címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Magyar bűnfilmek
szerző: Szántó Sz. Erika
"Akik nem tudnak élni: ölnek. Akik nem tudnak örülni: gyűlölnek."
(Király Jenő)

kép:www.port.huA magyar film pénz- és önbizalomhiányos műfajszegénységét csökkentve, a kilencvenes évek elején csapódott a vígjátékhoz az éjsötét magyar filmnoir- a bűnfilm. Azt, hogy a filmezés tengernyi műfajából miért pont ehhez nyúlt a magyar filmszakma, több dologgal is lehet magyarázni: egyfelől ott van a szocialista bűnnézet -a mindent titkolni kell- rendszerváltással történő feloldása, mely az összes addigi tabut felszabadítva már utat engedett egy újfajta stílusirány kiteljesedésének, másfelől pedig  a szabadsággal létrejött látszólagos valóság is rengeteg témát szolgáltatott a társadalmi változásokra fogékony filmeseknek. Már nemcsak, hogy bárki beszélhetett az újonnan bejövő vadkapitalista bűnözésről: a helyi maffiákról, a drogkereskedelemről és a reneszánszát élő prostitúcióról, dkép:www.port.hue le is filmezhette azt. Mindezek mellett pedig a bűnfilmek elterjedésében szerepet játszott a pénz is, hiszen a nevettetéssel produkált bevételnél talán csak az erőszakos halál ábrázolásával előállított profit a nagyobb. “A rómaiktól eredő vígság, szex és vérgyilkolás bámulása iránti igény közös tőről sarjad, a modern kor embere is töretlen lelkesedéssel zsibong a vizuális arénákban, hogy ott mások eljátszott halálában, mintegy helyettes áldozatában gyönyörködjék, mindannyiszor megnyugodva, hogy ő ismét mindent túlélt.” (Vaskó Péter: Keleten a helyzet).

Közép-kelet európai és amerikai bűnök

A rendszerváltással járó elveszettség, különösen csapódik/ott le a közép-kelet európai és főleg magyar filmeken. A szokványos gondolkodásmód felborulásával, és akép:www.port.huz értékek átalakulásával, támasz nélkül szinte természetes volt, hogy az új integritás a bűnben újjászületve épül föl, hiszen az eredendő bűn az egyetlen velünk született, nem változó dolog. A késő Kádár-kori szocializmus megszűnésével egy, a generációk óta fenntartott sorsközösség, sorsegyenlőség ment veszendőbe, és ha egy társadalom rendezett hierarchiája és viszonyrendszere így válik káosszá, az mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Ilyen helyzetben elveszik az egyéni szabadság és a méltóság, és a legnagyszerűbb hős is szerencsétlen baleknak látszik. Éppen ezért ha tisztességes eszközökkel nem teremthető meg az önbecsülés, a bűnbeesés sem túl nagy ár ahhoz, hogy személyiségnek, szabadnak érezhesse magát az ember. A filmek is ezt az állapotot ragadják meg, és a hurrá-optimizmus képe helyett a pániktársadalmat vázolják fel. “A kilencvenes évek magyar filmjének gyilkosai egyszerre kíméletlenek és esendőek, Édes Anna módján zuhannak a bűn kelepcéjébe: nem a bűneik, hanem a jó tulajdonságaik miatt buknak el, nem gyilkos indulataik őrjítik meg őket, hanem elfojtott erényeik.” (Schubert Gusztáv:  A magyar film a rendszerváltás után- előadás).

Az amerikai gengszter és a magyar gengszter különbsége is ebből fakad, kép:www.port.huhiszen míg az amerikai, bűnei elkövetésével mindig a társadalom csúcsát akarja meghódítani- ő akar lenni a leggazdagabb, a legkülönlegesebb és a legnagyszerűbb-, addig a magyar nem a felső tízezerbe igyekszik kegyetlenséggel elkövetett rablásaival, hanem a normalitásba, a kizsigerelő robotból a kényelmes-langyos átlagéletbe. Amerikában a hagyományos krimi nem más, mint mesefilm-bármilyen sötét legyen is az. Nálunk azonban a bűnnek nem lehetséges heppiendje, addig nem, amíg a roncsfilmek korszakát éljük.

Roncsfilm, Gengszterfilm, Visszatérés

kép:www.port.huA rendszerváltás folyamatában Szomjas György és Grunwalsky Ferenc ragadja meg a legjobban a kialakulófélben lévő újfajta filmes realizmust. A nagy formátumú sorsokat felvonultató filmek helyét ugyanis átveszi a hősi pátosz nélküli, kisiklott életeket megragadó roncsfilm, melyben az embereket a szolidaritás helyett, már a gyűlölet gravitációja tartja egybe. Az 1991-es Roncsfilm (rend.: Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc) Szomjas előző filmjeinek (Könnyű testi sértés, Falfúró, Könnyű vér) kivonata, melyben már a szétesettség, az alkoholizmus és a bűnözés a Szigony utca lakóinak természetes közegévé válik. A film szereplői annak ellenére, hogy látszólag harsány utcai életet élnek, cseppet sem közösségi lények, végletesen magukba vannak zárva, a kommunikációnak mindössze két formáját ismerik, a hirtelen felindulásból elkövetett párzást és a testi erőszakot. Nincs igazi történetszövés, és igazán lezárt befejezés sincs: a Gólya talponálló betérő vendégeinek története a boldog véget kerülve, a nézőben úgy tudatosul, hogy az bizonyára a végefőcím után is tovább pereg, és a szereplők innen folytatják tovább Szigony utcai életüket.

A páros ezt követő Gengszterfilmjében (rend.: Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc, 1997) is hasonló egzisztencia-roncsokba ütközünk. A szereplők a megélhetésért bűnöznek.  A bankrablás, a betörés és végül a gyilkolás is kisipari módszerekkel, pontos terv nélkül, véletlenszerűen folyik, miközben az igazi rablás nagyságrendekkel több pénzért más szférában, a privatizációban megy végbe. Átgondolatlan és esztelen rablásaikkal “hőseink” végül megbuknak és meg is bűnhődnek. Kisember voltuk (csakúgy, mint az előzménynek számító 1989-es Kicsi, de nagyon erősben -rend.: Grunwalsky Ferenc) kerülve az amerikai kliséket, és bemutatva a magyar valóságot  nem diadalmaskodik. A Roncsfilmben a kisebb-nagyobb bűnök elkövetése a szereplők életének szintekép:www.port.hu természetes hozadéka, velejárója, a Gengszterfilmben, a Kicsi, de nagyon erősben és a Visszatérésben (Kicsi, de nagyon erős 2.) (rend.: Grunwalsky Ferenc, 1998) viszont a bűn elkövetése az egyetlen kiút. A szereplők a beletörődés és az álmok feladása helyett, a kitörés egyetlen lehetőségét a bűnözést választják. Mindezekből adódóan pedig az éjsötét magyar filmnoir végül a rendszerváltás munkanélküliséggel és szegénységgel járó következményeinek tragikus lenyomata lett, mely értelmezéséhez a heppiend hiányában, csak az empátia marad.





ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó