címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       A Nyugat tanára
szerző: Tóth Tamara
A Négyessy-féle stílusgyakorlatokat látogatta az egyetemen, a Négyessy-féle szemináriumokon sajátította el a mesterség alapjait, nagy hatással voltak rá Négyessy László kurzusai. Ehhez hasonló mondatokkal gyakran találkozhattunk az irodalomkönyvek lapjain, de nem biztos, hogy felmerült bennünk, ki is volt ez a legendás egyetemi tanár.

fotó:nyugat.oszk.huNégyessy László 1861 és 1933 között élt, irodalomtörténész, esztéta és nyelvész volt, az MTA Nyelvművelő Bizottságának az elnöke. Több tankönyvet is szerzett, és híres stílusgyakorlat óráin a későbbi Nyugat első nemzedékének színe-java részt vett. Csak a legnagyobbak: Kosztolányi, Babits, Karinthy, Juhász Gyula, Csáth Géza, Tóth Árpád, Balázs Béla, Móricz. Vajon mi lehetett a tanári titok? Biztosan nem véletlen, hogy irodalomunk nagyjai fiatal éveikben Négyessy-nél okosodtak. Az egyetemi tanár mondhatni forradalmasította a tankönyvírást. Irodalmi és nyelvtani témájú szerzeményei a korábbiaknál korszerűbb szellemben, és stílusban íródtak, és szerkezetük is logikusabb volt. Az évek során aztán sokan használták az irodalomtörténész munkamódszerét, rendszerezését és eredményeit. Emellett közreműködött a középiskolai tantervek előkészítésében, mindenhol a logikus és szép magyar nyelvhasználatot tartotta elsődlegesnek, irányt adva ezzel egészen az iskolák államosításáig.

Négyessy László a haladó szellem ellenére nagyon nem szívelte például Ady költészetét, írt is egy értekezést Reális és csapongó Ady kultusz címmel. Emellett azt is a szemére vetették, hogy Petőfit és Vörösmartyt sem érti. A professzor több esetben álnéven publikált, ő volt Elemér tárcaíró doktor. Szerencsések lehettek azok a diákok, akik Négyessy László óráin tanulhattak poétikát, hiszen egy igazi tudóstól sajátíthatták el az alapokat, ami sok kezdő számára adott biztos kiindulási pontot. A végeredményt megnézve, a tanár úr nem végezett rossz munkát.



ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó