Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz dolog lesz az idő szempontjából megvizsgálni a filmeket. Mit emeljek ki, a konkrét vagy absztrakt jelentést? Az időutazást? A távoli jövőben vagy a múltban játszódó történeteket? Esetleg a több idősíkon futó sztorikat? Szinte nincs olyan film, amelyben az idő ne játszana kisebb vagy nagyobb szerepet. Végül úgy döntöttem, a szokatlan és egyedi megoldásokra koncentrálok, de a jól bevált „idő-fordulatokból” is kiemelek néhányat.

Rengeteg filmben visszaköszönő motívum, a versenyfutás az idővel. Megadott intervallum áll a főhős rendelkezésére, hogy teljesítse a gonosz követelését, avagy bebizonyítsa ártatlanságát, máskülönben elkerülhetetlen a tragédia. Számos példa hozható: Időcsapda (1999), Időzavarban (2003). Az időutazás paradoxonának feloldása is szinte a kezdetektől foglalkoztatja az emberek. A múltbeli látogatás többnyire történelmi tényekre támaszkodik, a jövő felfedezése viszont a fikció és a fantázia birodalma. Az utazáshoz azonban „közlekedési eszköz” is kell, ami nem más, mint az időgép. Ehhez az egyik legfontosabb korai forrást H. G. Wells azonos című műve adta (1895). A sci-fi klasszikus egyik közelmúltbeli feldolgozása a 2002-ben készült Az időgép, Jeremy Irons főszereplésével. A Vissza a jövőbe-trilógia főhőse (Michael J. Fox) megjárt minden idősíkot, de bőven elég lett volna belőle két epizód is. Az időgép persze számtalan eszközben megtestesülhet, lehet például űrhajó, mint a vészjósló Majmok bolygója utópiában, vagy valami varázslat, amire példa Jean Reno bohóckodása a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című szintén többrészes moziban.

Az időkezelés gyakran összekapcsolódik az emlékezetkiesés problematikájával, hiszen a szereplőknek a „eltűnt” időt kell újra megtalálniuk. Ennek mesteri példája a 2000-ben készült Memento című film, aminek különlegessége, hogy időrendben, de visszafelé játszódik, és ezt nehezíti, hogy a főszereplő memóriája mindössze 1 napig tart. Ez a Christopher Nolan-mozi igazi torna a linearitáshoz és párhuzamos gondolkodáshoz szokott agytekervényeinknek.

Az idei Oscar üdvöskéjének tartott Benjamin Button különös élete csak három mellékszobrocskával – látvány, vizuális eszközök, smink – kulloghatott haza, de a történet megér néhány mondatot. A kritikusok által földbe döngölt mozi megkapta, hogy túlságosan szentimentális, giccses, tele van Forrest Gump motívumokkal és még sorolhatnám. Való igaz, a film számtalan helyen sántít, de az alapmotívum, a visszafelé öregedő ember gondolata felkelti az érdeklődét. Foglalkoztatni kezdi az embert, hogy vajon Benjamin számára tényleg visszafelé pörög az idő, vagy nincs kivétel, és mindenkire egyaránt érvényes az elmúlás, és a tény, hogy minden perccel kevesebb időnk van hátra.