címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       39 lépcsőfok
szerző: Szántó Gyula
„A filmlexikonok a Mester e korai munkáját az egyik legjobb thrillereként tartják számon, mely az ártatlanul gyanúsított ember elkeseredett küzdelmét mutatja be, hogy bizonyítsa saját ártatlanságát.

Ebben a tekintetben az utolsó Hitchcock-film, a Téboly előzményének is tekinthető. Richard Hannay Londonba látogató kanadai turista. Egy music hallban ismerkedik meg Annabella Smith-szel, aki titkos ügynökök elől menekül. Richardnak meg kell találnia a gyilkosokat, hogy mentse saját életét.”

Ezzel az ajánlóval adták ki Alfred Hichcock 1935-ben rendezett nagy játékfilmjét a 39 lépcsőfokot  ismét, ezúttal DVD-n. A film fekete-fehérsége és a kor technikai adottságából gazdálkodó vetített trükkjei ellenére is - a mai számítógépes animációhoz és bluebox trükkökhöz szokott mozinéző számára is - nagyobb élményt nyújt, mint a legtöbb mostani film.


Hitchcock ebben a filmjében is zseniálisan alkalmazza a feszültség keltésére a hirtelen felcsendülő Hubert Bath által komponált zenéket. A filmben elhangzó egy-egy női sikoly vagy váratlan vonatfütty is képes maradandó ijedtséget okozni. A néző a film majdnem mind a 82 percében feszültség alatt van tartva, és csak a film legvégén nyugodhat meg a főszereplővel együtt, amikor végre kiderül, hogy mi is az a 39 lécsőfok.

Ebben a  művében jelent meg először a Hichcock egyik legfontosabb kulcsmotívuma: a tévedésből, el nem követett bűnért felelősségre vont ártatlan ember figurája

A 39 lépcsőfokban már megmutatkozik Hitler uralomra jutása utáni helyzet rémálma, így  nem csak egy fordulatos kémtörténetről van szó, hanem gátlástalan erőszakról, amelyben a főhős eléggé kedvezőtlen helyzetben van a kémekkel szemben.

rendező: Alfred Hitchcock
író: John Buchan
operatőr: Bernard Knowles
vágó: Derek N. Twist
adaptáció: Charles Bennett

szereplők:
Robert Donat
(Richard Hannay)
Lucie Mannheim
(Miss Annabella Smith)
Madeleine Carroll
(Pamela)
Godfrey Tearle
(Jordan professzor)
Peggy Ashcroft
(Margaret Crofter)

A film megnézését mindenkinek ajánlom, aki még nem látta, vagy látta és ismét szeretne egy jót borzongani, de a dzsungeles-szafaris reality-k nem kötik le. Érdemes körülnézni a nagy bevásárlás közben a hiper-super marketek olcsó DVD-i között, mert aki a hamuban pipiskedik, lehet, hogy gyémántot talál.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó