt rajzaiban a SAMO (same old shit = vén szaros) felirat és a korona, mint szimbólum megjelenése. Önkéntes csavargóból húszévesen vált a New York-i művészélet keresett személyiségévé. Ő volt az első színes bőrű, és az egyik legfiatalabb, aki bekerült a művészvilág elitjébe. Hét év alatt bejárta az egész világot, a legnevesebb galériák harcoltak érte, milliókat fizettek képeiért, randizott az akkor feltörekvő Madonnával, barátságot kötött és együtt alkotott kora kiemelkedő pop art művészével Andy Warhollal (aki első találkozásukkor állítólag annyira megijedt a fekete bőrű sráctól, hogy elszaladt előle). A hirtelen jött sikerrel és Warhol halálával Basquiat azonban nem tudott megbirkózni. Huszonhét évesen heroin-túladagolásban halt meg.

Ennyi egy élet. Néhány sorban leírható. És a jelentősége? Basquiat személyével nem csak egyéni életútja miatt érdemes megismerkedni. A művész élete által sokkal általánosabb, már-már filozófiai kérdésekkel találhatjuk szemben magunkat.

Először is felmerül a kérdés, hogy mitől válik valami művészetté? A művészet fogalmának nincsen definíciója, ahogy nincs a művészetnek eleve meghatározott szerepe. Célja épp úgy lehet a szórakoztatás, mint a világban található szépség leképezése, a magasabb igazság megragadása, az erkölcsi nevelés, az örök értékek közvetítése, a jelen pillanat képpé merevítése. De mi van, ha a művészet nem is cél, hanem csak eszköz az ember kezében? Basquiat képei első pillantásra egyszerű firkáknak tűnnek: élénk színek, kidolgozatlan, elnagyolt alakok, nonfiguratív elemek, feliratok kusza szövevénye. A tudatlan ember gyermekrajzoknak is vélhetné őket. Mitől lesznek ezek a képek mégis több millió dollár értékű műalkotássá? Mi adja egy mű valódi értékét? Egy kép nyilván annyit ér, amennyit hajlandó érte valaki kifizetni, de a megjelenített üzenet, gondolat lehet felbecsülhetetlen. És az alkotás folyamatának az értékét mi határozza meg? A zsenialitás megmutatkozása a képre kerülő minden elem, szín tudatos megtervezésében, vagy az idea robbanásszerű materializálódása?

Mitől válik valaki művésszé? Basquiat története, lehet egy példa arra, hogy a valódi tehetség a nyomorból is képes kitörni, és a művészet által magasabb értelmet adni az egyéni létezésnek. De példa lehet arra is, hogy a mesterségesen kreált igény, a jó reklám, vagy a vak szerencse bárkinek megadhatja a vágyott 15 perc hírnevet. Hisszük, hogy a valódi tehetség megállja a helyét önmagában, és alakítja korának ízlését. Azonban a kor és a kor ízlése határozza meg, hogy ki kap lehetőséget a kibontakozásra. Basquiat jó helyen volt jó időben. Ezekért a rajzokért, ezért a látásmódért egy másik korban lehetséges, hogy megégették volna. Ugyanakkor egy másik korban talán nem is ezekkel az eszközökkel fejezte volna ki magát. Talán Basquiat egész életében az utcán árulta volna képeslap méretű rajzait pár doboz cigarettáért. Talán hosszú és eseménytelen életet élt volna. Egy másik korban, vagy egy másik életben. Nem tudhatjuk, hogy a siker tette tönkre ezt az életet, vagy éppen a művészet és a siker adott értelmet neki. Lehetséges, hogy kellett a nagy művek létrehozásához a halál örökös kísértése, a törékeny lelki alkat, mely a drogok támaszára szorult. A kimagasló alkotásokhoz kellett, hogy egy csipet őrület vegyüljön a zsenialitásba. Egy csipetnyi adalék, amely alkalmassá tette a művészt arra, hogy valami nála hatalmasabb szócsövévé váljon. Hogy vállalni tudja különállását a világtól.

Basquiat képei az egyediséget képviselték, a lázadást, a szembefordulást a hagyományokkal. Nem feltétlenül volt ez tudatos döntés a részéről. Basquiat egyéni módon alkotott, és ezzel elkötelezte magát egy új irány mellett. És ez az új irány sokaknak tetszett. Basquiet képet venni trend, divat lett. Aki ezeket a képeket birtokolta, maga is egy kicsit lázadóvá válhatott, kiléphetett a sémák világából. De vajon megértették-e a művész valódi üzenetét? Volt-e egyáltalán bármiféle üzenet? Basquiatban éppen ez a legfelszabadítóbb; nem kell úgy tennünk, mintha megértenénk. Basquiat az igazi szabadság, a teljes szellemi függetlenség megtestesítője. Nem lehet megérteni, csak ráérezni...



A graffiti király
című életrajzi dráma Basquiat alkotói korszakának bemutatásával észrevétlenül ezeket a kérdéseket feszegeti. David Bowie, Dennis Hopper, Gary Oldman; a sztori sem utolsó, de ilyen szereplőgárdával talán nem is lehet rossz filmet készíteni. Szerencsére azonban a színészek hagyják élni a történetet, és nem akarják megerőszakolni egyéniségükkel a karakterüket. A szereplők éppen annyira „jelentéktelenek”, hogy ezzel hagyják hogy a néző és a történet egymásra találjon. Nem akarják a szánkba rágni, mit gondoljunk a szereplőkről és az eseményekről. Nincsen a szokásos jó-gonosz, pozitív-negatív, szimpatikus-„genyó” leosztás, ettől annyira igaziak. Olyanok, mint Basquiat képei: sokszínűek.

Basquiat (Jeffrey Wright) egy egyszerű fiatal fekete srác, aki egy parkban, kartondobozban alszik, egész nap látszólag céltalanul járja a várost, ha szabad felületet talál azt összefirkálja, marihuánát és kokaint szív, éppen ami akad. Ha úgy tartja kedve barátnője kedvenc ruháját használja festővászonnak. Basquiat egy egyszerű húszéves srác, aki hírnévre és sikerre vágyik, aki a művészetnek akarja szentelni az életét. Aki képes az alkotás eszközévé tenni a leghétköznapibb tárgyakat, helyszíneket, témákat. Egy portré erejéig vászon lesz a kávézó asztala, ecset az evőeszköz, festék a ketchup.

Mi a tanulság? Mit tanít nekünk Basquiat és a pop art képviselői? Mi a művészet célja? Nem tudom. Talán az igazi művészek soha nem gondolkodnak ezeken a kérdéseken. A színes bőrű, lázadó utcagyerek, meghódította a világot, és boldogan élt...






 
       Bay Zoltán üstököst látott, és kinyílt a világűr kapuja
szerző: Tóth Tamara
1900. Gyulavár
Július 24-én megszületett a református lelkész fia, Bay Zoltán. A kisded rendes csecsemőként viselkedett, sokat aludt, csak sajnos ezt édesanyja nagy bánatára nem akkor tette, amikor annak ideje volt. Az újszülött végiszundította a napot, éjjel viszont a függönytelen ablakon át az égre bámult. Talán a Göncölszekéren már ekkor felismerte a Kisbérest.

forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu1910 körül, a gyulavári ház udva
„Életem eddigi legszebb élménye a Halley-üstökös megpillantása volt, szinte az egész eget beragyogta tündöklő csóvája. Muszáj éjjel is fennmaradnom, hátha ma is valami csoda vár. Igaz, a hold is mindig ad valami kutatnivalót. Azt hiszem, ha elég magasra felmásznék – mondjuk a templomtorony éppen megteszi – már csak a karomat kellene kinyújtani és elérném. Holnap meg is kérdezem édesapát, mit gondol a dologról.”

1910-es évek eleje, Debrecen, Református Kollégium
Egy tízéves kisfiú áll az iskola udvarán, körülötte rengeteg zsibongó gyerek, de ő csak megilletődötten nézi a forgatagot. Aztán nemsokára Zoli felfedezi, hogy nem csak ő viselkedik ilyen visszahúzódóan, és lassan odamegy a közelében álló, félszeg fiúhoz. Így ismerkedik meg Bay Zoltán és Szabó Lőrinc, és kezdetét veszi egy nyolc évig tartó padtársi kapcsolat. A gimnáziumi évek további neves barátokat sodornak az ifjú Bay életébe: Illyés Gyula, Németh László és Zilahy Lajos személyében.

1910-es évek vége, még mindig Debrecen, érettségi előtt
„Kedves Édesanyám! Tudomány vagy művészet? Művészet vagy tudomány? Ha mindkettő érdekel, miért nem tanulhatom mindkettőt? Hogyan is tudnék választani? Közben a rokonok meg azzal nyaggatnak, hogy legyek orvos… De várjunk csak! Nemrég olvastam Eötvös Lóránd munkájáról, a súlyos és tehetetlen tömegek egyenlőségének elméletéről, és igen bölcs koponyának tűnik az öreg. Azt hiszem, döntöttem is. Fizikus leszek!”

1926. Budapest, Pázmány Péter Egyetem
Tisztelt Bay Zoltán! Ezúton gratulálunk önnek, hogy megtalálta élete hivatását, és szeretnénk átadni a legmagasabb kitüntetéssel szerzett doktori fokozatot. Igazán figyelemre méltó, hogy az egyetem mellett még távcsőépítésre, és a Jupiter holdjainak megfigyelésére is jutott ideje!

1920-as évek vége, Berlin
„Annyira sajnálom, hogy lassan letelik a külföldi ösztöndíjam. A Berlini Egyetem igazán a tudomány fellegvára, ma is összefutottam Albert Einsteinnel.”

1930-as évek, Budapest
Néhány éves szegedi kitérő után, egy ragyogó fiatal elme találmányok sokaságára kapja meg a szabadalmat. De a fő cél mégis a gyerekkori fantáziálások beteljesítése, a hold titkainak feltárása, ami nem más, mint a Holdradar-kísérlet.

Második világháború, Budapest
A Holdradar kísérletnek katonai előzményei voltak, hiszen amikor hazánk a németek oldalán belépett a háborúba, egyértelmű volt, hogy előbb vagy utóbb bombatámadások érik majd az országot. Bay Zoltánnak és tudóstársainak az volt a feladata, hogy készítsenek egy katonai radart, amivel felderíthetik a repülőgépeket. A munka nehezen és lassan haladt, amikor Bay-nak eszébe jutott, hogy találmányukat próbálják ki a Holdon. Minden készen állt volna a sikerhez, amikor az egyre zűrzavarosabbá váló világ, és az egyre sűrűbben potyogó bombák megakadályozták a kísérletet. Bay Zoltán bujkálásra kényszerült a nyilasok elől, később pedig az oroszok hadizsákmányként elvitték a felszereléseiket.

1945 nyara
A lelkes kis csapat harmadszor fogott hozzá a kísérlethez, fél év alatt összeszerelték a berendezést, és 1946. január 10-én sikeres holdvisszhangot kaptak. Később kiderült, hogy nagyjából velük egy időben, Amerikában sokkal bonyolultabb műszerekkel hasonló eredményhez jutottak.


Bay Zoltán kitüntetése - 1990 szeptember 15. (forrás:www.epa.oszk.hu)

40 évvel később
Bay Zoltán egy 1986-ban adott interjúban pillantott vissza tudományos pályafutására. A párhuzamosan futó magyar és amerikai kísérletek nyomán egy új tudományág született, a radarcsillagászat, amivel elsőként lehetett teljes egészében igazolni Einstein relativitáselméletét.




       Becketts
szerző:
Surányi Kinga


Drága Olvasóm, ha Írhonból hazatérvén nosztalgiázni támadna kedved vagy vonz még a Kilkenny, a Guinnes, és az utánozhatatlan Cider, akkor Budapest tartogat számodra egy-két helyet.

Rangsor nélküli sorrendiségben ír hangulat fogad a Kelta, az Irish Cat és a Samuel Barclay Beckett után szabadon elnevezett Beckett's-ben. Ez utóbbit néztük meg most egészen közelről. Nem éppen túldesignolt honlap csalogat ide, melyen azt ígérik ez a hely: Budapest's only authentic Irish Bar (Budapest egyetlen autentikus ír kocsmája). Nos, ez nem túl szép tőlük, bár valószínűleg tényleg ez a legrégebbi mind közül de... felülemelkedve ezen lépjünk be. A tér hatalmas, adja magát, hogy szervezzünk ide valami nagy hepajt, ám ezt hamar újragondolja az ember, amint a kiszolgálásra kerül sor. Mit írok én: hamar? Amint? Őszintén szólva lepörgött egypár beszédtéma mire italhoz jutottunk vagy a választásunkat tudakolták.
 
Személyzet: 3 
Fogadtatás: 2 - volt időnk alaposan körbejárni a helyen minden szó nélkül 
Légkör: 7 - híres íres a falakon a plakátok főként... 
Kínálat: 6 - nem túl bő, étkek terén pláne
Mosdó: 9 - az egészből ez a legjobb "Ladies" & "Genim" ... bár kéztörlő  nem volt. 
Közérzet, összbenyomás: 5 - Vajh' mennyire fülelt a szomszéd asztal társasága? 
Összesen: 60/ 32 
 
szerző:
Balogh Eszter


Aznap mintha megtudta volna a Teremtő, hogy ír kocsmába igyekszünk, konokul szemerkélő esőt bocsájtott Budapestre, úgyhogy mint Pavlov kutyája vágytam valami angolszászra, micsoda szerencse, hogy éppen egy igazi ír pubban beszéltünk meg randevút. A cider reményétől már csordult össze a nyálam, végre megérkezünk, kellemes félhomály, faburkolat, de... a hely kong az ürességtől... Ez egy (torkos!) csütörtök este több mint gyanús. Na mindegy, jön az étlap, a felszolgáló tempója mediterrán, stílusa csehszlovák, az italok ára nyugat-európai. Tudom, tudom, én meg pont úgy panaszkodok, mint egy igazi magyar... hogy valami jót is mondjak: örülök, hogy lehet Budapesten habzó almabort kapni. De legközelebb maradok a kedvenc Jókai téri kocsmámnál. Nem only, csak melldöngetés nélkül authentic, mindig nyüzsög, mint egy irish pub. Ez Beckett-éknél nem jött össze. Elnézést... én annyira szerettem volna jót írni.
 
Személyzet: 3  - nincs ott, mikor ott kéne, ott van, mikor nem kéne 
Fogadtatás: 2 - ha önkiszolgáló étterem lenne, 10-est adtam volna 
Légkör: 6 
Kínálat: 9 - az egzotikumokért 
Mosdó: 9 
Közérzet, összbenyomás: 6 
Összesen: 60/35 



 
       Béla –Bartók – avagy kicsiny hazánk nagyhatású zene-(gyűjtő, szerző, tanár, lehet válogatni)-je
szerző: Baranyai Richárd
Ha azt mondom, Szuhafői, vajon ki az, akinek egy kopaszodó, ősz hajú zenész jut eszébe? Nem sokan, ugye? Pedig kellene, ugyanis ez Bartók: Szuhafői Bartók Béla.

mek.niif.huSzületett 1881. március 25-én Nagyszentmiklóson és meghalt 1945. szeptember 26-án New Yorkban. Eddig tartott a tankönyvszag. Aki a dátumokra és hasonló adatokra kíváncsi, nézzen körül google-ben. Mondhatjuk, hogy már az anyaméhben zenélt, ugyanis anyja kiváló zongorista, apja hasonlóan jó zeneszerző, csellista, zongorista volt. Ez már mutatja az irányt, amerre a kis Béla indul majd. A történetek szerint egy évesen, bár beszélni még nem tudott, már jelezte, melyek azok a zenék amiket szeret. Négy évesen pedig lejátszotta őket a zongorán (na jó, egy ujjal lepötyögte, de egy négy évestől ez akkor is nagy szám). Hét évesen már komponált, és a zenei esteken a tömeget szidta, mert azok enni merészeltek, mikor olyan szép zene szólt (Semiramis ouvertür). Közben persze tanult mást is, bár azt csak otthon, pedagógus szüleitől, mivel gyakran betegeskedett. Mindenesetre nyolc évesen már levizsgázott a 4. osztályos anyagból is.

Apja halálával felborultak a dolok, nem volt igazán pénzük sem és lehetőségük sem arra, hogy Bartók megfelelő oktatást kapjon zenei téren. Ez nagyjából az 1980-as évek közepére csendesedett le, amikor Pozsonyba költöztek, ahol anyja jó állást szerzett. It Erkel Lászlótól tanult, és még Dohnányi Ernő emléke is inspirálhatta. Nagyjából ekkoriban kezdődött zeneszerzői pályafutása is. Innen egyenes volt az út a Zeneakadémiára, majd Európa koncerttermeibe. Zongorista karrierje ezzel föllendült, de a zeneszerzői munkák hanyagolását is hozta. El is utazott hát pihenni kicsit Gerlicepusztára, hátha ott megjön az ihlet (és tényleg jött is). Itt meghallhatta a paraszti zene szépségeit, és új irányokba indulhatott a zenei hullámok hátán. Elkezdődött a népzene-gyűjtés időszaka. Ekkoriban kezdett el tanítani a Zeneakadémián is, és vette el első feleségét. Mondhatni minden szép és jó, mint a mesében, csak a mesében ez így is maradna, Bartók életében kevésbé. Első operáját, a Kékszakállú herceg várát nem mutatták be, mert túl (hmm, hogy is fogalmazzak) parasztos.

Szinte Gábor festményeAztán jött a magánéleti krízis, és a háború. Mondjuk ez a személyes válság elindította a zenei kísérletezés felé, ami, gondolom, mint művészt, ki kellett, hogy elégítse. ’18 és ’23 között gyakran nyúlt az expresszionizmus és a dodekafónia kifejezőeszközeihez munkájában. A ’10-es évek végén jöttek a sikerek, bemutatták a Fából faragott királyfit és kellett már a Kékszakállú herceg vára is. Később (’20-as évek eleje)megint szerzői csendbe burkolózott, majd mint főnixmadár kikelt saját hamvaiból, és ontani kezdte az új darabokat (1926) ezt a korszakát vonósnégyesek és zongoraversenyek írása jellemezte, amelyekben gyakran feltűnt a híd forma, mint rendező elv. A lendület egészen a 30-as évek elejéig vitte. Amikor inkább a gyűjtés felé fordult megint, rendezte gyűjteményét és előadásokat tartott. MTA taggá vált, és gyakran publikált szaklapokban. Az Anshluss elérkeztével nem volt maradása és Amerikába utazott, ahol már javarészt tudósként munkálkodott, majd leukémiája előrehaladtával ettől is kénytelen volt visszavonulni. Jelenleg is sok helyen idézik, játsszák, kutatják darabjait, életét. Két kezem nem lenne elég hozzá, hogy megszámoljam hány Bartók gimi, általános és zenei iskola van ma Magyarországon. De lehet, hogy ahhoz sem, hogy a környező országokban lévő, Bartók nevét viselő, intézményeket összegezzem.





 
       Bemutatkoznak a denevérek
szerző: Tóth Tamara
Abaligetet valószínűleg inkább a cseppkőbarlangjáról ismerjük, pedig a Baranya megyei településen egy másik érdekes látnivaló is akad. A Denevér Múzeum 2004-ben nyílt meg, és tematikusan mutatja be a bőregerek világát. A természeti környezet, vagyis a rengeteg barlang és üreg tökéletes élőhelyet biztosít a repülő emlősöknek, akik köré egész misztikum épült, és sokan oktalanul félnek tőlük. Ez nem is csoda, hiszen a denevéreknek már a Bibliában is igen rosszul állt a szénájuk. Az Ószövetség a Sátán madaraként definiálja, a középkorban pedig az ördög megtestesítőjének és a boszorkányok segítőjének tartották őket. Denevért látni mindenkor rossz ómen volt, balszerencsét, halálesetet jelentett. Az emberhez közel repülő bőregér predesztinálta a hűtlenséget, elhagyást. Egyes népek ajtójukra denevért szögeztek, hogy ezzel elriasszák a rossz szellemeket.

A kiállítás lebontja az előítéleteket, és bevezeti a látogatót a denevérek kevéssé ismert világába. A szervezők kitértek a különböző élőhelyekre, látványos és valósághű tárlatot hoztak létre. Hazánkban 28 denevérfaj él, ebből 21 megtalálható Abaliget környékének barlangrendszerében. A világon egyetlen vérszívó denevérfaj él, de ne aggódjunk, tőlünk igen messze, Közép-és Dél Amerika esőerdeiben, és kizárólag állatokból falatoznak.

Megismerhetjük a denevérkutatás érdekes történetét és eszközeit, és a kis állatok magyarországi tartózkodási helyeit és vándorlási útvonalait is. A kiállítás egyik célja annak bebizonyítása, hogy ezek az állatok rendkívül érdekesek és hasznosak, és vigyáznunk kell rájuk, mert fokozottan veszélyeztetettek. Ha megnézzük a kiállítást, és a hozzá kapcsolódó tanösvényt, akkor talán nem fogjuk azt hinni, hogy a denevérek kiszívják a vérünket, vagy belegabalyodnak a hajunkba, és eluralkodik rajtunk a gonosz.




 
       Beszélgetés Andrádi Zsanettel
szerző: Tóth Tamara

A Vámpírok bálja szereplőválogatásának egyik jellemzője az volt, hogy nem foglalkoztak senki előéletével. Csak a tehetség, és a pillanatnyi bemutatkozás számított, ami miatt a szakma nagy nevei felhúzták az orrukat. A darab elkészült, bemutatták, jó és rossz események egyaránt történtek körülötte, és mindenkiszámára egyértelművé vált, hogy a színházi életben is farkastörvények uralkodnak. A női főszereplőt, Sarah-t alakító Andrádi Zsanettel még a premier előtt beszélgettem.

forrás: vidamszinpad.huÓriási dolog egy ilyen nagyszabású darabban játszani, de először is mesélj magadról! Mindig is színésznek készültél?
 Amikor általános iskolás voltam, zongoráztam, és a zene innentől mindig
jelen volt az életemben. Ezután ének-zene tagozatos gimnáziumba jártam, és persze volt olyan időszakom, amikor fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőlem, de bekerültem a Székesfehérvári Vörösmarty Színházba, és ott fertőződtem meg a színészettel. Gyerekszereplőket kerestek a Dzsungel könyvébe, a korhatár 15 év volt, de én 17 évesen még megfeleltem az elvárásoknak. 18 évesen aztán felvételiztem a Színművészetire, ahová nem vettem fel, viszont a Nemzeti Színiakadémiára bekerültem, és ezt követően három évet Budapesten töltöttem. Ez az idő jól alakult, megtaláltak zenés darabok szerepeivel, olyan musicalekben játszottam, mint a Valahol Európában, és az Anna Karenina
 
Mindig is a zenés műfaj vonzott inkább? Szeretnél csak ezzel foglalkozni a j
övőben?
 2001-ben kerültem a Kecskeméti Katona József Színházhoz, ahol hat évadot töltöttem. Itt nagyon sok műfajban kipróbálhattam magam, játszottam prózában, operettben, vígjátékban, tragédiában, mesejátékban, úgy tudnám összefoglalni, hogy igen széles skálán mozognak az eddigi szerepeim: Káin és Ábel Arabellájától kezdve, a Csókos asszony Rica-Macáján át egészen Malackáig a Micimackóból. Úgy gondolom, nem jó csak egy területtel foglalkozni, és ha ezután csak énekelnék, nem biztos, hogy egy idő után meg lennék elégedve magammal. A színházat mindenestől szeretem, az összes műfajával együtt alkot kerek egészet számomra.

forrás: szinhaz.huMár nagyon közel van a Vámpírok Bálja premierje, hogyan telnek a napjaid így a hajrában? Mennyire izgulsz
 Áprilisban költöztem fel Kecskemétről Budapestre, az ottani évadot sikerült úgy alakítani, hogy ne ütközzön a Vámpírokkal, azóta pedig szinte csak ezzel foglalkozom, a próbák kitöltik minden időmet. Nehéz volt újra megszokni a fővárosi életet, hiányoztak a barátaim, a kedvesem, de mostanra érzem úgy, hogy kezd körvonalazódni az itteni jövőm. Egyelőre annyi a dolgunk, hogy izgulni sincs időm, ugyanakkor a darab előrevetítése, az elvárások akkora terhet raknak az emberre, hogy muszáj megfelelni mindennek.
 

Mindenki kíváncsi arra milyen lehet egy Polanski produkcióban dolgozni, milyen különleges szituációk fakadnak ebből az alaphelyzetből?
 Polanski a vezetőrendezője a Vámpírok Báljának, nélküle nem dönthettek a szereposztásról, a jelmezekről, a díszletekről. Viszont vele eddig még nem is találkoztunk személyesen. De rengeteg más nagy név is közreműködik: aki minket elsősorban minden szinten irányít, Cornelius Baltus, vele tolmács segítségével kommunikálunk. A koreográfusunk Dennis Callahan, és aki az egész hatalmas vállalkozást a kezében tartja, a producer, Simon Edit.
 
Milyen társaság jött össze a színészekből, hiszen nem vagytok egy állandó, összeszokott társulat, mennyire volt más ilyen formában együtt dolgozni?
 Bevallom az elején tartottam tőle, hogy milyen társaság kerül össze, hiszen eddig olyan csapatban dolgoztam, ahol csak néha volt egy-egy új ember. De hamar megszerettem a mostani társulatot, nagyon helyesek, figyelünk egymásra, és igazi bajtársiasság jött létre köztünk. Azt gondolom mindhárom szereposztás kiváló, és a színészek félretettek minden mást az életükben, és most csak erre koncentrálnak hónapok óta. Ami más ebben a produkcióban az eddigi munkáimhoz képest, hogy talán még sosem voltam ennyire fáradt, ugyanakkor ez a legrészletesebben kidolgozott és legprofibb alkotás, aminek részesévé válhattam.
 

A film 1967-ben készült, mai szemmel nézve is szórakoztató, de sok jelenet fárasztó, néha kissé bárgyú. Mennyiben lesz más a musical?
 Abban lesz más, hogy most 2007-et írunk, a humoros, pikáns, helyes történet megmarad, de a tempó és a dramaturgia lényegesen más lesz. Teljes mértékben színpadra illővé alakították a jeleneteket, és szerintem minden korosztály számára megnézhető, hiszen nem lesznek benne olyan szörnyen ijesztő részek.
 
Sarah a vámpírgróffal elmegy a bálba. De mi a helyzet veled, mivel töltöd szabadidődet?
 Ezek közül sajnos most egyikre sincs időm, ami a legnagyobb kikapcsolódást jelenti az életemben, ha a szerelmemmel lehetek, ha ő mellettem áll, és a támogatásáról biztosít. Amúgy nagyon szeretem a filmeket, ha tehetem moziba megyek, vagy otthon DVD-zünk, zenében igazából mindenevő vagyok, egyik különlegesség, amit kedvelek a country műfaj. Ami a könyveket illeti, most újra kezdtem olvasni a Harry Potter köteteket, de nagy kedvenceim Jane Austin regényei, és újabban Paolo Coelho művei is.




       Biarritz kávéház
szerző:
Szántó Sz. Erika


Háború előtti kávézó Budapesten. Tüchtig pincér, hozzá illedelmes kiszolgálás. Friss, ropogós újságok az asztalon, tágas terek, jófajta feszültséggel teli levegő.
  
forrás:www.diningguide.hu Nekem. De nem a Biarritz tulajdonosainak. A parlament melletti kis kávézó bár az előzőeket ígéri, mégis leginkább a háború alatti időket juttatja eszembe. Hozzáteszem sajnos. Az asztalok annyira közel vannak egymáshoz, hogy szinte nem kapunk levegőt, a felszolgáló pedig a szó szoros értelmében dilettáns. Miután kikönyörögtem az itallapot, egyre jobban az ár-érték arányon gondolkozom. Ásványvíz 510 Ft, jeges kávé 1050… 

Személyzet: 6 – a valószínűleg protekcióval itt dolgozó pincér fiún kívül, rendben volt 
Fogadtatás: 5 -minősít a fogadtatás:” ugye csak kávé lesz?”
Légkör: 6
Kínálat: 6 
Mosdó: 5 – szűk mosdó, nagy szúnyog
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen 60/34


szerző:
Plecskó Edina


www.diningguide.hu Hangulati elemek fokozásában tényleg lenne mit pótolniuk az étterem vezetőinek, miként a már jelzett berendezési tárgyak és díszítő elemek meglehetősen szerényen képviselték a Biarritz szellemiségét. Ehhez járult hozzá a zenei háttérszolgáltatás nélkülözése is – amely túlzott elvárásnak nem nevezhető tény az atmoszféra süppedéséhez segített hozzá. Így hangulatos dalok és a pincérfiú udvariasságának híján fogyasztottuk el italainkat, a magát a gasztronómia és a színvonal találkozásának aposztrofáló étteremben, ahol ugyan friss vágott virág és jó idő esetén kellemes szabadtéri üldögélés fogadhat, de az előzőek fényében ez csekély vigasz.
 
Személyzet: 6 – illemkódexről nem hallott pincérfiú
Fogadtatás: 5
Légkör: 5 – a képviselt szellemiséget nem érzékeltették
Kínálat: 6 – inkább ételek terén erős, tehetős fogyasztókra specializálódott
Mosdó: 5
Közérzet, összbenyomás: 5
Összesen 60/32
 


szerző:
Jakab Judit


www.royalmatch.huPersze, ha kicsit jobban megnézzük, milyen környéken található a kávézó, akkor ezek a csillagászati árak nem is olyan meglepőek. A Kossuth téren vagyunk, az Országház tőszomszédságában, számos minisztérium közelségében. Nyilván nem a kispénzű egyetemisták alkotják a vendégkört, hanem honanyáink és honatyáink, akik megengedhetik maguknak, hogy 510 forintot fizessenek egy narancsléért. Ha az árak okozta kellemetlen meglepetésen túllépve körülnézünk, akkor sem számíthatunk sok jóra. A beharangozott békebeli hangulatot mindössze a ma már majd’ minden kávézóban megtalálható, hagyományos, lapozást segítő újságtartó keretek idézik, illetve néhány, a háború előtti Biarritz városát ábrázoló fekete-fehér fénykép.

Személyzet: 7 – teljesen korrekt, a pincérlány kedvessége ellensúlyozta a pincérfiú hozzá nem értését  
Fogadtatás: 6 – nem volt túláradó, de legalább arrébb tolták a szűken elhelyezett asztalokat, hogy odaférjen még egy szék
Légkör: 5 – semmi extra, a beharangozó alapján többet vártam
Kínálat: 5 – nem volt forrócsoki, se tejeskávé  
Mosdó: –  ehhez nem tudok hozzászólni
Közérzet, összbenyomás: 6
Összesen 60/29 (de a mosdót nem pontoztam, így 50/29)
 





 
       Bill Mason - A nyolcadik parancsolat: Ne lopj!
szerző: Baranyai Richárd
Nos úgy látszik megint enyém a könyv. És persze megint nem arról írok, amiről kéne, de remélem megbocsájtják nekem.

Akkor hát: adott a kapzsiság. Sétáljunk oda a polchoz, vegyünk le egy könyvet ami beleillik ebbe a témakörbe. Depadieu: Ezerrel –nem rossz, de inkább lélektani, Lawrence Block betörő sztorijai - alakul, de szerencsétlen Bernie Rhodenbarr (a főszereplő, betörő karakter) nem kifejezetten kapzsi alak. Bár a lopáshoz azért kell kapzsiság is. Akkor ez lesz az: Bill Mason: A nyolcadik parancsolat: Ne lopj!

A címből arra következtetnénk, hogy:
a. valami kissé kiforgatott vallási mű
b. krimi

Pedig a válasz a c. Ez egy életrajzi regény, nem is akármilyen. Amerika egyik legnagyobb ékszertolvajának története.

Nos, ebben már van kapzsiság, bár ésszel kordában tartva. De valahányszor Mason megbukik, az kapzsiság miatt van, vagy a sajátja miatt, vagy esetleg a társa miatt. Mason az első balhéjától kezdve leírja a törénteket, kielemezve azt is, mit hol rontott el. Az első hibája az volt, hogy hallgatott egy másik srácra, és elment vele kirabolni egy benzinkutat. Meg is buktak, amiből Mason megtanult egy fontos dolgot: Egyedül kell dolgozni, mert akkor nem buksz le más miatt. Valamint rájött arra is, hogy nem neki való, hogy benzinkutakat pakoljon ki, az túl keveset hoz. Szakosodott hát az ékszerekre. Olyan jól ment neki, hogy 70 millió dollárnyi ékszertől szabadított meg néhány hírességet (pl.: Johnny Weismuller, Bob Hope, Phyllis Diller). Ebből (mivel az ékszereket szét kellett szedni, hogy ne ismerjé föl, meg itt-ott néhány százalék eltűnt a közvetítőknél) maradt is neki 35 millió. Aminek egy jó része el is ment ügyvédekre.


Mason nappal a rendes emberek rendes életét élte, házakat vett, amiket rendben tartott, a lakásokat kiadta, volt rendes, és nem is alacsony keresete. Viszont volt benne vágy arra, hogy több legyen, és volt benne némi adrenalin függés, amit úgy vezetett le, hogy házak tetejéről csüngött alá. Aztán leereszkedett a balkonra, ahol szépen arrébb tolta az erkélyajtót (azt minek is csuknák be, ha egyszer a tizediken van, oda úgysem másik föl senki), besétált, és kivette a széfből (a nyitott széfből) az estére előkészített ékszereket. Ilyen történetet sokat találhatunk a könyvében. Mindegyik egy fontos dolgot hangoztat, ha már betörésre adja az ember a fejét, tervezze meg alaposan, számítson a legrosszabbra, és ha ez megvan, akkor valószínűleg sokkal könnyebben fog menni az egész. Mason bejutott abba a körbe, ahonnan lopni akart, megfigyelte az áldozat szokásait, utánajárt mikor hivatalos estélyre, fodrászhoz, akárhová, és ez alapján tervezte meg a betörés időpontját. Türelemmel, ha kellett éveket várva. További jó tanácsok: ne kötekedjünk a zsarukkal, mert ők többen vannak és erősebbek. Ha már részeges és drogos ügyvédeink vannak, akik egyébként nagyon jók, ne menjünk velük inni, mert csak telik az idő, és fogy a pénzünk.

Mason itt is elrontotta. Vádalkut kötött egy kis betörésre, miszerint amit akkor elmond más bűnügyekről (a rendőrség által föl nem derített legnagyobb betörésekről), azt soha nem használhatják föl ellene a bíróságon. Erre Mason elmondta az összes olyan bűntény részleteit, aminek a felderítésén a rendőrök már évek óta fáradoztak. De nem tehettek vele semmit. Persze évekkel később még azt is ráhúzták, amihez köze sem volt...Nem lehet kifejezetten kapzsinak nevezni, nem kellett neki minden, és nem azonnal, de lássuk be, olyanból nem lesz Amerika egyik legsikeresebb ékszertolvaja, akiben nincs benne a (mások tulajdona fölötti) tulajdonlási vágy.


És olyan nem is fog életrajzi regényt írni, amiből nem csak meggazdagszik újra, hanem még celebként is tündökölhet. Így kell csinálni kérem, kipakolni a gazdagokat, sittre kerülni, ahol nyugodtan tud írni az ember, majd a szabadulás után kiadni egy könyvet, és élvezni a hírnév, és a „közmegbecsülés” áldásait.

Vagy venni kell egy könyvet és élvezni a hihetetlen történeteket egy ékszertolvajról, akinek az már is elég arra, hogy kockáztassa az életét, ha tudja, gyémántok vannak a közelében.




 
       Birodalom a világ végén
szerző: Vaszkun Judit
Hála a kornak, mely nem csak a mennyiségi silány tömegtermékekkel bombázza az embereket, hanem a vad kreativitásnak is hagy egy szűk teret: korunk minden felszínes jelenségére van egy önironizáló válasz. A szappanoperáktól habzó televízió műsorok közé is időnként beférkőzik egy-egy ilyen reflexió. Az elsősorban kórházsorozatok paródiájaként számon tartott Birodalom mindezt egy olyan hangot és stílust megütve közvetíti, ami egyformán fogyasztható, élvezhető és elgondolkodtató is.

A sorozat kétszer négy epizódja annak ellenére, hogy a kilencvenes években született (az első széria 1994-ben, a második 1998-ban), ma mintha csak egyre több aktualitást nyerne, bár az itthoni műsorszerkesztők láthatóan nem érzik égetőnek sem a műfaji színesítését a programoknak sem a nézők igényességének növelését

Hogy tömegek is jót szórakozhatnak rajta - amellett, hogy a kritikusok elismerést is kivívta és nemzetközi fesztiváldíjat is nyert a produkció -, mi sem bizonyítja jobban, mint a dán televízió főműsoridőben való vetítése után kitört hangos siker.
A helyszín a (valóságban is létező) dán Birodalmi Kórház. A látszólag egymás mellett élő, cselekvő szereplők útvonalai keresztezik itt egymást képtelenebbnél képtelenebb szituációkba keveredve.

Lars Von Trier intuícióira hagyatkozva összegyűjtött egy sor divatos, kecsegtető elemet: a műfaj nem csupán tévésorozat, de horror, pszichothriller is, vígjátékos fordulatokkal. A felszínes bűnügyi história mögött megbúvó komoly etikai, erkölcsi, politikai, világnézeti dilemmákkal támadja le, hol könnyesre kacagtatva, hol megfélemlítve a nézőt. Trier párhuzamba állítja a merev materializmust a misztikummal, a tudományt az okkultizmussal, az értelmet a fogyatékossággal, az emberi világot a szellemivel. Figyelmeztet, nemcsak hogy nem létezik egyik a másik nélkül, de vegytisztán sem fordulnak elő. S az átmenetek már olyan mértékeket öltenek, hogy még az élők- holtak közötti állapot, a zombi lét is teret kap..
Nos, a rendező a hozzávalókat bedobta a gépbe, gombot nyomott, s csodáknak csodája, egy páratlan arányérzékkel megáldott remekművet kaptunk.

Slussz poénként a hatalmas piros csokornyakkendős büszke rendező, mintha az arcunkon ülő megrökönyödésen akarna élvezkedni, mosolyogva lép az epizódok végén látható vörös függöny elé s figyelmeztet bennünket: ez csak fikció, ne féljünk a látott borzalmaktól, de azért vonjuk le belőle magunknak a tanulságot. Amit talán nem tudunk könnyen megtenni, de az, hogy a látottak még napokig mozognak, dolgoznak az ember fejében, garantált
Sorozat, mert leláncol, ahogy felcsendül a főcímzene, figyelmesen koncentrálunk az „előző rész tartalmára” és bizsergető izgalommal várjuk az újabb fordulatokat. Sorozat, mert a szimpatikus fiúorvosnak és a kedves lányorvosnak szurkolunk, hogy összejöjjenek, a kórházigazgatót abszurd rögeszméitől a falat kaparjuk, a bamba ápoló esetlenségein jókat nevetünk, a jóságos szörnyszülöttől undorodunk, az önjelölt nyomozóval közösen agyalunk, vagyis: együtt lélegzünk a szereplőkkel. Sorozat, mert mindennapi kapcsolatok és szituációk alakulnak ki, olyan hétköznapi érzelmek jelennek meg, mint a szerelem, féltékenység, teljesítménykényszer, méreg, harc az idővel, amikbe könnyen beleélhetjük magunkat. Sorozat, mert ahogy vége van egy résznek a szemérmetlen kíváncsiság uralkodik el rajtunk a továbbiakat illetően.

De mégsem sorozat, mert azt a nyugalmat árasztó állandóságot, a világrendet távolról sem sugallja, mint amivel a többi televíziós sorozat „ajándékozza meg” a függőket. Csak egy bizonyosságot kapunk: azt az egyre növekvő káoszt, ami elhatalmasodik a Birodalmon, nem emberi kéz fogja kibogozni, s így csak derülni lehet a fel-alá rohangáló karaktereken, akik akármilyen abszurd is, mi magunk vagyunk.




 
       Bizony, bizony, mondom nektek...
szerző: Ercsey Dániel
Baj van. Méghozzá nem is kicsi. No nem kell megijedni, nem történt családi tragédia, a gyerekek jól vannak, a házmester sem szemetebb a megszokottnál.
fotó:Iliás Katalin   Fotó: Iliás Katalin

   A pap idegtépően meséli a semmit, ezzel pont kitölti a vasárnapi langy délutánunkat, a villamosok felverik a pesti port, szemünk, szánk megtelik vele, nem győzünk köpködni. Egy sárga házfalon óriásplakát kiált fehér festékért. “Siker. Új kezdet. Együtt. Jövő. ITT AZ IDŐ!” Ez utóbbi felkiáltás olyan, mint a magyar narancs. (A többit tudjuk...) Valamit lefelejtettem : “remény”. Mára ez maradt. Hát így. Lassacskán, mint a szikkadó takony csorgunk bele a fényes jövendőbe, és reménykedünk. Talán abban, hogy nem folyik ki a szemünk a vakító fehér semmiben. Talán valami másban. Mindegy is.
   Persze az idő nem alkalmas az elmélkedésre, hiszen visszafelé halad. Egy esztendőn belül már Csongrád vármegyébe vihetem nagyszülőkhöz a lányaimat, hála a legfelsőbb jóságnak. Pardon. A Legfelsőbb Jóságnak. “Lehet?” Olvassuk a kérdést a temető sarkánál. Persze hogy! Hiszen feltámadunk, ezt mindenki tudja! Amen, amen, dico vobis, LEHET. Közelebbről nézve ijedten konstatálom az apróbetűs részt. LEHET más. MÁS. Majdnem hátsófali infarktust produkálok. Mégcsak az kéne. Én aztán nem. Más lehet MÁS, de engem hagyjanak békén.
   A bevásárlóközpont parkolójában népítéletre buzdít egy sötét hangulatú felhívás. Csáth Géza nem volt soha ilyen mélydepressziós, mint ez az árva felirat. “20 évet a 20 évért”, így a folytatás. Lesz valaki, aki az én irgalmatlanul elcseszett húsz évemet is magára vállalja? A szatyor kiszakad, csigatészta potyog a járdára, jelet hagyok a világban. Büszke, magyar jelet. A szél és a járókelők majd megformázzák belőle nagymagyarországot. Nehogy már mindent egyedül kelljen csinálnom!

   Egy mellékutcában Ahmed gyrossal kínál, elfogadom. Jó nála enni, ő nem lilakáposztát tesz a hús mellé, hanem csípős vecsési csalamádét. Minőségit (!), ahogy mondani szokta. A büfé felett három fiatal hölgy képviseli a minőséget a felirat szerint. Pusztán azzal, hogy magyarok, demokraták és függetlenek. Gonoszkodva gondolok arra, hogy házas emberként én már nem is képviselhetem a minőséget. Ez van. Sóhajtsunk és lépjünk tovább, nézzünk le például a Duna-partra, rugdossuk az üresre nyalt, rozsdás konzervdobozokat, recsegjen talpunk alatt az üvegszilánk, sercenjen a nyálunk a fövenyen, és szakadjon meg a szívünk.
   Amén, amén, legó hümin, féljetek! Féljetek attól, hogy “lesz még lágy kenyér”, féljetek a szomszédtól, a barna bőrű kisfiú apukájától az oviban, a morcos buszsofőröktől, a zsíros kenyértől, a koleszterintől, az élettől. Ha pediglen a szabadságot féltitek, szavaljatok több Petőfit. A főút mellett nem ezt javasolja az óriásplakát. A pirostollú, zöld seggű páva a választás. (Méghogy szegfű! Ne már!) Szóval őket kellene, illene akarni, jobban mint a reggeli vajas-mézes kiflit, meleg kakaót, zabpelyhet. A Dunán dinnyehéj halad Szerbia felé, József Attila halkan hümmög mellettem, majd köddé válik.
   A művészet a “valóság visszatükrözése” a művész látásmódja alapján. Az utcai művészet az “utcai valóság” visszatükrözése lenne? A választási plakátok a tömegekhez szólnak. Ez lenne hát a tömegek művészete? Valami, ami csak nekünk, csak hozzánk szól? A gyarló, izzadt, büdös, éhes és boldog emberi masszához, amit tömegnek nevezünk? Ezek vagyunk mi, és ez a MI VALÓSÁGUNK? Bizony, bizony mondom nektek, az élet túl rövid. Kár lenne ezekre a plakátokra pocsékolni. Még négy évente egyszer is.



 
       Blaha Lujza, a nemzet csalogánya
szerző: Szántó Sz. Erika
Blaha Lujza 1850. szeptember 8-án Rimaszombaton látta meg a napvilágot, Reindl Ludovika néven. Édesanyja után (Ponti Lujza) mindenki Lujzinak hívta, amit élete végéig meg is tartott. Szülei vándorszínészek, így a társulat szinte saját gyermekének tekinti. Öt évesen már apróbb színpadi szerepeket kap. Gyerekkora a vándor társulattal telik, csillagos ég kísérte tavaszon épp úgy, mint a csikorgó hidegű teleken. Egyre több szerephez jut, és kiváló énekhangja révén sikereket arat. "Cukorbaba"-ként emlegetik ám a cukorbaba élete csupa nélkülözés és létbizonytalanság.

fotó:archiv.magyarszo.com"Két dologra vágytam - nyilatkozza később a kezdetekre utalva Blaha - Cipóra és Cipőre... annyit tudok, hogyha ha belesülök, nem kapok vacsorát. Ezt apa minden nap tízszer is elmondta. Ettől félek a legjobban, és a borzasztó félelem miatt nincs lámpalázam". Édesapja álnevét választja vezetéknévül, és Várai Lujzaként lép fel. Édesapja 1856-ban Kassán, előadás közben meghal (Lujzi hat és fél éves). A fiatalon árvaságra jutott gyermeket 1857-től gyámapja, Kölesi Antal nevelte, aki Győrben a színház díszletfestője s maga is özvegy, s három gyerek apja. 1865-ig az Ő nevén szerepelt.

Felszabadult, kedves, tiszta éneklésére felfigyel a szakma, és Sipos Károly színigazgató, a szabadkai színházba szerződteti a 15-éves Ludovikát, vagy ahogy a címlapokon akkor szerepel: Kölesi Lujzát. Az előadásokat katonazenekar kísérte, Blaha János vezényletével. Cseh származású (Jan Blaha) Osztrák katonaember volt, magyarul nem beszélt. Felismeri a tehetséget az ifjú színésznőben, és tanítatja az ifjú színésznőt. Blaha úr idővel feleségül veszi pártfogoltját (1865), s bár ifjú neje még két ízben házasodik később, hálából élete végéig a nevét viseli. (1875-ben hozzá megy Soldos Sándor földbirtokoshoz, majd 1881-ben Báró Splényi Ödön felesége lesz) 21 évesen Blaha Lujza már a Nemzeti Színház tagja. Budapest némi "ellenállással" fogadja a primadonnát, de egyszerű, üde játéka hamar áttöri ezt az ellenérzés és igen gyorsan rabul ejti a pesti nézőközönséget.

1875-ben felépül a Népszínház a mai Blaha Lujza téren, később Nemzeti fotó:www.klubhalo.huSzínházként is szerepel ugyanez az épület, melyet a Metró építéskapcsán bontanak le az 1960-as évek közepén. Ebben a Népszínházban lett aztán a népszínműveknek első sztárja Blaha Lujza idővel. Azt a helyet, ahol ez a Népszínház állt, (addigra már javában Nemzeti Színháznak nevezték), ezt a teret a főváros Blaha 70. (1920), s születésnapjának tiszteletére, róla nevezte el. Lakásának erkélyéről odalátott a színházára. 1896-táján a visszavonulását tervezi, ám a majd 10 hónapos vidéki kőrútja során, soha nem látott ünneplésben van része, aminek hatására eláll ettől a tervétől.

1900-ban a Népszínház 25. éves fennállása kapcsán Díszelőadás-sorozatot tartanak, amelyeknek főszerepét Blaha adja, aki maga is 25 éves fennállását ünepeli hamarosan. A Blaha évforduló kapcsán előadott "Sárga csikó" c. népopera előadását követően az egyetemi ifjuság fáklyásmenettel hódolt az ünnepeltnek, míg I. Ferencz József koronás aranykereszttel tünteti ki, - a legnagyobb művésznőt, a magyar "bel canto" lángelméjét, a nemzet csalogányát - ahogy az a kitüntetéshez tartozó oklevélen áll.

www.emlekkirandulas.hu1901-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Beöthy László, Keglevich intendáns javaslatára, Blaha Lujza kapcsán megteremti a "Nemzeti Színház örökös tagja" elnevezésű "intézményt", amelynek első tagjául választotják Blahát. Férjének 1910-ben bekövetkezett halála készteti visszavonulásra. Utoljára 1923-ban lép színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekel.

1926. január 18.-án, 76-éves korában távozott a színész "Nagyasszony".
Temetése az országban százezres tömegeket mozdított meg. Ravatalánál kétszáz-fős cigányzenekar búcsúztatta a Nemzet Csalogányát, Jókai és Ady nyughelye mellett kapott örök szállást.



 
       Bond, James Bond
szerző: Várnagy Emma
A nevet azt hiszem nem kell bemutatni, és talán a karaktert sem. A figura olyan mint Mr. Gadget, a ruhájában, a kocsijában, de még a bőre alatt is apró kütyük ezrei rejtőznek, amelyek segítik, hogy végezhesse mindennapi ügyeit. Kémes ügyeit.

Magyarul jól felszerelt jófiú, aki vadászik a rosszakra. Természetesen angol, talpig úriember, sármos, és vele fekszik-kel a földkerekség jó nőinek legjava. Az a rossz-kislány (főellenség segédje, egyszerű rajongó) aki még nem feküdt le vele, garantáltan foltosra sírja a párnáját, az aki igen, garantáltan beleszeret, és még ha előtte meg is akarta ölni, innentől segíteni fogja. A karakter csöppet sablonos, de ezen ne lepődjünk meg. Amikor életre kelt, könyv formában, akkor pont egy ilyen hősre volt szükség. 1953-at írunk, és Ian Flemming úgy dönt, megajándékozza az olvasóközönséget egy brit fenegyerek történeteivel. Létrehozta hát az ultimate englishmant. A Királynő elkötelezett híve, a női szívek megbolondítója, aki ráadásul a világ bármely pontján a legmodernebb fegyverekkel öldökölhet. Mi kell még? Jó, kell az ellenfél, aki mindegyik történetben más. Amiben egyeznek csupán ennyi: vagy uralni vagy elpusztítani akarják a földet. Bond pedig ott van, és az utolsó pillanatban beavatkozik, lelövi a gazt, megdönti a nőt. Az igazi kemény alfahím, mindenki példaképe. Nevét egy ornitológustól kölcsönözték, tulajdonságait a nők és férfiak álmainak összegyúrásából.

Összesen 22 mozifilmet készítettek róla 1962 óta, valamint néhány TV filmet, szatírát, és hasonló apróságot. Ehhez járul még egy halom könyv, videojáték, akciófigura, képregény. Mondhatni elég teljes a James Bond univerzum. Fansite-ok ezreit találjuk meg a neten, ahol tételesen felsorolják az összes Bond-lányt (mert természetesen az is nagy megtiszteltetés, ha valaki Bond nőjeként tűnik föl a filmvásznon), valamint a spekulációkat, hogy ki mit, hogy fog játszani a következő filmekben.

Eddig összesen 6 színész játszotta Bondot: 1962 és 67 között Sean Connery öltötte magára a brit kém maszkját 5 alkalommal, majd 1969-ben George Lazenby következett. Vele nem lehettek annyira megelégedve, ugyanis a 71-es Gyémántok az örökkévalóságnak-ban ismét Connery parádézott. A következő nagyobb etap Roger Moore nevéhez köthető, aki 73 és 85 között dobogtatta a Bond lányok szívét, összesen 7 filmben. Utána Timothy Dalton következett 2 filmmel, 87-ben és 89-ben. Itt jött egy kisebb hallgatás, egy-két apró probléma a folytatásokkal, és 1995, amikor Pierce Brosnan hozott végre újabb sikereket a Bond névnek. Ezt meg is ismételtették vele még háromszor, így 2002-ig négy film készült vele. Azóta pedig Daniel Craig az új sármőr, aki eddig kétszer csillogtathatta tudását Bond-ként a mozikban. Ian Flemming tehát egy jó történetet indított el, amiről elég sok bőrt le lehetett már húzni, és az újabb és újabb írók (Kingsley Amis (álneve „Robert Markham”), John Pearson, John Gardner, Raymond Benson és Charlie Higson és Christopher Wood) folytatták, és (az új film bevételeit tekintve) valószínűleg még sokáig folytatják is a sorozatot.





       Bőregér– letűnt korok világában
szerző:
Plecskó Edina


Laikusként indulva egy boszorkánybolt felfedezésére számos tévképzet élhet bennünk: ha repülő seprűk és varázspálcák meglétét nem is, de titokzatos boszorkánykódexeket és a különféle szeánszok megtartásához szükséges kellékeket bizonyosan elvárnánk.

www.boreger.huEhelyett, jelen esetben górcső alá vett boltunkban, a Bőregérben egyiptomi alakok szobraival, páncélos lovagokkal és indiánokkal találjuk szemben magunkat, amely figurák kicsit sem kerülnek háttérbe a gothic szobrok, csontok és koponyák vagy kristálygömbök mögött. A meglehetősen eklektikus kínálatban mindezeken felül a motorosok találhatják meg kitűnően számításaikat a részükre felkínált számos kellékkel.
 
Személyzet: 6
Fogadtatás: 5 – másodszori csengetésre beengedtek minket
Légkör: 5 – a kereskedelmi rádió hangja mindenképpen illúzióromboló
Kínálat: 7        
Mosdó: nem láttuk               
Összbenyomás: 6 – autentikusság terén nem túl megnyerő
Összesen: 50/29
szerző:
Szántó Sz. Erika


A szertartást növekvő holdfázisban kell bemutatni, ékszerkép:http://wednesday.freeblog.hu/files/july2911.gifek nélkül. Fontos, hogy kétszer csengessünk, mire egy félmeztelen férfi kászálódik majd elő. Arccal keletnek haladjunk, rajzoljunk varázskört, majd összpontosítsuk gondolatainkat a belső látásra. Két nő fogja figyelni, mit lopunk el. Képzeljük magunkat egy fénylő gömbburok belsejébe. A szfinx sakk, a Nagy-Magyarország övcsat, és az oroszlános lámpa hatására terjesszük ki energiamezőnket a kör pereméig. Haladjunk a csontváz trikók, és sárkányos tükrök felé. Tartsuk ki magunkban ezt a képet néhány másodpercig, aztán lazítsunk. Nyissuk ki a szemünket, menjünk a kör keleti pontjához, érintsük meg a lovag páncélját. A jobbkezesek kinyújtott kezük jobb mutatóujjával, a balkezesek a ballal mutassanak rá a zsiráfos tollra, majd mondjuk a következőket: „Minden élet atyja és anyja, vezessetek engem a körben és azon kívül, irányítsátok minden léptemet. Úgy legyen.” Távozzunk megkönnyebbülten.

Személyzet: 2
Fogadtatás: 2
Légkör: 3 – kínos
Kínálat: 7- itt tényleg minden van...        
Mosdó: nem láttuk               
Összbenyomás: 4
Összesen: 50/18




 
       Boszorkányok márpedig vannak
szerző: Szántó Sz. Erika
Bár Könyves Kálmán már a 12. században kijelentette, hogy strigák márpedig nincsenek („Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”), a boszorkányság, mint "az embert ért csapásokat magyarázó ideológia" vagy a "közösségi konfliktusokat szabályozó intézmény” mégis leginkább a kora újkori európai falusi társadalmakban a rontó-sértett-boszorkányazonosító és gyógyító kapcsolathálózatában működött igazán.

 Az 1279. évi budai zsinat még csak exkommunikációval sújtotta a varázsló jövendőmondókat és mindazokat, akik egyházi szentségekből maleficiumot csinálnak. A dalmáciai városok 13-14. századi statútumai azonban már szigorúan büntették a boszorkányságot. A mai ismeretek szerint Mohács előtt mintegy 12 boszorkánypert tárgyaltak. Nádori törvényszék ítélkezett boszorkányok felett Zala megyében 1408-ban és 1512-ben, Vas megyében 1409-ben, Bereg és Szabolcs vármegyékben 1435 körül. Pozsony vármegye ítélőszéke előtt zajlott Hideghethy Lőrinc özvegye Margit megrágalmazásának esete 1414-ben. Városi bíróságok hoztak törvényt Sopronban 1429-ben és 1502-ben, Zágrábban 1475-ben, 1486-ban és 1496-ban, Magasfalu tanácsa pedig 1520-ban boszorkányok ellen. Cillei Hermann gróf szlavón bán 1432-ben levelében felhatalmazott minden nemest, hogy a boszorkányokat saját birtokán üldözheti.

A magyarországi boszorkányüldözés legnagyobb hulláma a 16-18. századi viharos eseményekhez kapcsolható. A három részre szakadt Magyarországon a vallásháborúk, illetve a Habsburg elnyomás évszázadaiban volt a legerősebb a bűnbakkeresés, hiszen az "elhúzódó boszorkányüldözések minden barométernél pontosabban mérik az állam gyengeségét" (Alfred Soman). 1565 és 1768 közötti időszakból több mint ezer boszorkánysággal kapcsolatos peres eljárásról maradt hiteles feljegyzés, melyeknek mintegy ötöde végződött halálos ítélettel. A legrégebbi írásos emlék Botzi Klára bábaasszony esete, akinek perében több szemtanú is megerősítette, hogy látta, ahogy az asszony kígyóból főz italt. Bizonyították, hogy „az ő bűnös szavaira elpusztul a gyom”. A bábáskodást varázslásnak tüntették fel, mivel volt egy gyógyításhoz szükséges és szerinte a füveket megszólaltató „bűvös könyve”. Meddő nők pedig azt bizonyították, hogy a bábaasszony a meddőséget gyógyítani próbálta. Az asszonyt végül bűnösnek találták és „Kolozsvárott a szokott helyen megégették.” Egy másik esetben Lakatosnéról folyt a per, akiről az egyik tanú azt vallotta, hogy Szent György estéjén lepedővel hajtotta el a harmatot a szomszédék kertjéből. Ugyanez a tanú azt is állította, hogy két macska szállt le az istállójuk tetejéről, akik megfogták egymás kezét és táncoltak. Másnap a lovak megdöglöttek, a tanú állítása szerint Lakatosné varázslása miatt. Más tanúk azt bizonyították, hogy ahova a bábaasszony betért, ott a gyermek meghalt, a tehén nem tejelt és a vádlott megfenyegette az egyik gazdát, hogy csodákat fog művelni. Eltüntette a méheket a levegőből, meggyógyította a legrútabb fekélyeket. Végül a vádlott bevallotta, hogy a boszorkányok segítségével másfél óra alatt Makóra ért Kolozsvárról. Ez lett a döntő bizonyíték és Lakatosné is máglya áldozata lett.
kép:vmmuzeum.hu
Az utolsó „hivatalos” boszorkányégetés 1756-ban volt Magyarországon. (1768-ban Mária Terézia királynő tiltotta be ezeket az eljárásokat.) Azonban a 17-18. század történetének boszorkányüldöző hagyománya nem ért véget a boszorkányperek betiltásával. A hagyomány tovább élt Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában egyaránt. Az 1800-as években, leginkább az aszályos időszakokban, számos tudósítás számol be önkényes megégetésekről, és boszorkányfürösztésekről. 1872 májusában a Holicsi tartomány Dzhurkovo falu elöljárói például minden asszonyt csoportosan a közeli folyóhoz vezettek, ahol nemcsak, hogy levetkőztették őket, de kezüket és lábukat a hagyományos módon meg is kötözték, majd a gúzsba kötött nőket a folyóba dobták. A dzhurkovoi úsztatás következményeként egy asszony megsüketült, mások pedig súlyosan megbetegedtek. Az eset Magyarországon sem számított kuriózumnak, ugyanebben az időszakban számos magyarországi példa akad arra, hogy a boszorkányság még nem tűnt el a nyilvánosság színteréről.
kép:vmmuzeum.hu
Leginkább pedig azért, mert a boszorkányüldözés mechanizmusa szervesen illeszkedett abba a fájdalomokozó intézményrendszerbe, ami nem csak a kora újkor társadalmát jellemezte. A boszorkányüldözés nem volt más, mint a közösség által gyakorolt kollektív büntetés, a fájdalomokozás kollektívan működtetett intézménye, hiszen „az ember képzelőereje révén érzi át a másik fájdalmát, [...] és annak örül, hogy őt nem érte hasonló sorscsapás. Ezért van az, hogy mint valami színjátékra, úgy tódul a nép és nézi kielégíthetetlen kíváncsisággal a bűnöző vesztőhelyre kísérését és kivégzését. Mert a bűnöző arcán és magatartásában megnyilvánuló lelki rezdülések és érzések együttérzésre késztetik a nézőt és a képzelőerő révén átérzett rémület után (aminek erejét csak növeli az ünnepélyesség) a megkönnyebbülés édes és mégis komoly érzése tölti el, ami a rákövetkező életörömöt annál érezhetőbbé teszi." (Immanuel Kant)

“A gyakorlott boszorkány mindig vénasszony, mert az ördöggel való tanulási ideje háromszor hét évig tart. Ez idő letelte után avatja be az ördög a boszorkányt a szövetségbe, amennyiben a háta közepén egy fekete bakkörmöt besüt, mint bélyeget. A boszorkány ismertető jelei: összeérő szemöldek, vörös szemek, továbba az, hogy senkinek nem mer a szemébe nézni és a seprüt át nem lépi világért se. Ha reggel otthonról elmenve, asszony szólít meg bennünket, az biztosan boszorkány.”
(Vasárnapi Újság, 1870)

 

Fennmaradt egy kínzás-sorozat jegyzőkönyvi leírása, amely egy élve szabadon bocsátott asszony visszaemlékezéséből vált ismertté:
 
1. A hóhér először összekötözte a vádlott nő kezét és azt felhúzta az éles fogú létrára, kötelet csavart rá, majd azzal csavarni kezdte a kezét, de olyan erősen, hogy a megvádolt azt hitte, megreped a szíve a testében, és nem volt irgalom! 
2. Mivel az asszony ilyen kínzás mellett sem vallott, újra ismételték vele a kínzást. A fogoly azonban áldott állapotban volt. A hóhér ekkor levágta a haját, fejére pálinkát öntött és azt meg is gyújtotta. 
3. Ezután kénbe mártott tollakat égetett a nő hóna alatt és a nyakán. 
4. Hátrakötözött karjainál felhúzta őt a mennyezetre, majd hirtelen leeresztette. 
5. Ezt a műveletet négy teljes órán át megismételte, mialatt az inkvizíció szent bírái elvonultak reggelizni. 
6. Mikor a bírák visszajöttek, a hóhér hátrakötötte a legszorosabbra. 
7. Ezután pálinkát öntött a hátára és azt meggyújtotta. 
8. A vádlott háta alá kiálló szögekkel telt deszkát fektettek és őt kezeinél fogva felhúzták a magasba. 
9. Ez sem volt elég, tehát teste minden részén körülkötözték és csavarták. 
10.Bőrszíjból font korbáccsal kegyetlenül verni kezdték az ágyékát.




 
       Boszorkányos Animék
szerző: Baranyai Richárd
No, nem kell megijedni, nem Witch és nem is Sailor Moon, bár van az a korosztály (meg szellemi színvonal), akinek az is nagyon jó. Ha azt mondom Hayao Miyazaki, akkor talán néhányaknak még be is ugrik valami. Ha azt mondom  Nauszika, Totoro, Laputa, akkor többen már hülyének néznek és van egy-két elvetemült, aki elkezd hevesen bólogatni.

forrás:port.huÉs most jön az, amikor bevetem a két adut: Chihiro szellemországban és Vándorló palota. Na ugye, így már kezd világosodni a kép. Hayao Miyazaki a rendező, és a többi amit felsoroltam, pár az általa készített animék közül. Az utolsó kettő a legismertebb, azért is mertem adunak nevezni. A Chihiro 2003-ban Oscart kapott, mint legjobb animációs film, ami egy Disney, Pixar és Dreamworks uralta piacon nagy teljesítmény. Főleg egy rizsaszeműnek, aki a hagyományos japán rajzfilmek világában érzi jól magát, a digitális univerzum helyett. Miyazaki a csodát ugyan még nem ismételte meg, de tavaly is kapott Arany Oroszlán jelölést (a Ponyo a tengerparti sziklán-ért), és a Vándorló palotával talán még nagyobb hírnevet is szerzett, mint a Chihiróval. Hosszú bevezetésem után el is mondom, mi módon kapcsolódik az Úriember, valamint filmjei a boszorkányokhoz: a dolog nagyon egyszerű, a történetei hemzsegnek a varázslatos lényektől, a jó és gonosz boszorkáktól és varázslóktól.

Vegyük először a Chihiro szellemországbant. Már a történet sem az a pofonegyszerű hülyewoodi sztori. Adott a család, akik új otthonba költöznek, és a hurcolkodás közben megállnak egy régi, üzemen kívül helyezett vidámparkban pihenni. A szülők nekiállnak a csodálatos módon ott gőzölgő ételeket falni, míg az élelmes kislány inkább körülnéz. Mire visszaér a nap már kezd lemenni, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak. A szülők disznóvá válnak, a levegőből szellemek keletkeznek, a vidámpark föléled. De mindez nem a horrorfilmekből várható félelemkeltéssel, hanem bájos, de mégis megrázó hangvétellel. Van persze sárkány, vízszellem, Chihiro amint a szellemekhez áll dolgozni, hogy kiszabadítsa szüleit. Valamint ott van a két nagyhatalmú boszorkány, akik ikertestvérek, és mégis annyira távol állnak egymástól amennyire egy bűbájos mesében csak lehet. Az egyik a szellemkaszinó-fürdő-wellness-szállodát igazgatja, míg a másik szerényen éldegél az eldugott erdő kellős közepén. És persze ott a kapocs, a fiú, aki a külvilágból jött, mint Chihiro, és az igazgató megbízásából megpróbálja ellopni az erdi boszorka tudását. Ugyanez a fiú az is, aki segít Chihironak a szülei kiszabadításában és végül visszajuttatja az erdei boszorka pecsétjét is. Olyan film ez, amelyet felnőttek is könnyes szemmel néznek végig, és gyerekek is viháncolva örülnek, ha meglátják, valahogyan Miyazaki-sama belevitte a rajzfilmbe azt a varázslatot, amiről úgy gondolnánk csak a boszorkányok sajátja.



Majd három évvel később ismét olyan filmet teremtett, amely kijutott a nyugat nagyközönsége elé,  és nem csak a zugmozik zugelőadásain volt látható. Ez volt a Vándorló  palota, amely egy zűrzavaros, háborútól felbolydult világba vezet bennünket, ahol varázslók és boszorkányok vívnak élet-halál harcot egy hataloméhes varázslómester játékszereiként. De persze nem Miyazaki film lenne, ha ez nem csak a háttér történet lenne egy sokkal mélyebb, emberibb meséhez. A főszereplő egy olyan lány, akit megátkoznak, hogy öreg legyen és az átok csupán az igaz szerelem által törik meg. De nem egy csapásra. Van, amikor a lány pillanatokra megint fiatal és észre sem veszi, mint amikor szerelembe esünk, csak úgy, és kicsit később vesszük észre, hogy milyen mélyen érzünk. Van még egy nagyszájú tűzdémon is, aki ugyan fogolynak tartja magát, mégis az utolsó szikrájáig védelmezi gazdáját. Ott a gyermek is, a varázslótanonc, aki az álcázás mestere és a házi munkák nagy kerülője. Egy madárijesztő, aki civilben elátkozott herceg, és ott a gyámoltalan vénasszony, akit Howl, a nagy varázsló (20-on éves suhanc) megment és védelmez, pedig néhány hónapja még ő volt a földteke egyik legkegyetlenebb boszorkánya, csak hát valamerre elkóborolt a hatalma.



Lehet, hogy ebből a seregszemléből  és a történetből fölvillantott részletekből kevés derül ki, de egy dolog biztos, Miyazakinak ez a filmje is a felnőttríkató, gyereknevettető, komolyan-vicces és nagyon-nagyon bájos alkotás, ami nem klisékből építkezik, hanem valóban eredeti mű. Kicsit kevés szó esett a boszorkákról, tudom, de mindkét filmben nagy szerep jut nekik. Nem azon a megszokott elátkozlak, kiköpöd az almát, megbűnhődök, és te szépen élsz míg mesélik ezt a mesét módon, hanem egy sokkal szebb, jót is és rosszat is teszek, mert én is emberszerű vagyok, csak nagyobb hatalommal, módon. Ott a folyamatos fejlődés, változás ezekben a karakterekben, és nem tudjuk őket a film végén ugyanabba a skatulyába visszatolni, mint ahonnan előhúztuk.

Sokan mondják, hogy Miyazaki filmjei befejeztlenek, és valóban nem határozható meg pontosan a kezdeti és a befejező állapot, de ez nem is baj, így méginkább érezzük, hogy csak vendégek vagyunk ezekben a varázslatos birodalmakban és rövid időre beleláthatunk, mi folyik arrafelé.



 
       Brókerarcok
szerző: Szántó Sz. Erika
Seth Davis vagyok, és igen én vagyok az ön brókere. Van egy kihagyhatatlan ajánlatom az ön számára...Igen, részvények....

Buzgó, buzgó, buzgó-mondaná erre az élet kifürkészhetetlenségéről a Bokonon, kapzsi, kapzsi, kapzsi- szögezné le ugyanezt a valós életbe született és meglehetősen megedzett honpolgár. Seth Davis ugyanis pénzt akar. Ennek érdekében pedig mindent megtesz. Nemcsak, hogy jól szervezett illegális játékkaszinót tart fenn a lakásában, de egy nap beengedi a J.T. Martin brókerügynökség keselyűit is, innen pedig már csak pár pillanat választja el hősünket a lelkes karakterbeli hasonlóság felfedezéséig (Jé, ezek ugyanolyanok, mint én...), na meg attól is, hogy megszerezze élete első igazán szagos millióját. Brókerarcként.

„Halló, Seth Davis vagyok, és igen én vagyok az ön brókere.”

A történet pedig nagyjából itt ki is fullad. Adott még egy szerelem (feltörekvő és könnyű szexet ígérő néger nő drogos anyával), egy beteges apa-fiú kapcsolat („amikor vérben feküdtem törött karral, még szeretetből felpofozott az apám”) és egy erkölcsi dilemma arról, hogy most van-e pénznek szaga vagy sem, de mindez már csak a sablon forgatókönyv, sablon fordulatainak megszokott medrében zajlik. (Mindenesetre fontos megtanulni, hogy  pénz nem boldogít és nem szabad átverni szegény és családos embereket a saját boldogulásunk érdekében, mert az nagyon, de nagyon csúnya dolog és elvihet az FBI). A film mindezek ellenére azonban kifejezetten élvezhetőre sikerült, nagyrészt a jó szereposztásnak: Giovanni Ribisi, Vin Diesel, Ben Affleck játsszák a főbb szerepeket, és a meglehetősen ügyes rendezésnek köszönhetően (Ben Younger jegyzi a filmet és a forgatókönyvet is).



„Itt Seth Davis, az ön brókere. Igen, tudom, most esnek a részvények... de amikor vérben feküdtem törött karral, még szeretetből engem is felpofozott az apám...”

U.i: Telemarketingeseknek kötelező!



       Brooklyntól a Mai Manóig
szerző:
Plecskó Edina


Közel egy éve annak, hogy New York témánk kapcsán a hangzatos New Brooklyn Pubba látogattunk el, s bár tapasztalataink a helyről nem voltak egészen pozitívak, úgy gondoltuk, adunk még egy esélyt a helynek, hogy előnyösebb arcát mutassa felénk.

Kritikánkat a tulajdonos kérdőre vonó, ám valós ellenérveket fel nem sorakoztató levele is nyugtázta, a sansz a jobbításra azonban olyannyira elszállt, hogy a pubnak már csak hűlt helyét találtuk. Így helyette a Pesti Broadway forgatagába vetettük bele magunkat és egy igazán hangulatos presszóba, a Mai Manó Kávézóba tértünk be. A választás ez esetben telitalálat volt: legyen szó a belső tér ízléses kialakításáról, a kávézó nevével játszó kínálatról vagy a kellemes légkörről, a hely minden téren rászolgált az elismerésre.

Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 9
Kínálat: 8 - a Mai Manó kávét érdemes megkóstolni
Mosdó: 7
Összbenyomás: 8
Összesen: 60/48
szerző:
Simon Borbála


Hosszú volt azonban az út a célig, nem csak amiatt, hogy egy újabb gyönyörű esős napon kellett keresztül-kasul szelnünk a várost azért, hogy New Yorkban érezhessük magunkat. A New York Café (nem, nem akarunk ezer forint fölött fizetni a kávéért) és a Broadway Bar és Club (ezerhatért meg pláne nem akarunk fogyasztani) is kiesett a pikszisből kávéházi mustránk során. A kezdeti nehézségek után aztán… A Pesti Champs-Élysées-t keresztező Nagymező utcában található Mai Manóba belépve egy németül tudó kutya ugatott meg minket (csakhogy teljes legyen a nemzeti kavalkád). A kávézó tehát kutyabarát – ez nem sok helyről mondható el - ami rögtön pozitív hangulatot kölcsönzött az estének. A hangulatunk aztán exponenciálisan nőtt, mivel a pincérnő kedves, az édes mézes kávé pedig zseniális. Az adagok azért lehetnének nagyobbak.

Személyzet: 9
Fogadtatás: 8
Légkör: 10
Kínálat: 9
Biciklitároló: 7 – van pár oszlop és talán a köztéri szobrokkal is lehet próbálkozni
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/52
szerző:
Tóth Tamara


Méret tekintetében azonban nem lehet panasz a csokis marlenkára, aminek láttán meglepetten pislogtam, de ízéről szóljon majd az illetékes. Nekem hiányérzetet inkább az okozott, hogy jegeskávé nem szerepelt a kínálatban, sőt igen kevés dolog szerepelt. Emellett a hely szinte egyetlen hátránya a tér szűkössége, ha a szomszédos asztalhoz leül valaki, akkor bizony már belelóg az auránkba. Ezt tetézte még a német anyanyelvű kutya gazdája, akinek viselkedésére ötlött fel bennem, hogy hozzuk létre Facebookon a „Miért üvöltözik minden külföldi Magyarországon” csoportot, és csatlakozzunk hozzá. Igazából azért tetszett a hely, még ha az írásomból ez nem is derült ki.

Személyzet: 7
Fogadtatás: 8
Légkör: 9
Kínálat: 5
Moosdó: 7
Összbenyomás: 7
Összesen: 60/43
szerző:
Szántó Sz. Erika


A Thália melletti Mai Manóba járni sikk. Az ember óhatatlanul is körbepislog egy-egy színészt kutatva, a művészi atmoszféra adott. De nem csak emiatt népszerű a hely. A felszolgálás kedves, de nem tolakodó, a marlenka éppen megfelelően omlós és két embernek is elég, ráadásul annyira otthonos a kávézó, hogy valóban azt éreztük, nehéz elindulni. Ritka az ilyen hely, érdemes megbecsülni.

Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 9
Kínálat: 8
Mosdó: 9
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/51





 
       Buddha punk volt?
szerző: Szánthó Réka
Amikor egy széttetovált, kopasz pasi Motörhead-es pólóban, átszellemült arccal bíztat: "Érezd, hogy az elméd bármit megtehet...érezd a megbocsátást..." értettem meg igazán, mit jelent a multikulti fogalma.
A Dharma Punx egy új irányzat, amelyik a punk és a buddhizmus érdekes elegyét adja. Az alapító, Noah Levine mára elismert buddhista tanító, de a kép alapján, gondolom senkit nem lep meg, hogy tanítói pályafutása nem éppen a szokásos módon indult. "Tizenegy évesen hallottam először a punk rockról, és tudtam, megtaláltam az én fajtám", nyilatkozta egy interjúban Noah. Tizenhat évesen már túl volt jó pár letartóztatáson, alkohol, drog problémáiról nem is beszélve. A helyi hatóságok egy idő után úgy gondolták, mindenkinek jobb, ha nem mehet ki az utcákra, így hosszabb időre bekerült a fiatalkorúak börtönébe. (Meglehet az sem javított a helyzeten, hogy Noah egy agresszívabb pillanatában gördeszkájával beverte valakinek a fejét.)

Levine első meditációját a börtönben élte át, apja, a híres meditáció-oktató: Stephen Levine, telefonon keresztül adta az utasításokat. "Ez volt az első alkalom, hogy nem azt mondtam, fuck meditation”, nyilatkozta. Sőt, annyira megtetszett neki, hogy úgy érezte, itt az ideje megváltozni. Felhagyott kokain függőségével és elkezdte pszichológiai tanulmányait. A börtön után eltelt tíz évben Noah ismertséget és elismerést szerzett Amerika szerte. Életéről, filozófiájáról dokumentumfilm (Meditate & Destroy) és könyv (Dharma Punx) is készült. Börtönökben, nevelőintézetekben, buddhista központokban tart előadásokat a buddhizmusról. Saját történetén keresztül, saját nyelvén osztja meg tanításait, Buddha bölcsességeit, és talán ez az, amiért ő hiteles, amiért annyi lázadó, önmagát kereső fiatal meghallgatja, elfogadja őt mesterének.



Levine rámutat: a Buddhizmus nem áll olyan távol a punk rocktól, mint azt gondolnánk, sőt, a buddhista tanítás, mely szerint az árral szemben, az önző vágyakat hátrahagyva kell haladnunk az úton, nagyon is passzol a punk etikához. "A buddhizmus a legpunkabb dolog, amit valaha csináltam", mondja Noah. A világban rengeteg szenvedés van, mutat rá Buddha. A punknak szintén ez a hitvallása. Buddha szerint a szenvedésnek megvan a maga oka, és a maga megoldása. Ez a megoldás pedig az egyénekben van. A buddhizmus tehát egyfajta belső lázadás, míg a punk a lázadást a külvilág felé is közvetíti. "A punk mutatta meg nekem a politikai igazságtalanságot, a buddhizmus pedig megtanította, hogyan válaszoljak rá ügyesen", válaszolta Levine a kérdésre: hogyan ötvözi a két ideológiát.



Azt már csak én képzelem hozzá, ahogyan átszellemült, mosolyával (‘bling’, aranyfog csillan egyet) az előadás után behuppan a '64-es Impala Super Sportjába, elfordítja a kulcsot, a motorral együtt beindul a Sex Pistols, I wanna be me című száma, és továbbhajt. Mielőtt befordulna, még látjuk a visszapillantóra akasztott ide-oda himbállódzó imafüzért...na jó, az aranyfogat és az Impalát nem képzeltem...ezek tényleg Levine tulajdonai.






 
       Buddhizmus képekben
szerző: Pej László
...










 
       Buddhizmus képekben 2.
szerző: Iliás Katalin


A Dalai Láma Budapesten


A Dalai Láma Budapesten



A Dalai Láma Budapesten

A Dalai Láma Budapesten


Imazászló



Imazászló és sztúpa a Buddhista Főiskola elvonulási helyén



Imazászlók



Imazászló és székelykapu a Buddhista Főiskola elvonulási helyén



Hajnal az Uszó tanyán



Üveg-mandala



Csend-élet




 
       Bűn és bűnhődés
szerző: Plecskó Edina
Lehet-e az embereket pusztán a közönséges és rendkívüli jelzők használatával két részre osztani, mi több ez által felettük önkényesen ítélkezni és szörnyű bűnöket elkövetni? Az igenlő válasz bár félelmetesnek hangzik, mégis alapkövét jelenti a jelen regényben szemügyre vett főszereplő gondolatvilágának, aki önmagát felmagasztalva folyamodik emberöléshez. S ahogyan minden bűn, úgy ez a gaztett sem maradhat bűnhődés nélkül: igazolást nyer, hogy az élet nem pusztán merev elméletekből áll, a lelkifurdalás ereje még a legeltökéltebb jellemet is összetöri.

A bűn és bűnhődés motívumának ábrázolása az irodalomban egészen a Bibliáig nyúlik vissza, s e fogalomkör bemutatása konstans módon minduntalan vissza is tér az egyes korstílusok jegyében – akárcsak a 19. századi orosz realizmus világában, a Dosztojevszkij tollából 1866-ban megszületett Bűn és bűnhődés című regényben. A meglehetősen terjedelmes műben az írónak lehetősége van arra, hogy egy igazi „eszme-regényt” alkosson. A hangsúly a szereplők belső állapotára, lelkük legmélyebb bugyrainak feltárására kerül, ami által egy eszme embere kerül a középpontba, nevezetesen a cselekmény kezdete óta gondolatai hatalmában élő fiatal diák, Raszkolnyikov. A meglehetősen szerény körülmények között élő fiú sorsában megtapasztalhatjuk az erkölcsi megalkuvást: helyzetének javulása érdekében az emberölést pusztán ideológiai bűnként könyveli el. A rendkívül bonyolult lelki világgal bíró ifjú ugyanis anyagi helyzetének jobbulásáért meggyilkol egy uzsorásasszonyt, amely kegyetlenség végül kettős gyilkossággá válik az asszony véletlenül hazatérő testvérének megölésének okán. A bűn megmagyarázása pedig félelmetesen racionális képet ölt: Raszkolnyikov szerint ugyanis jót tesz az, aki megszabadítja a világot egy élősködőtől, s a vagyont jó célok érdekében használja fel.

A törvényeken átlépő rendkívüli emberek és a pusztán közönséges társaik megkülönböztetésének elméletébe azonban hibafaktor is vegyül: miképpen lehet megkülönböztetni a jobbakat a rosszabbaktól és mi lesz, ha tévedés történik? Eszmék és elméletek hosszas vitája bontakozik ki előttünk, amely egyenrangú elméletek révén válik a regény tipikusan polifonikussá.

Dosztojevszkij kitűnően szólaltatja meg az egyes szólamokat zseniális eszmeteremtő írásmódjával, amely nézetek útján ismerhetjük meg a regény többi szereplőjét is: a kényszerből prostituálttá vált Szonyát, a szükség miatt megházasodó Dunyát, vagy akár a Raszkolnyikov érveinek ellen szólamaként megszólaló vizsgálóbírót, Petrovicsot. Általuk kerülünk közelebb a megoldáshoz is – az önmarcangoló szenvedés és magyarázkodás után az olvasó által is annyira áhított végkifejlethez. Hiszen nincs kegyetlenebb, mint a kínzó lelkiismeret-furdalás, és a felismerés, hogy az embernek nincs joga törvényeken átlépni és mások felett ítélkezni.

Raszkolnyikov tehát bevallja bűnét, amely egy rendkívül fontos epilógusban cseng le a mű végén. Egy álom hatására töredelmesen beismeri elméletének hazug voltát, ráébred a „jó cél érdekével” igazolt bűnök hamisságára és a racionalizmus csődjére, majd megbánja bűnét. Dosztojevszkij tehát optimista világszemléletéről tesz tanúbizonyságot: Raszkolnyikov és az összes vétkes ember bűnhődésének eredménye ugyanis ígér még lehetőségeket egy későbbi, igazabb életre akár a szerelembe, akár a vallásba vetett hit által.




 
       Bűn és bűnhődés Verdi operáiban
szerző: Plecskó Edina

Giuseppe Verdi egyike volt azon nagyszerű zeneszerzőknek, akik életük során több sikeres stílusváltást is végrehajtottak. Az ő esetében pontosan háromszor változott nagymértékben kifejezésmódja: mint fiatal újonc, mint érett komponista, és mint idős zseni aratott sikereket a kor szelleméhez igazodó stílusban. A bűn és bűnhődés motívuma fiatal korának egy kurrens témája volt.

Egészen pontosan három operájában volt meghatározó elem a bűn ábrázolása. Így a Nabucco-ban (1842), amely történet bibliai ihletésű: Nabukodonozornak, Babilon királyának megpróbáltatásait ábrázolja Verdi a négy felvonásos darabban. A főhős nemcsak népeket igáz le a cselekményben, hanem mintegy Istene fölé is helyezi magát, ám e tette nem maradhat büntetés nélkül. Uralkodóként és apaként is nagy elégtételt kell fizetnie, míg az utolsó felvonásban büntetése katarzishoz vezet és megtér a zsidók Istenéhez, aki kegyelmet és bocsánatot tanúsít iránta.

A „bűn – bűnhődés – megbocsátás” szekvenciájának motívuma tér vissza A lombardok (1843) című operájában is, amelynek témája szintén istenbizonyosságot sejtet a háttérben. Paganó, aki kétszer is testvérgyilkosságot követett el remeteként vezekelte le bűneit, később pedig a keresztes hadat győzelemre segítve nyerte el a szeretet angyalának, Giseldának a bocsánatát.

Még egy darab során eleveníti fel Verdi a fentebb már említett hármas Verdi: Stiffelioegységet, ez pedig a Stiffelio (1850). Szintén megmutatkozik a vallásosság fontossága, hiszen a címszereplő egy pap, aki férfiként és lelkészként is egyaránt szembe kell, hogy szálljon a bosszúvágy és megbocsátás keltette harccal, miközben az opera nőalakjának, Linának karakterében fedezhetjük fel újfent a bűn és bűnhődés ábrázolását. Meglehet, hogy Verdit nem éppen e három operája miatt tartják a legnagyobb becsben – a Rigoletto, Don Carlos, Aida, vagy a Falstaff darabok szerzőjeként kétségtelenül nagyobb hírnevet szerzett – ám tény, hogy általuk felmutatott egy irányt, melyben az addig főként prózát jelesül képező tartalmak hitelesen megjelenhettek.




       Café Alibi
szerző:
Surányi Kinga


Ha gengszterekről értekezünk, nem árt, ha van alibink. Ki tudja mi fog történni? Így hát utunkat, nem messze Bonnie-tól és Clyde-tól vagyis az ő füstös-emeletes éttermüktől a Café Alibi felé vettük.

kép: www.cafealibi.huAz utcai asztalok nem voltak olyan vonzóak, a helyi feldúlt állapotok miatt - nem, nem történt semmiféle lövöldözés, csupán útburkolati javítások a járdán - így a szecessziós hangulatú belső kis kuckóban telepedtünk le. Ami elsőként a szemembe ötlött az a hely logója, mely egy 1934-es plakát átköltéséből született. Modiano cigaretta helyett egy pohár ital, lehunyt szemek helyett pedig csábos tekintet. Rendkívül ötletes, a kép sokaknak ismerős lehet, anno egy bizonyos, rejtélyes Lenhart P. tervezte. Manapság is ezt mutogatják, mikor a szakmabeliek fejébe akarják verni a bölcsességet, miszerint:"...egy plakátnak tisztábbnak kell lennie, mint a kristálynak. Olyan legyen, hogy ahhoz sem hozzátenni, de elvenni se lehessen..." (Many Strauss, New York legnagyobb hirdetési vállalatának tulajdonosa.)

Személyzet: 7
Fogadtatás: 7
Légkör: 8
Kínálat: 8 - bár francia citromtorta éppen nem volt
Mosdó: 6 - szűkös
Összbenyomás: 8
Összesen: 60/44
szerző:
Tóth Tamara


Észrevétlenül sikerült beosonnunk a kávézóba, elfoglaltunk egy csendes sarkot, kép:www.cafealibi.huahonnan a nagy tükröknek köszönhetően az egész helyiséget szemmel tarthattuk. A pincér csak illedemesen zavarta meg fontos megbeszélésünket, és utána nagyon diszkréten tudta, hol a helye. A Café Alibi első benyomásra kicsit bronxi mesés, de megfelel annak is, hogy a nagy tudományegyetem árnyékában menedéket nyújtson az előadásokon kitikkadt, szomjas diákoknak. Mi csak félig feleltünk meg ennek a kategóriának, de alibi mindenkinek jár.
 
Személyzet: 8
Fogadtatás: 8
Légkör: 8
Kínálat: 6 – az óriás jegeskávé inkább normál méretű
Mosdó: 7 – szerintem nem szűkös
Összbenyomás: 8
Összesen: 60/45
szerző:
Szántó Sz. Erika


A Café Alibi külsőségekben tökéletes dizájnnal bír. Sőt, talán a belső dolgokban is, ugyanis a Bruschetta, melyet rendeltem kifogástalan volt. Egyedül a mosogató fiúval volt bajom, mert hát Babits óta tudjuk, hogy“az élet piszkos, csak a semmi tiszta”, mégis a kosztól átláthatatlan pohár nem épp a kedvenceim közé sorolható. A mosdó pedig korrekt, mégis számomra nagyon eltért a belső berendezéstől. “Ó ezek az emésztő pincelángok”.
 
Személyzet: 7
Fogadtatás: 8
Légkör: 8
Kínálat: 9
Mosdó: 5 – nem szűkös, fura
Összbenyomás: 8
Összesen: 60/44 Hiába mosol kezet, ha piszkos a víz
 
 



       Café Kör
szerző:
Szántó Sz. Erika


Mivel Budapest a heti témánk, valami különleges, igazi pesti helyet szerettünk volna meglátogatni. Kisebb utánajárás után a Café Körre esett a választás, egyrészt mert 2007-ben, nemzetközileg beválasztották a legjobb éttermek listájába, másrészt már-már városi legendának számít a Kör vendégszeretete és pincéreinek pozitív hozzáállása.

És íme a tapasztalat: a fogadtatás teltháznál és asztalfoglalás nélkül is vb1.vinea.fotoalbum2.hupéldanélkülien kedves volt, pincérünk nem tolakodóan, a szemmel felvett kontaktusra azonnal ott termett asztalunknál, és bár csak ketten ettünk, semmi jelét nem mutatták, annak, hogy esetleg szegény diáklányoknak néznének, úgy mint ahogy nemrégiben azt a Parlament szomszédságában meghúzódó Biarritzban tették. ("Ugye csak kávé lesz, lányok?"). Az étlapról lazac carpacciot rendeltem vöröskaviárral, a hajszálvékony lazacszeleteket tormahabbal, citrommal, és zöldségekkel tálalták, pirítósnak barna és fehér kenyeret szolgáltak fel. Az ízek nagyon jók voltak, én még esetleg egy kis ruccolával színesítettem volna a tálat, de így is kitűnő választásnak bizonyult.

Személyzet: 10
Fogadtatás: 10
Légkör: 9
Kínálat: 8
Mosdó: 9
Összbenyomás, közérzet: 9
Összesen: 60/ 55
szerző:
Surányi Kinga


Csöpp kis hely a város szívében, amelynek összes negatívuma annyi, hogy nem lehet kártyával fizetni; túl kicsi, így vacsoraidőben nehéz helyet lelni - bár ebben kiváló segítségre leltünk-; és nem csak színvonalban, hanem árakban is magasra tették a lécet. Ez meglátszik vendégseregén, több a turista, mint az egyszerű betévedő budapesti. Ugyanakkor határozottan előnyére szól a jól összeválogatott borlap; tucatnyi elismerés, amivel nem hencegnek honlapjukon; valamint az igényesen közzétett napi ajánlat lista. Ez utóbbit eltanulhatná sok vendéglátóhely. Kíváncsi lennék, hogy átmegy-e a tatár beefsteak a teszten?! Ám emiatt bizony kénytelen leszek visszatérni.

Személyzet: 10
Fogadtatás: 10
Légkör: 8 - cseppet zajos
Kínálat: 7
Mosdó: 6 - kicsi de tiszta
Összbenyomás, közérzet: 10
Összesen: 60/ 51
szerző:
Plecskó Edina


„Itt valahogy másképp szólnak az emberhez” – invitál honlapján a Café Kör, amely mondat tanúbizonyságot is nyert látogatásunkkor. Noha ez esetünkben félreértésből adódóan jelentett angol szóval történő köszöntést, azt is el kell ismerni, hogy a felszolgáló-személyzet jó modorból bizony nem szenved hiányt. S ha borsos árai miatt törzshelyünkké nem is válik az étterem, barátságos és meglepően egyszerűségre törekvő enteriőrjével, kellemes zenéjével és igen kitűnő boraival bármikor rendelkezésre állhat egy-egy különleges alkalomra, vagy esetlegesen nemzetközi hangulatunk megélésére.

Személyzet: 10
Fogadtatás: 10
Légkör: 9
Kínálat: 8
Mosdó: 8
Összbenyomás, közérzet: 9
Összesen: 60/ 54
szerző:
Tóth Tamara


A kedves japán párnak már nem jutott hely ebben a (Café) körben, de mi megtapasztalhattuk, hogy létezik Budapesten még olyan étterem, ahol nem a külföldiek lehúzása a cél, minket sem néznek ki, mert magyarok vagyunk, és azért sem jár fintor, ha a társaság valamelyik tagja csak egy pohár bort rendel. Sőt, végtelenül – de mégsem tolakodóan – barátságosak a pincérek, a nyüzsgés kellemes, és rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi idők kocsmatúrái között néha nem árt egy-egy ilyen helyre is ellátogatni.

Személyzet: 10
Fogadtatás: 10
Légkör: 9
Kínálat: 6
Mosdó: 7
Összbenyomás, közérzet: 9
Összesen: 60/ 51



       Centrál Kávéház
szerző:
Plecskó Edina


„1887 óta a Centrálba a legjobbak járnak”

Budapest egyik legpatinásabb kávéházába térvén a hagyomány és modernség együttesével találkozhatunk. A korábban kávéházi műhelyasztaloknak helyet adó épület olyan szellemi tőkéket koncentrált, amelyek mind a mai napig ismertté és elismertté teszik: itt szerkesztették a Hét, a Nyugat vagy az Újhold című lapokat, aminek folytán a főváros szellemi életének központjává válhatott a hely. Az államosítás idején nehéz időszakot is megélt Centrál- a mikor a kávé helyett paprikát mértek csak – most újra teljes fényében várja vendégeit. Azokat a látogatóit, akik remélhetőleg a XXI. században újjáteremtik hagyományát, miként erre a híres elődök oly ékes példával szolgáltak. A körülmények pedig adottak: nyugodt, tágas termek, kényelmes és pazar bútorok, valamint az elengedhetetlen igazi kávé íze szolgálnak erre biztosítékul.

Személyzet: 8 – udvarias pincérek, akár több nyelven is
Fogadtatás: 8 – ahogyan illik
Légkör: 9 – barátságos
Kínálat: 9 – nem csak kávékedvelőkhöz igazítva
Mosdó: 9 – külföldön is megállná a helyét
Közérzet, összbenyomás: 8.6 – okot adott rá, hogy visszatérjek
Összesen: 60/51.6
szerző:
Surányi Kinga


Mikor az ember a Centrálba lép, akarva akaratlanul is elvárásai vannak. Tudja jól, hogy ez egy jelentős hely, itt nagy dolgok történtek anno, nagy emberek fordultak meg! Így mikor belépünk mesét várunk, a századelő felidézését. Ezt meg is kapjuk és nem is. Az enteriőr óvatosan csempész be modern elemeket, lásd színek és a kommersz tömeggyártott 90 ft-os vázák, mentségükre szólva friss vágott margarétával. Ugyanakkor minden szolidan díszes, a személyzet múlt idéző eleganciával sürög-forog. Az étlapon folytatódik a varázslat, külhoni árszínvonal, mesekönyvhöz illő lapok, hatalmas kávé választék. A felszolgálása pedig olyan, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Egy pohár víz, egy falat keksz, szalvéta kíséri a zebrát. Mely nem más, mint egy „kicsi, de annál csíkosabb” helyi kávékülönlegesség

Személyzet: 10 –  háttérben meghúzódva, „ugrásra” készen
Fogadtatás: 9 – nem hagytak minket sokáig tévelyegni
Légkör: 8 – nincs meg az a nyüzsgő lüktetés
Kínálat:
étteremként 7 – szinte csak magyaros étkek
kávézóként 10 – itt láttam eddig a legtöbb fajta kávét (átlag: 8.5)
Mosdó: 7 – „félautomata”, bár lehetne még javítani
Közérzet, összbenyomás: 8
Összesen: 60/ 50.5 – szívesen végigkóstolnám a kávékülönlegességeket